Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)
1997-08-05 / 179. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 5. KOMMENTÁR A többlet sorsa TUBA LAJOS A szlovák gazdasági csodával kapcsolatos, évekig tartó demagógia után az elmúlt két hónap során a lakosság is kénytelen volt lenyelni a sorozatos áremelkedések első keserű piruláit. Napjainkra végleg kimerültek azok az állami befolyás alatt álló források, amelyekből a pénzt ide-oda tologatva mindig azt a lyukat foltozták be, ahonnét a legjobban kilógott a fenék. Mivel most már azok a kiadások ugrottak meg, amelyekről senki sem tqjd lemondani, érdemes foglalkozni azzal, hova is kerülnek a többletbevételek. A legfurcsább az üzemanyag fogyasztási adójának emelése és a távfűtési dotáció csökkentésének az esete. A költségvetés ebből másfél milliárd korona bevételre számít. A változás éppen egy évvel azután lépett érvénybe, hogy a DSZM-irányítású vagyonalap két és fél milliárd koronával olcsóbban adta el néhány magas beosztású funkcionáriusnak a Nafta Gbely vállalatot. Más szóval még további megszorító intézkedésre is szükség lesz, hogy az ország ily módon elszenvedett kárát pótolják. De lehet, hogy ezzel még nem ér véget a sor, hiszen küszöbön áll a hajózási vállalat (és attraktív ingatlanjai) privatizálása, amelynél az országnak előre, szándékosan okozott kárt előzetesen kétmilliárd koronára becsülik. Az áremelések minden tételének saját története van, és külön elemzést igényelne az, hogy hova kerülnek a villamos energia, a víz- és csatornadíj, a vasúti díjak vagy akár a közszolgálati médiák előfizetési díjának emeléséből befolyó összegek. A vámpótlékról nem is beszélve, amely a két évvel ezelőttihez képest sokkal szélesebb áruskálát érint, és amelytől a pénzügyminisztérium 10 milliárd koronás többletbevételre számít. Egy közös vonásuk azonban mindenképpen akad. Addig, amíg nem sikerül elérni, hogy a közüzemi szolgáltatások a lehető leggazdaságosabban működjenek, illetve a hatalom által kinevezett vezetőik ne csak élősködésre alkalmas aranybányaként kezeljék őket, hiábavaló minden emelés. Márpedig ezen a téren az elmúlt három évben a szlovákiai viszonyok úgy lezüllöttek, hogy talán csak Latin-Amerikában rosszabb a helyzet. JEGYZET Szúnyog és politika POLÁK LÁSZLÓ Nézem a Markíza híradóját, amely arról tudósít, hogy parlamenti képviselőink hogyan pancsikálnak a vízben. Nem Mallorcán, nem Krétán, hanem nem messze Pozsonytól, a parlament üdülőjében. Papiernický szép hely, tanúsíthatom, jártam ott mint tudósító, mert szezonon kívül ott olykor politika is zajlik. Na de most nem, most azt látom, hogy az üdülő kristályvizű medencéjében békésen úszkálnak a képviselő urak, s mivel nem az SZTV-t nézem, megtudhatom azt is, hogy az ellenzéki képviselők hogyan üdülnek. Panaszkodnak. Hogy sok a szúnyog. Naná, hogy sok, én már csak tudom, de azt hittem, a szúnyogok is tudják, hogy a képviselőknek mentelmi joguk van, s ezért ők nem csíphetők. Meg különben is, a parlamentben csípik ők egymást eleget, szívják egymás vérét. Am úgy tűnik, a szúnyogok fütyülnek a politikára, házszabályra, számukra nem immúnisak a szenátor urak. A balga szúnyogok azt hiszik, hogy a képviselők is csak emberek. S az átok rovarok vagy nem értenek a politikához, vagy pártok felettiek, mert nekik tökmindegy, hogy kit csípnek: ellenzékit, kormánypártit, sőt még a kettő között vacilláló demokratikus baloldalit sem kímélik. Tény kérem, a parlamenti üdülőben konszenzusra jutott az ellenzék és a kormánykoalíció: egyhangúlag megszavazták, hogy csípnek a szúnyogok. Ha ez a konszenzuskészség kitart, akkor kérem vége a belpolitikai válságnak, akkor köztársasági elnökünk is lesz, és még talán a Gauliedert is visszaveszik a buliba. Az EU sikítani fog a boldogságtól. Persze számomra az volt az érdekes a hírben, hogy miért ilyen közel, Pozsonytól tizenöt kilométerre pancsikolnak a honatyák. Megkaptam a választ. Azért, hogy közel legyenek. Ha valamelyik fél gálád módon rendkívüli ülést kezdeményezne, autóba pattanhassanak, és a Házban teremhessenek. Lehet, hogy vinnék a szúnyogokat is? Lehet. Az egyetlen konszenzus kedvéért. • Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 82006 Bratislava, Prievozská 14/ A, P.O.BOX49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. voxnova.sk PRAVDA Szalay Zoltán karikatúrája Dušan Slobodník, a parlament külügyi bizottságának elnöke hálás interjúalany, rendszeresen publikál: következetesen a szlovák demokrácia „speciális" módszereit védelmezi. Legutóbb kijelentette, hogy a jövő év végéig befejeződik ifj. Kováč elrablásának és Robert Remiáš meggyilkolásának felderítése. Jelezte, birtokában van bizonyos információknak, de most nem konkretizálhatja őket. „Majd ha a DSZM megnyeri a jövő évi választásokat - és biztosan megnyeri! -, akkor minden kiderül" - mondta. Ebből az következik, hogy csak a DSZM győzelme biztosítja, hogy az említett esetekben előre lépjen a nyomozás... Órási tehertételt jelent emberek százezrei és több ország egész nemzetgazdasága számára Mai közép-európai tájkép, súlyos árvízi csata után Június közepén szinte átszakadtak hírcsatornáink gátjai. A nyári uborkaszezon szedett-vedett zöldségei helyett legalább három témakör híreinek árhullámai torlódtak egymásra bennük. LÁZÁR ISTVÁN Még a vízcsapokból is tovább folyt Magyarország és társai EUés NATO-csatlakozásának untig csócsálása. Közben Közép-Európa tetemes részét az évszázad, ha nem az évezred árvize gázolta le első hullámával, amely szó szerint azért aligha értelmezendő adat szerint - Csehországnak például az egyharmadát öntötte el több-kevesebb időre. Idehaza még ehhez társult a szörnyű thaiföldi szállodatűz drámája, hét magyar áldozattal, tíznek részben a csodával hatásos megmenekülésével. Ez a torlódás lehetett az egyik oka annak, hogy azt a valóban kiterjedt, váratlan és gyors katasztrófát, amellyel főként Cseh- és Lengyelországnak, de Szlovákiának és Ausztriának, valamint Ukrajnának és Fehéroroszországnak is kellett már július közepén birkóznia, sajtónk és hírműsoraink - a bő számú tudósítás ellenére messze jelentőségén alul kezelték. Mentségük-e, hogy kezdetben a hibában, bűnben részben az érintett területek hatóságaival is osztoztak, egészen az illetékes kormányokig? Az, ami főként lengyel és cseh vidékeken csak ebben az első etapban is történt, azért nem órák alatt jött létre. Mégis, azokról a kavargó felhőzónájú, lassú vonulású ciklonokból lezúdult özönesőkről, amelyek ezt a példátlan víztömeget szolgáltatták, rég ismert vízjárású folyók tucatjain indítva el soha nem mért erejű, magasságú árhullámokat, sem azon frissiben, sem utólag nem kapott a magyar közvélemény - magam legalábbis nem bukkantam ilyesmire - érdemibb eligazítást. Ha Mr. Kutyafüle elejtett Kutybogoson két szót, hogy így lesz, vagy amúgy nem lesz nota bene, aligha 2005-2007 előtt! - a mi EU-csatlakozásunk, az élhírként tálaltatott. Majd kommentátorok rágódtak rajta még napokig. Annak meteorológiai és hidrológiai háttere, hogy miért törhetett be vízár történelmi nagyvárosok egész sorába 1997 amúgy békés nyarán, Európa közepén szinte bangladesi állapotokat teremtve, a napi elrémisztő - s többnyire sietős, elkapkodott - híradós képsorok mögött feltáratlan maradt. Még akkor is, amikor újabb ciklonsorok lezúdították a második hullám azon özönesőit, amelyek néhol cseh és lengyel földön a még le se igen vonultaknál nagyobb árvizeket okoztak. S nyugatabbra is kiterjedve azt is „bemutatták", hogy a közeli példán mit sem okult Németországot is meg lehet lepni olyan csapadékkal, amellyel nem birkózik meg a helyi védelem. Eközben mi ezúttal - eddig szerencsés passzban viszonylag kényelmesen küzdhettünk meg azzal, ami mindebből ránk esett. Itt, a Kárpát-medence közepén, amelynek pedig, mint „víztartálynak", sok-sok befolyója, ám csak egyeden kifolyója van. S Magyarország, e teknő alján, folyói felső vízgyűjtőit - határain kívül - nem ellenőrizheti, így sok tekintetben kiszolgáltatottja „felső" szomszédainak. Erről - is - gyakran megfeledkeznek vehemensebb pártjaink „geostratégái", ilyen-olyan különböző mértékben fontos ügyekben több esélyt követelve, s kárhoztatva némely józan, tárgyalásos részmegegyezéseket például Romániával, Szlovákiával. Kérdés az is, hogy a rendszerváltások hol mennyire tépázták meg a korábbi vízügyi és polgári védelmi apparátust, hogy az amúgy üdvös közigazgatási decentralizálás vészhelyzetekben növeli-e vagy csökkenti a lakosság szervezett védelmének esélyeit. Szögezzük itt le rögtön, hogy mintha mi most tanulnánk a mások kárán: az elmúlt napokban sűrűn lehetett hallani a következő évek árvédelmi terveiről. A legfőbb nyitott kérdés azonban az, hogy: mi történt? Természetesen: roppantul sok eső esett, ismétlődően, rövid idő alatt. De: miért? Csak az időjárási véletlenek, a frontmozgások alakultak oly fatálisan, hogy A világnak erre még csak megközelítő válasza sincs. hasonlóra ezután újabb száz vagy ötszáz évig se igen kell számítani? Hallani lehetett ilyen, futólag odavetett szakvéleményt. Vagy netán az 1997 júliusi közép- és kelet-európai monszunjellegű? - özönvíz kapcsolatba hozható a Föld feltételezett, ámde még nem bizonyított általános felmelegedésével (amelynek az „üvegházhatás" lenne az oka)? Angol ismeretterjesztő filmek nemrégiben akkora erejű tornádók pusztításait dokumentálták Dél-Angliából, amilyenek jól ismertek más világrészekből, ámde eddig ismeretlenek voltak Európában. Rég megfigyelhetően fogynak, rövidülnek az Alpok gleccserei. így olvadt ki a jégből az olasz-osztrák határon az a „kőkorszaki szaki" is, akinek teteméért azután e két ország tudósai majdnem ölre mentek. Vagy gondoljunk arra, hogy mióta nem állt be a jég igazán a magyar Dunán. Bár még nem lehet kizárni új, harmadik hullám érkeztét sem, a károk enyhítése, felszámolása, az újjáépítés már megindult. Hosszú s gigászi munka lesz. Órási teher emberek százezrei és több ország egész nemzetgazdasága számára. Iparágakat, ke reskedelmi irányokat rendez át rövidebb vagy tartósabb időre, például az építő- és a szerelőipar javára, egyéb fogyasztások kárára. Export-import-mérlegeket befolyásol, módosít. Kérdés: mennyire? Mert ha azt, ami történt, egyszeri, fatális „rendellenességnek" ítélik az érintett kormányok, akkor a feladat lényegileg taktikai: ismét lakhatóvá kell tenni a lakhatatlant, járhatóvá a járhatatlant, kijavítani, ami megsérült, kicserélni, ami tönkrement. Ha viszont erősödik a gyanú, hogy Európa időjárásában átfogóbb, általánosabb változásokra kell vagy lehet számítani, akkor országok egész sorában gazdasági stratégiaváltás szükségessége támad föl. Miközben hallunk arról is, hogy ha a Föld globális fölmelegedése nem riasztó, sci-fikus vízió, hanem jelen vagy közelgő realitás, akkor a sarki jégsapkák olvadása olyan tengerszint-emelkedést fog okozni, ami tengerparti lakosok millióit és kiterjedt struktúrákat érint, szerte a világon. S a világnak erre még csak megközelítő válasza sincs. Ifjú barátom, akinek triatlonosként a tájfutás és a hegyikerékpározás az olthatatlan szenvedélye, másfél évtizede járja a zempléni hegyvidéket. Az idén nyár elején - árvizeknek még se híre, se hamva - régen ismert utak helyét zúduló patakvizektől árkolva találta. Máskor kerékpárral - és mások által autóval - jól elérhető helyekre csak gyalog jutott most el. Néhány helyi, kisebb özöneső, aminek a híre Budapestig el se jutott, néhol szinte átrendezte a tájat. Ezt már csak így, mellékesen, a végére. A szerző író, szociográfus, a Magyar Hírlap munkatársa. OLVASÓI LEVELEK Lapos kenyér nagy ára „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma..." - így szól a Miatyánk egyik mondata. Ez így helyes, csak éppen van némi negatív tapasztalatom és észrevételem a mindennapi kenyerünkkel kapcsolatban. Mint minden halandó, én is fogyasztom a kenyeret, sőt a családom is. Hetente négyszer vásárolunk egy barna kenyeret. Annak ellenére, hogy négyen vagyunk, anyagi helyzetünk szűkössége miatt ennyivel kell megelégednünk. Több héten át figyelemmel kísértem az ipolysági kenyér súlyát, alakját és kerekségét. Vizsgálódásom eredményeképpen furcsállottam, hogy ilyen könnyű és lapított kenyeret sütnek. Ráfogtam arra, hogy biztos új norma szerint van a „mindennapink" sütve. Az ára is változott, mégpedig felfelé. Tollat azért fogtam, hogy megírjam nemtetszésemet. íme, a történet. Vettünk 1 darab barna kenyeret, mégpedig 17 korona 20 fillérért. Rátettem a konyhai mérlegre, amit beállítottam a pontos mérésre. A kenyér súlya 1 kg 8 dkg volt. Ha már előttem volt a kerekded kenyér, lemértem pontosan a vastagságát, 8,5 centimétert tett ki. Se többet, se kevesebbet. Utolsó adatként közlöm a kenyér átmérőjét: 26 cm volt. Biztos ez a legújabb „állami norma". Megértem, hogy a mindennapi sütés és öszszes elgondolt terv nem sikerülhet mindig, de hogy több héten keresztül ilyen lapos és pehelysúlyú kenyeret készítsenek, az már abszurdum. Ez nemcsak az én panaszom, hanem más fogyasztóké is. Egyesek így akarnak meggazdagodni, vagy még többet akarnak elérni? Tájékoztassanak, akkor esetleg besegítünk nekik. Akkor lemondok a hús fogyasztásáról is, csak hogy a Sleziak magánpékséget felvirágoztassam. Gondolom, így megfelel!? Vajda András Szete
