Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)

1997-05-13 / 108. szám, kedd

Vakszerencse Brüsszel. Csak a szerencse men­tett meg a haláltól egy világtalan férfit vasárnap Rotterdamban. A 22 éves fiatalember metróval kí­vánt utazni, ám amit a szerel­vény beérkezte után botjával nyitott ajtónak tapintott, az való­jában két vagon közötti rés volt, így a kocsi helyett a metróakná­ba lépett. A szerelvény el is in­dult, mert vezetője semmit nem vett észre. A vak fiatalembert a kerekek elkerülték, sértetlenül megúszta a kalandot. (MTI) UT SZO IIBfiBHSiSSiM Már kötvények ellenében is. Kedd, 1997. május 13. Ara 6,50 korona 50. évfolyam, 108. szám VELEMENY A NATO i ŕ f r i r ŕ r* t bővítéséről A kedvező pillanat elmúl­tával azonban évről évre nehezebbé vált a kérdés megoldása, miközben a Nyugat csak a szót veszte­gette. Bár a bővítés gondo­latát hivatalosan egy pilla­natra sem adták fel. 2. oldal REGIO Hét emeletet zuhant Alekszejre a lány a föld­szinten talált rá. A kisfiú a felvonóaknában ült, zoko­gott, a fejéből patakzott a vér. A szomszédok rögvest kihívták a mentőket, akik mindkét testvért kórházba szállították. Alekszej nővé­re ugyanis az ijedségtől sokkos állapotba került. 3. oldal POLITIKA Beszélgetés Cyril Moravčíkkal Mi is részt veszünk a legiszlatív megbeszélése­ken, és ügyelünk arra, hogy a szövetkezeti dolgo­zók se kerüljenek hátrá­nyos helyzetbe más ágaza­tok alkalmazottaival szem­ben. Ezenkívül az elmúlt évek során jogi tanácsadói szolgáltatásunkon keresz­tül hatékonyan bekapcso­lódtunk a szövetkezetek transzformációjába. 5. oldal „A mezőgazdaságban dol­gozók az országos átlagfi­zetés 80 százalékát kere­sik." SPORT Labdarúgás Az alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok táblázatai. 10. oldal IDŐJÁRÁS MM? Ijjiiilllllll Zavartalan napsütés, nyá­riasan meleg idő. A hőmér­séklet csúcsértéke eléri a 24-28 fokot. Szerdán és csütörtökön is meleg ma­rad az idő. 3. oldal A behozatali letét elsősorban a kisebb vállalkozókat érinti hátrányosan Ráfizet a fogyasztó is? Pozsony. Szlovákia kor­mánya válaszul az április derekán hozott cseh gaz­dasági megszorító intéz­kedésekre május elseji ha­tállyal minden országgal szemben kötelezővé tette a behozatali letétet. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS A gazdasági minisztérium által közzétett jegyzék több száz ter­méket tartalmaz, amelyek behozatalakor az importáló cég az áru értékének 20 százalékát kitevő összeget köteles elhe­lyezni a kiválasztott bankok egyikében. Az alábbiakban ed­digi tapasztalataikról kérdez­tünk néhány érintettet. Molnár Béla, a szőgyéni Agro­servis Kft. igazgatója: - Cé­günket a John Deere kizáróla­gos szlovákiai forgalmazója­ként a traktorokra és az alkatré­szekre vonatkozó letétkö­telezettség érinti. Többletkölt­ségeinket nem kívánjuk partne­reinkre hárítani, ezt „házon be­lül" igyekszünk megoldani - a saját nyereségünk rovására. Mindazonáltal a szó jó értelmé­ben lobbyzunk annak érdeké­ben, hogy a minisztérium által közzétett listán valóban olyan termékek legyenek csak, ame­lyeknél a letét indokolt, gondo­lok például a fogyasztási cik­kekre. Azokat az árufélesége­ket viszont, amelyek esetében hiányzik a hazai gyártás, és nem feltételezhető, hogy a megszorítás valóban a hazai pi­ac védelmében történik, szerin­tünk le kellene venni a jegyzék­ről. Szerb Gábor, a Racio Export­import Consulting Kft. (a Casio órák hivatalos elosztó­ja) társtulajdonosa: - Egy lé­nyeges eltérésre szeretném fel­hívni a figyelmet a csehországi és a szlovákiai helyzettel kap­csolatban. A rendelkezés ha­sonló a két országban, viszont a két bankrendszer eltérően rea­gált rá. Csehországban a ban­kok 13,8-15 százalék közötti kamattal szívesen meghitelezik a letétre szükséges pénzt, és ­mivel ez lényegében az állam által garantált összeg - a leg­biztosabb üzletnek tekintik. Ott a letétekre felvett kölcsön - az áru 20 százalékára kivetített, A vállalkozók, akiknek nincs plusz tőkéjük, bajban lesznek. fél évre számított 15 százalékos kamattal - valójában 1,5 száza­lékos költségnövekedést jelent. Ezen kívül más komoly fejtö­rést nem okoz a vállalkozónak. Hogy mindez miként mutatko­zik meg a fogyasztói árakon? Két lehetőség van: ha egy bizo­nyos termék esetében a verseny olyan erős, hogy az importőrök félnek árat emelni, a többlet­költség az ő hasznukat csök­kenti. Ha viszont jobb pozíció­ban van az importőr, minden bizonnyal áremelkedésre lehet számítani. Szlovákiában egyes bankok képviselői azt mondják, hogy eleve nincs pénzük az ilyen hitelre, mások pedig egy­előre nem fogadják el a kvázi ál­lami garanciát. Tehát adnak hi­telt, de csak akkor, ha a kérvé­nyező ingatlant vagy más bizto­sítékot tud felmutatni. Azok a vállalkozók tehát, akiknek nin­csen plusztőkéjük a letétek fe­dezésére, bizonyára bajban lesznek. A behozatalt illetően valószínűleg bizonyos eltoló­dást tapasztalhatunk majd a tő­keerősebb cégek irányába, a ki­sebbek hátrányára. Jozef Štec, a Szlovák Mező­gazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara osztályvezetője: - A mezőgazdasági és élelmiszer­ipari termékek esetében véle­ményem szerint elsősorban a kisebb termelők, szállítók ke­rülnek hátrányos helyzetbe, számukra végzetes lehet, ha fél évig áll a pénzük. Most még ne­héz volna megjósolni, hogy a le­tétek miatt emelkednek-e az árak, és ha igen, milyen mérték­ben. Köztudott, hogy Csehor­szágból például nagy mennyisé­gű joghurt kerül hazánkba. Ha konkurenciaképesek akarnak maradni a szlovákiai piacon, nem emelhetik túlságosan az árakat. Azt mindenképpen he­lyesnek tartjuk, hogy a letétek alól mentesülnek azok a termé­kek, amelyek hazánkban nem teremnek meg például a déli­gyümölcsök. De tudtommal a gazdasági minisztérium a ta­pasztalatok és észrevételek alapján a jegyzék további mó­dosítását is tervezi, (krasznica) Megfeszített tempóban dolgoznak az alkotmánybírák Kováčnalc is sietnie kell TA SR-HlR Kassa. - Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az állam­polgárok még azelőtt megismer­jék az alkotmánybíróság dönté­sét, hogy eldöntik, hogyan vála­szolnak a közvetlen elnökválasz­tással kapcsolatos kérdésre a népszavazáson - mondta Milan Čič, az alkotmánybíróság elnöke a népszavazáshoz fűződő bead­ványokról. Čič közölte, hogy a múlt héten egy további beadvány is érkezett Kassára, melyben par­lamenti képviselők egy csoportja az alkotmány 93. cikkelyének második bekezdésére kért alkot­mányjogi értelmezést. „A parla­ment Szlovákia egyetlen alkot­mányozó és törvényhozó testüle­te" olvasható a kérdéses bekez­désben. - Michal Kováč államfőt - mint érintettet - is fel kellett kérnünk, nyilvánítson véle­ményt. Ha válaszát idejében megkapjuk, az alkotmánybírák még a népszavazás előtt meg­hozhatják döntésüket - mondta Čič. Vladimír Štefko elnöki szóvi­vő tegnap megerősítette, hogy Michal Kováč válaszát a megje­lölt időpontig, május 16-ig meg­kapja az alkotmánybíróság. Az államfő egyébként jelenleg gyógykezelésen van. (TA SR) Rövidesen befejeződnek az elsüllyedt tolóhajó kiemelési munkálatai Az orr-rész a parton Freudenau. Tavaly október 22­e óta pihent Freudenaunál a Du­na fenekén a Ďumbier tolóhajó. A hajóroncs orr-részét tegnap végre sikerült kiemelni és partra vontatni, de a nagyobbik része még víz alatt van. Ha jobban ki­emelik a hajótestet, a rendőrségi búvárok megkezdik a hajótér alapos átvizsgálását, amely min­den valószínűség szerint a le­génység három tagjának holt­testét rejti. A jelenlegi helyzet, amikor még a hajó nagy része víz alatt van, nagyon veszélyes a búvárokra nézve. (ČTK) A hetvenes években közel háromszáz roma költözött be La­domírovce község (Bártfai járás) állami támogatással épült csalá­di házaiba, melyek karbantartására ma nincs pénzük. A lepusz­tuló házak mellett további gondot okoz, hogy a szennyvízcsa­torna-hálózat kiépítésére sem jutott pénz, és a házak mellé vájt szivárgó emésztőgödrök már a közeli ivóvízkészletek tisztaságát fenyegetik. (ČTK-felvétel) Párbeszéd kezdődik a kormány és az ellenzék közt? A DSZM tárgyalna az ellenzéki pártokkal Gašparovič, aki a megoldásra vá­ró problémák közt említette a parlamenti bizottságok, köztük elsősorban a titkosszolgálatot felügyelő bizottság arányosság elvén való létrehozását. Augustín Marián Húska, a parla­ment alelnöke ennél is tovább ment, amikor kerekasztal-tár­gyalásokat javasolt, melyeken Szlovákia valamennyi alapvető problémája terítékre kerülhetne. Az ellenzék, okulva a tavalyi, fi­askóval végződő hasonló kísérle­tekből, egyelőre szkeptikus, és nem fűz nagy reményeket a tár­gyalásokhoz - jegyezte meg a cseh hírügynökség. ČTK-HIR Pozsony. Ivan Gašparovič házel­nök, a Demokratikus Szlovákiá­ért Mozgalom egyik vezető poli­tikusa szerint a tavalyi sikertelen kezdeményezés után ismét meg kell próbálni egy asztalhoz ültet­ni valamennyi parlamenti párt elnökét. Mint rádiónyilatkozatában mondta, a Nyugat által állandó­an bírált belpolitikai problémák megoldását reméli az összpárti tárgyalásoktól. - Mindenre van megoldás, de ehhez mindkét fél­nek kompromisszumokat kell kötnie - jelentette ki tegnap A kétnyelvű bizonyítványok ügyében Slavkovslcát kérdőre vonják A Ďumbier tavaly október 22-én süllyedt el. (ČTK-felvétel) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. - Naponta tucatszám kapjuk a kétnyelvű bizonyítvá­nyok megszüntetését kifogásoló leveleket - mutatott az asztalán lévő postai küldeményekre Miroslav Lacko, a Nemzeti Ki­sebbségek és Etnikai Csoportok Kassai Jogvédő Irodájának meg­bízott vezetője. Miroslav Lackótól megtudtuk azt is, hogy bár az iroda anyagi gondokkal küszködik, minden hozzá érkező panaszt iktat, és megpróbál orvosolni. - Rövidesen írásbeli választ ké­rünk Eva Slavkovská miniszter­től arra, miért törölték el az ed­dig használatos kétnyelvű bizonyítványokat. A fejlemé­nyekről a nemzetközi jogvédő szervezeteket is tájékoztatjuk ­közölte az iroda vezetője, (g-f)

Next

/
Oldalképek
Tartalom