Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)
1997-07-19 / 165. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 19. S PORT / TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ - SZ OM BA T |P Hetven másodpercben egy kerek történet. Jan Svérákkal a Karlovy Vary-i fesztiváiklipről A gyilkos és a kismadár Forgatott már sci-fi lényekről, polgári iskoláról, kalandokba bocsátott egy akkumulátort, felkarolt egy ötéves orosz kisfiút. Olajfalóiért diákOscart, Koljájáért „valódit" kapott. SZABÓ G. LÁSZLÓ Reklámfilmből is készített majdnem egy egész tucatot. Most fesztiválklipben mutatta meg, mit tud. Karlovy Vary idei filmes seregszemléjének kezdő képsorát ő álmodta vászonra. Baldachinos ágyában aludni készül egy gyönyörű nő. Feje a párnán, Szemét le is hunyta már. Felette, valahol a magasban egy tarka kölyökmacska nyaldossa mancsait. A kötélen ülő madarat lesi. El akaija kapni. Közben a nő felnyitja szemét. Észreveszi, mire készül a macska. Az ágy felé lopakodó kalapos férfit nem látja. Az árnyékát sem a falon. Veszélyben a nő és veszélyben a madár is. Lent a késsel közeledő betörő, fent a karmait meresztgető, éhes kandúr. A nő felsikolt, a madár felröppen, a macska mellényúl, és ekkor nyit a kép: kiderül, stúdióban vagyunk, ahol filmet forgatnak. A macska azonban lezuhan, ráesik a sátorszerű ágy felső tülljére, maga alá temeti a nőt és a férfit, a díszlet összeomlik, a madár pedig vidáman énekel. Történik mindez hetven másodperc alatt, Jan Svérák rendezésében. Szellemesen, izgalmasan, ötletesen. Nem számoltam, kilenc nap alatt hányszor láttam a klipet, de ötvenszer biztosan, hiszen minden játékfilm előtt levetítették. Megunni mégsem tudtam, mert képi világától, hangulatától, a belevitt tehetségtől egyszerűen megunhatatlan. „Remélem, Dvoráknak is tetszene... (Jozef Baran felvétele) Készen kapta a forgatókönyvet, vagy az egész történet az ön fejében született meg? Ketten kezdtünk el gondolkozni rajta. Apám és én. A felkéréssel engem kerestek meg. Mintha sejtették volna, hogy igent mondok. A Kolja óta ugyanis még csak reklámfilmet sem forgattam. Valósággal reszkettem, hogy dolgozhassak már. Fesztiválklipet amúgy sem csináltam még soha. Éz külön műfaj. Erre nagyon fel kell készülni. Először is ki kell találni egy jó kis történeteL Tokióból repültünk haza apámmal. Ültünk a gépen fáradtan, de még mielőtt bevettük volna az altatót, odaszóltam neki: Tudod, mi lesz a következő munkám? Karlovy Vary fesztiválklipje. Találjuk ki, miről szóljon, aztán alszunk egy nagyot. Apám elkezdte, én folytattam, ő elvett belőle, én hozzátettem. Végül azt találtuk ki, hogy két macska ül egymás mellen a padon, és nézik, ahogy a stúdióban szerelmi jelenetet forgatnak. De még mielőtt elaludtunk volna, már tudtam: ez így túl szirupos lenne, valami mást kell megrendeznem. És napokkal később eszembe jutott a nő, a gyilkos, a macska és a madár. Egyvalamitől féltem csupán... A macska és a madár jelenetétől? Nem. Attól, hogy majd kegyetlennek tűnik a sztori. De nem lett az, szerencsére. Állatokkal dolgozni nem lehet könnyű. Főleg nem egy „kamaszodó" kandúrral. A madár még nála is több gondol okozott. Félt. Remegett. Ha megijed, infarktust kap. Ki kellett várnunk, ráült a kifeszített kötélre. Aztán már csak a macskára kellett vigyáznunk, nehogy elkapja és felfalja. Próbálkoztunk kitömött madárral is. Hatot-hetet kiraktunk. A macska mindegyiket fecnikre tépte. Maradt az élő madár, és fentről a „beetetés". Egeret lógattunk a macska fölé, hogy elinduljon a kötélen - a madár felé. Mennyi időbe telt, míg felvették az összes jelenetet? Két és fél napig forgattunk a Barrandovon, de hat hónapig tartott, míg a trükkökkel együtt mindennel elkészültünk. Ennyi utómunkálatot egyetlen játékfilmem sem kívánt még tőlem. Már nevetségesnek is tartottam, hogy egy hetven másodperces klipen fél évig szöszmötölünk. De megérte, nem? Én abban reménykedem: talán Dvoráknak is tetszene. A zenét ugyanis tőle vettük. Hazai és magyarországi szakemberek a csehszlovákiai magyarok 1945-1948-as sorstragédiájáról Az Irodalmi Szemle dupla száma A csehszlovákiai magyarok sorstragédiájára, az 19451948-as években elszabadult magyarüldözésre, kitelepítésre, deportációra emlékeztek a május elején Udvardon megrendezett tanácskozáson. A tanácskozás anyagát közli a folyóirat a nyári kettős számban. Az írások mindegyike megrázó dokumentuma annak az embertelenségnek, melyet a csehszlovák hatóságok követtek el a magyar kisebbség ellen. Eddig jobbára utalásszerűén szoktunk ezekre az évekre emlékezni, ezek az írások azonban a tények nyelvén szembesülnek a korral, s annak embertelenségeivel. Hazai és magyarországi szakemberek, kutatók, a téma kiváló ismerői vallanak arról, mi történt, és miért történt ez a tragédia, mely másfél százezer embert tett földönfutóvá. Vadkerty Katalin a belső telepítések tervével foglalkozik, Szabó A. Ferenc a demográfiai érveket sorakoztatja fel, Janics Kálmán a lakosságcsere-egyezményről ír, Ravasz Károly pedig a magyar-csehszlovák viszony történetét vallatja ezekben az években. A lakosságcsere és a hivatalos magyar kormánypolitika kérdését vizsgálja Balogh Sándor, a párizsi békekonferencia és a lakosságcsere problémájával Szarka László foglalkozik. A szlovákiai magyar menekültek helyzetét 1945 után Molnár Imre írása vizsgálja. A folyóirat szépirodalmi anyaga között találjuk Csontos Vilmos, Feliinger Károly és Veres János verseit, valamint Rácz Olivér novelláját. Az Arcok és művek rovatban Bálint Tibor írói pályáját mutatják be. Kubička Kucsera Klára Párbeszéd a Holddal című írásában Szabó Gyula 90. születésnapja alkalmából emlékezik a kiváló magyar művész munkásságára. A kritika-rovatban Pomogáts Béla ír a közelmúltban megjelent Hét évszázad magyar költői című kötetről. Fiatal kritikusok sorakozójának is nevezhetnénk azt a bemutatkozást, melyben Matús Mónika, Bódi Andrea, Gulázsi Aurélia és Bugár Arpád egy-egy írásában osztja meg velünk olvasói élményét. A nagy érdeklődésre számot tartó duplaszám kapható a könyvesboltokban, s megrendelhető a kiadó kereskedelmi osztályán. Előkészületben: az Irodalmi Szemle ugyancsak kettős száma (augusztus-szeptember), melyben Fábry Zoltán 100. születésnapjára emlékeznek a kortársak, s ugyancsak ók tisztelegnek Turezei Lajos munkássága előtt is, szeptemberi születésnapja alkalmából. Az említett szám szeptember közepén jelenik meg. -dzKirályhelmeci Akadémia Királyhelmec. Felvételt hirdet a Királyhelmeci Akadémia (régi nevén Városi Egyetem) a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Kihelyezett Főiskolai Tagozatára az 1997/98-as tanévre. A négyéves nappali tagozatos közgazdászképzés szakirányai: számvitel; pénzügy; marketing; kis és középvállalati management. Felvételi követelmények: közép- vagy felsőfokú végzettség; a felvételi vizsgán való megfelelés. Az angol vagy német nyelvtudás előnyt jelent. Az 1997. szeptember 2-án és 3-án zajló felvételi tantárgyai: matematika és történelem. Érdeklődni és jelentkezni lehet írásban a köv. címen, ill. tel./faxszámon: Királyhelmeci Akadémia, Hlavná 49,07701 Kráľovský Chlmec, (00421) 949-212 52. (ú) Kiállítás: cseh tájképfestészet Pozsony. Mától újjabb kiállítás látható a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában. A Cseh tájképfestészet címmel nyílt kiállítás a Morva Galéria anyagából válogat. A tárlat augusztus huszonötödikéig tekinthető meg. (t-si) POZSON Y HVIEZDA: Con air (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: Kolja (cseh) 21.15 OBZOR: A szerelem rabjai (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Vér és bor (am.) 15, 17.30, 20 TATRA: Jaguár (fr.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Fargo (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18, 20.30 A hattyúk tava (am.) 16.30 Basquiat (am.) 18 Csak az őrültek sietnek (am.) 17,20.30 Júlia és a szellemek (ol.) 20 Egy régi világ képei (szlov.) 20.15 ISTROPOLIS: Con air (am.) 18,20.30 Államérdek (am.) 18,20.30 Hair (am.) 18,20.30 KASS A DRUŽBA: Con air (am.) 17.45, 20 TATRA: Az angol beteg (am.) 1619 CAPITOL: Con air (am.) 18,20.15 ÚSMEV: Üvöltés (am.) 18,20 IMPULZ: Villám (am.) 19.15 DÉL-SZLOVÁKI A DUNASZERDAHELY - LUX: Turbulencia (am.) 20 AMFITEÁTRUM: Turbulencia (am.) 21.30 KOMÁROM - PANORÁMA: Kettős csapás (am.) 21.30 PAT - PANORÁMA: Zűr az űrben (am.) 21.30 GALÁNTA - KERTMOZI: A szerelem rabjai (am.) 21.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: Osztály, vigyázz! (am.) 20 ZSELÍZ - SPUTNIK: Barb Wire (a m.) 2 0 RIMASZOMBAT- ORBIS: Angyalok városa (am.) AMFITEÁTRUM: Angyalokvárosa (am.) LEVA-JUNIOR: Üvöltés (am.) 18AMFITEÁTRUM: A Notre Dame-i toronyőr (am.) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Államérdek (am.) 19 NAGYKAPOS ZEMPLÉN: Az utolsó emberig... (am.) 21 POZSON Y HVIEZDA: Con air (am.) 15.30,18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: Kolja (cseh) 21.15 OBZOR: A szerelem rabjai (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Vér és bor (am.) 15, 17.30, 20 TATRA: Jaguár (fr.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Fargo (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18, 20.30 A hattyúk tava (am.) 16.30 Basquiat (am.) 18 Csak az őrültek sietnek (am.) 17,20.30 Júlia és a szellemek (ol.) 20 Egy régi világ képei (szlov.) 20.15 KASS A DRUŽBA: Con air (am.) 17.45, 20 TATRA: Az angol beteg (am.) 16 19 CAPITOL: Con air (am.) 18,20.15 ÚSMEV: Üvöltés (am.) 18, 20 IMPULZ: Villám (am.) 19.15 DÉL-SZLOVÁKI A DUNASZERDAHELY - LUX: Turbulencia (am.) 20 AMFITEÁTRUM: Turbulencia (am.) 21.30 KOMÁROM - PANORÁMA: Csak az őrültek sietnek (am.) 21.30 PAT - PANORÁMA: Alagút a halálba (am.) 21.30 GALÁNTA - KERTMOZI: Relic (am.) 21.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: Osztály, vigyázz! (am.) 20 ZSELÍZ - SPUTNIK: Barb Wire (am.) 20 RIMASZOMBAT - ORBIS: Angyalok városa (am.) LÉVA - JUNIOR: Üvöltés (am.) 18 AMFITEÁTRUM: Üvöltés (am.) 21.30 REGENY A magas és karcsú alakú Séfjük csak néhány éwel lehet idősebb Riánál. - A presszó főnöke megengedi, hogy akkor hagyd el a bárpultot, amikor neked tetszik? - Ha nincs a presszóban, nem látja. Elég, ha megkérem a helyettesét. Érti a szakmát, azelőtt pincér volt. - Már néhányszor voltam a presszótokban, de a tulajt egyszer sem láttam. - Van neki más dolga is. A presszó már befutott, nem kell vele törődnie. Miért érdekel éppen ő téged? - Sok pénzt költhetett a preszszó pazár berendezésére. - Azt hiszed, mindenki olyan sóher alak, mint te, vagy én vagyok? - Már nem nagyok „olyan" sóher alak... - Akkor nyissál te is presszót! kacsintott a szemébe Ria. - Annyi pénznem még nincs, az Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 30. rész árveréseken már igen felugratták a helyiségek árát. - Akkor iparkodj, hogy te is vállalkozó lehess! - mondta Ria, és hirtelen elhallgatott. Többet mondott a kelleténél. Sobert arra biztatta, hogy iparkodjon, és lesz pénze egy jól felszerelt presszó megnyitásához is! Vagyis felcsaphat vállalkozónak, hogy forgathassa is a tőkét. Sober fel sem figyelt arra, hogy Ria elszólta magát, mert messze van olyan következtetéstől, hogy az „akcióvezetőjük" és a presszó tulajdonosa egy személy is lehet, és Ria annak a személynek a kedvese. De hogy elhárítsa Sober esetleges hátsó gondolatát, Ria újra megszólalt, hogy helyrehozhassa a hibáját. - A tulajnak nem volt olyan sok pénze. Amikor megszerezte azr a helyiséget, akkor még nem kellett olyan sokat fizetnie érte. A szüleitől, a testvéreitói is elég sokat kapott, a bankban pedig kölcsönt vett fel. A társai közt Fehérként emlegetett Sober Karcsi felsóhajtott. - Én a szüleimtől legfeljebb egy ezrest kaphatnék. A bátyámtól egy garast sem... — mondta Sober, hogy véget vessen a számára már kínosnak ható beszélgetésnek, s a megtömött kis táskáját felkapva elbúcsúzott RiátóL Egyik cigarettáról a másikra gyújtva sétálgat Sober a munkásszállóval szemközti oldalon, ahol a piac térsége terül el, ahol a zöldre festett kofabódék sorakoznak egymással szemben. Ballagás közben felfigyelt arra is, hogy a portás kiállt a kapu elé. Nem kívánta észrevenni, lehajtott fejjel lépegetett tovább. Balsejtelme támadt. Miért kíváncsiskodik utána? És most is szidja magát: Miért gondolsz csak a rosszra?! Jólelkű bácsi, ha nincs ő, az orvos sem jött volna hozzám!... Ilyenkor, szombaton, néptelen a munkásszálló, mindenki hazamegy. Csak ő maradt meg a portás az épületben. Feri bácsi csak látni akarta, hogy hol sétál, s néhány pillanat múlva visszatért az őrhelyére... És Sober Karcsi folytatja a sétáját. Végre rászánja magát, hogy egynapi késedelemmel kitárcsázza azt a telefonszámot, amelyet egy papírcetlin a Séftől kapott. Az utcasarok előtti telefonfülkéhez megy. Tárcsázás után ráismer az „akcióirányíró" hangjára. - Én vagyok, Fehér... - Miért hívsz ilyenkor, amikor jól tudod!... - Igen, jól tudom, de tegnap, péntek délután nem jelentkezhettem, mert sürgősen a szüleimhez kellett mennem. - Most miért zavarsz? Valami közbejött? - Csak az jött közbe, hogy igen rosszul érzem magam, gyomorgörcsök kínoznak, s amikor vagy másfél órája hívtál, éppen nálam volt a mentőorvos. - Nem hívtalak! -Más ismeretségem nincs. Az illető azt mondta a portásunknak, tudnom kell, hogy ki hív. Azt hittem, hogy te érdeklődsz utánam. - Ki kíváncsiskodhatott utánad? - Nem tudom, ki lehetett... mondja Sober. Rádöbbent, ha nem a Séf telefonált, akkor csak az a titokzatos nagy bajuszú hívhatta őt, hogy megérdeklődje, visszatért-e Sasfaluból. (Folytatjuk)