Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-19 / 165. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 19. SPORT/ TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ - SZOMBAT |P Idi Amin, Uganda egykori véreskezű diktátora él és virul a Garda-tónál A hóhér vágyálmai Bonn. Ha valakinek netán kétségei lettek volna, hogy él-e hal-e Idi Amin Dada, Uganda egykori hóhéra, véreskezű diktátora, nos, bizony él és virul - jelenleg pedig épp kies nyári rezi­denciáján, az olaszországi Garda-tó mellett tartózko­dik. MTI-PANORÁMA Ott fogadta a Süddeutsche Zei­tung riporterét, hajdani nagysá­gához méltó keretek között: a hűvös teraszon hatalmas bedu­insátorban ülve, másfél mázsás termetén hófehér tábornoki egyenruhában, háta mögött egy szőke komornyik nagy pálmaág­gal legyezgette. A század egyik legvéresebb kezű zsarnoka, aki állítólag az ember­húst sem vetette meg, s hatalma csúcsán a „Dr. Idi Amin Dada tá­bornagy, a brit birodalom hódí­tója, élethossziglani elnök, az iszlám hit védelmezője" maga kreálta címet viselte, ma sem ve­ti meg a pompát. A hírhedt tö­meggyilkos, Afrika újkori törté­netének egyik legsötétebb alak­ja természetesen nem fél és nem rejtőzködik. A Garda-tó egyik hegyi falucskájában levő közép­kori kolostort használja nyári re­zidenciaként, amit állítása sze­rint még 1978-ban kapott VI. Pál pápától - ki tudja, miféle szolgálataiért. Az alig ötszázlelkes Rovereto fa­lucska magaslati pontján épült terméskő kolostorban ma elkép­zelhetetlen fényűzés uralkodik. A kilincsek, a lépcsőkorlátok, a csapok, még az ugandai varacskosdisznó sörtéjéből ké­szült WC kefe fogantyúja is tö­mör aranyból készült. A falakon a XVIII. századi angol festészet legjelesebb mestereinek vászna, a mahagóni bútor Chippendale, a vázák Wedgwood porcelán. Az állítólag négy elemit végzett, ír­ni-olvasni is alig tudó afrikai pa­rasztivadék mindenesetre kivá­ló belsőépítészeket alkalmazott. És persze az egész berendezés az angol gyarmati idők iránti nosztalgiáját tükrözi. A sze­mélyzet szintén: szobalányai, takarítónői kifogástalan angol módra öltözött fehér szobaci­cák, az inasok és komornyikok a ... egycsapásra lehetett volna 43 fogadott unokája. multszázadi angol komornyik mintaképei. E királyi pompa és kényelem kö­zepette Idi Amin nem él renyhe életet. 70 felé közelítő éveinek számát meghazudtolva sárkány­repülőzik, állandó dzsiddai rezi­denciáján pedig állítólag vizisízget régi barátjával, Moamer Kadhafi líbiai vezető­vel. A teraszon levő beduinsát­rat is tőle kapta, s Kadhafi oly­kor meglátogatja őt itt, kies olaszországi lakában is. Ahol egyébként nem él egyedül: né­pes szolgahadán kívül itt van ve­le 43 neki tulajdonított gyereké­ből (négy anyától) kilenc, egy jól megtermett feleség, továbbá három mopszlia. Vacsora után az immár családjá­MTI-HIR London. A brit haditengerészet, a Royal Navy egyik fregattjának legénysége a Bermuda-három­szögben elhagyott szellemhajót pillantott meg - közölte a PA brit ügynökség, miután műhol­das összeköttetést létesített a fregattal. A 15 méter hosszú vi­torlás, a Ruth egy német házas­pár tulajdona, elhagyottan há­nyódott a tengeren - jelentette Iain Greenless, a HMS London kapitánya. Miután hasztalan próbált rádióösszeköttetést léte­síteni a Ruth-tal, Greenless el­küldött hat matrózt a szellem­hajóra. Azok egy jegygyűrűt, út­leveleket, ruhadarabokat, egy csikkekkel teli hamutartót és egy nyitott könyvet találtak, ­„mintha a vitorlás utasai csak öt percre távoztak volna". A hűtő­szekrény tartalma azonban ar­ról árulkodott, hogy a hajó már hónapok óta úton lehetett. A jó állapotban lévő vitorlást Ralf Schilling és felesége vásá­rolta, miután eladták házukat, hogy tengerre szállhassanak ­közölte Greenless, rámutatva, hogy a német hatóságok tavaly szeptember óta nem tudnak a házaspár hollétéről. Kalóztáma­dás, baleset, kettős öngyilkos­ság: egyik sem kizárt - véleke­dett Greenless. A brit haditenge­részetnek ez a felfedezése emlé­keztet a Mary Celeste esetére, amikor a New York és Genova közt közlekedő kétárbócos vi­torlást 1872 decemberben meg­találták, amint tíztagú legénysé­ge nélkül hányódott a habokon. Az ebédlőasztalon ott volt a fel­szolgált reggeli, a csészékben még meleg volt a tea... Tábla jelzi: Ufóknak tilos a leszállás! A Mars-lakólc érthetik MTI-HIR Amszterdam. Egy holland pa­raszt áthúzott ufó jelzéssel tiltó táblát helyezett el földjén. Az amszterdami De Telegraaf jelen­tése szerint így akarja megaka­dályozni, hogy szántóföldjén kö­rök vagy egyéb titokzatos jelzé­sek jelenjenek meg. Az elmúlt hetekben hasonló esetek sűrűn előfordultak Drenthe és Zeeland holland tartományokban, ami „urológusok" véleménye szerint földönkívüliek leszállására en­ged következtetni. A derék föld­műves, Sierp Jaarsma viszont ki­jelentette: „Inkább nem akarok köröket a szántóföldemen. Ezért figyelmeztettem a kihelyezett táblával az embereket és a Mars­lakókat"... 987 megfejtés érkezett a héten Komáromi nyertes Itt a szabadságok, a nyaralás ideje, s a beérkezett megfejtések is mutatják, hogy sok olvasónk kikapcsolódott, elutazott. A hé­ten ugyanis valamivel kevesebb megfejtést érkezett, mini az el­múlt hetekben, szám szerint 987. Az elmúlt héten közölt ke­resztrejtvényeink megfejtése: Kövesdi Szabó Mária, Reiter Ist­ván, Bártfay Gyula, Tűzugrás, Reicher János, Bergendi Zoltán. Sorsolással özv. Petőcz Kálmánné komáromi olvasónk nyerte az AB art ajándékcso­magját. További jó szórakozást kívá­nunk. nak élő Idi Amin szeretettel megpaskolja hozzá hasonó ter­metű életepárja roppanat hátsó­ját és gyengéden álomba ringat­ja legkisebb, alig négyéves fiacs­káját. Elégedett az életével, egy­szer felhősödik csak el a homlo­ka beszélgetés közben, amikor arról esik szó, hogy hányszor hívta ide hiába Thatcher asz­szonyt, akinek csodálta a bátor­ságát. „Nem értem - mélázik el Amin - még hivatali ideje alatt felajánlottam neki, hogy foga­dott fia leszek. Ha igent mon­dott volna, egycsapásra lehetett volna 43 fogadott unokája. És persze ma is kormányozna még, mert én mindent megtettem vol­na érte... nem adtam volna esélyt a világnak, hogy John Ma­jort vagy Tony Blairt megismerje..." Van azért más be nem teljesült ambíciója is. „Ak­kor lenne teljes az életem, ha egyszer megmérkőzhettem vol­na George Foremannel a nehéz­súlyú világbajnoki címért. Allah­ra esküszöm, az ökölvívás min­den szabályát betartva szétver­tem, lecsaptam, szecskává őröl­tem volna". Idi Aminnak lesújtó véleménye van hazája mai állapotairól, de nem adta fel a reményt, hogy még visszatérhet hajdani dicső­sége színterére: „Ha népemnek újra szüksége lesz rám és hív, készen állok." Búcsúzáskor beoldalog a három mopszli, akiket a hajdani diktá­tor legutáltabb ellenfeleiről ne­vezett el: Julius (Nyerere), Mil­ton (Obote) és Sese Seko (Mobutu). Gyengéden oldalba rúgja őket bizalmaskodá­sukért... Geraldine Chaplin nem tudott elmenni Karlovy Varyba, mert a fran­cia televízió Teréz anyáról készülő filmjében a főszerepet játssza. Ál­lítólag csak azért vállalta el ezt szerepet, mert őszinte csodálója a Nobel-békedíjas apácának. Egyébként szívesebben tölti idejét össze­sen hat gyermekével: volt férje, Carlos Saura első házasságából származó két fiával, Shane nevű közös fiukkal, 11 éves kislányával, akinek apja Patricio Castilla chilei operatőr, s velük él Patricio koráb­bi házasságából származó két fia is. Hát csoda, hogy Geraldine cso­dálja Teréz anyát? (Elle-fotó) Szellemhajó a Bermuda-háromszögben Nem ez az első eset Összkomfortos zuhanyozófülkék elfoglalt yuppie-k számára Mobillal még a víz alá is PANORÁMA-HÍR Washington. A zuhany alatt csupán zuhanyozni - ez tiszta időpocsékolás az amerikai yup­pie-k körében: egyre többen ren­dezik be összkomfortosra zuha­nyozófulkéjüket. A zuhany alatt borotválkoznak, s közben olyan tükörben ellenőrzik az ered­ményt, amely nem párásodik be. Vízmentes zacskóban mellettük van a mobiltelefonjuk, diktafon­ra mondják a nap első gondola­tait. S már van olyan zuhanyozó­ban használandó szőnyeg is ­Siacu Cunami márkanéven ­amelynek terjesztői azt ígérik, hogy a szőnyeg a talp masszíro­zásával különösen éberré teszi a frissen felkelt yuppie-t. így adják fel a karriert hajszoló, amúgy is stresszben élő amerikai „fiatal városi profik" - e szavakból áll össze a hippi mintájára a yuppie betűszó - a nap eddig megma­radt, utolsó nyugodt perceit. Kisorsoltuk az Új Szó nyári játéka második fordulójának nyertesét Programcsomag Érsekújvárba Az Új Szó nyári kirakós verse­nyének második fordulójában arra voltunk kíváncsiak, milyen „kis állat" neve kapcsolódik köz­vetlenül a számítógéphez. Ter­mészetesen a megfejtéshez a részletekben közölt kép is segít­ségül szolgált. A helyes - egér ­megfejtéssel több mint 2600 postai levelezőlap érkezett a ki­adó címére, közülük húzta ki Barczi Zoltán, a számítógépek forgalmazásával és számítógé­pes programok, valamint rend­szerek telepítésével foglalkozó galántai Bartech Dataguard cég igazgatója az e heti nyertest. A szerencse az érsekújvári Gátasi Irénre mosolygott, ő nyerte a Bartech Dataguard programcso­magját, amelyben játék- és is­meretterjesztő programok talál­hatók. A nyertesnek gratulá­lunk, az ajándékot postán küld­jük el. Ne feledjék, hogy a játék folytatódik, s várjuk a következő forduló helyes megfejtését. A második forduló nyertesének a nevét Barczi Zoltán, a galántai Bartech Dataguard cég igazgatója húz­ta ki. (Somogyi Tibor felvétele) NAPTÁR Július 19 EGY GO N DO LAT A becsületes és a gazember között az a különbség, hogy az utóbbit elkapták. Bugsy Siegel NÉVNAP Emília Latin eredetű név, gyökere az ókori római Aemilius családban keresendő, amelynek férfi tagjai adták a magyar Emil, női képvise­lői pedig az Emília nevet. Jelentése: versengő. Ma Ambrus, Aranka, valamint Dušana nevű ismerősein­ket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 490 éve született Annibale Caro olasz költő, kritikus, műfordító. 50 éve hunyt el Bugsy Siegel amerikai gengszter. Az amerikai alvilág egyik rettegett figurájának szá­mított, csak működési terü­lete nem New Yorkban és Chicagóban volt, hanem a napfényes délen. Fényko­rában ő irányította a holly­woodi bűnszövetkezet te­vékenységét, főként a sze­rencsejátékok felügyelete terén jeleskedett, a meg­szépítő messzeségben ma már ót tekintik Las Vegas atyjának. Végül őt is elérte végzete, reggelizés közben két bérgyilkos lelőtte. Éle­téről pár éve Warren Beatty főszereplésével készült népszerű film Bugsy Malone címmel. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 50. születés­napját Gazdag Gyula film­rendező. A Balázs Béla Stú­dióban kezdte pályafutá­sát, kezdetben rövidfilmet készített, hírnevét a Hosz­szú futásodra mindig szá­míthatunk... című filmjével alapozta meg. A hetvenes években kezdett játékfil­meket rendezni, híres mo­zija a Bástyasétány 74, az Elveszett illiúziók és a Túsztörténet. Színházi ren­dezőként is gyakran talál­kozni nevével. 50 éves Brian May angol rockzenész, a Queen együt­tes gitárosa. 60 éves Sárközi Mátyás író, kritikus, műfordító, Szín­ház az egész világ címmel Molnár Ferenc regényes életrajzának szerzője. Ma ünnepel még: Anthony Edwards (1963) amerikai színész, a Vész­helyzet című sorozatban Green doktor alakítója. Raksányi Gellért (1925) színész, a Szomszédok cí­mű teleregényben Hegyi Bernát alakítója, a népsze­rű Kutya. NAPI VICC Jelentkezik a rendőrőrszo­bán egy férfi. A feje be van kötözve, az orra is alig lát­szik ki a hatalmas pólya alól. - Mi az? - kérdezi az ügye­letes rendőrtiszt. - Elgázol­ták? - Nem feleli a sérült -, ha­nem a múlt héten bejelen­tettem, hogy eltűnt az anyósom. Ezt a bejelentést jöttem visszavonni. Megke­rült...

Next

/
Oldalképek
Tartalom