Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-08 / 155. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 1860. POLITIKA 5 A Sojourner felvételeit a NASA elérhetővé tette az Interneten, s már százmillióan hívták le világszerte a Pathfinder honlapját Eltűnt víz nyomai láthatók a Marson? I^í J^ f^ TT XV Jk Július Washington. A Sojourner nevű önjáró robot, amely az amerikai Pathfinder űr­jármű utasaként jutott fel a Marsra, elemezni kezdte vasárnap a vörös bolygón a hozzá legközelebb eső követ, egy tarkát, rajta du­dorokkal, kiszögellesek­kel. MTI-TUDÓSÍTÁS Nem kellett messzire mennie ér­te, hiszen az csak centiméterek­re van a leszállás helyétől. Mie­lőtt elindult volna a kő felé, a Sojourner elhelyezett a Mars barnásvörös, homokszerű tala­jába egy csúcstechnológiát meg­testesítő röntgen színképelem­zőt. A követ úgy vizsgálja, hogy nekiszorít egy ugyanilyen szon­dát. Az Alpha-proton nevet vise­lő színképelemző olyan infor­mációkat szerez, amelyekből a Ahol víz volt, ott élet is lehetett. tudósok következtetni tudnak rá, hogy milyen anyagokból épül fél a Mars. Remélik, hogy az elemzés ada­taiból megtudhatják, hogyan keletkezett a vörös bolygó, mi­lyen változásokon ment keresz­tül, és esetleg azt is, hogy lehe­tett-e rajta valaha élet. A Sojournernek később még sok más követ is meg kell vizsgálnia, s azokért már több méternyire el kell távolodnia az anyaegységtől, a Pathfindertől. A földi irányító központ munkatársai a köny­nyebb tájékozódás és hivatkozás végett nevet adtak a környéken mintegy tucatnyi kőnek, rajz­filmalakok és gyerekújságokból ismert rajzfiguráik neveit. A pasadenai földi irányító köz­pontban tartott vasárnapi sajtó­értekezleten a megjelent tudósok Neil Armstrong 1969-es Holdra lépéséhez mérték a Pathfinder­Sojourner páros eddig tevékeny­ségének jelentőségét. Nemcsak a kőzet- és talajvizsgá­lat, hanem a ragyogó fotók mi­att is, amelyeket mindkét szer­kezet külön-külön készít és kül­dözget a Földre. A Pathfinder kamerái 360 fokos panorámaké­pet látnak az Ares Vallisról, a le­szállás helyéről. A felvételeken rozsdabarna sivatag látható, benne szögletes és kerek kövek sokaságával. A láthatáron két ki­sebb magaslat emelkedik. Az egyik gerincén és lejtőjén fehér elszíneződés van - az egyik tu­dós kifejezésével élve mintha „sílesiklópálya lenne" -, a mási­kon pedig vízszintes sávok. A tu­dósok feltételezik, hogy hajdani A pasadenai irányítóközpontban a háromdimenziós látást lehetővé tevő szemüveggel tanulmányozzák a Sojourner által küldött képeket. (ČTK/AP) áradások nyomai ezek, hogy év­milliárdokkal ezelőtt vizek borí­tották az Ares Vallis vidékét. ­Erre vallanak a kerek kövek is, mert a Földön csakis a nagy víz­áramok mosta kövek ilyen sza­bályos alakúak - mondta Ronald Greeley, az Arizonai Ál­lami Egyetem geológusa. Ebből az is következik szerinte, hogy a képeken látható köveket hatal­mas áradások hordhatták le a völgybe hajdanán. - Maga az Ares Vallis is valószínűleg ősi al­luviális (áradmányos) síkság ­tette hozzá. Kiemelte: mindez különösen akkor érdekes, ha fi­gyelembe vesszük, hogy ahol víz volt, ott élet is lehetett. Mint mondta, most üledékes kőzetet keresnek a környéken, mert ab­ban az esetleg volt egykori élet maradékainak zárványait is megtalálhatják. A rendkívüli képeket a NASA el­érhetővé tette az Interneten, hogy a felhasználók otthon kü­lön Mars-sétára indulhassanak. Már százmillióan hívták le világ­szerte a Pathfinder honlapját. Régészek, tábornokok, tudósok és búvárok kapnak hajba Kleopátra palotáján Kövér nőt nem szívesen alkalmaznak Víz alatt vagy víz felett PANORAMA-HIR Alexandria. Víz alatti vagy sza­badtéri múzeum legyen-e? E­gyiptomi régészek, tábornokok, tisztviselők, tudósok és búvárok civakodnak azon, hogy mi legyen a sorsa a tavaly az alexandriai ki­kötőben talált, feltehetően két­ezeréves romoknak. Legtöbb esélye a megvalósításra annak az elgondolásnak van, hogy gát­tal válasszák ketté a majdnem két kilométer átmérőjű és csak­nem kerek kikötőmedencét. A keleti részt, ahol francia búvá­rok máris értékes leletekre buk­kantak, szárítsák ki, szabadítsák meg a negyven centiméteres ho­mok- és agyagrétegtől, és miu­tán régészek átvizsgálták, árasz­szák el ismét sekély vízzel. Különösen vonzó megoldásnak tűnik, hogy Antirhodosz szigete, amelyen egykor Kleopátra palo­tája állott, csaknem 1700 esz­tendő elteltével ismét felszínre kerüljön, miután 335-ben, való­színűleg heves földrengés kö­vetkeztében, a Földközi-tenger­be süllyedt. Állítólag „legfelsőbb szinten" már zöld jelzést adtak ennek az elgondolásnak. Tiltakozást jelentett be viszont Ibrahim Dervis, az alexandriai tengeralatti régészeti osztály igazgatója, mondván, hogy ha egyszer kiszárították a kikötő­részt, talán jönnek majd egyesek azzal, hogy engedélyt kaptak itt házépítésre. De tiltakozik Fajek el-Turki, a régészeti osztály bú­vára is. Ő ugyanis egyik szószó­lója az első egyiptomi víz alatti múzeum létrehozásának. A megtalált leletek maradjanak ott, ahol vannak. Aki meg akarja őket tekinteni, az - fizetség elle­nében - öltsön búvárruhát vagy szálljon csónakba, vagy tekintse meg a vízalatti kamerával ké­szült felvételeket. A tervek mindegyike meghiúsul­hat még az egyiptomi valósá­gon. Az Admiralitás úgy érzi, hogy köreit zavarják a régészek, és ezért akadályozza munkáju­kat. A tábornokok hétszáznál több betontömböt akarnak hul­lámtörőkként a kikötőmedencé­ben elsüllyeszteni - 180 ilyen betontömb máris örökre maga alá temetett antik leleteket. Alexandria kikötőjében francia és egyiptomi régészek már ed­dig is értékes leletekre bukkan­tak, többek közt egy bazaltból faragott szfinxre és „szilárd épít­ményekre utaló" famaradvá­nyokra. Az idei kutatásoktól pe­dig azt várják, további bizo­nyítékkal szolgálnak arra, hogy megtalálták az utolsó Pto­lemaiosz-uralkodó, VII. Kleo­pátra palotáját. Túlsúlyos probléma MTI-PANORÁMA Helsinki. Az elhízott nők nehe­zebben tartják meg állásukat, és elbocsátás esetén nehezebben találnak újra munkát - állapítot­ták meg finn kutatók. 25 és 65 év közötti nők körében azt talál­ták, hogy a kövérek sokkal na­gyobb valószínűséggel voltak munkanélküliek, kevesebb ház­tartási pénz felett rendelkeztek, és ha dolgoztak, kisebb volt a keresetük. A nők esetében a kö­vérség összefüggésbe hozható a munkanéküliséggel és számos gazdasági problémával - véli a helsinki egyetemen oktató Sirpa Sarlio Lahteenkorva Azt nem tudni, hogy az elhízott nőkkel szemben kizárólag eszté­tikai okokból alkalmaznak-e diszkriminációt vagy más szem­pontok is közrejátszanak, illet­ve, hogy mi van előbb: az elhí­zás vagy az, hogy ezek a nők ne­hezen találnak jó állást. - Senki nem fogja a szemedbe mondani, hogy azért nem kapod meg az állást, mert kövér vagy. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a kövérekről általában azt tartják, gyenge a jellemük ­mondta a kutató. Férfiak esetében érdekes módon éppen ellenkező a helyzet. „Azt találtuk, hogy a sovány férfiak sokkal több problémával küsz­ködnek. Náluk nagyobb az esély arra, hogy alacsony keresetű ál­lásuk legyen, és nehezen találja­nak partnert - mondta Lahteen­korva. Valószínű, hogy a súly­problémák és a társadalmi-gaz­dasági státus között kölcsönös az összefüggés: - Ha túlsúlyos vagy, a munkanélküliség növel­heti a súlyfölösleget, ha nincs jobb dolgod, hajlamos vagy az evésre" - fűzte hozzá. 8 EGY GONDOLAT Betegséget úgy lehet a leg­könnyebben kapni, hogy csekkfüzettel a táskádban elmégy egy orvoshoz. Vivien Leigh NÉVNAP Erik A teljesen hasonló hangzású germán névből ered, jelen­tése: tekintélyes, nagyrabe­csült. Ma Aladár, Teréz, Zsó­ka, valamint Ivan nevű is­merőseinket is köszöntsük. MAIÉVFORDULÓINK 30 éve hunyt el Vivien Leigh angol színésznő. Az igazi sikert filmszerepei hozták számára, ő alakítot­ta az Elfújta a szél hősnő­jét, a Lady Hamilton és a Karenina Anna címszere­pét. Művészetét kétszer is­merték el Oscar-díjjal. 175 éve hunyt el Percy Bysshe Shelley angol költő. 70 éve hunyt el Bella Lajos régész, akadémikus. A ma­gyarországi barlangkutatás egyik elindítója volt. 85 éve hunyt el Mangold La­jos történész és bibliográfus. Ő is Pozsony szülötte volt, s főleg az egyetemes történe­lemmel foglalkozott. Részt vett a Pallas Nagy Lexikon és a Révai Nagy Lexikon mun­kálataiban. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 50 születés­napját Péreli Zsuzsa képző­művész. Gobelintervező­ként ismert a neve. 70 éves Willy de Clercq bel­ga jogász, politikus, az Eu­rópai Parlament liberális képviselője. NAPI VICC Egy nem túlságosan nép­szerű politikus pórázon sé­táltat egy struccot. - Hova megy ezzel a ma­jommal? - kérdi egy járó­kelő. - Nem majom ez - feleli a politikus. - Nem magát kérdeztem. REJTVÉNY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. Tört jelzője Nyilvános gyű­lés Hegedűművész TW tr en Európai nép Kiejtett b tű Személyes névmás Járat ' Kérdőszó t? Kötőszó . Télen üdül Netalán Magyar filmopera­tőr Gyalogos katona Tempusz Férfinév Kamionok jelzése Tellúr, nit­rogén^ A nikkel Névelő Gábor, Sándor AB Amely he­lyen A múlt idő Kopasz O Az áll alatti zsírpárna Orosz sak­kozó A bór vegyjele Átvonuló madár Újra meg­mér Boltban van! t Olasz író A nátrium vegyjele R Béla Nemes fé­mes elem Vitamin Finom gyümölcs HOROSZKÓP Kos: Ma reggel nem akarja azzal vesztegetni az idejét, hogy kifejti a véleményét egy mást is érintő anyagi ügyről. Sokáig kell vár­nia egy válaszra. Bika: Vállalkozó szellemé­nek a munkájában is hasznát veheti, ám ne viselkedjen úgy, mintha most jött volna egy személyiségtré­ningről. Legyen szerény. Ikrek: Energiájával és igye­kezetével ma ,jó pon­tokat" szerezhet, egy rendkívül befolyásos személy ugyanis felfigyel különleges szakértelmére. Rák: Ma magához veheti a kezdeményezést egy családi probléma megoldásában, és jó eredmé­nyeket érhet el. Délután kerül­je a kockázatot. Oroszlán: Ma lehet, hogy változ­tat egy családi dönté­sen, főleg akkor, ha al­kalma nyílt megismerni az al­ternatívákat. Biztatóak a mai otthoni fejlemények. Szűz: Ma reggel elveszti a türelmét, vagy egye­nesen tajtékzani kezd, mert még mindig nem kapta meg a pénzt egy ezer éve el­végzett munkáért. Mérleg: Határozottságával ma délelőtt megakadá­lyozhat egy rossz üz­leti lépést, vagy olyan kiváló pénzszerzési ötlete támad, amire mások is felfigyelnek. Skorpió: Egy néhány héttel ez­előtt kötött bizalmas megállapodást most már életbe lehet léptetni. Az egész a munkájával vagy a karrierjével kapcsolatos. Nyilas: Függetlenül attól, mi­re vágyik most a leg­jobban, ma óriási lé­péseket tehet előre célja felé. Mind az önbizalma, mind a vonzereje rendkívül megnő. Bak: Kész erélyesen fellép­ni valakivel szemben, aki csak ímmel-ám­mal végez egy munkát. Az esti szórakozása nem úgy sikerül, ahogy szeretné. Vízöntő: Kezdeményezőkészsé­gének és kitartásának köszönhetően akár hegyeket tudna mozgatni, de kiváltképp egy anyagi ügy megoldásában jeleskedik. Halak: Reggel nagyon hatá­rozottan megragad egy pénzügyi lehető­séget, ám nem ártana tények­kel bizonyítani, hogy valóban annyira jó-e az a lehetőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom