Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)
1997-08-15 / 188. szám, péntek
POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 15. Függetlenségi évfordulók Újdelhi/Iszlámábád. India és Pakisztán tegnap ünnepelte függetlenségé 50. évfordulóját. Iszlámábádban tűzijátékokkal, zászlófelvonásokkal és Navaz Sarif kormányfő ünnepi beszédével kezdődtek meg a megemlékezések. Indiában csak este kezdődtek az ünnepségek. Újdelhi kormányzati negyedében sok ezer résztvevővel díszfelvonulást rendeztek; majd pontban éjfélkor a parlament ünnepi ülést tartott. Az évforduló előtti napon hét ember életét vesztette egy pokolgépes merényletben India legkeletibb államában, Asszámban. Aszszám is azon indiai államok közé tartozik, ahol a szakadár mozgalmak már ötven évé harcolnak a központi kormányzat ellen. (MTI) Torgyán nem volt ügynök Budapest. Torgyán József nem végzett az ügynöktörvény hatálya alá eső tevékenységet és nem volt tagja a jogszabályban megjelölt szervezeteknek - derül ki az egyes fontos tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző bizottság július 31-én hozott határozatából. Átvilágításának eredményét az FKGP elnöke tegnap hozta nyilvánosságra. Úgy ítélte meg, hogy Kuncze Gábor a továbbiakban nem maradhat a helyén, mivel a belügyminiszter azzal a megjegyzéssel küldte át a szükséges dokumentumokat az átvilágító bíráknak, hogy azok Torgyán József ügynöki múltját bizonyítják. (MTI) Az FKGP elnöke tisztázta magát. (Archívum) Szihanuk újra hazatér Phnompen. Még ebben a hónapban hazatér Pekingből Kambodzsába Norodom Szihanuk, az indokínai ország uralkodója. A hírt a phnompeni királyi palota jelentette be tegnap. Közben befejezte pekingi látogatását Hun Sen második miniszterelnök vezette kambodzsai küldöttség és hazautazott. Hun Senhez közel álló források szerint Szihanuk ténylegesen elfogadta Ung Huot kinevezését első miniszterelnökké. Ez még kedden történt, amikor Peldngben fogadta a két kambodzsai miniszterelnököt. Jó hír, hogy a király nem emelt kifogást a kormány összetételével kapcsolatban, hanem éppenséggel pohárköszöntőt is mondott a két miniszterelnök egészségére - nyilatkozott az AFP-nek Khieu Kanharith tájékoztatási államtitkár. A DPA szerint viszont Szihanuk kedden kerülte az új kambodzsai hatalmi viszonyok kifejezett jóváhagyását. (MTlj Klaus fogadta a romák képviselőit; Kanada nem állítja vissza a vízumkényszert, de nem is enyhít az intézkedéseken Maradni kellene ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Prága/Ottawa. Václav Klaus cseh kormányfő tegnap találkozott a romák képviselőivel. A megbeszélések utáni közös sajtóértekezleten Klaus túl általánosnak nevezte azt a jelentést, amelyet a romák helyzetéről, melyet a kormány mellé rendelt kisebbségi tanács dolgozott ki. Hozzáfűzte: azt szeretné, ha a kiegészített verziót a kabinet már két-három héten belül megvitathatná. Elismerte, hogy a romáknak nincs megfelelő képviseletük a fontos döntéshozó szervekben, ezért egyetért azzal, hogy a kormány mellett jöjjön létre egy, a roma ügyekkel foglalkozó kis koordinációs titkárság. A sajtóértekezleten mind a kormány, mind a roma vezetők maradásra szólították fel a romákat, figyelmeztetve őket: ne hagyják magukat félrevezetni, az emigrálás nem a helyes megoldás, odahaza kell rendezni a helyzetet. Kanadának nem áll szándékában megkönnyíteni a csehországi romák számára a menekültstátus megszerzését, de az egy évvel ezelőtt megszüntetett vízumkényszert sem állítja ideiglenesen vissza a roma bevándorlási hullám megfékezésére - közölte René Mercier, a kanadai bevándorlásügyi minisztérium szóvivője. Egy kanadai újság azt írta: a kormány a bevándorlási roham miatt a vízumkényszer visszaállítását fontolgatja. A cseh tömegtájékoztatásban az elmúlt héten egy olyan riport jelent meg, amely valóságos Eldorádónak tüntette fel Kanadát az ott élő romák számára. Ezt követően Prágában csaknem megrohanták a repülőjegyirodákat torontói és montreali jegyekért. A The Globe and Mail című lap cikkének szerzői azt írták, hogy miközben a fordulat óta a csehek életszínvonala emelkedett, az ottani romák többsége úgy érzi, hogy sorsa rosszabbra fordult. Lépten-nyomon fajgyűlöletbe ütköznek, amit a kanadai kormány is megerősített. Ezért nincs semmi csodálkozni való azon, hogy távozni akarnak az országból - tette hozzá a lap. Ross hazautazott, Albright megerősítette, hogy a Közel-Keletre készül Enyhébb a zárlat Washington/Jeruzsálem/ Rámalláh. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter személyesen is bejelentette, hogy „a következő napokban vagy hetekben" a Közel-Keletre kíván utazni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Madeleine Albright elmondotta: Washingtonban azt tartják a leglényegesebbnek, hogy az erőszakos cselekmények szűnjenek meg és Jasszer Arafat elnök tegyen meg mindent a terrorista csoportok hátterének felszámolása érdekében. A palesztin vezetőnek száz százalékig mindent el kell követnie azért, hogy terrorista cselekmények ne forduljanak elő - hangsúlyozta az amerikai külügyek irányítója. Közben tegnap az izraeli hadsereg feloldotta két újabb, a palesztin önormányzati területein fekvő város, Rámalláh és Hebron zárlatát. A zárlat továbbra is érvényben marad Betlehemre és a Kelet-Jeruzsálem környéki településekre, valamint magára Izraelre vonatkozóan, ahová a palesztinok továbbra sem utazhatnak be. A zárlat feloldása nyilvánvalóan Dennis Ross amerikai különmegbízott közvetítésének egyik eredménye. Ross négynapos misszióját befejezve visszatért Washingtonba, ahol jelentést tesz Madeleine Albrightnak. Elutazása előtt Ross derűlátóan nyilatkozott békeközvetítése eredményeiről. Utalt arra, hogy Izrael hamarosan kifizeti a palesztinoknak a visszatartott adóbevételek egy részét, és enyhíti a zárlatot. Közölte, hogy a két fél közötti biztonsági együttműköArafat: „Majd elküldöm az ezredeseimet". désre vonatkozóan sikerült új mechanizmusok alkalmazásában megállapodni. Jasszer Arafat palesztin elnök tegnap arra figyelmeztetett, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök palesztinokat sújtó büntetőintézkedései katasztrófához fognak vezetni. „A terrorizmus elleni küzdelem helyett (Netanjahu) a Palesztin Hatósággal harcol" - mondta a palesztin elnök Rámalláhban egy izraeli arab küldöttség tagjai, köztük két parlamenti képviselő előtt. Arafat úgy vélte, hogy a palesztin önkormányzatú területeLeszállt a Szojuz TM-25 A román kormány továbbra is népszerű Minden rendben Élen a parasztpárt és Constantinescu elnök Moszkva. A kazahsztáni Dzseszkazgan várostól délkeletre - közép-európai idő szerint 14 óra 16 perckor, pontosan a terv szerint, az előre kijelölt körzetben baj nélkül földet ért az Szojuz TM-25 űrhajó leszállóegysége, Vaszilij Ciblijev parancsnokkal és Alekszandr Lazutkin fedélzeti mérnökkel. Amikor a leszállóegység csapóajtaját kinyitották az odaérdekezett szakemberek, segítség nélkül, maguk akartak kikászálódni az űrkapszulából, de ezt az orvosok - tekintettel 185 napos űtutazásukra a súlytalanság állapotában - nem engedték meg nekik. A két űrhajós a több mint hat hónap dolgozott a Mir űrállomás fedélzetén, ahol számos nehézséggel, balesettel és meghibásodással kellett megküzdeniük. (MTI) MTI-TUDÓSÍTÁS Bukarest. A román kormány az utóbbi megszorító reformintézkedések ellenére továbbra is népszerű - ez derül ki abból a felmérésből, melyet a koalíció egyik tagja, a Demokrata Párt rendelésére készített az életminőség-kutató intézet. Az 1195 megkérdezett szerint Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt a legnépszerűbb (közel 20 százalék), majd a Demokrata Párt (12 százalék) következik. A fő ellenzéki párt, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja ugyancsak 12 százalékot kapna, a Nagy-Románia Párt 6 százalékot, az RMDSZ 5 százalékot, míg a Román Nemzeti Egységpárt csak 1,9 százalékot. Ellenzéki vélemény a győri csúcsról, reagálások Van-e értelme? ket megbénító szankciók a terroristák érdekeit szolgálják, és szilárd alapot teremtenek a szélsőségeseknek.Arafat megismételte véleményét, hogy a merénylők nem a palesztin önkormányzatú területekről mentek Jeruzsálembe. „Miért büntetik hát a népemet olyan valamiért, amiért nem felelős?" - kérdezte. A továbbiakban kijelentette: ha felkérik Nyugat-Jeruzsálem védelmének biztosítására, kész megfelelni a feladatnak. „Majd elküldöm az ezredeseimet" - tette hozzá mosolyogva. Arafat szerint az izraeli zárlat könnyítése abból áll, hogy „hagynak néhány embert egyik házból a másikba menni, de a cement-, az acél- és a zöldségszállítmányokat nem engedik át", s ezzel megbénítják a gazdasági életet. A palesztin elnök elmondta, hogy a zárlat miatt 60 ezer ember nem tud eljutni izraeli munkahelyére, és további 60 ezer foglalkoztatása függ az előzőekétől. A palesztin adóbevételek izraeli visszatartása miatt pedig újabb 100 ezer ember nem kap fizetést. „Van 220 ezer palesztin, akinek nincs jövedelme, aki nem tudja élelmezni a családját" - hangsúlyozta, és hozzátette: bár türelemre inti a palesztinokat, a türelemnek is van határa. MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Kétséges, hogy a magyar nemzeti érdekek szempontjából van-e értelme a Horn-Mečiar találkozónak - mondta Kövér László, a Fidesz alelnöke Bába Ivánnal, az MDF országos választmánya elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus óvta a magyar miniszterelnököt attól, hogy engedményeket tegyen; véleménye szerint már az is kompromiszszumnak tekinthető, hogy tárgyalóasztalhoz ül nemzetközileg elszigetelt szlovák kollégájával. Bába Iván ehhez annyit fűzött hozzá, hogy mindaz, ami eddig történt, a szlovák-magyar alapszerződés kudarcát bizonyítja: az ott élő magyarok helyzetének romlásáért a magyar kormány is felelős. Horn Gyulának a szlovákiai magyarok érdekeit kell nyomatékosan képviselnie a tárgyalásokon, határozottan érzékeltetve, hogy a magyar kormány igenis felelősséget vállal a határon túli magyarokéit. Bába Iván alapvető követelményként említette, hogy a szlovákiai magyar pártok képviselői vehessenek részt az alapszerződés teljesítését ellenőrző kisebbségi vegyesbizottság munkájában. Előbb Eörsi Mátyás külügyi államtitkár, majd a Magyar Rádió Esti Krónika műsorában Kovács László külügyminiszter is reagált a fentiekre. Eörsi kijelentette: ,Áttörést magam sem várok a miniszterelnöki találkozótól, ugyanakkor meggyőződésem, hogy a miniszterelnök jól teszi, hogy időről időre tárgyalóasztalhoz ül szlovák kollégájával". A találkozók miatt már csak azért is fölösleges aggódni - vélekedett az államtitkár -, mivel bebizonyosodott, hogy a kapcsolatok befagyasztásával (mellyel egyébként egy korábbi kormány már próbálkozott) sem sikerült semmiféle eredményt kicsikarni. „Mindenképpen szükség van a párbeszédre, mert ha a két ország között feszültség támad, akkor nem az elzárkózás a megoldás, hanem a párbeszéd" - hangsúlyozta a rádióban Kovács László. A külügyminiszter szerint ez a találkozó semmiképpen nem engedmény és nem is kompromiszszum, hanem célszerű eszköz arra, hogy Horn Gyula javaslatokat tegyen a kapcsolatokat terhelő minden kérdés megoldására. A politikai személyiségek népszerűségi listáján továbbra is Emil Constantinescu elnök vezet (71,1 százalék), akit Teodor Melescanu volt külügyminiszter (52,3 százalék) és Victor Ciorbea kormányfő követ (50,2 százalék). Népszerű még Petre Roman (49 százalék) és C.V. Tudor, a Nagy-Románia Párt szélsőséges elnöke (38 százalék). Ion Iliescu volt államfő a listán 33 százalékos rokonszenvhányadossal szerepel. A megkérdezettek 54,7 százaléka válaszolt kedvezően arra a kérdésre, hogy egyetért-e a kormány gazdasági reformpolitikájával. A kedvezőtlen válaszok aránya 29 százalék, míg a bizonytalanok a mintavétel egyhatodát teszik ki ' " V / Pekingi figyelmesség: egy férfi a lehető legcsendesebben és legóvatosabban akarja kiemelni kerékpárját a többi közül, nehogy felébressze az utcai árust, aki kisfiával szundít egyet. (CTK/AP) Romák tüntettek tegnap Prágában a kormányhivatal előtt még azt megelőzően, hogy képviselőik találkoztak a miniszterelnökkel. (ČTK-felvétel)