Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)
1997-07-09 / 156. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 1872. PANORÁMA G J McVeigh védői szerint Cindy Cawford a hetedik menyországban érzi magát, miután néhány hete megtudta, hogy terhes Új tárgyalás kell! Washington. Az oklahomai tömeghalált előidéző robbantás elkövetésének vádjával halálra ítélt amerikai Timothy McVeigh védői az ügy teljes újratárgyalását kérik a peres eljárásban elkövetett „súlyos hibákra" hivatkozva. Keresetüket hétfőn nyújtották be a halálos ítéletet kimondó bírónak. Nem fellebbezésről van szó, hanem annak követeléséről, hogy kezdjék nulláról az egész ügyet. Egy denveri bíróság mondta ki a halálos ítéletet McVeigh fejére június tizenharmadikán, azután, hogy áz esküdtek bűnösnek találták egy Oklahoma City— i szövetségi irodaház felrobbantásában, százhatvannyolc áldozat halálában i Az ügyvédek tizenöt, általuk súlyosnak ítélt eljárási hibára hivatkoznak. Az egyik az, hogy az ügynek óriási publicitása volt, és a tömegtájékoztató eszközök ellenséges hangulatot keltettek az egész amerikai közvéleményben a vádlott ellen. Ilyen körülmények között szerintük nem lett volna szabad megtartani a tárgyalást, el kellett volna halasztani, hogy a nyugodt mérlegelést ne befolyásolja a tömeghangulat. A védők szerint az is hiba volt, hogy meghallgatták a halálos áldozatok hozzátartozóinak megrendítő vallomását. Ezek után nem lehet elvárni, hogy elfogulatlan döntés szülessen. McVeigh, aki a bírói ítélet szerint szélsőjobboldali nézetektől vezérelten követte el tettét, most Denver egyik külvárosi börtönéből figyeli sorsának alakulását. (MTI) Tankon a bordélyházba Nem fizettek San Gregorio. Hét légiós tankon indult a bordélyházba, majd onnan fizetés nélkül próbált távozni a spanyolországi Zaragoza megyében lévő San Gregorióban. Az illető tiszteket a spanyol rendőrség őrizetbe vette, s azóta már elnyerték méltó büntetésüket, a több hónap elzárást, írta az El Mundo című spanyol lap. Az eset ugyanis tavaly május tizenhetedikén történt, de eddig nem került nyilvánosságra. (MTI) Végre azt ehet, amit csak akar Los Angeles. Talán nincs a világon olyan ember, aki ne tudna Cindy Crawford és Richard Gere tönkrement házasságáról. A híres színész úgy tűnik, szívesebben flörtölt a buddhizmussal, mint csinos feleségével. RYTMUS ŽIVOTA Cindy későbbi kapcsolatai sem hozták meg azt, amire vágyott: a családi boldogságot, de főleg a gyermekáldást. Nemrégen azt állította, hogy érzelmi élete inkább egy katasztrófafilm forgatókönyvéhez hasonlít. Bánatát munkába fojtotta. Szerelmi élete azonban az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltozott. Vége az álmatlan éjszakáknak. Megjelent az oldalán a szép herceg. így lehetne jellemezni Cindy Crawford (31) és Rande Gerber (34) románcát. Az örökké mosolygó reklámügynök már hat éve legyeskedik a barna szemű, szőke hajú szépség körül. Ő azonban alig vette észre. „Barátnak tartottam", mondogatta enyhe iróniával a modell. Rande most szinte sugárzik a boldogságtól. Februárban New Yorkból Los Angelesbe repülve váratlanul megkérte a kezét. Eljegyzés, majd párizsi út következett. Természetesen a fényképészek hada minden lépésüket követte, a boldog pár pedig csakazértse „produkált" semmit. Csöndes mosolyokat, gyöngéd simogatásokat láthatott csak. „A romantikus percek után arról beszélgetünk, hogy hogyan fogjuk berendezni közös lakásunkat és a gyerekszobát. Rande legalább két gyereket szeretne", dicsekedett néhány héttel ezelőtt a gyönyörű Cindy. Úgy tűnik, az ifjú párnak mindent gyorsabban kell majd végeznie, ugyanis Cindy terhes. A modell megerősítette a hírt és ... reklámügynök hat éve legyeskedik a szépség körül... hozzátette: „Nekem teljesen mindegy, hogy meghízok. Ezentúl mindent enni fogok, ami egészséges és amire gusztusom van. Erre az örömteli eseményre évek óta készülök." És mit szól ehhez a jövendőbeli apa? „Mindent megterveztünk. Az esküvő augusztusban lesz a Central Parkban a szabad ég alatt". Sok boldogságot! Cindynek már nem fontos, milyen az alakja (Archív felvétel) Castro lánya gyermekkorára és apjára emlékezik Hatalmas sziklatömbök egymásra hajigálva Számára tehertétel Özönvíz a Marson? PANORÁMA-HIR Madrid. Alina Fernandez tízéves volt, amikor édesanyja felfedte előtte, hogy ki az apja. Ami azonban kezdetben mennyei ajándéknak tűnt számára, az később inkább tehertételnek bizonyult, amelytől csak évekkel később tudott megszabadulni. Alina apja ugyanis nem kisebb személyiség, mint Fidel Castro, a kubai forradalom vezére, Kuba államfője. Röviddel 1993 karácsonya előtt bejárta a világsajtót a hír: Alinának hamis útlevéllel, fején parókával sikerült elmenekülnie Kubából, ahol apja őt akarata ellenére visszatartotta. Most pedig a negyvenegy éves Alina Spanyolországban megjelentette emlékiratait „Memóriás de la hija rebelde de Fidel Castro" (Fidel Castro lázadó lányának visszaemlékezései) címmel, amelyben leírja életét a szocialista Kubában és elrontott kapcsolatát apjával. Tízévesen - írja könyvében Alina, annyi minden mesélnivalója lett volna apja számára, ő azonban alig ért rá, hogy szóba álljon vele. Ehelyett durván beavatkozott magánéletébe. Alina a kubai államfőnek egy orvos feleségével, Naty Revueltával folytatott rövid románcából származik. Az asszony feláldozta a forradalom vezetőjéért házasságát és polgári létét. Castro életművére, a kubai forradalomra Alina nem talált jó szót. ,Attól a szeszélytől vezéreltetve, hogy kommunizmust játsszon Kubában, nyomorba döntötte a népet" - írja és kipellengérezi a kubai hiánygazdaság okozta nélkülözéseket. Barátai hamis papírokat és Mad ridba szóló repülőjegyet szereztek neki. MTI-HIR Washington. A NASA tudományos szakértői arra a következtetésre jutottak a Pathfinder Mars-szonda és a Sojourner űrjármű felvételeinek további elemzéséből, hogy a Pathfinder leszállási helyén, az Ares Vallis nevű völgyben évmilliárdokkal ezelőtt olyan hatalmas özönvíz pusztított, amihez foghatót a földtörténetből csak egyet ismernek, azt, amelynek nyomán létrejött a Földközi-tenger. Matthew Golombek és Michael Malin, a Pathfinder-programban résztvevő két kutató elmondta a NASA földi irányító központjának hétfői sajtóértekezletén: abból gondolják ezt, hogy hatalmas sziklatömbök vannak mintegy egymásra hajigálva, ahogyan csak hatalmas erejű ár képes egymásra torlaszolni sziklatömböket. Anyatej helyett finom itóka a tigrisbébiknek Cumisüvegből kapják Lipcse. A lipcsei állatkertben hét hete született öt pici tigrist el kellett választani, s most már meg kell elégedniük a cumisüvegből érkező tápszerrel, jelentették be az állatkertben. Az ok: mamájuknak, Connynak nincs elég teje, és elegednő mellbimbója sem. A tigrisbébik naponta kétszer 2,5 deciliter, vitaminokat tartalmazó finom itókát kapnak. (MTI) NAPTÁR Július 9 EGY GONDOLAT A béketűrésnek végül is van egy határa, amelyen túl már nem erény. Edmund Burke NÉVNAP Lukrécia A latin Lucretius nemzetségnévből származik, amely viszont a lucrum, nyereség jelentésű szóból ered. Ma Előd, Janka, Veronika és Lujza nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 640 éve rakták le a prágai Károly-híd alapkövét. 200 éve hunyt el Edmund Burke angol politikus. 445 éve hunyt el Szondi György végvári kapitány. 1545-től volt Drégely várának kapitánya, helytállt a török elleni harcban. 10 éve hunyt el Vészi Endre költő, író, újságíró. 105 éve született a Nyitra vármegyei Szenicén Siménfalvy Sándor színész. Legismertebb filmje a Szegénylegények és a Háry János. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 50. születésnapját O. J. Simpson amerikai futballista, színész.. 35 éves Gömöry Zsolt rockzenész, a Piramis, majd az Edda együttes billentyűse. Tom Hanks (1956) Oscardíjas amerikai színész. NAPI VICC A repülőgépen a kapitány bekapcsolva felejti a mikrofonját, így az utasok is hallanak mindent. - Most megreggelizem és utána megszeretem az új stewardesst. A légikisasszony ezt hallva az utastérből, fülig pirosan szalad, hogy figyelmeztesse a pilótákat. Az egyik ülésen egy öreg bácsika megfogja a kezét. - Ne siessen úgy aranyoskám, még megreggelizik előtte! REJTVÉNY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. Aszály T Magyaror. város Szöfirász ! Vitamin T Osztrák politikus A tagló közepe Mohó vágy Sulfur, nátrium Bácsi Kettős betű Francia kőltfi Y Jóízű Ipszllon ... testvérek, Dosztojevszkilmű AFB Plusz Kettős betű / v Németor. A öl B^k Diagonálls m ^ ^^^^ITParáňT" f C" A pakk közepe Az argon vegyjele Tonna ... grófja, Rossini Rádiusz Kettős betű Tasakban r Majdnem azonos betűk Jóízű Angol főnemesi cím Névelő Állatkert Karóra azonos hangzói HOROSZKÓP Kos: A mai nap amolyan „kérj, amit akarsz, megkapod" nap, amikor a szerencse, az előrelátás, az együttműködés és sok előnyös dolog köszönt Önre. Bika: Jó úton halad a házasság, egy üzleti vagy valami más szoros kapcsolat felé. A nap fénypontjai közé tartozhat, hogy házassági ajánlatot tesz vagy kap. Ikrek: Ma mindent elérhet, mert mindenben maximálisan sikeres, semmi nem keresztezi az útját. Az ingatlanügyeknek különösen kedvez a mai nap. Rák: Ma az eddigieloiél sokkal könnyebben éri el céljait, mert kezdenek elhárulni az akadályok. Új lehetőségek kínálkoznak. Szabad az út a sikerek felé. Oroszlán: Folytatódik a tegnapi téma, és igazán „melodikusnak" bizonyulhat. Valószínűleg dugába dőlnek a tervei, de a bajt az alapoknál kell keresni. Szűz: A mai nap ideális arra, hogy egynapos kirán/1 111 N FNMMN ÍRNLNKN 11' ' V *.. G V 11111. W1 1V11C111 •M dulást tegyen valahová, vagy hogy rokonokat fogadjon. Érdekes emberekkel ismerkedhet meg. Mérleg: A mai nap sima és sikeres lesz az anyagiakat illetően, így hát legyen bizakodó és a siker érdekében a jól bevált üzleti módszereket alkalmazza. Skorpió: Nem véletlen, hogy mindenki Önhöz fordul, ha tökéletes munkára van szüksége. Élvezi, hogy Ön a Number One! Itt az idő, hogy lendületet vegyen. Nyilas: Bár még magának is alig meri bevallani, valójában új irányban indult el vagy új vállalkozásba kezdett. Jelentősen gyarapodik a vagyona. Bak: Miután reggel szerencse éri, a nap további részeinek is nagy várakozással néz elébe. A csodálatos véletlen találkozások és más események feldobják. Vízöntő: A mai nap kiválóan al kalmas szakmai, pénzügyi és üzleti sikerek elérésére. Él egy váratlan lehetőséggel és tettei beváltják a reményeket. Halak: Helyre kerülnek egy mozaik utolsó darabjai is, összeáll a kép, és Ön meg van lepődve, milyen gyorsan meg lehet oldani egy családi vagy jogi ügyet.