Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-07 / 181. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 7. PAN OR Á MA F J Negyven együttes lép fel e hét végén Pozsonyban, a HuRyTaii '97 elnevezésű zenei fesztiválon Miénk itt a (Fő)tér Pozsony. Forró és zenés hétvége vár a szlovák fő­városban tartózkodókra. A problémát talán csak az jelentheti majd a kö­zönség számára, hogy a hűsítő vízpart vagy a kellemes kikapcsolódást ígérő koncertek mellett döntsenek. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Augusztus 8-9-10-én ugyanis ki­váló hazai és külföldi együttesek lépnek fel a HuRyTan '97 feszti­vál keretében. A zene, a ritmus és a tánc (e szavak szlovák meg­felelőjének rövidítéséből szüle­tett a rendezvény titokzatosan hangzó neve) ünnepének máso­dik évfolyamán többféle zenei stílus is hallható lesz. Világzene-térré válik szombat­vasárnapra a pozsonyi Főtér. Természetesen nem hiányzik majd e stílus hazai képviselője, a határainkon túl is sikeres Ghymes együttes sem. Ezúttal nem csupán muzsikálnak: a vi­lágzenei résznek ugyanis ők a rendezői. Szombaton a Ghymes vendége lesz a színpadon a Vujicsics együttes, a varázslatos Miquéu JVIontanaro, Pedro Aledo, Fabrice Gaudé, valamint Jackie Leven és együttese, a The Celtic Soul Men Angliából. Va­sárnap délutánra is maradnak fülbemászó dallamok: erről a A Ghymes együttesé - is - lesz szombat délután a tér... Calcutta Trió, a lengyel Yorgi és Montanaro nemzetközi csapata, a Keleti szél gondoskodik majd. Gondoltak a szervezők a rock és a pop rajongóira is. A Búdková úti amfiteátrumba a Bez ladu a skladu, Gladiátor, Vidiek, Hex, Zóna A együtteseket és a legen­dás Collegium Musicumot vár­ják a szervezők. De ott lesz a cseh popzene állócsillaga, a Lucie és az új kedvenc, az ostra­vai Buty együttes, valamint a Color Factory, Psí vojáci, Laura a její tygŕi és még sokan mások. Ha minden igaz, élőben hallhat­ja a közönség a Chumbawam­bát is. Szlovák, cseh, angol olasz és osztrák lemezlovasok népes se­(Fotó: Somogyi Tibor) rege gondoskodik majd a house­és technozene kedvelőiről - egy sátoróriásban. A helyszín: Ka­menný Mlyn. A Főtérre bárki el­látogathat, ingyel szól a muzsi­ka. A technopartira és az amfite­átrumba azonban ne induljunk el pénz nélkül, mert a belépő mindkét helyen 300 Sk egy-egy napra, (mislay) Nyitrai Színházi Fesztivál szeptemberben, amelyen a Budapesti Kamaraszínház vendégszerepel Országos gyűjtést szerveztek ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Darina Kárová, a Nyitrai Színházi Fesztivál igaz­gatója ezekben a napokban le­velek százaiban fordult a szlová­kiai vállalkozókhoz, értelmisé­giekhez és a színházat szerető közönséghez. A fesztivál szerve­zésére létrehozott alapítvány 1000 x 1000 címmel indított gyűjtést. Szeretnék, hogyha Szlovákiában találnának 1000 olyan állampolgárt, akik fejen­ként 1000 koronával támogat­nák a nemzetközi fesztivál meg­rendezését. A Nadácia Diva­delná Nitra bankszámlája: Ľudová banka, Nitra - 4 220 036 409/3100. A Nyitrai Színházi Fesztivál idén 6. alkalommal mutatja be mindazt, amit Szlo­vákiában és Közép-Európában az utóbbi színházi évadokban a legérdekesebb előadásoknak tart a szlovákiai szakma, hiszen a rendezvény művészeti tanácsa ajánlások nyomán maga váloga­tott. Mivel a fesztiváltól a jelek sze­rint a kulturális minisztérium megvonta a költségvetési támo­gatást, a rendezvény a résztvevő országok kulturális kormányza­tai, nemzetközi alapítványok, vállalkozók és magánszemélyek támogatása nélkül az idén már nem kerülhetne megrendezés­re. A tervek szerint szeptember 26-tól október l-ig szlovák, cseh, magyar, szlovén, spanyol, bolgár, lengyel, francia, litván és brit kőszínházi, kamaraszín­házi és alternatív társulatok mu­tatkoznak be a nyitrai A.Bagar Színházban, a Nyitrai Bábszín­házban és a Tatra Stúdióban. Színházi plakátkiállítás is nyílik, szeptember 28-án (vasárnap) színházi vásárt rendeznek, s minden előadás után szakmai vitát tartanak. Lesz szakmai mű­hely, amelyet a Volcano nevű brit társulat tart, s bemutatják Dušan Hanák Az ég kékjét című idén elkészült filmjét. Magyarországról idén (kétével­SZTV: Magazinműsor magánkiadásban Pozsony. Jövő év januárjától a Szlovák Televízió a Štúdio Beta Kft.-vel együttműködve hetente öt alkalommal három­órás reggeli magazinműsort fog sugározni. A kft. társtulajdo­nosa Milan Sedláček, az SZTV szerkesztője, Igor Kubiš vezér­igazgató kollégája. Szavai szerint az SZTV pénzzel és kép­anyaggaljárul hozzá a műsorhoz, a kft. az alkalmazottak fize­tését, a szerzői jogokat és a műszaki felszerelést biztosítja. A felek közötti szerződés 12 évre szól. Az SZTV szóvivője újság­íróknak elmondta, hogy az állami tévé gazdasági okokból vál­lalta az együttműködést. A magazinműsor a jelenleg sugár­zott SZTV Reggeli költségvetésének egyharmadába kerül majd. Amint kifejtette, azért döntöttek a Štúdio Beta mellett, mert az ajánlatuk előnyös volt az SZTV számára. Milan Sedláček szerint együttműködési szerződés esetén nincs szük­ség pályázat kiírására, (no) MOZI POZSON Y HVIEZDA: Goofy (am.) 16 Emma (am.) 18, 20.30 HVIEZDA ­KERTMOZI: Az angyal (am.) 21 OBZOR: Csak a bolondok si­etnek (am.) 18 Fegyencjárat (am.) 20.30 MLADOSŤ: Nosztal­gia (ol.) 18, 20.30 TATRA: Batman és Robin (am.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Batman és Robin (am.) 15.30. 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 20.30 101 kiskutya (am.) 16.30 Fegyencjárat (am.) 18.30,20.30 A szerelem rabjai (am.) 18.30, 20.30 Törvényen kívül (am..) 18 Nagyítás (ang.) 20 Madarak, árvák, bolondok (szlov.) 20.15 ISTROPOLIS: A fény (ausztr.) 18, 20.30 Emberrablás (am.) 18, 20.30 DÉL-SZLOVÁKI A KOMÁROM - PANORÁMA: Pokoli lecke (am.) 21 PAT - PA­NORÁMA: A hattyúk tava (am.) 21 NAGYMEGYER ­SLOVAN: Kutyaidők (cseh) 20 ZSELÍZ - SPUTNIK: Leszámo­lás Denverben (am.) 20 LÉVA-JUNIOR: Légörvény (am.) 18 AMFITEÁTRUM: Légörvény (am.) 21.30 ROZSNYO - PANO­RÁMA: A múlt szelleme (am.) 19 Az ipolysági Honti Galéria évadzáró tárlata Majda alkotásai teltével újból) a Budapesti Ka­maraszínház vesz részt a feszti­válon, Csehov A sirály című da­rabjával, amelyet a fiatal ma­gyar rendezőgeneráció képvise­lője, Alföldi Róbert rendezett. Ez a rendhagyó előadás mond­ható akár „posztmodern" Cse­hovnak is, hiszen nyoma sincs benne az ájult kőszínházi aka­demizmusnak. Valószínűleg, a Nyitrán látható két előadás igencsak megosztja majd a közönséget: rajongókra és kárhoztatókra. Mi mástól len­ne mindig érdekes és izgalmas egy-egy színházi fesztivál, ha­csak nem tudatosítjuk még azt is, hogy a kulturális tárca idén talán végleg megfojtja Szlovákia egyetlen nemzetközi színházi fesztiválját, (d-n) HALADIK JULIA Ipolyság. A Honti Galéria évad­záró tárlata Oldrich Majda fes­tőművész alkotásait mutatta be. A Pozsonyban élő 67 éves mű­vész legszebb festményeit és fá­ból faragott kisplasztikáit te­kinthette meg a művészetked­velő közönség. Oldrich Majda diákkora óta fog­lalkozik festészettel és grafiká­val. Olaj-, pasztellképei és akva­relljei tájképet, csendéletet és portrét ábrázolnak. Gyönyörű színkombinációkkal dolgozik. A fény és árnyék színhatásra ala­pozza műveit. Az itt kiállított festményein a környezetvédelmi téma dominál. A természet foko­zatos leépülésére, az emberi meggondolatlanságra, nemtörő­dömségre hívja fel a figyelmet. Festményein a kockák sok min­dent jelenetenek: uniformizá­lást, bezártságot, egyhangúsá­got. Az emberek a szürke, sivár és kopár területen mozognak kockakövek és kockaházak kö­zött, ahol már fű se nő és a fák is sorra meghalnak. Valamennyi alkotás egy óriási tiltakozás az emberi közömbösség és a ter­mészet lerombolása ellen. Az utóbbi időben fábó készült kisplasztikáinak szenteli ideje nagy részét a művész. Többnyi­re hozzátartozói - leszármazot­tai képét vési fába. Számos önálló és csoportos kiál­lításon mutatta be alkotásait idehaza és külföldön, mint pl. Pozsonyban, Dunaszerdahe­lyen, Ipolyságon, Besztercebá­nyán, valamint Németország­ban, Ausztriában, Franciaor­szágban és Japánban. Több könyv címoldalát is illusztrálta. Valószínűleg kevesen tudják, hogy az igen nagy tehetségű művész a normalizáció idősza­kában kulisszafestőként dolgo­zott a pozsonyi Nemzeti Színház dekorációs műhelyében. REGÉNY Jk apjától csente f \ | » el. Vett is az / % M asszonynak szí­X XCLJ nes japán tévét, egy kis víkendházat is vásárolt. Feleségét még saját magánál is nagyobb maflának tartja, mert elhitte, lottón nyerte a három­százezret. Ekkor egy kis hibát vétett, meggondolatlanul a nyá­lával iTedvesítette meg a levél­bélyeget. A laboratóriumban megállapították, nullás a vér­csoportja. A levelet mással is írathatta, hogy megtréfálhassa a rendőröket. De ha a tettes ír­ta, arra a következtetésre jutot­tak, hogy odahaza papucs alatt szuszog, és kérkedni akart, nem papucshős ő, itt a bizonyí­ték, tud bátor is lenni! - Kérdés, hogy valóban nős-e? ­okoskodik újra Peti. - Papucs­hősnek mások is tarthatják, még a szülei, a testvérei is: te csak szájaskodsz, semmire sem viszed, kis senki maradsz, aki nem tud megkapaszkodni az életben! Az viszont igaz lehet, hogy az apjától csente el a pisz­tolyt, aki a fiára gyanakodva nem jeleritette a fegyver eltűné­sét. S ha az a pisztoly Walther­típusú, mint a benzinkutas állította!... Csak arra következ­tethetünk, hogy nála lelki szük­séglet is, hogy hosszabb időkö­zökben, sorozatban bizonyítsa, merész, bátor ember ő, megta­lálja helyét az életben... - Még nem mondtam el - szólal meg újra Stir -, a levél tele van Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 46. rész helyesírási hibákkal. Arról a száznyolcvan centiméter magas férfiról azt mondták, hogy igen választékosan beszélt, művelt ember létére nem véthet helyes­írási hibákat. - De szándékosan igen, hogy másra terelje a figyelmet! Szük­ségem lenne arra a levélre. Nem fényképeztetnéd le? Ha az Újonc írta, a levél szövegét fel­használhatnám a regényben is. De most más miatt lenne rá szükségem. Emlékszel arra az öreg, már nyugdíjas grafológus­ra, akiről tavaly riportot írtam? Kassán lakik. Elküldeném neki a névtelen levelet. Segítségével nem egy bűnesetet oldottak meg, mert a kézírás alapján jel­lemezni is tudja az embert. - Lehet, hogy még ma megszer­zem a két fénymásolatot ­mondja Stir, és máris telefonál. Az egykori rendőrségi főnöke, a bűnügyi nyomozók parancsno­ka megkérdezi, miért van szük­sége a két fénymásolatra? - Az egyikre az én emberemnek van szüksége, a másikat elküldjük egy grafológusnak. S amint ki­tisztul a nyom, mindent megbe­szélek veled... - Néhány pilla­nat múlva Stir azzal a megjegy­zéssel teszi le a kagylót, hogy a Fiú érte megy... Stir Viktor fiatal munkatársa nem sokkal azután tért vissza főnöke autójával, amikor Peti Tibor a világos bútorral beren­dezett első helyiségben helyet foglalt. Előtte párolgott a kávé, és a sántikálva lépegető házi­gazda tálcán hozta be a frissen készített szendvicseket. A Fiú felkapott egy szendvicset, s a szomszédos főnöki irodába ment, mint mondotta, hogy át­tanulmányozzon egy iratot. Azt nem árulhatta el, hogy hallga­tózni akart, hogy még jobban megismerhesse a harcsabajszos riporter mentalitását. Amikor egy óra előtt Peti elbúcsúzott tőlük, a Fiú a főnöke szemébe meredt. - Nagyon csökönyös - mondja ki a véleményét. - Csak azt kí­vánja látni, amit látni szeretne! - Nem rossz tulajdonság ez ­mosolyodik el Stir. - Hallhat­tad, olyasmire is rátapintott, amire a volt kollégáink nem is gondoltak. Mi volt a tettes lá­bán? Sarkos cipő, vagy Krisztus­szandál? Aztán az a következte­tés, hogy ha nem egy asszony, akkor kinek a papucsa alatt él? Ebben az esetben nagyon is jó és hasznos, hogy Tibor bará­tunk csökönyösen ragaszkodik az elképzeléséhez. Tudod, hogy most hová megy... - Említetted, hogy kettőkor a cérnagyár közelében lesz, hogy szemmel tarthassa a kedvesét. - Zsuzsi kettő után a cérnagyár­ból Peti lakására indul. Átmegy a téren, hogy a túlsó oldalon le­vő élelmiszerüzletben valamit bevásároljon. Ott egymással szemben két egyforma, árkádos épület áll, az egyik oldalon az élelmiszerüzlet, a másikon a mészárszék és a patika. - Peti biztosan a hentesüzlet előtti oszlop mögé húzódik. - Oldalról, a Fortuna Szálló tér­ségéből figyeld őket, hogy lát­hasd a cérnagyár felől érkező­ket is. Zsuzsi és Sober ismer té­ged, de arra vigyázz, hogy Tibor szeme meg ne akadjon rajtad. Ez az ő esete. Rossz néven ven­né, hogy „belekontárkodunk" a nyomozásba. Csak akkor lépj közbe, ha Sober, akinek sze­mélyleírását ismered, erősza­koskodni kezdene. M indent értek. - Ak­kor indulj! A Fiú a tálcán maradt két szendviccsel a ke­zében beül a ház előtt hagyott autóba, hogy a leshely közelébe roboghasson. Sober Karcsi kiöltözködött, ha már gyomorröntgenre s az üze­mi orvoshoz kellett mennie. Szürke öltönyét vette fel. Egy kisebb igeiittasakot lóbál a ke­zében, amelyben az üzemi or­vos által előírt gyógyszerek van­nak. A svájcisapka az élénk nap­sütésben is a fejét takarja. Tíz perccel két óra előtt betér a cér­nagyár kapujával szemben lévő büfébe. Egy pohár tonikot kér abban a hiszemben, hogy a bugyborékoló ital jót tesz a gyomrának. A nagy üvegtábla előtti pultnál kortyolgatja a tonikot, s a nyitott gyárkaput fi­gyeli, hogy mikor tűnik fel a műszakot végző munkásnők kö­zött Lover Zsuzsi alakja. Az volt a szándékában, hogy követni fogja. Látni akarja azt az épüle­tet, ahová betér, s ott kivárja majd azt a bajszos alakot, aki oly nagy fejtörést okoz neki. Ma reggel is csak ő telefonálhatott! Az idős portás vallatóan nézett a szemébe: Megint hívott az, aki szombaton is beszélni akart veled! Azt üzeni, hogy az üzemi orvosnál fog rád várni, hogy be­vallhassa rajtad a követelését! Nagy lehet az adósságod, ha ar­ra is kért, vidd magaddal a be­tétkönyvedet is!... Soberban el­állt a lélegzet is. Az a bitang mégiscsak zsarolni akarja! Feri bácsi a válaszára várt. Kifakadt: Nem tartozom én senkinek! (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom