Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-07 / 154. szám, hétfő

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 7. KO AAM ENTÁ R Minimális esély SZILVÁSSY JÓZSEF Nem vártam jelentősebb eredményeket a pénteki kormánykoa­líciós-éllenzéki eszmecserétől, ám még így is megdöbbentett, hogy a kormányfő ugyan másokat vádolt ezzel, valójában most is ő viselkedett olyan pártvezérként, aki számára - a bölcs ál­lamférfitől eltérően - nem a haza sorsa, hanem saját hatalmá­nak megtartása a legfontosabb cél. Ezért belpolitikai értelem­ben vett takarítás helyett igyekezett szőnyeg alá seperni azt a szennyest, amelyet nem csupán a hazai ellenzéki politikusok, hanem az európai integrációs folyamatokban döntéshozó kül­földi szakemberek is felróttak Szlovákiának. Mečiar tisztán lát­ja a sokasodó politikai, gazdasági és társadalmi gondokat, meg­kísérli hát mindezeket legalább a választásokig eltussolni. Arra próbálta rászedni az ellenzékieket, hogy közös dokumentum­ban deklarálják kiegyezési hajlandóságukat, miközben érdemi változtatások helyett legalább a választásokig konzerválnák a jelenlegi sokféle parlamenti és társadalmi deformációt. Ebbe a csapdába nem sétált be az ellenzék. Monológokból ezúttal sem - lett párbeszéd, így aztán Szlovákia sajnos, tovább tékozolja az utolsó utáni legutolsó esélyét is annak, hogy az első körben be­jusson az Európai Unióba. A kimaradás egyetlen épeszű politi­kus, tehát a szlovákiai ellenzék érdeke sem lehet. Bennünket, szlovákiai magyarokat pedig még tragikusabban érintene, ha az ország évtizedekre kimaradna az európai integrációból. Ezért a többi szlovákiai ellenzéki erőkkel együtt minden szal­maszálba bele kell kapaszkodnunk, hogy Szlovákia - hazai ma­gyarságunk pedig különösképpen - ne távolodjon él végzete­sen a demokráciától. Ezért nem szabad végképp becsapni az aj­tót minden lehetséges politikai eszközzel kompromisszumokra, újabb tárgyalásokra kell szorítani a kormányfőt, aki egy pilla­natra sem tett le arról, hogy formálisan parlamenti eszközökkel erőszakolja ki párturalmi rendszerének körülbástyázását. Meg is fenyegette pénteken az ellenzékieket, hogy a kormánykoalí­ciónak már csak nagyon kevés képviselői voksa hiányzik ahhoz, hogy minősített többséget szerezzen a parlamentben. Soha nem volt nagyobb szüksége ennek az országnak előrelátó, és a választásokig akár ideiglenes kompromisszumokra is kész el­lenzéki politikusokra, mint a soron következő hónapokban. Csak az ilyen politizálás akadályozhatja meg, hogy az utolsó fe­jezetig beteljesüljön a hírhedt aranyidai forgatókönyv. Ha ez bekövetkezik, akkor beteljesedik Szlovákia tragédiája is. JEGYZET vezetőket, akiknek jelenléte vagy nehezítette, vagy egyene­sen lehetetlenné tette a mérsé­kelt román politikai erőkkel való együttműködést, a törté­nelmi kiegyezésnek legalább megkísérlését. Másrészt abban jut kifejezésre a párt mérvadó politikusainak bölcs előrelátá­sa, hogy különös figyelmet for­dítottak azok kiválasztására, akik miniszterként, államtit­kárként, prefektusként a vég­rehajtó hatalomba kerültek. Már az első lépés, a magyar nemzetiségű köztársaságiel­nök-jelölt kiválasztása is sze­rencsés volt: a román lakosság rokonszenvét is elnyerte, ami ott és akkor rendkívül fontos tényezőnek bizonyult. A jövő évi választások után előfordulhat, hogy a szlovákiai magyar koalíció hasonló hely­zetbe kerül, mint tavaly ősszel az RMDSZ. Az ember indokol­tan teszi fel a kérdést: a három szlovákiai magyar párt vezetői vajon produkálnak-e akkora bölcsességet és mértékletessé­get az „első vonalba" szánt po­litikusok kiválasztásában, mint a romániaiak? Egy-egy meg­nyilvánulás - és persze a múlt tapasztalatai - alapján szo­morkásán kell néha konstatál­ni, hogy az ambíció nagyobb a rátermettségnél. IL M JÍ flRffiSMNSLaMMR g.......... ........ . .Il.Vl.l.l -.... Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Macii Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRJNT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. ­Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. istemet.sk/ujszo Balkáni példa TÓTH MIHÁLY Ha egyszer csoda történik, és Romániában netán talajvesz­tetté válnak a szélsőséges naci­onalista pártok, az nem kis mértékben annak lesz a követ­kezménye, hogy a múlt évi vá­lasztások eredményeként kor­mánytényezővé vált az RMDSZ. Persze a csoda bekö­vetkeztének van néhány „ap­ró" feltétele. Ezek egyike, hogy a hatalomra kerültek képesek lesznek úrrá lenni a gazdasági válságon, amely - mint minde­nütt a posztkommunista orszá­gokban - éltető humusza a nemzetiségi gyűlölködésnek. De engedjük szabadjára a fan­táziánkat, és bízzunk abban, hogy a bukarestieknek sikerül a kísérlet. És ha sikerül, hem fér hozzá kétség, hogy a ma­gyarok kormánybeli jelenléte hatással lesz az irántuk tanúsí­tott ellenérzések mérséklésére. A magyar párt vezetői tisztá­ban vannak az esélyek és a ve­szélyek nagyságával, és ez egy­részt abban nyilvánul meg, hogy „pihenőpályára" sikerült tenniük azokat az RMDSZ­Árnyékos oldal (Csehi János karikatúrája) Bizonyítványok zárolva Mehetnek szabadságra Ipolyság. A környéken olyan hí­rek kaptak szárnyra, melyek szerint az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium tanárai mindaddig nem mehetnek sza­badságra, amíg az osztályfőnö­kök nem adják át az igazgató­nak a diákok által elutasított egynyelvű bizonyítványokat. Bizalmas értesüléseink szerint kompromisszumos megoldás született az igazgató és az érin­tettek között. Abban egyeztek meg, hogy az is­kola archívumában letétbe he­lyezik az okiratokat, és mindad­dig senki sem nyúlhat hozzájuk, amíg nem rendeződik a bizo­nyítványok körül kialakult hely­zet. Mindez azt jelenti, hogy még­sem juttatják el őket a Nyitrai Kerületi Hivatal tanügyi osztá­lyára, mint ahogyan a hivatal szerette volna. A tanárok e döntés értelmében mától meg­kezdhetik nyári szabadságu­kat. (b. gy.) A tanév végén az egynyelvű bizonyítványok ellen különböző eszközökkel tiltakoztunk Hiba a bűnbakok keresése A Szlovákiai Magyar Peda­gógusok Szövetségének két prominens képviselője a televízió és a sajtó nyil­vánosságán keresztül sú­lyosan elmarasztaló ítéle­tet mondott a szlovákiai magyar pedagógustársa­dalom mintegy kétharma­dáról. Megosztottságról, a tiltakozási forma be nem tartásáról, megalkuvásról, kudarcról beszélnek. Va­jon megalapozottan és joggal teszik ezt? TÓTH KÁROLY Az év végi tiltakozó akcióról mindenkinek lehet egyéni véle­ménye, de a végső konklúziót a járási és központi koordinációs tanácsoknak kell levonniuk, hi­szen ők hirdették meg a tiltako­zást az egynyelvű bizonyítvá­nyok ellen. Nekik kell ezt a munkát elvégezniük, és objektí­ven, elfogultságtól mentesen értékelniük nemcsak az elmúlt napok, hanem az elmúlt fél év eseményeit is. A szlovákiai magyar társadalom egységé­nek a megőrzése a tét. Soha nem látott tömeges tilta­kozásnak lehettünk tanúi az el­múlt hónapokban. Az utolsó na­pok eseményei nemcsak végső (és sajnos, nem az utolsó) moz­zanata volt ennek a folyamat­nak. Lehetett volna jobban csi­nálni? Semmi kétség: igen. De az vesse a pedagógusokra, isko­laigazgatókra és osztályfőnö­kökre az első követ, aki bizto­san eltalálja őket. Mert külön­ben a kő azokra hull vissza, akik a tiltakozásnak ezt a formáját választották, illetve meghirdet­ték. Minden eddigi tiltakozási forma körültekintő volt. Mindenki tu­datában volt annak, hogy az egész folyamatban gyermeke­ink szellemi őrangyalai, a peda­gógusok a legkiszolgáltatottab­bak. Hónapokon keresztül meg­próbáltuk óvni őket a retorziók­tól, s most, a legvégén rajtuk kérjük számon az eredményes­séget? A tanév végi tiltakozás formája nemcsak a kétnyelvű bizonyít­ványok kiosztása, hanem az egynyelvű bizonyítványok át nem vétele is volt. Számtalan is­kolában, sőt egész járásokban születtek kölcsönös megegyezé­sek igazgatók, pedagógusok és szülők között arról, hogy me­lyik formáját választják a pro­testálásnak. A legtöbb helyen (a háttérből, névtelenül) a peda­gógusok szervezték meg az egy­nyelvű bizonyítványok szülők általi elutasítását. Sok iskolá­ban a szülők és pedagógusok egyéni megoldáshoz folyamod­tak. Tehették, mert a tiltakozás volt a lényeg, nem a központi ajánlások csak egyik pontjának a végrehajtása. Az ajánlás több tiltakozási formáról szól. Min­den iskola, minden régió maga dönthetett arról, hogy melyiket választja. Ha az összes tiltako­zási formát vesszük alapul, na­gyon is sikeresnek mondható a bizonyítványosztási akció. Most is, mint ahogy máskor is, a szlovákiai magyar társadalom egységének a megőrzése a tét. Az egységes fellépésnek nem pusztán szavakban hangozta­tott, de nagyon kemény intéz­ményi és egyéni kiállásainak le­hettünk tanúi. A legnagyobb tisztelet azoké a pedagógusoké, akik vállalták az egzisztenciális kockázatot is, de tisztelet azok­nak a szülőknek is, akik óvni próbálták gyermekeik nevelőit, s maguk vállalták át a tiltakozás következményeit. És külön elis­merés illeti a magán- és egyházi iskolák vezetőit, akik a kétnyel­vű bizonyítványok kiállításával Az egység megterem­tése ne a kiközösítések története legyen. egyenesen az intézmény műkö­dési engedélyének megvonását kockáztatták. Tehát ne mondjunk ítéletet má­sok felett, ne közösítsünk ki senkit csak azért, mert nem a központilag ajánlott formáját választotta a tiltakozásnak. És azokat se közösítsük ki, akik esetleg most és ebben a pilla­natban félelmükben vagy a leg­különbözőbb okoknál fogva nem merték vállalni a kockáza­tot. Inkább teremtsünk lehető­séget arra, hogy a jövőben ők is ott legyenek a tiltakozók kö­zött. Az egység megteremtése ne a kiközösítések, ne a bűn­bakkeresés története legyen, hanem a közös fellépés feltéte­leinek a megteremtéséé, meg­szervezéséé és kivitelezéséé. Es persze azon pedagógusok való­ban hatékony védelméé, akiket a hatalom megbüntetett vagy büntetni készül. Azoknak pe­dig, akik bűvös irodáikban talán másra számítottak, továbbra is az lebegjen a szemük előtt, hogy az ellenség nem közöttünk és a szlovákiai pedagógusok kö­zött van, hanem az oktatási tár­ca csúcsain, a minisztériumban, amely ezt az áldatlan folyama­tot elindította, és ha mi így foly­tatjuk, az oszd meg és uralkodj elv alapján vezényelni is fogja majd. A kommunista rendszer idején nagyon különböző formái vol­tak az ellenállásnak és tiltako­zásnak, de ellenzéki körökben a legelemibb erkölcsi normának számított az, hogy senkit sem szabad elítélni ezért, mert nem pontosan azt teszi és úgy, ahogy a legbátrabbak elvárnák. Nem megbocsátást jelentett ez. Hi­szen nem volt ugyanaz egy kép­viselői székben ülve ingyen re­pülőjeggyel ingázni Pozsony és Prága kommunista hatalmi csú­csai között, mint példának oká­ért szamizdatot gépelni egy rozsdásodó írógépen az eldu­gott egyszobás bérlakásban. Az volt a norma, hogy a lehetősé­geinek megfelelően mindenki próbálja megtenni a maximu­mot. És ha megtette, akkor már megérte. Abban a légkörben, amelyben ma élünk, leginkább önmagunkra kell vigyázni: ne­hogy felüsse fejét a gyanakvás, a bűnbakkeresés, mert az aztán megállíthatatlan folyamatot idézhet elő a saját sorainkban. Óvni kell az egységünket, óvni kell az eredményeinket, óvni kell magunkat, hogy az ősz ne vádaskodással teljen majd, ha­nem a harc még keményebb folytatásával. Mindenkire szük­ség lesz ehhez! A szerző a Magyar Polgári Párt főtitkára. OLVASÓI LEVÉL Bibó István szlovákul Örömmel olvastam Szigeti László, a Kalligram Kiadó igaz­gatója nyilatkozatát a lap júni­us 25-i számában, melyből megtudhattuk, Bibó István műveinek angol, francia és cseh nyelvű tolmácsolása után szlovákul is megjelent. A XX. század legnagyobb magyar po­litikai gondolkodóját, akit Sza­bó Zoltán a „legtürelmesebb magyarnak" nevezett, a máso­dik világháború után a kom­munista hatalom - mindannyi­unk kárára - a tudományos élet perifériájára szorított. Az 1956-os államminisztersé­gét s a börtönéveket követő időkben voltaképpen az asztal­fióknak dolgozott. Kérészéletű aktív politikai szereplése alkal­mával bizonyította, nála soha­sem került szembe az elv és a gyakorlat, mint megannyi társa esetében. Nem győznénk a ne­veket felsorolni! Válogatott művei odahaza halála után, csupán 1986-ban jelentek meg, ám a „rázósabb" kérdéseket jó­zanul és részrehajlás nélkül elemző tanulmányai a rend­szerváltásig vártak nyomdafes­tékre. A magyar olvasó számára élet­művének négy kötete áll ren­delkezésre - a vele foglalkozó kötetek egyre gyarapodó sorát nem említjük -, melyet minden magyar értelmiséginek ismer­nie kellene. Most tehát Bibó István gondolatokban, okfejté­sekben gazdag műve megérke­zett a szlovák olvasókhoz. Nin­csenek illúzióink, hogy mé­lyenszántó és elfogulatlan lát­lelete minden esetben értő el­mékre és követőkre fog találni. Pedig hitelessége azért sem vonható kétségbe, mert saját nemzetét nem kímélte, ha az általa felismert igazság ezt megkívánta. Hogy a közismert szlovák érzékenység, fokozva zaklatott hétköznapjaink eseményeivel, miképpen fog megbirkózni Bibó István kímé­letlen éleslátásával, azt majd el fogjuk olvasni a beharangozott kiadványban. Mindenesetre reménykedve te­kintünk a tanulmányaival fog­lalkozó konferenciára, melyen számos jeles személyiség lesz jelen. Balassa Zoltán Kassa

Next

/
Oldalképek
Tartalom