Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-01 / 176. szám, péntek

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 1. KOMMENTÁR Morzsa a zsidóknak TÓTH MIHÁLY Több mint 52 éwel azután, hogy az életben maradt zsidók hazaszéledtek a koncentrációs táborokból, a svájci bankok listát adtak ki azokról az „alvó" bankszámlákról, amelyeket a faji hovatartozásuk miatt végveszélybe kerültek nyitottak. Világszenzációt keltett a döntés. Nálunk is őriznek rablott zsidó vagyont, amelynek zömét Jozef Tiso szlovák állama azt követően gyűjtötte össze, hogy törvénybe iktatta: az izraelita származásúak kötelesek beszolgáltatni az ékszereiket. Az aranyból aranytéglalett. Nem tudom, Szlovákiában hány zsidó családnak maradt legalább egy tagja, aki most benyújthatná igényét valamelyik svájci banknak. Es vajon van-e szlovákiai vagy Szlovákiából elszármazott zsidó, aki még emlékezik arra, milyen gyűrűt viselt az édesanyja, akit az auschwitzi rámpán látott utoljára. Aki a förtelem esztendejében 20 éves volt, az ma már matróna, vagy aggastyán. A rablott holmi visszaszármaztatása az esetek szinte 100 százalékában lehetetlen próbálkozás. így egyetlen megoldás van: alapítványok létrehozása a zsidóközösség még élő tagjai életkörülményeinek javítására, omladozó kegyhelyeinek, gaztól felvert temetőinek rendbehozatalára, hogy legalább ezek a tárgyi emlékek figyelmeztessék az utókort: élt itt egyszer egy közösség, amelynek tagjainak többségét állam által szervezetten lemészárolták. Ha megtörténik az értékek visszaszolgáltatása, ha néhány ezer öreg zsidó emberibb körülmények között morzsolhatja le életének utolsó éveit, ha néhány zsinagógát felújítanak, a temetőket emlékhelyekké alakítják, talán a 21. században is okulni tudnak az emberek a 20. század első felének legnagyobb tragédiájából. Már most biztosak lehetünk abban, hogy jelentős lesz a felfedezett, de nevesíthetetlen vagyon. Sorsáról - ez olvasható ki a hivatalos nyilatkozatokból - majd a kormányszervek döntenek. Ezek adják át az alapítványokat majdan kezelő zsidó szervezeteknek. Az eddigi tapasztalatok alapján nem biztos, hogy ez lesz a legjobb megoldás. Sőt, ez lesz a legrosszabb a lehetségesek közül. A rablott vagyon visszaszármaztatása az állam mulasztása miatt nem történt meg 1945 és 1948 között. Akkor megtörténhetett volna. Hogy a kommunizmus évtizedeiben miért nem történt meg, tudjuk. De az is a politikai akarat hiányán múlott, hogy 1989-től is hét év telt el, amíg megmozdult valami. Ha ehhez még hozzávesszük a tényt, hogy a jelenlegi szlovákiai kormánykoalíció három pártja közül legalább az egyik inkább antiszemita mint humanista beállítottságú, akkor ki kell mondani: ne bízzuk kecskére a káposztát. JEGYZET Ez volna a jó példa? VOJTEK KATALIN Szegény Szenei Molnár Albert! Míg élt, örökös pénzgondok gyötörték, az azonban még legnyomasztóbb álmaiban sem fordulhatott meg a fejében, hogy az utókor - ezúttal tekintsünk el az obligát „hálás" jelzőtől - állította szobra is hitelbe készül. Pedig így van. A Szencen látható emlékmű teljes összege mind a mai napig nincs kifizetve, holott az ünnepélyes szoboravatás óta már eltelt egy év. Nem tudom, milyen érzésekkel mennek el előtte naponta a szenei magyarok? Szenei Molnár hányatott életében ugyancsak sokszor szorult embertársai segítségére. Wittenbergben például a magyar ifjak alapította önsegélyezési egylet, a bursa jóvoltából tanulhatott. Ki tudja, működne-e manapság egy ilyen közös kassza? Olyan, amelynek működtetéséhez az itteni magyarok járulnának hozzá saját pénzükből. Nem egyetemi diákok tanulmányainak fedezésére, hanem az állásukból kipenderített állami alkalmazottak segélyezésére. Hogy lesznek ilyenek, bizonyos jelekből előre megjósolható. Ilyen előrejelzésnek tekinthetők például a kerületi hivatalok ievelei, amelyek a kétnyelvű bizonyítványokat kiállító magyar iskolaigazgatókat a „visszás helyzet megszüntetésére" szólítják fel szeptember ötödikéig. Hogy mi vár a renitensekre, nem kell találgatnunk. Tudjuk. De jelzésértékűek a Komáromi Duna Menti Múzeum személycseréi is, amelyek furcsa módonvalahogy mindig úgy sikerednek, hogy a kiebrudalt múzeumi szakember magyar nemzetiségű, a helyébe lépő zootechnikus, vasutas, alapiskolai tanító stb. pedig szlovák. Valószínű, hogy a magyarságuk vagy a hatalmi túlkapások elleni kiállásuk miatt utcára kerülőknek nem mindegyike talál magának azonnal munkát. Lenne hát helye a közadakozásból öszszegyűlt pénznek. Elméletileg, persze. Mert hogy gyakorlatilag hogyan sülne el a dolog, arra jó példa a Szenei Molnár-szobor. Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság- (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262, 5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. istemet.sk/ujszo Végzetes tévedés (Barát József rajza) Vladimír Mečiarnak most lehetősége nyílik bebizonyítani, hogy szavai és cselekedetei nem állnak szöges ellentétben egymással - állapítja meg a lap a francia külügyminisztérium nyilatkozatára utalva. Párizs külügyi szóvivője ugyanis hivatalosan bejelentette, Franciaország üdvözölné, ha František Gaulieder mihamarabb elfoglalná helyét a szlovák parlamentben. Mečiar márciusi útja során kijelentette Jacques Chirac elnöknek: „Bízunk Önben és Franciaországban". Ha a miniszterelnök nem a levegőbe beszélt, akkor a francia véleményt mindenki másénál illene komolyabban vennie. Ha a felhívás süket fülekre talál, Pozsony elvesztheti Franciaország szimpátiáját is. Oroszország úgy érzi, a más útra térő egykori szatellit államok ellenségének táborát növelik Moszkva a madridi csúcs után Sokan vitatják a néhány pontján homályos, másutt túlságosan tág értelmezésre lehetőséget adó egyezményt, amelyet Párizsban május végén aláírtak a NATO és Oroszország vezetői a védelmi szervezet és a legnagyobb szovjet utódállam további együttműködéséről. GEREBEN ÁGNES Egyelőre nagyon úgy látszik, hogy ez a dokumentum az állítólag havonta megrendezett, de a felek számára jogi érvénnyel nem bíró konzultáción kívül nem nyújt teret Moszkvának az európai biztonsági politikába történő beavatkozásra. Mégis, az ünnepélyes párizsi aktus óta eltelt hét hétben mintha megnyugodtak volna a kedélyek a Kremlben és a külügyminisztériumban. Igaz, a hazájának évek óta habzó szájjal apokaliptikus jövőt, éhséget és nemzethalált jövendölő szélsőbal, a szélsőjobbal egyetértésben heves kirohanásokat intéz a „hűtlen barátok" ellen, akik a közelebbről meg nem jelölt „igazi barátokkal" szemben „elhagyták Oroszországot" a szintén nem definiált „bajban". Az elnöki apparátus és a kormány már nem is reagálnak az ilyen kifakadásokra. A hivatalos nyilatkozatokban éppúgy, mint az orosz sajtót ezekben a napokban elárasztó elemzésekben szinte mindenki a kialakult, minőségileg kétségtelenül új helyzetben kívánatos orosz politikát latolgatja. Ami már azért is figyelemre méltó, mert az ilyesmi a birodalmat ért korábbi csapások során nemigen fordult elő: a Kreml dermedten, tehetetlenül szemlélte Kelet-Európa elszakadását, majd a Szovjetunió felbomlását. Jó jel, hogy ezzel szemben most rengeteg, viszonylag józan forgatókönyv készül Moszkvában, és a nagy nyilvánosság elé kerül. Az alapkérdés persze az, hogy be kell-e keményíteni vagy sem. OLVASÓI LEVÉL Munka nélkül meggazdagodni Már évek óta a paradicsomtermesztők táborába tartozom. Mint minden termelőt, úgy engem is sújtanak az időjárás szeszélyei, az emelkedő energia-és műtrágyaárak, ezzel szemben a paradicsom felvásárlási ára nem változik, vagy még alacsoA legtöbb moszkvai válasz a birodalom felbomlásának eddigi megrázkódtatásaiból okulva így hangzik: NEM, mert ez a magatartás mindig bumerángnak bizonyul. „Minél jobban ellenkezik Oroszország az új tagok belépése miatt, azok annál inkább erőltetik a csatlakozást", írta nemrég Jelcin egyik tanácsadója. „Oroszország álláspontja szinte kiprovokálja a bővítést. Sőt, ezzel újra szembeállítjuk magunkat egyész Európával, hiszen világos, hogy Lengyelország meg Csehország ösztökélni fogja a balti államokat, a Nyugat meg megint széttárja a kaiját: mit tehetnének, ők maguk kéredzkednek..." Es a logikus okfejtés ezen a ponton roppant jellemző módon minden átmenet nélkül irracionálisba csap: „így azután a balti országok az oroszellenesség alanyaivá válnak." Ez a nagyon mély történelmi, vallási, kulturális meggyőződésben gyökerező mozzanat az, amit alighanem a Nyugat (majdnem) mindenáron el akar kerülni, egyebek mellet a Párizsban aláírt egyezménnyel is. Egyelőre csak kellemetlen, de később veszélyessé is válhat, ha Oroszország úgy érzi: a más útra térő egykori szatellit államok ellenségének táborát növelik. A lélektani gátak ellenére Moszkvában mostanában még a „héják" között is nő azoknak a tábora, akik szakítanának az eddigi orosz NATO-politikával. Ez a csoport úgy véli, hogy az első körben a tagországok azért vesznek fel csak három kelet-európai államot, mert így biztos, hogy a most „majdnem bekerültek" nem engedik levenni napirendről a további bővítési szakaszokat, utánuk pedig megint újabb országok dörömbölnek majd a NATO kapuján. Ez pedig - így a moszkvai érvelés - állandósítja az európai konfrontáció elemeit, ami a sokak számára biztos megélhetést nyújtó védelmi szövetség fenntartásának létalapja lehet akkor is, ha egyébként már nem is lenne szükség rá. No jó, mondhatja bárki, Moszkva már tudja, hogyan nem szanyabb. 1997. július 24-én a felvásárlók az első osztályú paradicsomért 8-10 koronát fizettek. Ez nem sok, de az indok mindig a vásárlók fizetésképtelensége. Pénteken, 1997. július 25-én szolgálati úton voltam Skalicán. Nagy volt a meglepetésem, mikor a helyi piacon megláttam a paradicsomárakat. Aznap 1 kilogramm paradicsomot 38-40 koronáért adtak a piacon. Ez a szemtelenség tetőfoka. Egyrészt nyúzzák a termebad viselkedni, de vajon milyennek látják arrafelé az orosz nemzeti érdekek szempontjából előnyös moszkvai magatartást? A kissé cinikus recept szerint meg kell várni, amíg Európa kiábrándul az immár egyetlen szuperhatalom terjeszkedésének alapjául szolgáló „amerikai messianizmusból", és míg lassan érvényesül az európai integráció szövete alól hellyel-közzel máris kitüremkedő német gazdasági expanzió. És ez, amint az Csernomirgyin miniszterelnöknek a német befektetők körében lebonyolított minapi agitációs körútja is érzékeltette, nincs ellenére a szintén felívelő szakaszába érkezett orosz gazdaságnak, amely ma már azt is megAz alapkérdés persze az, hogy be kell-e keményíteni vagy sem. engedheti magának, hogy állampolgárainak kifizesse az elmaradt nyugdíjakat; sőt a közeljövőben állítólag az államnak a hadsereggel szemben fennálló tartozását is rendezik. Az orosz politikai elemzők ezekben a napokban azt ajánlják a Kremlnek, hogy ne hallgasson érzelmeire: minél kevesebbet emlegesse a balti államok és Ukrajna esetleges NATO-csatlakozását. Annak ellenére is, hogy egy ilyen perspektíva, szemben a mostani madridi döntés tényleges hatásával, valóban súlyosan sértené Oroszország geopolitikai érdekeit, és immár cáfolatlanul kirekesztené az egykori birodalmat Európából. Ehelyett a Kremlnek fáradságos, költséges aprómunkát kell végeznie, hogy Brüsszelben a NATO rendkívül befolyásos tisztségviselőinek segítségével semlegesítse a NATO-főhadiszállás főleg katonák alkotta, mereven oroszellenes lobbyját, közben pedig személyes kapcsolatok révén, az oroszországi fejlődés kétségtelen pozitív trendjeit hangsúlyozva vonja maga oldalára azokat a diplomatákat, akik számára az elsősorban nem európai tényelőket az alacsony felvásárlási árral, másrészt viszont nyúzzák a vásárlókat a magas piaci árakkal. Az érdekesség kedvéért összehasonlítok néhány felvásárlási árat a piaci árakkal: a sárgarépa felvásárlási ára 4-6 korona, piaci ára 18-20 korona; hagyma 8 korona - 22 korona; karalábé 1-1,20 korona - 6 korona; karfiol 6-8 korona - 26 korona. A másodosztályú paradicsomot otthon a kacsák eszik, Skalicán a piacon 30 koronáért zőnek tekintett Moszkvával kötött egyezmény csak jelképes jelentőségű, „aknátlanítási" aktus. E felfogás hívei azt tartják, hogy Budapest, Prága és Varsó csatlakozásáig hátralévő mintegy két évet ki kell használni arra, hogy Oroszországot a „kint" állapotából legalább a „féllábbal bent" helyzetébe tuszkolják Moszkvából. E szerintük minden tekintetben, így gazdaságilag és lélektanilag, a szomszédos országokkal való kapcsolat szempontjából is ideális állapothoz csak néhány apróság szükségeltetik. Elsősorban az, hogy a ma autoriter jegyei ellenére is plurális orosz politikai, gazdasági rendszer, a kétségtelen szólásés sajtószabadsággal együtt ne váljon a visszarendeződés máris látható folyamatának áldozatává. Flogy az Oroszországi Föderáció etnikai konfliktusaiból, főleg a 25 millió muzulmán külsőbelső ellentéteiből ne robbanjon ki újra olyan véres háború, mint a kétéves csecsenföldi mészárlás volt. S persze nem ártana, ha Moszkva a félfasiszta Lukasenko Fehéroroszországa helyett más szomszédaival építené a közeledés útját. Egyik feltétel teljesülésében sem lehetünk biztosak. Már az is kérdéses, hogy van-e igazán komoly, következetes szándék a Kremlben egy ilyen politikához. Olyanok pedig, akik ezt a politikát végrehajtják, biztosan nincsenek. Elég, ha arra gondolunk, hogy Moszkva Pavel Gracsovot, a tehetségtelen, korrupt és részeges exhadügyminisztert akarja küldeni Oroszország állandó képviselőjének Brüsszelbe. És mégis, a demokratikus moszkvai sajtó ezekben a napokban máris azt sugallja Jelcin elnöknek, hogy két év múlva küldjön gratuláló táviratot Budapestre, Prágába és Varsóba, abból az alkalomból, hogy a szovjet érdekszféra három országa a NATO teljes jogú tagja lett. A szerző egyetemi oktató és a Magyar Hírlap munkatársa árulják. Kérdésemre, miként lehetséges, hogy a korai burgonya kilója 12-15 korona, az árusok szerint az árvíz miatt van ez. Ily módon kihasználni az embereket, az egyenesen felháborító. Nem szoktam piacra járni, de most elhatároztam, hogy a többletzöldségemet a piacon fogom értékesíteni, mégpedig úgy, hogy nekem is és a vásárlóknak is megélje. Bordély Dezső Tardoskedd