Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)

1997-05-28 / 121. szám, szerda

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ­HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1997. MÁJUS 28. TANÁCSADÓ Távúton tanulni J. L.: Tavaly az érettségi vizsgám után nem vettek fel főiskolára. Sikerült munkát találnom, határo­zatlan időre szóló munka­szerződésem van. Idén is­mét felvételizek a főiskolá­ra. Azt szeretném megtud­ni, hogy ha esetleg csak táv­úton végezhetem a főisko­lát, jogosult leszek-e sza­badnapokra, hogy a vizs­gákra felkészülhessek, illet­ve vizsgázhassak stb.? FEKETE MARIAN Vannak valamiféle kedvez­mények, amelyek a távúton továbbtanuló diákokat megil­lethetik. Ezeket főként az 1968. évi 140. Tt. számú ren­delet, illetve a Munka Tör­vénykönyve szabályozza. Az alapvető probléma viszont az, hogy ezekre a kedvezmé­nyekre nem keletkezikjog­igény csak azzal, hogy Ónt felveszik a főiskolára. Tíz év­vel ezelőtt ez még nem lehe­tett volna probléma, mert a főiskolai felvételihez rend­szerint a munkáltató ajánlása is kellett, és ha a munkáltató ilyen ajánlást megfogalma­zott, akkor azt úgy vették, hogy hozzájárult egyben ah­hoz is, hogy a már említett rendeletben felsorolt kedvez­ményeket szavatolja. Most vi­szont a munkáltató csak ak­kor köteles ilyen kedvezmé­nyeket nyújtani, ha az alkal­mazott többek között arra is kötelezi magát (a Munka Törvénykönyve 143. §-a sze­rinti megállapodásban), hogy bizonyos ideig nem bontja fel a munkaviszonyát, illetve visszatéríti a képzettsége nö­velésével járó kiadásokat ­még akkor is, ha a munkavi­szonyát a képzettsége növelé­se (az egyetem elvégzése, a diploma megszerzése) előtt szünteti meg. Az elmondot­takból következik, hogy Ön­nek a levelében felvetett kér­déseket illetően a munkálta­tójával kell megállapodásra jutnia, és ebben az írásbeli megállapodásban kell rögzí­teni azokat a jogokat és köte­lességeket, amelyek egyrészt Önt, másrészt pedig a mun­káltatóját terhelnék. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Áremelések Csehországban Prága. Június elsejétől átla­gosán 15 százalékkal emelke­dik a háztartások részére a villanyáram és a gáz maximá­lis ára Csehországban. A cseh pénzügyminisztérium úgy döntött, ugyancsak június el­sejétől emeli a Cseh Gázmű­vek - Transgas által a területi gázelosztó társaságok számá­ra szállított földgáz maximá­lis árát, mégpedig 8,5 száza­lékkal. Ebből kifolyólag a végső fogyasztók (a háztartá­sokon kívül) 8,75 százalékkal fizetnek majd többet a föld­gázért. A hőenergia legmaga­sabb ára 250 gigajoulonként 250 koronára emelkedik júli­us l-jétől. (TA SR) Könyvelési kiállítás Pozsony. Újabb szak-kiállítás kezdődik az Istropolisban. Május 28. és 30. között Účtovníctvo '97 néven köny­velési szakkiállítás látható a pozsonyi Istropolis termei­ben. A kiállítás ideje alatt in­gyenes tanácsadás működik, az érdeklődők választ kapnak a könyveléssel, az adózással, a számlaellenőrzéssel kap­csolatos kérdéseikre. (TA SR) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1997. május 28-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 54,314 Osztrák schilling 2,781 Francia frank 5,798 Svájci frank 23,523 Kanadai dollár 24,154 USA-dollár 33,228 Német márka 19,580 ECU, EU 38,132 Olasz líra (1000) 19.845 Cseh korona 0,995 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 16,93 19,87 0 sicmama 0 hagyomány - megbízhatóság - minőség Ne feledkezzen meg az üdüléséről! Repülővel Autocarral a vonzo Törökországba, a napos Dalmáciába, a mesés Korfu-szigetre. Horvátországba, Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, Romániába. Használja ki az általunk nyújtott lehetőségeket: autocar-utazások az ismert tengerparti nyaralóhelyekre és repülőjegy-árusítás a világ minden tájára. Közelebbi tájékoztatást szívesen nyújtanak a Slovakoturist Rt. 17 kirendeltségének dolgozói. VK-503 A Cseh Nemzeti Bank egyelőre nem devalvált, csupán eltörölte a nemzeti fizetőeszköz lebegtetési sávját Zuhanórepülésben a korona Prága, Pozsony. A Cseh Nemzeti Bank döntését követően Josef Tošovský, a központi jegybank elnö­ke hétfőn este bejelentet­te: eltörlik a cseh korona lebegtetési sávját és a fize­tőeszközt a német márká­hoz kötik. Ennek hatására tegnap zuhanórepülésbe kezdett a korona. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÁS - Jelenleg a pénzpiacok elle­nünk vannak, és a velük folyta­tott harc túl drága Csehország számára - közölte Václav Klaus cseh miniszterelnök a lebegteté­si sáv eltörlésének bejelentése­kor. A rendkívüli sajtóértekezle­ten a kormányfő hozzátette: a cseh korona meggyengüléséhez az ingatag belpolitikai helyzet és az idegesség is hozzájárult. A külföldi tőke bizalmát elvesztet­ték, ezért a gyors és egyértelmű intézkedésekkel szeretnék visz­szaszerezni a bizalmat. A cseh korona eddig az amerikai dollárból és a német márkából álló valutakosár középárfolya­mához viszonyított plusz-mí­nusz 7,5%-os szélességű lebeg­tetési sávban mozgott. Az utób­bi napokban mindvégig a sáv al­só határán, mélyen a devalváci­ós sávban mozgott, igaz a sáv keretein belül. Ám ezt csupán annak köszönhette, hogy a köz­pontijegybank óriási erőkkel in­terveniált, több mint 2 milliárd dollárt áldozott fel a nemzeti fi­zetőeszköz árfolyamának meg­védésére. Ez hosszabb távon tarthatatlan, hiszen a valutatar­talékok kimerüléséhez vezet. E tény elismerésének logikus kö­vetkezménye a lebegtetési sáv eltörlése, ami viszont nem azo­nos a korona leértékelésével. Igaz, a hatása nagyon hasonló lesz, ugyanis senki sem gondolja komolyan, hogy a korona erő­södni fog, mindenki az érték­vesztését várja, ami egyébként tegnap már meg is történt. Klaus ugyan optimista hangot ütött meg, szerinte a korona árfolya­ma csupán a tizedesvessző után változik majd, a valóság azon­ban ennél rosszabb lesz. Pesszi­mista jóslatok szerint egy dollár 35 koronába, a német márka pe­dig 20,50 koronába fog kerülni. A Cseh Nemzeti Bank nem eny­nyire borúlátó, becslése szerint a következő hónapban a német márkáért 17-19,50 koronát kell majd fizetni. A lakosság a pesz­szimista forgatókönyvet tartja valószínűbbnek, legalábbis erre utal a pénzjegyváltók megugrott A cseh korona máris 10 százalékot veszített értékéből. forgalma. Tošovský és Klaus hétfő esti bejentése után való­sággal megrohamozták a pénz­váltó automatákat, a dollár és a márka perceken belül kifogyott. A lakosság az északi valutákat sem veti meg, hirtelen kelendő lett a svéd és a dán korona is. A lebegtetési sáv eltörlését köve­tően rögvest mélyrepülésbe kez­dett a korona, máris 8 %-ot vesztett értékéből, majd a dél­előtti órákban további 2 százalé­kot csökkent. Ennek hatására egy német márkáért már 19,50 koronát adtak. Az elemzők sze­rint a korona értékvesztése akár 15-20 százalékos is lehet. A köz­ponti jegybank az egyik legfon­tosabb kamatlábat, a diszkont­kamatot azonnali hatállyal 10,5 százalékról 13 százalékra emel­te. A gazdasági elemzők szerint a kulcsfontosságú kamatláb emelése a gazdasági növekedés lefékeződéséhez vezet. A cégek a drága hitelek láttán elállnak a beruházásoktól, a nagyobb ki­adásoktól. A korona gyakorlati leértékelése drágítja az impor­tot, inflációgerjesztő hatású, és nyilvánvalóan negatív hatást gyakorol a lakosság életszínvo­nalára. Tegnap Josef Lux, a kormányko­alíciós néppártiak elnöke talál­kozott Václav Klaus kormányfő­vel. Lux közölte vele, hogy a néppártiak a rövidtávú stabilizá­ciós program azonnali meghir­detése mellett vannak, ráadásul szelektív behozatali pótlékok bevezetését sürgetik, emellett az állami költségvetés kiadási oldalának további kurtítását tartják fontosnak. Lux szerint Klaus nem zárkózott el a problé­mák megvitatása elől. Egyéb­ként Miloš Zeman, az ellenzéki szociáldemokraták vezére szin­tén a behozatali pótlékok azon­nali bevezetését javasolta a mi­niszterelnöknek. Ami a szlovák koronát illeti, hét­főn gyakorlatilag teljesen meg­nyugodtak a pénzpiacok. Ked­den viszont a Szlovák Nemzeti Bank 100 millió dollárral támo­gatta meg a korona árfolyamá­nak stabilitását. Az ország valu­tatartaléka más szerkezetű mint a cseh, nem olyan nagy a gyor­san „elillanó" spekulatív pénz aránya. Ráadásul a külföldi be­fektetők kezében nincs annyi szlovák korona, amennyivel ér­demben befolyásolhatnák az ár­folyamát - közölte Peter Koprna, a Szlovák Takarékpénz­tár vezető szakértője. Miután a cseh központi jegy­bank ismertette döntését, hét­főn az éjszakai órákban azonna­li operatív ülést tartottak Szlo­vákia gazdasági csúcsvezetői ­közölte tegnap Sergej Kozlík mi­niszterelnök-helyettes és pénz­ügyminiszter. Az ülésen, ame­lyen jelen volt Vladimír Mečiar kormányfő, Karol Česnek gaz­dasági miniszter és Vladimír Masár, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke, arra a véleményre jutot­tak, hogy Szlovákiában a hely­zet stabil, nyugodt. Kozlík sze­rint ennek tudható be, hogy a korona ellen irányuló külföldi nyomás a hét végén megszűnt. Míg Csehországban a cseh koro­na árfolyamáért folytatott küz­delem során az ország valuta­tartaléka 17 milliárd dollárról valamivel több mint 9 milliárdra csökkent, addig Szlovákiának a nemzeti fizetőeszköz megvédé­se 300 millió dollátjába került, és az együttesen 5 milliárd dol­láros valutatartalék összességé­ben alig csökkent. Június elsejétől új, rendkívül gyors járatot indítanak Kassa és Pozsony között Külkereskedelem Változik a vasúti menetrend ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Június elsején életbe lép a Szlovák Államvasutak új me­netrendje. A vasút illetékesei tegnap Kassán számoltak be az újságíróknak a készülő változá­sokról, illetve az újdonságokról. Lényeges dolog, hogy a viteldíj változatlan marad. Egy ideig még a Kassa és Po­zsony közötti járatokat bővítő Inter City-kategóriás Dunaj gyorsvonat is csak annyiéit szál­lítja az utasokat, mint a többi gyors. Pedig ez a, csak első osz­tályú kocsikból és étkezőkocsi­ból álló szerelvény a szolgáltatá­sok tekintetében fölülmúlja majd a többit. Gyorsabb lesz, ugyanis Kassáról 4.30 órakor in­dul és 9.18 órakor érkezik a fő­városba, közben pedig csak Pop­rádon és Zsolnán áll meg. Visz­szafelé 17.50 órakor indul és 22.40-kor ér célba. Az üzemelte­tők szeretnék ebben az esetben a szállítási költségeket emelni, de erre várhatóan csak néhány hónapnyi próbaidő után kerül sor. Lényeges változásnak számít, hogy a Budapest és Varsó között közlekedő Báthory expressz már nem ejti útba Pozsonyt és Breclavot, hanem Poprádból Liptóvárra meg, majd Zsolnát érintve megy át Csehországba, onnan pedig Lengyelországba. A Zsolna és Budapest között közlekedő Urpín, valamint a Kassa és Zólyom között ingázó Ipeľ gyors június elsejétől kezd ve gyorsított személyvonatként folytatja az útját, s a menetjegy ára is az egyszerű személyvonat vitelíjával lesz megegyező. Érdekességnek számít, hogy nyáron Kassáról 24 órán belül is eljuthatunk a romániai Cons­tantába, mert a Krakkóból indu­ló vonat Kassán és Tiszacsernőn át Ukrajnába megy, s onnan Ro­mániába. Az új vasúti menet­rend ezen felül néhány további esetben is eltér az eddigitől, ezért nem árt, ha utazásra ké­szülve tájékoztatást kérünk a vasúti állomások arra illetékes dolgozóitól, (gazdag) Negatív a mérleg Pozsony. Április 30-ig 218,449 mid koronát tett ki Szlovákia külkereskedelmi forgalma, ez 18%-os növekedés az előző év hasonló időszakához képest. A kivitel értéke elérte a 92,270 mid koronát, a behozatal nagy­sága 123,178 milliárd korona volt. A külkereskedelmi mérleg hiányt mutat, a deficit 27,908 mid korona. Az egyes országok­kal folytatott kereskedelemben Oroszországgal szemben hal­moztuk fel a legnagyobb hiányt, mégpedig 18,787 mid koronát. Legfontosabb partnerünk Cseh­ország, a kivitelben 27,9, a beho­zatalban 23,2%-os a része­sedése. (TA SR) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 1997. május 23-án) Bank Felmondási idő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül Agrobanka (Szlovákiában) 8,70 9,50 11,50 12,00 13,00 2,80-6,50 Banka Haná (Szlovákiában) 8,50 9,50 11,00 11,50 5,50-8,50 Banka Slovakia 8,50 10,00 12,00 14,00 5,50 HYPO-BANK Slovakia 8,75-10,25 9,00-10,00 7,75 Creditanstalt 10,75-12,00 10,75-12,00 10,50-11,75 9,25-9,50 Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) 10,20-11,20 10,50-11,50 11,00-11,30 11,60-11,90 12,00-12,30 4,00 Istrobanka 9,50-10,00 10,50-11,00 11,50-12,00 12,50-13,00 13,00-13,50 5,50 Ľudová banka 7,25 9,00 11,00 10,75 4,25 Pol'nobanka 9,00 11,00 11,50 12,00 4,50 Postabank 7,80 9,25 11,15 12,65 3,75 Prvá komunálna banka 8,00 8,50 9,50 11,00 12,50 5,00 Slovenská kreditná banka 8,60-9,10 9,00-9,50 9,40-9,90 10,10-10,60 10,60-10,90 11,20-11,70 4,00 Szlovák Takarékpénztár 6,00 7,50 9,50 10,50 5,00 Tatra banka 3,75-5,00 Általános Hitelbank (VÚB) 7,00 8,00 9,00 9,50 10,25 10,50 4,00 (A Mladá fronta Dnes alapján) • KfcUSD 31,00 30,00 29,00 28,00 27,00 26,00 25,00

Next

/
Oldalképek
Tartalom