Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)

1997-05-07 / 104. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. MÁJUS 7. KOMMENTÁR Ez nem (rendőr)vicc TÓTH MIHÁLY Szlovákiában ritkán alakult ki az utóbbi évek alatt olyan össznépi egység, mint azt követően, hogy megtudtuk: Zsolnán autóstul felrobbantottak egy rendőrt. A nehézfiúkon kívül mindenki felháborodott az alvilág pimaszságán. A hírre egészen másként reagáltak az emberek, mint azokra a tudósításokra, amelyek szerint bandavezérek egymás közötti leszámolása eredményeként folyt vér valamelyik szlovákiai város utcáján. Ráadásul kiderült, hogy a zsolnai rendőrtisztet megvesztegethetetlenként ismerték és tisztelték a szakmában. Ami viszont a zsolnai robbantás után történt, arról már távolról sem volt egyöntetű a lakosság véleménye. A nem tudható, mennyire forró nyomon elinduló bűnfelderítésnek ugyanis az lett az első kézzelfogható eredménye, hogy több mint tíz állampolgárt agyba-főbe vertek a rendőrök. És akik panaszt tettek, azokról minden esetben kiderült, hogy az égvilágon semmi közük az ügyhöz. Az még érthető, hogy a rendőrök tagadják a „hatásköri túltengést". Olyan még nem fordult elő a bűnügyi nyomozások történetében, hogy ilyenkor egy rendőr ne azt nyilatkozná: ami történt, az a nyomozás eredményessége érdekében történt. A pórul járt, meggumibotozott állampolgárok rovására írják, hogy úgymond gyanús mozdulatokat tettek (pl. zsebbe nyúltak), és ezt az ellenállás jeleként értelmezték a rend derék őrei. Az viszont már teljesen érthetetlen, ahogy néhány politikusunk reagált. Ján Slota (aki zsolnai polgármester is) a szó szoros értelmében felháborodott azon, hogy a rendőrök által durván bántalmazott személyek tiltakozni merészeltek. Krajči belügyminiszter is úgy vélekedett, hogy az embereknek fegyelmezetten és zokszó nélkül kellene tűrniük a rendőri beavatkozásokat. Úgy beszélt, mintha egytől egyig lefülelték volna a tetteseket. Nagyjából két részre szakadt a zsolnai ügy kapcsán az ország. A rendpártiakra, akik Slotával együtt a „Kis udvarban hosszú ostort" elvhez igazodnának, és azokra, akik úgy gondolják, hogy a mégoly súlyos bűntettek felderítése sem indokolja a békés járókelőkkel szembeni brutalitást. A rendpártiság Hitler és Mussolini óta a rendőrállamra törekvés szinonimája. Félő, hogy ismét megtörténik, ami már sokszor megtörtént: megint elfognak néhány tyúktolvajt, markecolót és stricit, a robbantgatóknak azonban - stílusosan - (gumi)bottal ütik a nyomát. Bélce a lelkekben SZILVÁSSY JÓZSEF Nem harsognak a politikusok, sőt még az utcai hangszórók sem, mint évekkel ezelőtt, amikor a felszabadulás megünneplésére és katonai díszszemlékre készült az ország. Igaz, akkor sem volt mindenhol nagy csinnadratta: Pilzenben például visszafogottan, az ötvenes években szinte sehogyan sem emlékeztek: itt köztudottan az a malőr esett meg, hogy a cseh városba és környékére az amerikai felszabadítók vonultak be. Emberibb ilyen csendben emlékezni arra a napra, amikor véget ért a szörnyű világégés. Véget ért? Rómában nemrég perújrafelvétel kezdődött az idős kora miatt tavaly fölmentett náci tiszt ellen, aki több száz olasz meggyilkolásáért felelős. Németországban csak most sikerült kiharcolni, hogy a Hitler-ellenes magatartásuk miatt több mint öt évtizede elítélt tisztek és közkatonák legalább öregkorukra kapjanak némi segélyt, s ami ennél is fontosabb számukra: erkölcsi elégtételt. Esterházy Jánost viszont még mindig nem sikerült rehabilitálni, sőt gyilkosai máig titkolják sírhelyét. Évtizedeknek kellett eltelniük, amíg magyar özvegyek és árvák eljuthattak a Don-kanyar sírkeresztjeihez. Meddig tart a háború? - kérdezhetjük Örkény hősével együtt, hiszen milliók szívében még ma is ott sajognak a szenvedések, az igazságtalanságok sebei, amelyeket a múló idő is alig gyógyít. Enyhet legfeljebb az ad, hogy ma már a politikusok is rájöttek arra, amit az egyszerű emberek rég tudtak: hogy nem volt különbség magyar, orosz, német és más özvegy, árva fájdalma között, mindannyian ugyanazt a traumát élték át szeretteik elvesztésével. A háborús bűnösök életükkel lakoltak rémtetteikért, mások megúszták enyhe büntetésekkel, vagy elbujdostak a jogos igazságszolgáltatás elől. A túlélők és a fiatalabb nemzedékek erkölcsi feladata okulni a háborút lángra lobbantó gyűlölködésekből. így lesz, csak így lehet végre béke a lelkekben is. Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. istemet.sk/ujszo Nagyon nagy ember. (Paul Schmidt karikatúrája) TALLÓZÓ SME A jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Ján Skošník elárulta a lap munkatársának: a szlovák titkosszolgálat kényszerítette, vallja azt, hogy az amerikai és a német titkosszolgálat terrorista akciók végrehajtását tervezi Szlovákiában, s hogy a KDM nagygyűlésén talált bombák elhelyezését Čarnogurský, a mozgalom elnöke irányította. Skošník elismerte, valóban a német BND megbízásából érkezett Szlovákiába, feladata az illegális fegyverkereskedelem feltérképezése volt. A SZISZ letartóztatta, s előre megírt, a CIA-t, a BND-t és Čarnogurskýt kompromittáló vallomás aláírására akarta kényszeríteni. A SZISZ-t nem érdekelte a fegyver- és drogcsempészet, csak politikai dolgokról faggatták. A bizalmatlanságnak évszázados gyökerei vannak mindkét fél részéről Nehéz a mi szomszédságunk München a csehek számára nemzeti trauma. Münchenben Európa feladta világpolitikát formáló szerepét. Ami ezután következett: háború, Jalta, a Szovjetunió és az USA politikai hatalmának tetemes növekedése, a világ polarizálódása, hidegháború, forró háborúk egész sora, a táj, az emberek, a jövő lepusztulása. LIBUŠE MONIKOVÁ Öt évtized terhe. Még ha most újra lesz is Európa, más dimenziókban és más struktúrákban, a következmények még több nemzedékre kihatnak majd. Csehszlovákia német megszállása nélkül elképzelhetetlen lett volna az 1968-as orosz megszállás is. Németek és csehek között még soká tart majd az elszámolás, és sosem ér teljesen véget. Ezt mutatták az elhúzódó tárgyalások a német-cseh szerződésről, és miután végül aláírták a kormányfők Prágában ez év január 21-én, még mindig vörös posztó azok szemében, akik megrövidítve érzik magukat álAz oroszok ügyeltek a vazallusok közti ellenérzések ápolására. tala, mint a szudétanémetek itt, Németországban és a régi kommunisták, ellenzéki szociáldemokraták s a jobboldali radikális „republikánusok" odaát. A németek tönkretették Csehszlovákiát, az orosz pusztítás csak a német kezdet folytatása volt. A háború előtt az egyik legvirágzóbb ország volt Európában, ma fáradságosan kell újra kiépítenie a gazdaság alapjait és a politikai intézményeket. A bizalmatlanságnak évszázados gyökerei vannak mindkét részről. OLVASÓI LEVELEK Kisközségek gondjai II. Az olvasói levél első része a Losoncijárás kisebb településein végzett felmérés eredményeit ismertette. A tegnapi rész az önkormányzatok infrastrukturális gondjairól szólt, a mai a pénzügyi feltételeket taglalja. A polgármesterek 80 százaléka elégedetlen az adóbevételek állami költségvetésből való elosztásánakjelenlegi módjával. Nem igazán tud segíteni az a Az esélyt arra, hogy együtt jobban csináljuk, eljátszották. München azért is ekkora katasztrófa. A legújabb közös múlt a háború után az NDK-ra és a CSSZ(SZ)K-ra vonatkozik, az oroszok által forszírozott megbonthatatlan barátságra, amelynek ki kellett terjednie az óriási birodalom minden csatlósára. Ugyanakkor az oroszok ügyeltek a vazallusok közti ellenérzések gondos ápolására is, hogy elejét vegyék a Kreml-kamarilla elleni közös fellázadásnak. Mindegyik utálta a másikat. A hiány egymás ellen fordította az embereket. A ravasz lengyelek üzletelni akartak mindenkivel. A csehek túl buták voltak ehhez, a magyarok ápolgatták a gulyáslétüket, így szolgálta mindegyik a nemzeti klisét, és lenézte a többieket. És az oroszok minden engedetlenség alkalmával a csap elzárásával fenyegetőztek. Amikor 1968-ban az oroszokkal együtt a többiek is bevonultak Prágába, ez csak kollektív alibi volt a Nagy Testvér számára. Ulbricht bohócnak jutott a denunciáns szerepe, látogatása Prágában röviddel a megszállás előtt, tele kínos fogadkozásokkal és félreértésekkel, rövid közjáték volt a koncentrált fellépés előtt. Amikor 1991 halottak napján a müncheni ünnepi játékok során a sok évszázados nehéz németcseh szomszédságról beszéltem, és ezt a beszédet a bajor rádió is sugározta, egy csomó levelet kaptam. Az adás egyik 70 év feletti, felháborodott hallgatója gúnyolta „fajtársaimat", a sok „derék Švejket", és azt kérdezte; „meddig lehetséges még, hogy a németek 80 milliós népe bénultan tűrje, hogy a szomszédságban élő 7 millió törpe a lábikráját mardossa?". Korai volna mindkét részről az ellenérzések teljes hiányáról beszélni. „Mit akar, Hitler alatt a cseheknek legalább volt mit enniük" - tudtam meg Ausztriátöbb mint 200 kisvállalkozó sem, aki ebben a régióban tevékenykedik, mivel az ő adóik a központi elosztáson át máshová vándorolnak. Nem jobb a helyzet a hatásköröknek az államapparátus és az önkormányzatok közötti megosztása terén sem. Ötletek, tervek születnek, de 70 százalékuk vagy a papírkosárban köt ki, vagy anyagi fedezet híján meghatározatlan időre „elnapolják" a megvalósítást. Más lehetne a helyzet akkor, ha befolynának azok az összegek, amelyeket falvaink természetes és jogi személyek behajtban, és a fent idézett levélíró a müncheni beszédem után azt írta: „míg a világ 1939 és 1945 között egymást marcangolta, a csehek úgy éltek, mint kukac a szalonnában". Óvni szeretnék a honfitársaimmal kapcsolatos kliséktől. A csehek, ezek a „Švejkek", ahogy az egyszerűség kedvéért szívesen nevezik őket, sohasem voltak olyan derék, kedélyes népek, amilyenre ez az elnevezés utal, ahogy történelmük során nem „... Hitler alatt a cseheknek legalább volt mit enniük." váltak megátalkodott németfalókká sem. Nem törpék és lábikrába marók, nem kukacok a szalonnában, nem is „galamblelkű szlávok", nem a történelem krónikus áldozatai. De nem is példás demokraták és humanisták, bár akadt és akad köztük ma is ilyen nagyobb formátumú személyiség, amiképpen a németek között is. És ezeken az egyéneken múlik minden mindkét oldalon. A levélírók az idősebb emberek azon csoportjából kerültek ki, akiknek a sorsa követlenül vagy a családjukon keresztül kötődik a csehszlovákiai németek sorsához, akiket Csehszlovákia német megszállása miatt a háború után kitoloncoltak az országból. Ez a tény minden levélírónál traumatikus emlékekkel, az elszenvedett igazságtalanság, a veszteség tartós érzésével kapcsolódik össze. Az említett levélíró így fejezte be a levelét: „Szudétaföld mindig is német volt, most is az, és az is marad örökre!" Egy földim volt tehát, az én szülőföldemről. A differenciák kiküszöbölése sok fáradságba kerül még. Pedig nem olyan nagyok, és nem olyan áthidalhatatlanok. Egy tőről vagyunk metszve - ezért volt a hatatlan követeléseként tartanak nyilván. Községeink 56 százaléka néz szembe ezzel a problémával, átlagosan 750 ezer koronányi követelésről van szó. Arra a kérdésre, fel tudnáke becsülni azt az összeget, amely feltétlenül hiányzik ahhoz, hogy a helyi önkormányzat teljesíthesse a feladatait, a válaszadók átlagosan 9,5 millió koronát említettek. Ha ez nem hiányozna, egyszerűbb volna befejezni a megkezdett építkezéseket, kiépíteni a közműhálózatot, a mainál valamivel több maradna oktatásra, sportra, kultúrára, az idős hosszú alkudozás a szerződésnél, a képtelenség a tárgyra térésre - a fővárosokban, amelyek mindkét oldalon olyan távol esnek a peremterületektől, a határzónáktól, a vidéktől. Ezek az emberek tudnának megint egymás mellett élni mint szomszédok, akik átmennek körülnézni, hogy van-e valami újság - vásárolni, nézelődni, kedvezően pénzt váltani. A bizalmatlan parasztasszonyok, a ravasz-óvatos stüszivadászok úgy hasonlítanak egymásra, hogy tulajdonképpen nem lehetne kérdéses a tárgyalásoknál, hogy kössenek-e barátsági szerződést, és mikor. És egyáltalán miféle barátság az, amit odaföntről, a vezetők határoznak el? Gondolkodtam: honnan jönnek a gyűlöletkitörések, a düh, a szándékos sértegetések? Földim, a háború után Csehországból elűzött német, a maga módján patrióta. Bizonyos értelemben gyermekkora tájait siratja, azt a pótolhatatlan veszteséget, amit én is. Németek és csehek, a határ érzékeny varrata. A bizalmatlanság, az egymástól való kölcsönös félelem atavizmusa messzire nyúlik vissza, minden történelmi összeütközés erősítette, fenntartotta és továbbadta a következő nemzedéknek. Az egymáshoz való közelebb kerülés, az egymástól való profitálás minden esélyét eljátszották a belénk ivódott ellenségképek... Vannak határai a felejtésnek, a megbékélésnek. Könnyelműség azt hinni, hogy lehetséges az emberi együttélés ellenségképek nélkül. Az ellenségképek alkotják a zárt rendszerek motorját és fenntartóerejét, de a nyugati demokráciák nyílt rendszerei is nehezen gondolhatok el nélkülük. De megpróbálhatjuk mérsékelni ezeket. Egy ellenségképpel kevesebb - egy szabadságfokkal több. A szerző Németországban élő cseh írónő. lakosságról való gondoskodásra. Jobban nyithatnának a világ felé, több kisközség létesíthetne baráti kapcsolatot határainkon túli településsel, hiszen a 23-ból mindössze öt tud rendszeresen anyagi hátteret biztosítani egy-egy találkozóhoz, eszmecseréhez. A mindennapi teendőket el kell végezni, polgármestereink igyekeznek a rájuk bízott vagyonnal okosan gazdálkodni, gyarapítani azt, és reménykedve várják az adó- és más törvények változását. Pócsa Péter Csorna