Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-06 / 129. szám, péntek
IN POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 10. Nyolc elnök Piranban Piran. Kétnapos közép-európai államfői csúcstalálkozó kezdődik ma a szlovéniai Piranban. A sorrendben már negyedik találkozónjelen lesz a házigazda Milan Kucan szlovén elnökön kívül Göncz Árpád magyar államfő, Thomas Klestil osztrák, Oscar Luigi Scalfaro olasz, Roman Herzog nemet, Aleksander Kwasniewski lengyel, Václav Havel &eh és Michal Kováč szlovák elnök. A rendszeres közép-európai államfői találkozók ötlete 1993-ban született a salzburgi ünnepi játékok megnyitásakor. Az 1994-es első találkozót a csehországi Litomyšlben tartották, majd ezt követte az 1995QS keszthelyi és az 1996-os lengyelországi Lancutban tartott találkozó. (MTI) Lech Walesa a pápánál Varsó. A lengyelországi apostoli látogatáson tartózkodó II. János Pál pápa szerda este a czestochowai búcsújáróhelyen találkozott Lech Walesa korábbi lengyel elnökkel, egykori szakszervezeti vezetővel. Walesát, aki szemlátomást megindult volt, elkísérte felesége, Danuta és egyik leánya is. (MTI) A lengyel exelnök szokásos szuverenitását a pápa társaságában a megindultság váltotta fel. (Archívum) Robbantások Budapesten Budapest. Az éjszakai két kézigránátos merényletet tegnap hajnalban és délelőtt újabb robbantások követték. A budapesti rendőrség tájékoztatása szerint mindkét esetben ugyancsak jugoszláv kézigránát lehetett az a szerkezet, amely személygépkocsikat rongált meg. Személyi sérülések nem történtek. (MTI) Hússzor több jelölt Algír. Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette Algériában tegnap reggel megnyitották a szavazóhelyiségeket. Mintegy 17 millió választásra jogosultat vártak, hogy leadják szavazatukat a törvényhozási választásokon, amelyek célja a parlamentáris rendszer helyreállítása. A 380 képviselői helyért 39 pártés 68 független listán, valamint egy kisebb választási szövetség keretében 7747 jelölt indult. A hatóságok háromszázezer rendőrt, katonát és polgárőrt mozgósítottak a mintegy 37 ezer szavazóhelyiség védelmében, a szélsőséges muzulmán fegyveresek esetleges akcióinak megakadályozására. (MTI) A legnagyobb cseh kormánypárt vezetése kiállt a Klaus-kabinet mellett, enyhülnek az ODS-en belüli személyi ellentétek is Egyetértés pártszinten ČTK-HÍR Prága. Tegnap délelőtt tanácskozott a legnagyobb cseh koalíciós párt, a Polgári Demokrata Párt vezetése. Václav Klaus, a párt elnöke, kormányfő tájékoztatása szerint az ODS vezetőségének valamennyi tagja kész folytatni azt a politikát, amelyet a múlt héten szerdán megfogalmazott koalíciós nyilatkozat határoz meg, készek leküzdeni a kommunikációs problémákat és felújítani a nyíltság légkörét mind a párton belül, mind a koalícióban. Josef Zieleniec miniszterelnökhelyettes, az ODS alelnöke úgy vélekedett: a Klaus kormányfő és közte nyíltan kirobbant nézeteltérést úgy kell megoldani, hogy a párt nyomban hozzálát a tegnap elfogadott határozatok teljesítéséhez, a stablizációs program megvalósításval. Az ODS vezárkara döntött arról is, hogy el kellene kerülni azokat a lépéseket, amelyek információs akadályokat idéznek elő, s egyben aláássák a kölcsönös bizalmat. Zieleniec arra a kérdésre, válaszolva, hogy az említett nyilatkozat elfogadása után véget ért-e a vita közte és Klaus között, így válaszolt. „Ha ezt a programnyilatkozatot megvalósítjuk, ha ez azt fogja eredményezni, hogy beindul a munka, amely nagyon fontos a számunkra, vagyis ha megvalósul a stabilizációs program, akkor ez kétségkívül a vita végét jelenti". Az ODS vezetésében kedden éleződött ki a vita, minekutána Zieleniec a tévé képernyőjéről közölte, hogy Klaus helytelenül járt el, amikor nem dta át a minisztereknek a Nemzetközi Valutaalapjelentését. Ezzel lényegében támogatta Josef Luxot, a koalíciós KDU-ČSL elnökét, aki ezzel a kifogással már vasárnap előállt. Oroszország: híresztelések Viktor Csernomirgyin lemondásáról Duma kontra Kreml Moszkva. Jelcin elnök szóvivője tegnap cáfolta a Viktor Csernomirgyin kormányfő leváltásáról az orosz médiában lábra kapott értesüléseket. Közben a dumában a kommunisták a kormány elleni újabb bizalmatlansági indítványra készülnek. MTI-TUDÓSÍTÁS Szergej Jasztrzsembszkij elnöki szóvivő az Eho Moszkvi rádiónak nyiltakozva soros „szappanbuboréknak" nevezte azokat az értesüléseket, amelyek szerint a múlt hét óta szabadságon lévő Viktor Csernomirgyin kormányfő beadta volna a felmondását. Maga a miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy szabadsága után Amerikába és Kínába készül. A dumában a kommunisták azonban a jelek szerint nem hagyják pihenni Csernomirgyint. Az Interfax értesülése szerint ma napirendre kívánják tűzni a kormány elleni bizalmatlansági indítványt, miután a szükséges 90 helyett több mint 120 aláírást gyűjtöttek össze ehhez. A kommunisták a hírek szerint mindenképpen a költségvetési kiadások lefaragásáról szóló kormányjavaslat jövő heti vitája előtt akarják kinyilvánítani a bizalmatlanságot. Attól tartanak ugyanis, hogy Csernomirgyin megelőzheti őket, és maga kér bizalmi szavazást. Ebben az esetben ugyanis, A duma attól tart, hogy Csernomirgyin megelőzi. ha a duma megvonná a bizalmat a kormánytól, úgy Jelcin elnöknek egy héten belül kellene döntenie, hogy a kormányt mondatja le vagy a dumát oszlatja fel. A kommunisták azért is sietnek, mert az új házrend szerint a duma bizalmatlansági indítványa után a kormány már nem kezdeményezhet bizalmi szavazást. Mindamellett moszkvai jól értesült források szerint a kommunisták az idén legfeljebb egyszer akarják kimondani a a bizalmatlanságot. Jelcin ugyanis csak három hónapon belül ismételt szavazás esetén oszlathatja fel az alsóházat. Ebben viszont sem a duma sem a kormányzat nem érdekelt. A duma tegnapi rendkívül ülésén egyelőre Anatolij Csubajsz miniszterelnök-helyettest támadta a nevéhez fűződő privatizáció miatt. A duma bizottsága az 1992 és 1996 közötti magánosítás szabálytalanságait vizsgálata. A jelentés elégtelennek minősítette a privatizáció eredményét. A vállalatok 57 százalékának magánkézbe adása legfeljebb 5 milliárd dollár bevételt eredményezett a költségvetésnek, és a cégek kétharmada fizetésképtelen. A bizottság szerint kaotikusan zajlott a magánosítás, és a siralmas eredmény oka, hogy a nagyvállalatokat nevetséges áron adták el. Devalválás nem lesz, autógyár igen A kormányfő ismét szépeket ígért ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Mečiar kormányfő tegnap azt ígérte híveinek a pozsonyi soportcsarnokban, hogy a választásokig nem kerül sor a lakbér és az energiahordozók árának emelésére. Kijelentette: nem kerül sor a korona leértékelésére, ugyanakkor jelezte, hogy a kormány exporttámogató, illetve importkorlátozó intézkedéseket foganatosít, korlátozzák például bizonyos cseh termékek behozatalát is. „Ha a csehek olyan válaszintézkedéseket foganatosítanak, amelyek sértik az érvényes szerződéseket, akkor felbomolhat a vámunió is" - mondta, s autógyárat és szlovák autómodellt, illetve űrhajóst ígért híveinek, valamint azt, hogy még a jövő évi választások előtt módosítják a választási meg a népszavazárói szóló törvényt és az alkotmányt. Kijelentette: jövő szerdára minden pártot egyeztető tanácskozásra hív. Mečiar most is kitért a szlovák-magyar viszonyra. Azt állította, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes (Kuncze Gábor nevét nem említette, de nyilvánvalóan róla van szó) legutóbbi pozsonyi látogatásakor a két kormány közötti tárgyalásokat sürgetve diktálni próbált a tekintetben, hogy milyen kérdéskörök kerüljenek megvitatásra, illetve kik legyenek a szlovák delegáció tagjai. Konkrétan azt követelte, hogy „Bugárék és Durayék" helyet kapjanak a szlovák kormányküldöttségekben. A meghiúsított népszavazásról azt állította, hogy az alacsony részvételi arány miatt volt érvénytelen, és kilátásba helyezte: a belügyminiszter ellen tett fejelentés miatt feljelenti a nyolc ellenzéki párt elnökét. Hamžík lemondását „nem éppen okos politikai lépésnek" nevezte. Utódjáról, Kramplováról azt monda, hogy „ő biztosan nem hátrál meg". Meg kell neki adni a 100 napos türelmi időt szögezte le Mečiar. (g. a.) A DSZM lakossági fóruma Somorján Ki ette meg Mečiar vacsoráját? ÚJ SZÓ-JELENTÉS Somorján tegnap az a hír járta, hogy maga Vladimír Mečiar kormányfő is megjelenik a DSZM lakossági fórumán, amelyet a helyi kultúrházban hirdettek meg, és utána pedig a Kormoránban megkóstolja a helyi specialitást. A hírt alátámasztotta a sok egyenruhás rendőr is a kultúrház környékén, azonban a bálterem színpadán nem Mečiar, hanem hat DSZM-es, nem igazán élvonalbeli parlamenti képviselő foglalt helyet. A nézőtéren pedig - az ellenzékieket is beleértve talán kéttucatnyian lehettek. Kárba veszett tehát a vendéglátó igyekezete. Vagy lehet, hogy Mečiar vacsoráját valakinek mégiscsak felszolgálták? -gyMenekültek a Vámosszabadi-Medve hátárátkelőn Törököt fogtak, a kurdok elszaladtak Ghána szerdán sürgette a jelenlegi Sierre Leone-i junta vezetőit, hogy távozzanak a hatalomból, ellenkező esetben a nyugat-afrikai országok katonai fellépésével kell szembenézniük. A ghanai figyelmeztetés két nappal azt követően hangzott el, hogy a nigériai egységek támadást indítottak a puccsisták ellen és kudarcot vallottak. Közben a Sierre Leone-i partoknál horgonyzó Kearsage amerikai hadihajóról felszálló helikopterek folytatják akciójukat, 2500 embert, többségükben külföldit menekítettek ki. (ČTK/AP) ÚJ SZÓ-HÍR Vámosszabadi. Tegnap este fél nyolc tájban negyven kurdnak fogyott el egyszerre a levegője egy török kamion rakterében. A menekültek már nem bírták tovább a légszomjat, felhasították a kamion ponyváját és a Vámosszabadi határátkelőhelynél szétszaladtak. A magyar határrendőröknek mintegy húszat sikerült közülük a helyszínen letartóztatni, majd megkezdték a többiek felkutatását. A török kamion a kurdok mellett fémforgácsot is szállított, amely fóliával volt letakarva, így csoda, hogy a „potyautasok" egyáltalán a magyar-szlovák határig kibírták. A kamion minden valószínűség szerint Németországba tartott, Medvénél lépett volna szlovák területre. A kamionsofőrt szintén őrizetbe vették. A nagy fogás után a magyar határőrszervek órákon keresztül tüzetesen vizsgálták át még a személygépkocsikat is. (szj) Zieleniec és Klaus kézfogása a tegnapi sajtótájékoztató után. (ČTK-felvétel)