Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-13 / 186. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 12. PANORÁMA Q Valamennyi.szerepét saját gyermekének tekinti. Útkereszteződésben Vörös Lajossal Búcsúelőadás Komárom, ifjúsági klub, valamikor a nyolcvanas évek elején. A parányi színpadon Robinson Crusoe élte viszontagsá­gos hétköznapjait a lakat­lan szigeten. Vörös .Lajos játszott. Egy fiatal autó­szerelő, az amatőrök szín­házba vetett hitével, csillo­gó szemmel monodrámát mutatott be a népes publi­kumnak. BÁRÁNY JÁNOS Sohasem felejtem el első beszél­getésünket. Azután Vörös Lajos színész lett. Közben többször in­dult más utakra, de visszatért. A színház bódító világa senkit sem enged el egykönnyen. Játszotta tovább a ráosztott szerepeket, Lehangoló, hogy ebben az ország­ban nemigen kel­lenek az intelli­gens, gondolko- j* dó emberek. N> azokról mesélt a társalgóban. Nem kért többet, mint amennyit kapott. Most újra útkeresztező­désben áll. Milyen érzés Albafiorita gróf­ként üldögélni Mirandolina fogadójában, s várni, hogy az inasod megborotváljon? Nem találom a pontos jelzőt. Nagyon jó! Tizennégy éve va­gyok a komáromi társulatnál, de még nem játszottam hozzá ha­sonlót. Ilyen rendezővel, ilyen felfogásban még nem. Mennyi idő alatt született ez a gróf? Négy hét alatt, de nem tudom, hogyan és mikor faragott belő­lem grófot Benedek Miklós. Ennyire intenzív próbafolyamat­tal sem találkoztam, amióta itt vagyok. Minden percet az elő­adás érdekében használtunk ki, hiszen a négy hét rendkívül ke­vés idő egy száztíz oldalas szö vegkönyvre. Miklós minden pil­lanatban tudta, hogy mit akar, pár nap alatt mi is ráálltunk, mi­kor, mit, hogyan tegyünk. Milyen út vezetett a nyolcvan­ötben életre keltett Eduárdé­tól, a Kecske-sziget mindene­sétől Albafioritáig? Ha azt mondom, göröngyös, az közhely. Nem volt rossz helyem a színházban, de akadtak évek, amikor nem volt minek örülni. Ha ezt a tizennégy évet szétsze­dem, és elosztom tizennéggyel, minden évadra jut egy szerep, amiért érdemes volt itt lenni. Ezektől simultak ki a görön­gyök. A színházi sztrájk miatt bizo­nyára voltak álmatlan éjsza­káid. A Komáromi Jókai Szín­ház szakszervezetének elnö­keként miképp élted át ezt az időszakot? Indulatosan? Re­ménykedve? Elfásulva? Remek csapat állt fel. Öten te­vékenykedtünk azon, hogy színházunk megmaradjon. A nap minden percében pontosan tudtuk, hogy mit kell csinál­József szerepében a Popfesztiválban (Archív felvételek) Albafiorita grófként Dósa Zsuzsával (Mirandolina) nunk. Azután nem is a sztrájk végeredménye hangolt le, ha­nem hogy kiderült, ebben az or­szágban nemigen kellenek az intelligens, gondolkodó embe­rek. A Padlásban Barrabás B. Bar­rabást, a gengsztert alakítot­tad. Lányaid látták az elő­adást? Ágika és Eszterke többször is megnézte a musicalt, nagyon tetszett nekik. A család szá­momra az egyetlen hely, ahol nyugtalan lelkem megpihenhet. Katalin, a feleségem a táma­szom, meg a két gyerek. Ősszel hiába keresik majd a nézők a neved az új előadá­sok plakátjain. Itthagyod Jó­zsefet, a Popfesztivál hősét, a Nem félünk a farkastól Nick­jét, a Peti meg a róka emléke­zetes Rókáját. Míg élek, velem maradnak! A színház sokat adott. Megtaní­tott gondolkodni, megtalálni az élet értelmét. Sorsomat mindig összehasonlítottam az általam játszott figurák sorsával. Fel­nőtteknek szánt esti mesének tűnt ez a játék. Csendesen mentél ki a mű­vészbejárón. Szándékosan? Igen. Ez a búcsú nem olyan, hogy most mindenki, akit foglalkoztat az itteni színházi élet, erről be­széljen. A körülmények kénysze­rítettek távozásra. Szomorú, hogy ez az ország, amelyben élek, nem engedi, hogy egy két­^Ha ezt a tizen­négy évet szétsze­dem, és elosztom ti­zennéggyel, minden évadra jut egy szerep, amiért érdemes ** volt itt lenni. >> gyermekes családapa azt tegye, amit szeret, mert ha azt teszi, nem tudja eltartani a családját. Melyik szerepet őrzöd majd időtlenül? Valamennyi szerepemet saját gyermekemnek tekintem. A Mirandolina grófját is. Az a négy hét Benedek Miklóssal felér egy főiskolával. A Böngésző nyertese A Vasárnap 32. számában feltett kérdésre a héten 953 helyes megfejtés érkezett. A beküldők közül tegnap Kovács Ilona, a Hang-Kép szerkesztője közjegyző jelenlétébén sorsolta ki a szerencsés nyertes nevét. E héten az 1500 koronát özv. Petri Sándorné tornagörgői (Rozsnyói járás) olvasónk nyerte. Gra­tulálunk! A helyes megfejtés: Nyikita Mihalkov. A múlt heti Böngésző nyertesénél a Vasárnap lapszámát rosz­szul tüntettük fel. Tehát múlt héten a 31. számban feltett kér­désre volt a helyes válasz: a Nemesi Színházban, 1787-ben. Olvasóink szíves elnézését kérjük, (v) A Vasárnap tartalmából A politika esete a meztelen valósággal - Miklósi Péter írása; „Csak hiú ábránd, hogy Mečiar fő a saját levében" - Polák László interjúja Petőcz Kálmánnal, az MPP alelnökével; „Jelen kell lennünk minden fontos fórumon" - Molnár Imre interjúja Chászár Edével, a Pennsylvaniai Egyetem nyugalmazott taná­rával; Ide nekünk Gomabaszögöt is! - Kövesdi Károly riportja; Sziporkázó nyelvtudással -Tallósi Béla interjúja Bartko Zol­tánnal, az Ismerd meg a szlovák nyelvet! verseny résztvevőjé­vel; Nizsinszkij, az élő legenda - Vitézy Zsófia írása: „Bunyóz­ni én már csak a ringben szeretek" - Gazdag József interjúja Tóth László országos kick-box-bajnokkal. (v) MOZI POZSON Y HVIEZDA: Goofy (am.) 16 Emma (am.) 18, 20.30 HVIEZDA ­KERTMOZI: Államérdek (am.) 21 TATRA: Batman és Robin (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18; 101 kiskutya (am.) 16.30 Fegyencjárat (am.) 18.30, 20.30 A szerelem rabjai (am.) 18.30, 20.30 DÉL-SZLOVÁKI A KOMÁROM - PANORÁMA: Fedőneve: Donnie Braso (am.) 21 PAT-PANORÁMA: 101 kiskutya (am.) 21 GALÁNTA-KERT­MOZI: Szerelem és háború (am.) 21.15 0 LÉVA-JUNIOR: Az angyal (am.) 18 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A szerelem rabjai (am.) 19 Festmények, ékszerek kerülnek kalapács alá Műtárgyak vására Nyitra. Az idén májusban ren­dezte meg a HENOKO Aukciós Társaság az Andrej Bagar Szín­ház Stúdiójában azt az aukciós kiállítást, amelyen különféle műtárgyak, műkincsek kerültek kalapács alá. Az árverésen a mű­gyűjtők ugyanúgy vásárolhattak kortárs művészektől, mint régi, XVII. századi mesterektől. Olyan nem mindennapi értékek is szerepeltek a májusi aukción, mint II. Rákóczi Ferenc vagy II. József császár portréja. Mivel a tavaszi rendezvénynek nagy sikere volt mind a műtár­gyakat árverésre bocsátók, mind a műgyűjtő vásárlóközönség ré­széről, a HENOKO ismét árve­rést rendez Nyitrán. Az aukciós társaság egyébként célul tűzte ki, hogy támogatni fogja a kép­zőművészeti életet, és nemcsak a Nyitrai Régióban, hanem Szlo­vákiai-szerte. E támogatást olyan tevékenységgel igyekszik megvalósítani, amelybe a műke­reskedelem fellendítése, aukci­ós kiállítások révén elsősorban a műgyűjtőket kapcsolja be. A műtárgyak, műkincsek soron következő árverésére szomba­ton este öt órakor kerül sor Nyitrán, a Nyitra Menti Múze­um épületében. Az aukcióra összegyűlt anyag - festmények, grafikák, plasztikák, művészi porcelán, illetve üveg, ékszer, stílbútor, történelmi fegyverek, órák stb. - mától (az aukció kez­detéig) megtekinthető a nyitrai múzeumban, (tallósi) ••••Í REGENY A tágas helyiség ablaká­ból maga alatt láthat­ta a város nagy részét. Különösen este szép innét a kilátás, amikor fényár­ban úsznak az utcák, terek. Egy­szer neked is berendezek egy szép kis lakást! - ígérgette ké­sőbb Riának, de akkor még nem árulta el, hogy a szép kis lakás olyan célra is fog szolgálni, ami­rőNlia nem is álmodhatott... Már akkor ábrándozott arról, hogy egyszer gazdag lesz, ami­kor kidobott joghallgatóként a nagyáruházban trógerolt s a nagykorúságát még be sem töl­tő kedvesének csak olcsó cse­csebecséket vásárolhatott... 1978-ban nemcsak az egyetem­ről, az internátusból is kidob­ták. Olcsó albérletet szerzett a nagypiac utca egyik régi, kopott bérházában. Szabad idejében körüljárta a piac térségét. Az elárudsító bódék egymást ke­resztező utcácskáiban figyelte a portékájukat kínáló árusítókat, s az olcsóbb árut keresgélő vá­sárlókat. Azért is kedvelte a pia­cot, mert a városban csak itt kaphatott tormás virslit, és elfo­gyasztása után beült a kofaven­déglőbe egy korsó sörre. Gyak­ran itt is vacsorázott. Összeba­rátkozott az egyik pincérrel, aki néhány évvel idősebb volt nála. Kapcsolatuk úgy kezdődött, hogy az egyik vacsora után fi­gyelmeztette: Vékonyan fogjon a ceruzája, mert vékony a zse­bem is!... Szó szót követett, s a pincér közelebbről is megismer­te az „ideiglenesen" trógeroló fiatalurat, akit - Riához hason­lóan - ő is Diák úrnak kezdett szólítgatni. Érdekelte a lapos zsebű kidobott egyetemista sor­Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 51. rész sa. Ahányszor erre terelődött köztük a szó, a Diák úr őrmeste­ri prüszköléssel fűszerezte sza­vait. Gyűlöli azokat, akik hatal­mi pozícióik révén gazdagod­nak meg. Az apja is ezt tette azután, hogy nagyban papoló volt partizánként harminchá­rom éves korában, 1948 febru­árjában, a járási nemzeti bizott­ság elnöke lett, s ekkor a család­jával együtt beköltözött a Ma­gyarországra telepített gimnázi­umi tanár elkobzott családi há­zába, amelyet csakhamar kevés­ke pénzért megvásárolt az ál­lamtól. A kőművesnek kitanult idősebbik fiát politikai iskolába küldette és járási párttitkárt fa­ragtatott belőle. A járási építő­vállalat versengett a kiskirály kegyéért, és,jutányos áron", szinte semmiért, pompás villát építettek számára. A nővére ki­tanulta a jól jövedelmező hentesszakmát. Az apja elintéz­te, hogy rábízzák a járási szék­hely legnagyobb hentesüzletét. Ő is dögre keresi magát, nyuga­ti márkájú autóban pöffeszke­dik a zsíros arcával. S belőled mi lesz, fiam? - érdeklődött az apja, amikor a család egyetlen tagjaként 1975-ben leérettségi­zett. Jól tudod, hogy a jogra je­lentkeztem, hogy igazságosan ítélkezhessek a harácsoló újgaz­dagok fölött! Nem lesz belőled semmi, sosem lesz pénzed! Mu­tass nekem egy olyan bírót, aki nyugati Simcát vásárolhatna magának, mint a nővéred! Aki az igazság útján halad, az apos­tolok lovával is megelégszik! ­figyelmeztette apját, hogy így adja tudtára, nem kíván a piros párttagkönyvecskével keresked­ni. Az ilyen válaszhoz és ellen­szegüléshez az is hozzájárult, hogy megmaradt benne valami a hatvannyolcas lelkesedésből, amikor ifjú diákként a társaival együtt ő is köpdöste a városuk­ba is bedübörgő idegen tanko­kat. Apját abban az esztendő­ben leváltották, de a „rendcsi­náláshoz" azonnal visszatették a tisztségébe. Tudod, hogy hol az igazság? - vörösödött el az apja, amikor azt hallotta, hogy az érettségizett fia az igazság útján akar haladni. Zsebéből ki­kapta a piros igazolványt, s meglobogtatta az orra előtt: Eb­ben van az igazság! Ha nem lépsz be a pártba, nulla ma­radsz, és senkiemberként szű­kös kenyéren fogsz élni! Édes­anyja intésére tovább nem dü­hítette apját, mert tanulni akart, szüksége volt a támoga­tására. De nem fejezhette be ta­nulmányait, amikor harmad­éves jogászként vitába szállt az előadójukkal: A párteszme iga­zát kell védenünk, vagy a való igazságot? Az előmenetelben a pártigazolvány a mérvadó, s nem a tudás?! Még jó, hogy most már nem akasztják fel azt, aki más véleményen van, de fél­reteszik, és senkiemberként csak szűkös kenyéren élhet! ­ismételte meg édesapja figyel­meztetését is. Megírta a szülei­nek, hogy politikai okból, az igazságkeresés miatt kidobták az egyetemről, s menesztették az internátusból is. Csak az édesanyja válaszolt: Apád látni sem akar... Még ugyanabban az évben, 1978-ban, egy hétköz­nap, amikor a hatvanhárom éves apja még mindig a járási hivatal elnökeként napközben nem tartózkodott odahaza, be­nyitott az édesanyjához. Össze­szedte a holmiját, s berakta a családi bőröndökbe. L egalább a két koffert vi­szi el, ha a ruháin, könyvein kívül mást nem vihet el hazulról. Sírt az anyja, és zokogva felhív­ta az urát: Gyere haza, búcsúzz el a legkisebb fiadtól!... Már nem a fiam! Ellenség lett belő­le! Ha hazamennék, lelőném, mint a veszett kutyát! Ezt mondd meg neki! - parancsolt a feleségére. Az édesanyja szipog­va át is adta a vészjósló üzene­tet. Majd a konyhába ment, hogy útravalóul ennivalót cso­magoljon be a fiának. A Diák úr tudta, hogy apja hol őrzi a pisz­tolyát. Hogy ne lőhesse le ve­szett kutyaként, a nadrágzsebé­be csúsztatta a lövedékekkel együtt, s egy óvatlan pillanat­ban bedugta az egyik bőröndbe. Hátsó gondolat nélkül cseleked­te ezt, mert akkor még sejtelme sem volt, hogy mire fogja egy­szer használni a hazulról el­csent Walther-pisztolyt... Egy este megmutatta a pincéreskedő barátjának. Kér­lelni kezdte: Ha nem lenne rá szükséged, megvenném... Nem eladó, csak emlékeztetőnek tar­tom meg, hogy apám ezzel akart lelőni... Másnap, hogy be­költözött a Mély út fölötti villá­ba, már reggel elhagyta a laká­sát, hogy az idős házigazdák azt higgyék, a hivatalába indult. Járta a várost, beült a Savoy ká­véházba is, hogy megköszönje afőúr segítségét, és borravalóul egy százast csúsztatott a kezé­be. „Hazajáró" lélekként betop­pant a Nagypiac utcai kofaven­déglőbe. Igazi öröm vibrált az arcán, amikor megpillantotta a régi helyén az évek óta nem lá­tott barátját, akivel legalább őszintén elbeszélgethet. A pin­cér az elegánsan felöltözött Di­ák úr láttán csodálkozva össze­csapta a kezét. Ez aztán a meg­lepetés! Kijártad az egyetemet? Úr lett belőled? Bányász vol­tam, pajtás, ürgeként dolgoz­tam a föld alatt. Valamit keres­tem is, abból akár egy évig is di­ák úrként élhetnék... (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom