Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-01 / 150. szám, kedd

6 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUSI. Bartos József kárpataijai magyar festőművész képei a somorjai Baváriában Ahány ikon, annyi ima SZÍNHÁZ HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Üvegre festve (19) KIS SZÍNPAD: Szentivánéji szexkomédia (19) MOZI POZSONY HVIEZDA: Turbulencia (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA KERTMOZI: Jerry Maguire (am.) 21 OBZOR: A hattyúk tava (am.) 15.30 Pokoli lecke (am.) 18, 20.30 MLADOSŤ: Csodás évek (cseh) 15, 17.30, 20 TATRA: A múlt szelleme (am.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Hanta boy (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18, 20.30 A hatytyúk tava (am.) Basquiat (am.) 18 16.30 Csodás évek (cseh) 17.30 Francia csók (am.) 18.30, 20.30 Az idegen (fr.) 20 A bokszoló és a halál (szlov.) 20.15 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM-PANORÁMA: Rómeó és Júlia (am.) 21.30 PAT PANORÁMA: Tisztító tűz (am.) 21.30 GÚTA - MOZI: Elvált - nők klubja (am.) 19.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: A Jedi visszatér (am.) 20 RIMASZOMBAT - ORBIS: Sötét összeesküvés (am.) AMFITEÁTRUM: Sötét összeesküvés (am.) LÉVAJUNIOR: Leszámolás Denverben (am.) 18 AMFITEÁTRUM: Sárkányszív (am.) 21.30 Colosseum-koncert Barfos József: „A harmónia belső szerkezetébe szeretnék belemarkolni elfogulatlanul." (Fotó: Somogyi Tibor) Egy régi rocklegenda Pozsonyban ÚJ SZÓ-HÍR Azok a vájtfülű zenerajongók, akik a hatvanas-hetvenes években voltak fiatalok, bizonyára még emlékeznek az angol Colosseum együttesre. A később születettek kedvéért talán nem árt hozzátenni, hogy a formáció annak idején a Creamhez hasonló szupercsapatnak számított, bár a Colosseum zenéje valamivel elvontabb, a jazz, a blues és a rock stílusjegyeit egyesíti. Lemezeiket még ma is a legjobb, legmaradandóbb rockzenei alkotások között tartják számon. Az együttest 1968-ban Dave Greenslade, Dick Heckstall-Smith, Jon Hiseman, Tony Reeves és James Litherland alapította. Hiseman, Reeves és Greenslade, az alapítók, annak idején angol ifjúsági klubokban zenéltek együtt, de később útjaik szétváltak. Hiseman ezután dzsesszdobosként különböző együttesekben játszott, így került Graham Bond zenekarába. Ott ismerkedett meg Dick Heckstall-Smithszel, aki akkor már ismert zenész volt. John Mayall lemezének felvételeinél, 1968-ban Hiseman, Heckstall-Smith és Reeves újra találkozott, s a munka befejeztével úgy döntöttek, együtt maradnak, és zenekart alapítanak: megszületett tehát a Colosseum, amely azóta legendává vált. Közös zenélésük mindössze három évig tartott, ám ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy nevük fogalommá váljon a könnyűműfajban. 1994ben újra összeállt a régi csapat, két évvel ezelőtt nagy sikerrel koncerteztek Budapesten és Prágában. E hét végén, július 4-én 20.00 órakor a pozsonyi Művelődési és Pihenőpark esztrádtermében újra eredeti felállásban lesz látható és hallható a Colosseum. Emlékezetes estére számíthat mindenki, aki ellátogat a Duna-partra, (mislay) Somorja. Debrecen és Budapest után a somorjai Bavária vendéglőben láthatóak Bartos József kárpátaljai magyar képzőművész különös hangulatú, mélyen érzelmi töltésű képei. Festészetéről és munkásságáról kérdeztük a megnyitón megjelent festőművészt. TALLÓSI BÉLA Furcsa interjúindítás, de elkerülhetetlennek tartom, hogy megkérjem, mutatkozzon be olvasóinknak. Munkácson születtem 1957ben. Ungváron a zenei szakközépiskolában trombita szakon tanultam. Trombita szakon? Igen, apám óhaja volt. Úgy gondolta, hogy trombitásként jó dolgom lesz a seregben. Volt is! Igaz, csak a második évben, amikor már szimfonikus zenekarban játszottam Harkovban. Ott kezdtem el zenét írni, amit azóta is folytatok, s a jövőben főleg régi magyar népdalokat szeretnék átdolgozni az én, sokak által szürreálisnak tartott, stílusomban. A zenétől milyen út vezette a képzőművészethez? Tizenhét éves koromban kezdtem el festeni. Absztrakt képek voltak az első munkáim. Annyira elvontak, hogy nem hasonlítottak semmire. Megmutattam egy tanárnőnek, aki azt mondta, rém rossz. Nem is próbálkoztam aztán évekig. Rockzenekarokban doboltam, mígnem harminchárom évesen újra elkezdtem festeni. Akkor már tudatosabban. Templomi restaurátori brigádban dolgoztam egy híres orosz festőművésszel. Előbb tőle tanultam a mesterséget, majd később akadémiai szinten Szentpétervárott. Kezdetben templomi megrendeléseket, ikonokat, szentképeket festettem olajjal. Aztán feltört bennem újra a tizenhét éves korombeli álmom, és újrafestettem az egyszer már látott víziókat. Első képeimet egy évig dugdostam, mert féltem megmutatni, attól tartottam, hogy kinevetnek. Aztán mégis megmutattam apám egyik magyarországi barátjának. Neki tetszettek, és megszervezte, hogy részt vehessek a Hortobágyi Alkotótáborban. Ott éreztem rá, hogy ki kell tartanom emellett, festenem kell. Miért kellett ehhez egy évig várnia, miért nem mutatta meg a képeit előbb? Mert magamat vetettem oda a vászonra. És úgy éreztem, mintha mezítelenül álltam volna ki a színpadra. Ma már megszoktam, de kezdetben nehezen ment. Milyen konkrét dolog hívta elő, hogy mégis kiálljon, megmutassa a képeit? Hívő ember vagyok. S úgy hiszem, valamiféle sugallat volt, ami lökést adott. És ma mit akar mutatni a képein? Egészen különleges képi világot, amelyre egyesek azt mondják, szürrealizmus. Én nem tartom annak. A szürrealizmusnak megvan a maga konkrét mondanivalója. Nekem viszont nincs konkrét mondanivalóm... Bekapcsolok valamilyen zenét, hallgatom, közben képek jelennek meg a képzeletemben, és azokat megpróbálom lefesteni. Nem kell ezt misztifikálni, semmi filozofikus vagy vallási háttere nincs a dolgoknak. A kép mindössze egy konkrét érzés. Realizmus, amelyet szívvel és lélekkel lehet megérezni. Ha jól értem, festészete képben megjelenő zene, illetve a zenében megjelenő képek tárgyiasítása. Igen, pontosan. Népszerű ma az olyan festészet, amellyel az alkotó nem kíván konkrét tartalmat közölni? Nem. Nem is lehet belőle megélni. Előfordult, hogy édesanyám nyugdíjára szorultam. De csinálom, mert bennem van, és kikéredzkedik belőlem. Festek még akkor is, ha nehéz beleszólni a mai ember érzelemvilágába, mert az valahogy olyan szögletessé vált. Mit ért a szögletességen? Hogy minden legyen konkrét, és minden legyen agyonmagyarázva. Szerintem pedig nem kell mindent megmagyarázni. Vannak olyan dolgok, amelyekre rá kell érezni, és el kell hinni, amit érzünk. Gondolom, ezért is fest ikonokat, templomi képeket. Igen. Sokáig kerestem a kapcsolatot valami naggyal, valami magasabb rendűvel, és ezt az ikonfestészetben találtam meg. Az ikonfestés számomra, mivel hívő ember vagyok, belső ima, lelki támasz. A kölcsönös megértés és az értékek egyetemes elismerésének híve volt A Colosseum július 4-én Pozsony vendége lesz (Fotó: archív) Fodor András emlékezete E. FEHÉR PÁL Nagyon okos, nagyon tájékozott és nagy szervező készséggel rendelkező irodalmár volt. Es - egyáltalán nem mellesleg - jó költő, nagyon jó műfordító, aki angol, orosz, cseh és szlovák poétákat szólaltatott meg anyanyelvén a tőle megszokott nagyszerű színvonalon. És nemzedékének ama ritka személyiségei közé tartozott, aki a művészetek egyetemességét képzelte el és, például, zenei tárgyú esszéi a szakirodalom becsületére is válnak. Nehéz korban, az értékek rombolásának idején, valamikor az ötvenes évek elején kezdte pályafutását. Sok esélye volt, hogy gyors karriert csináljon, de kitartóan ellenállt a kísértéseknek. Ahogyan azok a költők, mint például Csorba Győző, akiket közel érzett magához. Költészetében a racionális életérzés és a természet irracionális szépsége nyert szerves egységet. Két könyvet is írt József Attiláról, talán feltételezhető, hogy példaképei közé tartozott. Fodor András számára azonban egészen biztosan az igazi példakép Bartók Béla volt. Meg Fülep Lajos, az esztéta. Akik egységben látták a magyar irodalmat, a zenét, a humán tudományokat. Akik a humanizmus helytállását keresték egy olyan embertelen korban, amelyben élniük adatott. ,A csend szólítása" - hirdeti egyik kötetének címe, a másik könyv címe pedig szinte válaszol erre: „Az idő foglya". Fodor András a harmóniát kereste a versben, a művészetben és az életben. Hogy ezt a harmóniát az életben nem találhatta meg, erről nagy szernzációt kiváltó naplói („Ezer este Fülep Lajossal", „Elveszett évszak") tanúskodnak, amelyek - minden természetesen érthető személyi elfogultságok mellett az irodalmi-szellemi élet hétköznapjainak megismeréséhez nyújtanak nélkülözhetetlen adalékokat. A költészetében azonban nem tükröződött ez a diszharmónia. Verseiből kizárta a közélet közvetlen reagálásának még az esélyét is. A kort akarta érteni még azon az áron is, hogy a kortársak nem értik őt. A zűrzavart és a harmóniát akarta egyszerre megszólaltatni. Higgadtan. Klasszikus eszközökkel. Roppant művelten. Egyébként életrajzából és naplóiból kitűnik, hogy ideáljainak szerette volna pályatársait is megnyerni. Ezért vállalt szerkesztői funkciókat (például a Kortársnál), irodalmi szervezői szerepet (például az írószövetség alelnökeként). S ne feledkezzünk meg arról, hogy a kisebbségi létbe szorított magyar írókról is volt mindig lényegi mondandója. 1929-ben született és 68. életévében szombaton halt meg. Szomorúan búcsúzunk tőle, mert a kölcsönös megértés és az értékek egyetemes elismerésének híve volt. REGÉNY N

égyszázezret tett a takarékba! Csak a jó ég tudja, hogy hol szerezhette. Ámikor beléptem a takarékba, láttam, hogy ott áll. A hivatalnoknőt figyelte, mint tölti ki a betétkönyvét. A te könyvecskéd a pulton hevert. Ha már a feleségedet küldted be, azt kérdeztem: Itt állt a férjem? S elfoglaltam a helyedet. Lehet, hogy már akkor felém pillantott, de ezt nem vettem észre, mert nem akartam észrevenni. A testes nő mögé bújtam, hogy ne is lássam. Amikor néha-néha hazajön a szüleihez, a faluban mindenki kikerüli... Amikor megkapta a betétkönyvet, és kifelé indult, a sorban állókra pillantott. Elkaptam a fejem, a számítógépet nézegettem... - De régi ismerősként nem mert Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 15. rész hozzád lépni. Megijedhetett, s odakint nyugtalankodva csóválgatta a fejét. Most már értem, temiattad! Pechje volt. A harcsabajszos pasas „felesége" éppen egy sasfalui nőcske! A titok már nem titok! Elterjed a hír, hogy Sober Karcsi négyszázezret tett a takarékba! - Elterjedhet annak a híre is, hogy férjhez mentem... - Rossz napot fogott ki a pasi. Tépelődhet is, hogy az utcájukban lakó Lóver-lány mikor mehetett férjhez? Ez újdonság számára, ennek hírét nem hallhatta. Biztosan azért száguldott bolondként Sasfaluba, hogy kiszimatolja, kihez mentél férjhez, hol laksz? Ha szombat délelőtt sem futnál haza anyádékhoz, délután a cérnagyári munkásszállóban érdeklődne utánad! Mert sürgősen beszélnie kell veled. Könyörögni fog, el ne áruld a titkát még akkor sem, ha sorsjegyen vagy lottón nyerte a nagy összeget, amelyről a szüleinek sem lehet tudomása. Még ígérhet is neked valamit, hogy lakatot tegyél a szádra... - Tőlem nem tudhat meg semmit a börtöntöltelék! -Mit mondtál?! -Tavalyjanuárban engedték ki a dutyiból. Három évet ült egy nagyobb lopás miatt. Azelőtt is elítélték tíz hónapra... - Dolgozik valahol? - Úgy tudom, hogy egy pozsonyi építővállalatnál sofőrködik. Teherautóval jár... Peti felállt, Zsuzsihoz megy, s hátulról átöleli. - Veled kezdődött a történet, veled kell folytatnom. Holnap reggel, amint felébredünk, megyünk a falutokba! - És úgy mutassalak be anyámnak, hogy te vagy a férjem? A múlt héten még semmi, és most egyszerre!... - Talán nem járt el a szája. Csak arra lehet kíváncsi, téged hol találhat meg, ki a férjed, felfigyeltem-e arra, mennyi pénzt tesz a takarékba. Szegény feje nem is sejtheti, hogy a jeligét is ismerem. - Ha holnap Sasfaluba kell mennünk, még az utcánk előtt kiszállok a kocsidból. Ha az anyám még nem tudná, hogy „férjhez mentem", minek áruljam el?! Megvársz majd a vendéglőben. - En sem szeretek magyarázkodni. Gyere, menjünk a szobába, ott érdekesebb lesz a beszélgetésünk... - Az előszobában Peti a kis asztalkára pillant. Ott a takarékból kivett pénze. - Azt vedd majd magadhoz... - Hogy vehetném? - Én nem tudok gazdálkodni. A takarékból csakhamar ki kellene vennem a maradékot is, hogy kibírjuk az „eredményhirdetésig". (Folytatjuk)