Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-04 / 178. szám, hétfő

6 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 4. Megjelent az OS 3. száma. ti P.vel VI EĽEL Hnbt, N SSS ISSSTSIOV Ilin Ntí GlÍHi_MA'h«i<(V'il. fyl Í&SKÁ 1A/ÍIA ÁÄŠ^ 1

1 ^LIS J! . • u Í&SKÁ 1A/ÍIA ÁÄŠ^ 1

1 ^LIS Az ÓS folyóirat, amelyet a Kalligram ad ki, és amely magát „az egyéni álláspontok szigetének" aposztrofálja magát, új számában is Európa szellemi változásaira figyel. Almási Miklós a virtuális pénzről írt esszét. Bibó Istvánnal két szlovák szerző is foglalkozik: Milan Nič és Ján Čamogurský. Legérdekesebb mégiscsak az a vita, amelyet a publicisztikai rovatban magyar, szlovák és cseh történészek folytatnak a szlovák kérdésről, (d) MOZI POZSONY HVIEZDA: Fegyencjárat (am.) 15.30, 20.30 Örök szerelem (am.) 18.00 HVIEZDA - KERTMOZI: Az angyal (am.) 21.00 OBZOR: Csak a bolondok sietnek (am.) 18.00, 20.30 MLADOSŤ: Marvin szobája (am.) 15.30, 17.30 TATRA: Batman és Robin (am.) 15.30,18.00, 20.30 YMCA: Batman és Robin (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 20.30 A hattyúk tava (am.) 16.30 Fargo (am.) 17.00, 18.45 A szerelem rajbai (am.) 18.30, 20.30 Három szín: piros (fr.-lengy.-sv.) 18.00 Interjú (ol.) 20.00 Betonon legeltetett lovak (szl.) 20.15 ISTROPOLIS: A fény (ausztr.) 18.00, 20.30 Emberrablás (am.) 18, 20.30 DEL-SZLOVAKIA KOMÁROM - PANORÁMA: Fegyencjárat (am.) 21.00 PAT - PANORÁMA: A hazug (am.) 21.00 ROZSNYÓ-PANORÁMA: Orbis pictus (szlov.) 19.00GÚTA-VMK: Oroszlánvadászok (am.) 19.30 Szegényebbek lettünk egy csodával Meghalt Szvjatoszlav Richter Örökre távozott a tüneményes zongorista, aki pedig az örömszerző érkezések, váratlan betoppanások mestere volt. Nem volt szüksége reklámhadjáratra, előzetes beharangozásra. Számos koncertjét még falragaszok sem hirdették, mégis futótűzként terjedt el a hír: ma este Richter játszik. És ez elég volt ahhoz, hogy két óra alatt elkeljen minden jegy, zsúfolásig megteljen a hangversenyterem. Impresszáriói örökös rettegésben éltek: vajon mit forgat a fejében, hova indul másnap? És mit fog játszani, szédületesen gazdag, a barokk mesterektől a kortárs szerzőkik terjedő repertoárjából. Mert nála még ezt sem lehetett előre tudni. Volt benne valami a nyughatatlan, titokzatos garabonciából. Úgy utazgatott szerte a világban, mint hajdan Liszt Ferenc. Hozzá hasonlóan ő is szívesen lépett fel távoli kisvárosok közönsége előtt, ahol nem jelent meg a másnap hozsannázó sajtó, nem volt rivaldafény, csak ő és a zene. Néha úgy tűnt, nincs is szüksége közönségre. Magának játszik, egyszemélyes csatáját vívja a zenebirodalom szellemóriásaival, legbensőbb titkaikat vallatva. Játéka fizikai és leleki erőpróbát jelentett a hallgatónak. Egyéniségével, ellenállhatatlan erejével magával ragadta közönségét, vitte, repítette ismereden, új világok felé. Tudott olyan érzést kelteni, amilyet egy szakadék szélén egyensúlyozva él át az ember, letekintve a félelmetes mélységbe. Tudott lélegzetelállító, szinte elviselhetetlen feszültséget teremteni, és utána éteri magasságba emelni, megajándékozva a katarzis mámorával. Most, hogy elment, szegényebbek lettünk egy csodával, -vkIrodalmi kalandozások az álmoktól a tengerekig. Valóság és a képzelet mindennapi útjainkon. Utazás az új Kalligrammal DUSZA ISTVÁN Manapság nincs is valamire való újság és magazin, amely nyár derekán ne az utazásról, az utazással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról és a hazatértek élményeiről közölne cikkeket. Az meg egyenesen elképesztő, ahogyan egyesek jómódjukat fitogtatva, „kalandjaikról" szellemtelen és gondolattalan útirajzaikban útikalauzokból kimásolt látványosságleltárak nyomán próbálnak írni. Valószínűleg mindezt tudatosítva az irodalom, a művészet és a gondolat felől közelít az utazáshoz a Kalligram folyóirat júliusaugusztusi dupla száma. Hogy mennyire tágan értelmezik a szerkesztők az „elutazni, utazni, úton lenni, megérkezni, hazatérni" igéket, azt más írásokkal együtt legfőképpen Krasztev Péter Örökgyámoltak című útizajza bizonyítja. Ebben a szerző az 1989 körül Bulgáriából elüldözött törökök és mohamedán bolgárok kegyetlen sorsutazását, olykor a szinte a határ fölötti lebegését írja meg. Nem kevésbé kitágított értelmezései az utazásnak az Egyesült Államok indiánjai közé utaztató versek Fehér Zoltán fordításában, közöttük is a Chinook nő dala: „Boldog vagyok, / ha gőzhajó köt ki, / Azt hiszem, sírni fogok, / ha gőzhajó megy el." S ha már a folyóiratismertetést az utazás divatjával kezdtem, akkor nem hagyhatom említés nélkül Géczi János Írisz című esszéjének részletét, amelyben a napjainkban felkapott görög sziget - Korfu - kapcsán ír a tájhoz kapcsolódó képzeteinkről, bölcseleti próbálkozásainkról. S hogy a világutazásból hazai alkotók se maradjanak ki, fontosnak látom Miroslav Marcelli Kalandozások a városi jelek világában című tanulmányát, amelyben Roland Barthes francia filozófus várostopográfiája alapján kalauzol a nagyvárosokban. Bettes István Maria, non fa male...(Mária, nem fáj) című versének utolsó két sorával akár vissza is térhetünk a Kalligram oldalain tett szellemi kalandozásainkból, s kérdezzünk rá a bettesi groteszk iróniával az utazók nagy közhelynyi sóhajára a halálról Nápolyt látván: „lássalak még Nápoly / ha egyszer szerencsém volt...? Ennek kapcsán nem állhatom meg, hogy a szerkesztők figyelmét elkerülő legnagyobb kalandra és soha meg nem írható útirajzra gondoljak: Utasok és otthonmaradottak a halálba utazunk mindannyian. Az utazás irodalmi kivetüléseivel Talamon Alfonz: Az álomkereskedő utazásai című elbeszéléskötete és Győry Attila: Kitörés című regénye kapcsán foglalkozik Görözdi Judit kritikus. Van azonban ennek a kritikának egy furcsa befejezése, amely csupán egyetlen Babits-idézetből áll. Bár, az is lehet, hogy a nyomda utaztat bennünket. Kép, zene, irodalom a Snina '97 nemzetközi képzőművészeti fesztiválon - Magyarországtól Svájcig Pingált szemeteskukák a lakótelepen ÚJ SZÓ-HÍR Snina. 1991-ben a már egyesített Berlinben nyílt meg egy német biztosítótársaság épületében a MIRO nemzetközi magángaléria. Alapítója és igazgatója a Szlovákiából elszármazott, Berlinben élő Miroslav Smolák, akivel nemrég Pozsonyban is alkalmunk volt találkozni. A MIRO magángaléria gyűjteményéből rendezték meg a Szlovák Nemzeti Galériában az Andy Warhol munkáit bemutató kiállítást, s a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón Smolák úr is jelen volt. Ahogy megtudtuk tőle, a berlini képtáralapítás után kelet felé terjeszkedve megkezdte kiépíteni a MIRO Galéria hálózatát. 1993-ban a szülőfalujához közeli Sninában nyitott képtárat egy olyan kiállítással, amely tizenhárom ország negyvenegy művészének alkotásait mutatta be. Egy évvel később pedig tanulmányainak egykori színhelyén, Prágában is létrehozta magángalériáját. Jelenleg több mint ezer műalkotás van az intézmény tulajdonában. Ezek természetesen nemcsak a berlini, a prágai és a sninai MIRO Galériában kerülnek közönség elé, hanem más városok különféle kiállítótermeiben is. így jutottak el Andy Warhol alkotásai a pozsonyi nemzeti képtárba. A MIRO tulajdonosai azonban nemcsak a kiállítások szervezésére összpontosítják energiájukat. Kiadói tevékenységet is folytatnak, mégpedig azzal a céllal, hogy a műalkotások reprodukcióit terjesztve minél szélesebb körben népszerűsítsék a vizuális kultúrát. Bár a MIRO elsősorban a képzőművészet felkarolásával, terjesztésével foglalkozik, a művészet egyéb ágait sem rekeszti ki a küszöbön túlra. Bizonyítja ezt az a képzőművészeti fesztivál, amelyet a sninai képtár megalapításának első évfordulójára rendeztek meg először, s amelyet hagyománnyá gyökereztetve, azóta minden évben megrendeznek. Ebben az évben a Snina '97 nemzetközi képzőművészeti fesztivált augusztus 29-től szemptember 13-ig tartják. A két hetesre méretezett művésztelepen húsz képzőművész vesz részt. A hazaiakon kívül Magyarországról, Németországból, Ukrajnából, Oroszországból, Jugoszláviából és Svájcból érkeznek művészek. Ahogy az már eddig is lenni szokott, az idei fesztiválon szintén teret kap az irodalom és a zene is. Nem utolsósorban ismét megrendezik a gyerekek alkotótáborát. Itt a kis „művészek" fantáziájukkal és kézügyességükkel a lakókörnyezet szépítéséhez járulnak hozzá. Kiváló ötlet alapján szemeteskukákat dekorálnak majd. Azokat aztán a lakótelepeken helyzik el. (tallósi) Andy Warhol grafikája, amelyet a MIRO állított ki. REGÉNY — H

ol vagy? - hallatszik ki a szobából Zsuzsi hangja. S úgy, ahogy aludt, hálóing nélkül áll meg a konyhaajtóban. - Te már megéheztél? - Neked készítem a reggelit. - Ki hitte volna, hogy nálad ilyen jó dolgom lesz? - Teát, kávét, nagyságos asszonyom? - Inkább teát. - Tízóraira mit parancsol, nagyságos asszonyom? - Vajas kenyeret szalámival. - A vajra hagymát is apríthatok? - Még a gusztusunk is egyforma. - Falusiak vagyunk mi - nevetgél Peti. - De menj már a fürdőszobába, nem lesz időd reggelizni! Zsuzsi felöltözve csakhamar leülhet az asztalhoz. Arca kifestésével sem bíbelődött, mert nem festegeti magát. Peti elkészíti a tízóraiját, s igelitzacskóban a szatyrába dugja. - Gyorsan magamra kapok valamit, s elviszlek a kocsimmal.Ezt már megbeszéltük - tiltakozik Zsuzsi. - Közel a gyár, egy kis séta jót tesz nekem. Nem kívánhatom tőled, hogy már hajnalban kiugorj az ágyból. - Ahogy akarod, több időm marad az írásra - mondja Peti, mert Zsuzsi nem dolgozhatna nyugodt lélekkel, ha tudtára adná, hogy a Nagypiac utcai munkásszálló közelébe akar menni, hogy Sobert követhesse titokban. De a kedvesét figyelmeztetnie kell. - Kettőkor vigyázz magadra! Valahol ott leszek a közeledben. Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 43. rész - Ezt is megbeszéltük. Élelmiszerüzlet, s a hátsó kijáraton eltűnök, mint a kámfor... Mikor jössz haza? - Még nem tudom. A szerkesztőségbe is be kell mennem, és közbe is jöhet valami. - Ha hosszabb útra ruccannál ki a kocsiddal, hagyhatnál üzenetet, hogy hová mentél, hol kereshetnélek. Peti érti a szót. Zsuzsi félti őt. - Erre Viktor oktatott ki? - Dehogy! Csak azt mondta, ha helyes az elképzelésed, azok a gazemberek veszélyesek is lehetnek, s jó, ha az ember tudja, merre kószálsz - mondja Zsuzsi, s az órájára pillant. - Még elkések! - Csak hívd ide a liftet, megyek én is! - Pizsamában? - Csíkozott fegyencruhának is nézhetik - feleli mosolyogva Peti. - Még jó, hogy begombolhatom a sliccét... - Mit gondolhatnak rólad? - Csak azt, hogy egy kicsit bolondos lehetek. - Szeleburdi, bolondos is, vígan fogunk mi élni! Háromnegyed hatkor érkeznek a cérnagyár elé. - Ha annyi beszélnivalónk van, holnaptól előbb is felkelhetünk - mondja Zsuzsi. - Adj még egy puszit, és siess vissza... Sietett is Peti, hogy minél kevesebben lássák a „csíkozott fegyencruhában". A serpenyőbe újra szalonnát, hagymát szeletel. Magának három tojást is feltör, arra gondolva, szüksége van az erőpótlásra. A kis lábasba vizet ereszt, hogy kávét is főzhessen. Mire jó étvággyal elfogyasztja a reggelijét, már hat óra negyvenet mutat az óra. A fekete kávét nem szereti csak úgy magába önteni, mintha a talponállóban lenne, ahol nem gyújthat rá. Egy-két cigi nélkül nem ér semmit a kávé! Rágyújt. Ha Sober jobban érzi magát, ilyenkor már a munkahelyén lehet. De ha szombaton nyavalygott, még az ágyat nyomja. A telefonhoz megy, s kitárcsázza a munkásszálló számát. - Sober Karcsi barátommal szeretnék beszélni - szólal meg a portás hallózása után. - Még az emeleten van. A szobatársai mondták, hogy ma nem megy dolgozni, az orvoshoz kell mennie. Lehívjam? - Nem fontos, ha már tudom, hogy hol találhatom meg. - Maga hívta szombaton is? - Igen. - Akkor este azt mondta nekem, nem az hívta, akire gondolt. Mit mondjak neki, hogy ki hívta? - Sober barátom nagyon is jól tudja, hogy ki hívhatja! Valamivel tartozik nekem, s az a valami nagy összeget tesz ki... -Az más... - Csak azt mondja meg neki, hogy hozza magával a betétkönyvét! Az území orvosuknál fogok rá várni, hogy bevasalhassam a követelésemet... Hadd izguljon a fickó! - gondolja Peti. így már csak kettőkor találkozunk, Sober barátom! De még nem biztos, hogy látni is fogsz! P

eti Tibornak „előkelő" helyiségben van a szerkesztőségi íróasztala. A rovatvezetője magához ültette, mert ritkán zavarja. Csak akkor veti magát a székére, ha valamit gyorsan, „kapásból" kell megírnia. Riportjait, glosszáit odahaza gépelgeti, és letisztázva hozza a szerkesztőségbe. Petit egyszer sem kellett munkára biztatnia, a riportrovat legszorgalmaasabb embere. Ha gyakran nem is tudja, hol, merre kószál, de abban mindig biztos lehet, hogy érdekes riportot tesz az asztalára. Örülök, hogy sokat írhatok, mondta egyszer, de kell a guba is! Különösen az utóbbi években, mert fizetéséből levonják a kérésére megduplázott gyerektartási költséget. S ha havonta a „normán" felül leközölt írásaiért külön tiszteletdíjat is kap, mindez kevés azóta, amióta elváltán él. Nincs aki főzzön rá, az éttermekben érkezik, s a nőcikéit is meg kellett vendégelnie. Hétfő délelőtt tíz óra körül nyitott be a helyiségbe. A rovatvezető mosolyogva fogadja a köszönését. Hányaveti módon, az ajtó felé fordulva ül le a székére, mintha a következő pillanatban távozni szeretne. A rovatvezetője, aki csak keskenyre nyírt bajszocskával büszkélkedhet, érdeklődve szemléli a harcsabajszú munkatársát. A megszokott mozdulatára vár, hogy táskájából kikapja a kéziratát. Ki is nyitja, de csak a cigarettásdobozát veszi ki, s kapkodva rágyújt. Türelmetlen, tűkön ül itt! - állapítja meg a rovatvezetője. Nem tévedett. Peti az Éber Szem főnökére gondolt, aki a rendőrségen talán ezekben a percekben informálódik Sober után. - Ha jól emlékszem, mára ígérted a cérnagyári riportodat jegyzi meg tapintatosan a néhány évvel idősebb rovatvezető. - írom, pajtás, naponta tizenöthúsz oldalt is! De ez még csak a vázlat, s hol van még a vége?! - Mit írhatsz annyit a cérnagyáriakról? Vagy valamit kiszaglásztál? Panamáznak? (Folytatjuk)