Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)
1997-07-17 / 163. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 17. SPORT - HIRDETÉS Szombaton lesz Nyitrán az 1. FC Košice-Slovan Bratislava labdarúgó Szuper Kupa-mérkőzés A pozsonyiak Németh nélkül Pozsony. Július 19-én, szombaton 17 órakor kerül sor Nyitrán az 1. FC Košice-Slovan Bratislava labdarúgó Szuper Kupamérkőzésre, melynek hivatalos neve: MatipaPribina Kupa. ÚJ SZÓ-JELENTÉS A külföldi mintára a bajnok és a kupagyőztes találkozik egymással. Az eddigi négy alkalommal a Slovan mindig ott volt, háromszor győzött, egyszer pedig kikapott, méghozzá az Intertől. Eredetilag úgy tervezték, hogy egy héttel a bajnoki rajt előtt kerül sor az összecsapásra, de a BL-selejtezőben szereplő (július 23.) kassaiak kérésére hét nappal előbbre hozták az időpontot. A Slovan beleegyezett... A szövetségben megtartott sajtótájékoztatón nem voltak jelen a kassai klub képviselői, így csak annyit tudtunk meg a bajnokról, hogy már pénteken megérkezik a meccs színhelyére, s több száz szurkoló kíséri el. Mikuláš Tarči, a Slovan menedzsere elmondta, hogy a kékek tegnap hajnalban tértek haza az ausztriai edzőtáborozásról - Jozef Prochotský tréner nélkül, mivel gyomorfekélyre megműtötték, s csak tíz nap múlva engedik ki a kórházból. Szomorúan újságolta a menedzser, a csapat házi gólkirálya, Németh Szilárd bokasérülése még nem jött teljesen rendbe, szombaton nem léphet pályára. A Humenné elleni meccsen már harcképes lesz. Döntést hozott a szövetség, Az 1. FC Košice-Slovan Bratislava Szuper Kupa-mérkőzéssel kezdődik a hazai futballszezon (Fotó: Eugen Vojtíšek) hogy a két csapatban csak olyan új, de még le nem igazolt labdarúgók szerepelhetnek, akiknek van játékengedélye az anyaegyesületüktől. Kentoš, Gunda és M. Timko játszhat, a nyitrai Antalovič viszont nem. A mérkőzés játékvezetője Ľuboš Michel' lesz. Ha a találkozó 90 perc után döntetlenre állna, nincs hosszabbítás, rögtön jönnek a tizenegyes rúgások. A győztes együttes 50, a vesztes 30 ezer korona jutalmat kap. Az a futballista, aki „besárgul", 500 koronát fizet, a piros kártya (előzetes figyelmeztetés után) 1000 koronát „ér". A normális piros lap esetében (előzetes figyelmeztetés nélkül) fegyelmi eljárás következik. Ahogy a nyitrai rendezők elmondták, mintegy 4-5 ezer nézőre számítanak (a stadion befogadóképessége 13 ezer néző), a jegyek ára 60 (ülőhely) és 25 korona. Az SZTV 2 egyenesben közvetíti az összecsapást. A szövetség vezetői pontosították Szlovákia válogatottjának elkövetkező műsorát. A Svájc elleni barátságos meccsre augusztus 6-án, 20.15 órakor kerül sor a pozsonyi Slovan-stadionban. A nagy érdeklődéssel várt csehek elleni világbajnoki selejtezőt augusztus 24-én bonyolítják le ugyancsak Pozsonyban, a kezdési időpont 20.15 óra. Szeptember 10-én Jankech edző csapata Jugoszlávia együttesével méri össze erejét, ugyancsak a fővárosban, méghozzá 20.15 órai kezdettel. A 21 éven aluli válogatott műsora - augusztus 5., Trnava: Szlovákia-Lengyelország; augusztus 23., Trnava: SzlovákiaCsehország; szeptember 9., Trnava: Szlovákia-Jugoszlávia. Minden egyes mérkőzés 18 órakor kezdődik, (t. v.) Osztrák csatár vezeti az IFFHS ranglistáját Polster Maradona előtt SPORTHÍRADÓ MTI-JELENTÉS Wiesbaden. A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezet, a wiesbadeni székhelyű IFFHS legfrissebb ranglistájából kiderül, hogy - az első osztályú bajnokságokban szerzett gólokat figyelembe véve - az aktív játékosok közül Anton Polster a legeredményesebb futballista. Az osztrák csatár, aki 432 bajnoki mérkőzésen kétszázhatvanhét találatot ért el, a közelmúltban visszavonult mexikói Hugo Sancheztől vette át a trónt. A második helyen az argentin Diego Maradonát jegyzik, aki nemrégiben tért vissza a Boca Juniors csapatrába. A harmadik legeredményesebb élvonalbeli gólszerző, a Glasgow Rangers támadója, Alistair McCoist. Az első osztályú bajnokságokban szerzett gólok alapján elkészített ranglista: 1. Anton Polster (osztrák) 1982 és 1997 között 432 mérkőzésen 267 gólt szerzett; 2. Diego Maradona (argentin) 1976-tól, 485-257; 3. Alistair McCoist (skót) 1981-tól, 464-256; 4. Ármin Krings (luxemburgi) 1981-tól, 337-254; 5. Carlos Hermosillo (mexikói) 1983-tól, 418-250; 6. Ian Rush (walesi) 1980-tól, 530-239; 7. Krzysztof Warzycha (lengyel) 1983-tól, 401-238; 8. Vitor Rene Mendieta (panamai) 1978-tól, 375222; 9. John Robertson (skót) 1982-tól, 490- 208; 10. Peter Beardsley (angol) 1979-tól, 567-207. • Nem sikerült a bemutatkozása Szlovákia junior vízilabda-válogatottjának a havannai világbajnokságon, az első meccsen 8:7-re kikapott Horvátország csapatától. • Továbbra sem remekelnek a magyarok vívók a fokvárosi vbn. A harmadik napon a kardozók és a férfi tőrözők versenyét rendezték meg, s a nagyobb csalódást a kardozók okozták: Köves már az első körben búcsúra kényszerült, őt Boros, majd a nyolcaddöntőben Navarrete követte; Ferencsik a hetedik lett. • Szerdán a 192 km-es szakaszszal folytatódott a Tour de France francia kerékpáros körverseny. A célba elsőként az ukrán Ucsakov érkezett, akit utóbb a versenybíróság szabálytalan versenyzés miatt a harmadik helyre sorolt, s a szakaszgyőzelmet a francia Desbiens-nek ítélték. A verseny élén a német Ullrich áll. • Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Levice-Rim. Sobota 1:1, góllövők: Adamovič, ill. Žingor; Trnava-Liberec 3:1, Ujlaky 2, J. Pavlík, ill. Klago, 6000 néző; Bardejov-Trebišov 2:0; NovákyB. Bystrica 1:1; Piešťany-Drnovice 3:1. • Az 1,04 millió dollár összdíjazású stuttgarti férfi tenisztorna második fordulójában kiesett az első helyen kiemelt osztrák Muster, a spanyol Portás verte 6:4, 7:5-re, Kučera 6:2, 6:4 arányban bizonyult jobbnak az ukrán Medvegyevnél. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 5, 9,13,14, 23,27, 35, 46, 50, 53, 56, 57, 59, 60, 67, 69, 71, 72, 77, 80. Egymillió dollárt érő versenyló Lexington. A Keeneland cég hagyományos vásárának első fordulóján az egyéves versenylovakat bocsátottak áruba. A népszerű eseményen a három legértékesebb ló Demi O'Byme állatorvos tulajdonába került. A legdrágábbnak egy kanca bizonyult, amiért 1 050 000 dollárt fizetett O'Byrne, aki további 1 milliót és 975 000 dollárt szánt két csikóra, (m) Crawford a kanadai válogatott élén Washington. Marc Crawford, a Colorado Avalanche vezetőedzője irányítja a kanadai válogatottat a jövő évi naganói téli olimpiai játékokon. Az NHL-ben 1996-ban - amikor is a Colorado Stanley Kupát nyert az év edzőjének választották a most 36 éves szakembert, akinek segítőit később jelölik ki. (m) Inkább eladják a brazil Romáriót Madrid. Az FC Valencia futballklub elnöke bejelentette: ha péntekig nem tér vissza szabadságáról a brazil csatár Romário, átadási listára teszik, s ha hajlandó valaki 18 millió dollárt fizetni érte, elengedik. Romário hétfőn jelezte, nem akar visszatérni Spanyolországba, családja mellett kíván maradni. (TA SR) A legfrissebb FIFA-világranglista Zürich. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) július 16án közzétett világranglistáján továbbra is Brazília áll az élen 71,85 ponttal. Tavaly ilyenkor is a dél-amerikaiak vezették a rangsort. Szlovákia válogatottja a 21. helyen áll, tavaly ilyenkor a harmincadik volt. A világranglista: 1. Brazília 71,85; 2. Spanyolország 63,38; 3. Dánia 62,35; 4. Románia 60,90; 5. Németország 60,74; 6. Hollandia 60,54... 14. Csehország 56,65... 21. Szlovákia 53,58... 71. Magyarország 38,27. (sr) Örökre eltiltott ukrán edző Kijev. Örökre eltiltották Jurij Pohrebnyak edzőt, az ukrán Metalurg Mariupol labdarúgócsapatának szakvezetőjét, aki egyhazai mérkőzést követően tettlegesen bántalmazta a játékvezetőt. Az incidens során, amely egy szállodai szobában zajlott le, Sevcsenko játékvezetető orr- és bordatörést szenvedett. (TA SR) Beszélgetés Telek Andrással, az FC futballistájával Verhető ellenfelek IFJ. GAZDAG JÓZSEF Kassa. Vasárnap érkeztek meg a bajnok 1. FC Košice futballistái az ausztriai edzőtáborozásból. Ján Kozák adzó védencei négy előkészületi mérkőzést játszottak: 1. FC Wattens (osztrák 3. liga) 0:1, Unterhaching 1:2, FC Zwickau 4:0 (mindkettő német 2. liga) és Izrael 2:0. Bővebb információkkal Telek András szolgált. - Csodálatos helyen, az Alpok alatt egy festői völgyben táboroztunk, ahol a házigazdák igyekeztek minden igényünket kielégíteni, tényleg nagyon figyelmesek voltak, így zavartalanul, nyugodtan készülhettünk. Az ellenfelek is, úgy érzem, megfelelően szolgálták a kitűzött célt, minden meccsen alaposan meg kellett küzdeni a jó eredményért. Milyen tervekkel készül az új szezonra az 1. FC és milyenekkel Telek András? - Mindenképpen csak egyetlenegy cél lehet a csapat előtt, mégpedig a bajnoki cím megvédése, de azt hiszem, ez természetes dolog. Ami engem illet, minden új évadra ugyanaz a célom: jobbank lenni, mint tavaly. Csak így van értelme. Július 23-án kezdődik a Bajnokok Ligája... Akranes és Szpartak Moszkva...Verhető ellenfelek? - Noha mindenki tisztában van azzal, hogy a mai labdarúgásban nincs lebecsülendő ellenfél (az izlandi Akranes tavaly a Feyenoord együttesét verte otthon l:0-ra - a szerk. megj.), ennek ellenére úgy éreztük, kedvező volt számunkra a sorsolás, hiszen kaphattuk volna akár a Barcelonát is. így megvan az esélyünk a jó szereplésre, ami a 24-es csoportba való bejutást jelenti. Új hír az 1. FC háza tájáról: a szakvezetés hosszas halogatás után végérvényesen lemondott a ghánai válogatott Kuffour leigazolásáról. 2 vagyonalapi kötvényért mobiltelefont* aktiválást és ehhez még 1400 perc előfizetést is szerez. A Globtel ^^ GSM SAGEM RC 410L vagy NOKIA 2110 Hogy az emberek beszéljenek egymással. VK-528/10b