Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-04 / 178. szám, hétfő

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 4. KOMMENTÁR A füstbe ment 10 % TÓTH MIHÁLY Nagy garral jelentette be néhány hónapja a kormány, hogy kerek 10 százalékkal felemelik a nyugdíjakat. A koalíciós politikusok között ezúttal mintha kevesebben lettek volna, akik határtalan lelkesedéssel kommentálták a hírt. Úgy szólván csak a kincstári újságírók prezentálták az emelést Vladimír Mečiar személyes ajándékaként. Vajon miért voltak ilyen visszafogottak a népjóléti kérdésekben véleményt nyilvánító kormánypolitikusok? A legújabb fejleményeket ismerve azzal magyarázható a mérsékelt lelkesedés, hogy ők többet tudtak az ország gazdasági helyzetéről, a makroökonómiai csoda műhelytitkairól, mint mondjuk a Slovenská Republika újságírói. Tisztában voltak vele, hogy minden propagandafarsangnak előbb-utóbb eljő a böjtje. Eljött. Augusztus l-jével megdrágult a villanyáram (egyelőre csak a nagyfogyasztók számára), a víz, és hőszolgáltatás, a személyszállítás és az üzemanyag. A szakszervezetek életszínvonal-figyelő műhelyeiben kiszámították, hogy átlagosan mennyivel drágul meg az élet a háztartások számára. A vízművek havonként 40 koronával inkasszálnak többet e számítások szerint, a hőszolgáltatók pedig 114 koronával. A közvetlenül csak a nagyfogyasztókat érintő áramdrágulás nyilván kivetítődik a termékek árára is. Emiatt havi 49 koronával növekednek meg a családonkénti kiadások. „Csak" ennyivel addig, amíg a kisfogyasztók körében is előbb-utóbb nem hajtják végre az áramáremelést. A nyugdíjak összegét (felfelé kerekítve) 400 koronával emelték fel. Az áremelések nyomban elvitték ennek legalább a felét. így fest a jelenlegi kormány (már bocsánat a kifejezésért) népjóléti politikája. Vannak időszakok egy állam életében, amikor mindenki megérti, hogy szükséges a nadrágszíj összhúzása. Abból kiindulva, amit Mečiarék vallanak az ország gazdasági helyzetéről, a mostani - nem ilyen időszak. Hiszen naponta azzal érvelnek, hogy egész Európa csodálja, amit kormányunk a gazdaságban produkált. így a kisember nem tudja e jelenségeket másként értelmezni, csak úgy, hogy ez a kormány vele fizetett meg mindent. Azt, hogy a pártszempontok szerint kiemelt tulajdonosok üzemeit milliókkal revitalizálják, azt, hogy bagóéit privatizálták azokat a vállalatokat is, amelyek milliárdos hasznot szavatolhattak volna az állami költségvetés számára, azt, hogy nagyon drágán nagyon rosszá alakították át a járások és kerületek rendszerét. Eddig a nyugdíjasok jelentették Mečiarék rokonszenvezőinek egyik fő bázisát. Vajon hogyan reagálnak az idős emberek 1998 szeptemberében a választások napján arra, hogy egy hónap alatt füstbe ment a 10 százalékos nyugdíjemelésnek legalább a fele? A humánus kormány HOLOP ZSOLT Miután leapadtak a vizek és Szlovákia megúszta a tragédiát, érdemes megvizsgálni, mi maradt itt, vonultán az árnak. Néhány orosz csillagjós összedugta a távcsövét és kijelentette, a csillagokban is írva vagyon: A közép-európai árvizet a NATO-bővítés okozta. Felfedezésük osztatlan sikert aratott a Kremlben és a szlovák televízióban. Az SZTV hírműsorának „kommentárja" (szlovákiai specialitás) szintén megállapította: azokat öntötte el a víz, akiket felvesznek a NATO-ba - sugallván, még szerencse, hogy bölcs vezérünk kikormányozta az ország hajóját a veszélyes NATO-vizekről. Ilyet még kocsmaasztalnál is csak részeg mondhat, de úgy látszik, a kormány totális csődjét már csak vízihullákkal lehet takargatni. Ezen „észjárás" szerint közvetlenül a NATO- és EU-kudarc után a kabinetnek kimondottan jól jött az árvíz. Jó két hónapja, a csehországi áremelések idején a közszolgálati azt is bemondta, a szlovák kormány humanitárius segélyt ajánlott fel Csehországnak. Hogy miért, az nem hangzott el, de nem is volt szükséges, mert a bejelentés nem a cseheknek, hanem a tévénézőnek szólt, rávilágítva, milyen rossz a testvémépnek, mióta nem zsákmányolhatja ki a szlovákokat, ellenben mennyire jó nekünk, mióta felszabadultunk a rabiga alól. Miután az árvizek elmosták fél Csehországot, nyikkanás sem hallik a kormánysegélyről. Augusztus l-jével Szlovákiában is sor került az áremelésekre, de bennünket arra sem méltat a kormány, hogy humanitárius segélyt ajánljon fel. Hogy ismét árvizekre evezzünk, az orosz csillagjósoknak felróható, a csillagokból nem olvasták ki vagy elfelejtettek szólni, hogy a NATObővítés miatt Németországot is elönti a víz. Vagy ez még a II. világháborúért volna? De engem vajon miért öntött ki a felső lakótárs, aki korántsem csillag, inkább egy mogorva vénember? I 111 K^SP

J

I Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinak István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P.O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. voxnova.sk - Az itt töltött hosszú évek során nekem legjobban a nemzetiségi problémák hiányoztak. (Gossányi Péter rajza) Csökkenő foglalkoztatás Pozsonyi fizetések Pozsony. 1996-ban a fővárosban 384 217 személyt foglalkoztattak (nem számítva a 25 főnél kevesebb személyt alkalmazó cégeket), ami az egy évvel korábbi adathoz képest 4,4%-kal kevesebb. A pozsonyi átlagfizetés tavaly 10 564 korona volt, ami 20,1%-kal magasabb az 1995-ös értéknél. A pénzügyi és biztosítási szférában dolgozók havi átlagbére 15 695 korona volt (20,1%), a közigazgatásban foglalkoztatottaké 12 647. A nagy- és kiskereskedelemben dolgozók 11 666 koronát (33%), az iparban dolgozók pedig 11 119 koronát kerestek. Legkisebbek az átlagfizetések a mezőgazdaságban és erdőgazdaságban (7 155 korona) és az egészségügyben (7 615 korona). (TASR) Az igazi jogállamban a többség kötelessége figyelmesen elébe menni a kisebbség elvárásainak A másik anyanyelv súlya Nehezen rendeződik Erdélyben a kétnyelvű helységnévtáblák ügye. A Kolozs megyei prefektus, Alexandru Farcas még most is kételkedik abban, hogy a „Habsburg-kori" vagy a „Horthy-érában használt" magyar elnevezéseket a települések határában közhírré kellene tenni. NEUMANN OTTÓ Pedig Alexandru Farcas, a parasztpárti politikus amúgy nem vádolható magyarellenességgel. Ö az, aki a kolozsvári főkonzulátusunkról eltávolított piros-fehér-zöld zászló miatt uszítással vádolja a provokáció hátterében álló Funar polgármestert, bíróság elé is akarja idézni. Úgy gondolom, az ellenségesElsősorban az anyanyelvű oktatás erősödhet meg. kedést és az értetlenséget sokkal világosabban el kell választanunk egymástól, ha valóban figyelni szándékozunk a határontúli magyarság gondjaira. Itthon a tájékozottabbak jól érzékelik, mi a tétje a kétnyelvű táblák fennmaradásának. Olyan erőpróbáról van szó, amelyből, ha győztesen kerül ki a kisebbség, az bizonyítékot jelent, hogy Erdélyben a románokkal végre egyenrangú állampolgárokká váltak a magyarok. A jelképértékű vívmánytól aztán tovább lehet majd lépni a nagyobb gyakorlati értékű intézkedések felé. Elsősorban az anyanyelvű oktatás erősödhet meg ebben a folyamatban. Kevésbé fogják fel viszont itthon, hogy a kétnyelvű szimbolikus gesztus miOLVASÔI LEVÉL A sikeres ember A Pozsonyba tartó személyvonatban láttam meg a sikeres embert. Magabiztos, nagyképű, jól öltözött alakja valahogy nem illett a kora reggeli vonaton munkába igyekvő emberek közé. Elegáns öltönyt, fehér inget, színes nyakkendőt, barna topánkát viselt, hát igen, ezek ért ütközik ekkora ellenállásba a határon túl a többségi nemzet különböző képviselőinél. Csakugyan: mit nyerhet a szlovák állam a kötelezően egynyelvű bizonyítványokkal? Miért emelkedik kórosan a román utazó vérnyomása, ha a TirguMurest feltüntető táblán a város határában a Marosvásárhely-felirat is a szemébe ötlik? A szlovák hatalom a jelek szerint tűzzel-vassal bizonyítani akarja, hogy ki az úr a házban. Az intézkedést alacsonyabb szinten próbálják megfúrni. Ennek érdekében mindent elkövet, csakhogy az ottani kisebbségek - elsősorban a magyarok - életét megkeserítse. Az erőfitogtatás jeleként a kétnyelvű bizonyítványok helyett csak egynyelvűeket engedtek kiosztani, és még sorolhatnánk a kisebbségellenes lépéseiket. Remélhetőleg a jelenlegi kisebbségellenes lépések, döntések csupán egy történelmileg rövid időszak ismérvei, és az ottani döntéshozók belátják, hogy ez az út zsákutcába vezet. A most uralkodó politikai hangulat, kormányzati ténykedés ellenére nem hiszem viszont, hogy a szlovákiai civil többség is belelovalja magát ebbe a kisszerű küzdelembe. Romániában némileg más a helyzet. A helységnévtáblák ügyében egészen egyértelmű a bukaresti kormány álláspontja: minden olyan településen, ahol a kisebbség legalább húsz százalékos, a kétnyelvűség jogszerű. Az intézkedést tehát nem felső, hanem alacsonyabb szinten próbálják - remélhetőleg sikertelenül - megfúrni. Az értelmi szerzők és a kivitelezők sokszor valóban a nacionalista hisztéria haszonélvezői, de a Kolozs megyei prefektust és a nem „second hand" termékek, mint az enyémek - állapítottam meg vizsla tekintettel. De vajon egy ilyen „menő-manó" miért utazik személyvonattal? Talán bomba robbant a BMW gépkocsija alatt? Miután helyet foglalt, csak többszöri nekifutás után sikerült kinyitnia a bonyolult kombinációs zárral ellátott bőröndnyi nagyságú utazótáskáját. A közelmúltban Nyitrán és Pozsonyban a ,jól őrzött" bankokból gyorsabban ellopták a több tízmilliónyi hozzá hasonlókat nem szabad közéjük sorolnunk. Ha az egyébként jóindulatú emberek értetlenségére gondolunk, óhatatlanul fel kell tennünk a kérdést: vajon nem a mi készülékünkben van a hiba? Hogy a magyar kisebbség a többségi toleranciára várva mit ajánlhat fel cserébe, arról persze nem ajánlatos egy budapesti lapnak értekeznie. Ilyesmibe kizárólag az érintett közösség illetékes. Mégis szólnom kell, mert a magyarországi médiákban napvilágra kerülő írások - tisztelet a kivételnek - annyira egyoldalúakká váltak, hogy az már az itteni közvélemény durva félretájékoztatásához vezet. Ebből pedig olyan reakciók következhetnek, amelyek csak ártanak a két nép javuló kapcsolatának. A valóban sokszor még mindig torokszorongatóan szomorú kisebbségi sors ecsetelésekor, az ottani tollforgató nálunk publikálja meséjét a falusi aszA másik nép számára is fontos az édes anyanyelv! szonyról, aki románul nem beszél. Úgymond, a néni a marosvásárhelyi kórházban nem tudja majd elmondani, hogy mi a panasza. Ugyan kérem! Tessék a valóságtisztelő forráshoz hajolni, és rögvest kiderül, hogy a romániai egészségügy rengeteg baja mellett ilyen veszélyről még senki sem hallott! Aztán a szemforgató sajnálkozás a szegény magyar gyerek miatt, akinek a román nyelv elsajátításához nem elég a tizenkét esztendő, és ez későbbi érvényesülésében gátolja majd. Minden részvétem a tehetségtelen iskolásé, de ugye, ha a matematikát nem értené, akkor is lezárulna előtte a karrier egyik útja. Amúgy vajon nem „zsozsót", mint amennyi idő alatt sikerült emberünknek a bőrönd zárjával megbirkóznia. Ideig-óráig különböző irományokat nézegetett, közben állandóan az óráját kémlelte. Ez nagyon siet valahová - állapítottam meg. Ne adj Isten, hogy az önálló, független és semleges Szlovák Államvasút e kora reggeli járata késsen pár percet, mert ez a pasas képes a korábban említett titulusok ellenére is beperelni a vasutat! Miután megérkeztünk Pokutya kötelessége a fiatalnak, aki Romániában él, tűrhető módon megtanulnia románul? Téved, aki ezt pusztán érvényesülési kérdésként kezeli. Azért küzdünk, hogy a magyar iskolás szeresse Petőfit, Adyt és Móricz Zsigmondot, de az anyanyelvű oktatásért joggal aggódok sokszor elfelejtik: a román irodalom ismeretével is gazdagodik az erdélyi magyar iskolás. Mégsem láttam egyetlen panaszkodó cikket sem arról, hogy Lucián Blaga filozófus líráját, Ion Minulescu sziporkázóan szellemes verseit, Mihail Sebastiannak Molnár Ferenc i bravúrokhoz közelítő színdarabjait a kisebbségi tanulóifjúsággal nem sikerül elfogadtatni. Alapigazság persze, hogy az igazi jogállamban a többség kötelessége figyelmesen elébe menni a kisebbség elvárásainak. De hol van az megírva, hogy a nagy cél érdekében a kisebbség nem tehet baráti lépéseket? A jelenlegi bukaresti kormány sok intézkedéssel adós még a magyar nyelvhasználat, és egyáltalán, a kisebbségi jogok dolgában. Minden panaszkodó elismerheti viszont, hogy már eddig több jó irányú lépést tett a Ciorbeakabinet, mint amennyit előtte évtizekeden át valamennyi román hatalmi tényező együttesen. Szerintem ez az a pont, ahol már igazán szükség volna az önsajnálaton túlmutató válaszgesztusokra. Fogadjuk el, hogy a másik nép számára is fontos az édes anyanyelv! Ha kiderülne, hogy a magyarok megbecsüléssel övezik és érzékenyek szépségei iránt, biztosan számottevőbb többségi támogatást szerezhetnénk saját anyanyelvünk védelméhez. A szerző a Magyar Hírlap munkatársa zsonyba, rohanva kiszállt a vonatból (az ilyen egyének még a metró mozgólépcsőjén is rohannak) valahonnan mobiltelefont kerített elő, és máris „ügyintézett". Könyökkel és esernyőnyéllel utat tört magának az emberek sűrűjében, bevágódott az állomás előtt várakozó taxik egyikébe, és elszáguldott valahová, eltűnt a város forgatagában. Én nem irigylem a sikerembert. Szabó Sándor Királyrév