Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-15 / 161. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 13. RÉGIÓ 3 A külföldi megfizethetetlen, hazai nincs Tolókocsisok gondjai A közelmúltban Trencsén­ben rendezték meg az e­gészségkárosultak segéd­eszközeit bemutató UNIREHA nemzetközi leál­lítást, amelyre 21 vállalat nevezett be. Végül is csak néhány cég mutatta be ter­mékeit. FARKAS OTTÓ A gyér részvétel okairól és álta­lában a segédeszközökről be­szélgettünk Köböl Tiborral, az izomsorvadásos betegeket kép­viselő polgári társulás alelnöké­vel. Ön szerint miért gondolták meg magukat azok a cégek, amelyek eredetileg részt akar­tak venni a kiállításon? Több oka van a gyártók és a for­galmazók távolmaradásának. Elsősorban az, hogy az egész­ségkárosultaknak gyártott se­gédeszközök eladása nálunk nem üzlet. Az erre szakosodott cégek nem engedhetik meg ma­guknak, hogy évente többször is béreljenek maguknak kállítási területet. Az idén hasonló kiállí­tás volt Pozsonyban is, így a cé­gek Trencsénben folyamatosan mondták le a részvételt, inkább Pozsonyban mutatkoztak be. Ez az oka, hogy lényegében rosszul sikerült a pozsonyi és a trencséni kiállítás is. A szervezeten belül ön figyeli és felügyeli a segédeszközök megjelenését Szlovákiában, és országos tanácsadó fel­adattal is megbízták. E szem­pontból milyenek a tapaszta­latai? - Tagadhatatlan, hogy vala­mennyi kiállító minőségileg ki­fogástalan termékekkel jelent meg. De hozzá kell tennem, hogy például a kiállított külföl­di tolókocsik nálunk szinte megfizethetetlenek. Szlovákiá­ban pedig már senki sem gyárt­ja sem az elektromos, sem a me­chanikus tolókocsikat. Leg­alábbis azokat nem, amelyek a mozgássérült mindennapi köz­lekedéséhez szükségesek, és megfelelnek e célnak. Pedig tudtommal a csehországi gyártó a tolókocsi vázát Garam­szentkeresztről, a gumit pedig Púchovból szerzi be, s a gyár­ban lényegében csak összesze­relik a kocsit. Szlovákiában miért nem gyár­tanak tolókocsit? Szerintem a fő ok az, hogy rossz az ország szociálpolitikája. Egy mozgássérült a saját pénzéből, úgymond, a nyugdíjából nem tudja a tolókocsit megvenni. Az elsőt az egészségügyi biztosító­tól kap(hat)ja, amely azonban csak 20 ezer koronát hajlandó kifizetni a termékért. Ez nagyon kevés, és spekulációkra ad lehe­tőséget. A mozgássérült vesz egy „roncsot", amelyet nem (tud) haszál(ni), és megrendeli a második tolókocsit, amelyet a szociális osztály finanszíroz; ez már 50 ezer koronáig terjedő összeget fizethet érte. Ha nem kellene így „cifrázni", és a moz­gássérült már az első alkalom­mal kaphatna legalább 30 ezer korona értékű segédeszközt, ak­kor sokkal gazdaságosabb is len­ne a dolog. Hány embert érint a tolókocsi problémája? Szomorú, de az az igazság, hogy Szlovákiában nincs megbízható statisztikai adat a mozgássérül­tek számáról. Egyes vélemények szerint 300-500 ezerre tehető az egészségkárosultak száma, ezen belül legalább 10-15 ezren kényszerülnek tolókocsiba. Két temetkezési vállalat vitája Tisztelni kell a mások fájdalmát Gácson kaptuk lencsevégre a nem éppen tipp-(s)top közúti jelzőtáb­lát. Kép és szöveg: B. Gy. Két temetkezési cég is verseng Léván az elhunytak hozzátarto­zóinak kegyeiért. Mivel sem az egyik, sem a másik társaságnak nem óhajtunk reklámot csapni, nevük említése nélkül vázoljuk fel a kettejük közt támadt konf­liktust. A kisebbik cég egyik társtulajdo­nosa keresett fel bennünket a panaszukkal. Azzal kezdte, hogy szerintük a város kórházá­nak vezetése részéről nem volt éppen szerencsés lépés bérbe adni a létesítmény hullaházát, mivel a náluk jóval tőkeerősebb, konkurens cég eleve nagyobb eséllyel pályázott a bérleti jog megszerzésére. „Bérlőként azzal a vitathatadan előnnyel rendel­kezik, hogy egészen közelről fi­gyelheti, mikor hal meg valaki a kórházban, s ebből adódóan azonnal lecsaphat a megboldo­gult hozzátartozóira. Ott hely­ben felajánlhatja nekik a teme­téssel járó szolgáltatások elvég­zését, ráadásul a miénknél vala­mivel kedvezőbb áron. Ehhez tudni kell, hogy ha az elhunyt hozzátartozója nálunk rendeli meg a szolgáltatásokat, nekünk minden esetben 500 koronát kell fizetnünk a bérlőnek a hűtő­boksz használatáért és az el­hunyt öltöztetéséért." Ellenvetésünkre, hogy a konku­rencia megjelenésével számol­niuk kellett, és miért baj az, ha a kórház vezetése a számára elő­nyösebb formát választotta a ra­vatalozó bérbeadásával, a pana­szos azzal érvelt: a kórház azt a megoldást is választhatta volna, ELOREJELZES hogy a hullaház üzemeltetési költségeit arányosan áthárítja a temetkezési cégekre, ezáltal nem szűnt volna meg köztük az esélyegyenlőség. „S az elhuny­tak hozzátartozói senkitől sem befolyásolva dönthetnék el, me­lyik cégnél rendelik meg a teme­tési szolgáltatásokat. Sajnos, olyan megalázó helyzet alakult ki, hogy szinte versenyezni kell, ki tudja előbb megszerezni a hozzátartozót. Vagy lesni, hogy mikor hal meg valaki. Mi csak azt szeretnénk elérni a kórház vezetésénél, hogy ne adja újra bérbe a hullaházat. Kéljük ezt annak ellenére, hogy ebbeli kez­deményezésünk utána létesít­mény berlője komolyan megfe­nyegetett bennünket." Bár nem áll szándékunkban sem az ítélőbíró szerepét játszani eb­ben a vitában, sem pedig e he­lyütt kommentálni azt, néhány általános tapasztalatot el kell mondani. A vita témája, az érve­lések módja a kívülállóban na­gyon rossz érzéseket keltett, hi­szen az embereket rendkívül ér­zékenyen érintő kérdésről van szó. Nem Léva az egyedüli város Szlovákiában, ahol a temetkezé­si vállalatok élethalálharcot vív­nak, ami már sokszor kegyelet­sértő. Sértő az elhunytak család­jára nézve is. Hiszen a hozzátar­tozók érthetően a saját fájdal­mukkal vannak elfoglalva, nem a vállalkozók marakodásával, és joggal vátják el, hogy a legna­gyobb tapintattal bánjanak ve­lük. Ennek kellene lennie a legfonto­sabb szempontnak a lévai vita rendezésekor is. B. Gy. ORVOSJMETEOROLOGIA A Nap kel 05.09 - nyugszik 20.46 órakor. A Hold kel 15.56 - nyugszik 01.21 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 460, apad; Medve: 400, apad; Komá­rom: 510, apad; Párkány: 465, apad. Napközben fo­kozatosan megnövekszik a felhőzet, dél­után többfelé csapadék is várható. A hőmérséklet délutáni csúcsér­téke 22 és 26 fok között alakul. Közepes erejű, északi szél. Szerdán és csütörtökön sem lesz zavartalan a napsütés, viszont tartós eső sem valószínű. Éjszakánként 10 és 14 fok kö­zötti hőmérséklet várható; nap­közben 23-27 fokra számít­hatunk, a déli járásokban 29 fo­kig kúszik fel a hőmérő higany­szála. Nyugat- és Kö­zép-Szlovákiá­ban jobbára pozitív hatást fejtenek ki a szervezetre az uralkodó időjárási viszonyok, kellemes közérzetre, valamint kielégítő fizikai és szellemi telje­sítőképességre számíthatunk. Az éjszakai alvás is zavartalan­nak ígérkezik. Csupán az emésztési zavarokkal és az alacsony vérnyomással bajlódóknak kell enyhén nega­tív hatásokra felkészülniük. Ke­let-Szlovákiában viszont a moz­gásszervi, reumás betegek álla­pota is romlik. KASSA Üzletsor a Fő utca alatt A legfrissebb hírek szerint nem múzeum lesz a Fő utca déli végében, a tudományos könyvtár előtti szakaszon feltárt városfalmaradványok között. A városatyák és a műemlékvé­dők korábban azt tervezték, hogy az utca általános tatarozá­sa során kiásott fal- és épületmaradványokat a konzerválás után vasbeton lemezzel lefedik, s az így keletkező föld alatti termekben régészeti múzeumot rendeznek be. Mivel erre nincs pénz, üzletsort akarnak ott létesíteni. Helyet kapna egy kis kávéház, régiségkereskedés, könyvesbolt... Hogy még mi minden lesz az összesen 500 négyzetméter kiter­jedésű „pincében", az rövidesen eldől, (g-f) NAGYKÜRTÖS Fémtalapzatok külföldre Egykor lánctalpas traktorok, később gabonakombájnok javí­tását végezték a Gép- és Traktorállomáson. A vállalat priva­tizálása után Agrokov néven új cég kezdte meg működését a traktorállomás helyén. Nemrég pedig a Nyitrai D. N. T. Kft. fémfeldolgozó üzemegységet létesített az objektumban: fémtalapzatokat gyártanak kerti asztalokhoz, székekhez és padokhoz, de közben új termelési programon is dolgoznak, az eddig kihasználadan épületeikben is fémipari terméke­ket fognak készíteni, szintén külföldi megrendelésre. Ha ez megkezdődik, az alkalmazottak száma is nőni fog. Jelenleg hetvenen dolgoznak az üzemegységben, -dzsár Nagykürtösnek nincs különösebb nevezetessége, hacsak a ké­pen látható, a Božena Némcová-lakótelepen lencsevégre ka­pott, kidőlni látszó kerítés nem számít annak. Nem hirtelen jött szélvihar műve ez, hanem már évek óta tart az „agóniája". Bizo­nyára másoknak is szemet szúr a látvány, de közömbösen el­mennek mellette. Mint azok a városatyák, köztük a polgármes­ter is, akik a szóban forgó lakótelepen laknak. (Kép és szöveg: B. Gy.) nyári uciRAtó Tegnapi számunkban tévesen jelent meg az e heti játékszelvény beküldési határ­ideje. A helyes dátum 1997. július 24. Olvasóink szíves elnézését kérjük! A hosszú tél miatt idén Szlovákiában az előző évekhez képest kb. egyharmadával kevesebb gólyapár fészkel. Zemplénben néhány el­hagyott gólyafészek kis virágoskertté változott. (TA SR-felvétel) KUEV 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom