Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)

1997-05-17 / 112. szám, szombat

10 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ­HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1997. MÁJUS 16. TANÁCSADÓ Hogyan bizonyítani? M. J.: A napokban kaptam két felszólítást, hogy jelent­sem be a tévékészülékemet, és a rádiómat. A rádióm be van jelentve, a lakbérrel együtt fizetem az illetéket. Tévém pedig nincs, mert a kölcsönök fizetése mellett még nem sikerült megtaka­rítanom annyi pénzt, hogy ilyen drága készüléket vá­sároljak magamnak, más­részt pedig az igazat meg­vallva időm sincs tévézni. Valamelyik újságban azt ol­vastam, hogy ha nem aka­rok tévékészüléket bejelen­teni, akkor bizonyítanom kell azt, hogy nincs tévém. Hogyan bizonyíthatok be egy nem létező tényt? Azt még csak be tudom bizonyí­tani, hogy lakástulajdonos vagyok, be tudom bizonyí­tani, hogy megnősültem, és azt is hogy gyermekem szü­letett. Hogyan bizonyítha­tom viszont azt, hogy mondjuk nem vásároltam, nem örököltem, és ajándék­ba sem kaptam tévét? Ilyen esetben nem érvényesül az ártatlanság vélelme? FEKETE MARIAN Az ártatlanság vélelmét in­kább csak a büntetőjog terüle­tére vonatkoztathatják. Más jogágak területén a törvénye­ink néha kifejezetten feltéte­lezik a vétkességet (például a munkajogban, a polgári jog­ban). Az adott esetben is talán csak egy tévesen megfogal­mazott hírről volt szó. Az Ön által említett felszólításban említett törvény 7. §-ának harmadik bekezdése foglal­kozik ezzel a kérdéssel. Az említett rendelkezés sze­rint egy külön felszólításra a szlovákiai magánszemélyek és jogi személyek valóban kö­telesek igazolni (bizonyítani) mondjuk azt, hogy az illetéket azért nem fizetik, mert nincs rádiójuk vagy tévéjük. Ez az igazolás vagy bizonyítás azonban csak egy becsületbeli nyilatkozattal történik. Nyilván fölösleges pénzki­adás egy becsületbeli nyilat­kozat aláírásával járó állam­igazgatási illeték is. A már említett felszólítás nyilván ezért mondja ki azt, hogy ha nincs a tulajdonában semmi­féle készülék, akkor a figyel­meztetést tárgytalannak te­kintheti. CSEHORSZÁGI ALAPOK Néhány cseh befektetési alap részvényének árfolyama a Prá­gai Értékpapírtőzsdén 1997. május 15-én. (HN) Befektetési alap árfolyam (Kč) forgalom (ezer Kč) 1. IF Živnobanka 418 194 IF Bohatství 594 415 Komerční banka IF 520 546 IF Obchodu 447 137 Kŕištálový IF 583 153 SPIF Všeobecný 79,02 282 SPIF Výnosový 179,6 732 Bohemia Crystal IF 95,20 35,224 Kvanto IPF 204 359,6 Radegast IF 824 58,5 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Cseh ellenérvek Prága. Vladimír Dlouhý cseh kereskedelmi és ipari minisz­ter bízik abban, hogy az Eu­rópai Unió és Csehország kö­zött az importletétek által ki­váltott ellentéteket sikerül át­hidalni. A cseh álláspont egyébként semmit sem válto­zott, május 19-én az EU Bi­zottságának a cseh fél át­nyújtja azt a részletes jelen­tést, amely taglalja a behoza­tali letétek bevezetésének nyomós okait. E dokumen­tumról a két fél képviselői május 29-én Prgában tárgyal­nak majd. (TA SR) Német befektetések Majna-Frankfurt. A német cégek külföldi beruházásai rekordmagasságba szöktek. A Bundesbank jelentése szerint 1994-ben és 1995-ben a né­met cégek együttesen 70 mil­liárd márkát ruháztak be kül­földön, s amíg a német válla­latok külföldi vagyona 1994 elején mindössze 53 milliárd márka volt, addig 1995 végé­re már 362 milliárd márkára emelkedett. (TA SR) Kelendő a Škoda Prága. A német Volkswagen konszernhez tartozó cseh Škoda autógyár több mint ne­gyedével növelte termelését az idei év első négy hónapjá­ban a tavalyi hasonló időszak­hoz képest. A gyár tájékozta­tása szerint 26,3 százalékkal több, összesen 113 513 jármű készült el. A Škoda eladásai világviszonylatban 24,7 szá­zalékkal, 99 340 darabra emelkedtek. A Škoda gépko­csik legnagyobb külföldi fel­vevőpiaca Szlovákia és Né­metország. (MTI) Építési takarék Budapest. Ezentúl Magyaror­szágon is köthető építési előtakarékosság: a német-ma­gyar Fundamentanál, a Ma­gyar Takarékpénztárnál és a Postabanknál. Az állam által garantált építési takarékossá­gi támogatás legfeljebb évi 36 ezer forint lehet. (ŤA SR) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1997. május 19-én a Szlovák Nemzeti Bank Valuta által kiadott árfolyamok alapján Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 54,517 Osztrák schilling 2,780 Francia frank 5,812 Svájci frank 23,254 Kanadai dollár 24,226 USA-dollár 33,226 Német márka 19,568 ECU, EU 38,177 Olasz líra (1000) 19,848 Cseh korona 1,074 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Altalános Hitelbank 20,00 22,60 Az egyetemi hallgatók számára kedvezményes kölcsönöket nyújtó pénzügyi alapot hoznak létre Csupán a legjobban tanuló diákok részesülnek belőle Pozsony. A parlament szerdán tárgyalt a Diákkölcsön Alap műkö­dését szabályzó törvény­tervezetről. Az egyelőre még el nem fogadott ter­vezet a diákok számára hosszúlejáratú, 3 száza­lékkal kamatozó tanulmá­nyi kölcsönt helyez kilátásba. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÁS Az alap mint nem állami szerve­zet működik, ennek ellenére az oktatási miniszter nevezi ki az alap héttagú tanácsának öt tag­ját. Az alap tanácsa tesz javasla­tot az egyes karoknak vagy a fa­kultásokra nem tagozódó főis­koláknak odaítélendő pénzösz­szegek nagyságára, majd a ja­vaslatot a miniszter elé terjeszti, aki dönt a pénzelosztás végleges verziójáról. A Diákkölcsön Alap pénzügyi forrásai a következők: a Nemzeti Vagyonalap által fo­lyósított pénz, a kölcsönökből befolyó törlesztések, külföldi és hazai jogi, illetve magánszemé­lyek ajándékai, az alap pénzesz­közeit kezelő bank által nyújtott kamat, stb. E források közül ért­hetően a Nemzeti Vagyonalap hozzájárulása a legfontosabb, egy kormányrendelet értelmé­ben az 1995-1999 közötti idő­Behozatali letétek szakban a vagyonalap összesen 500 millió koronát különít el er­re a célra. Egy iskolaévben legfeljebb 20 000 korona igényelhető a létre­hozandó alaptól, és az egyetemi évek során a kölcsön maximális nagysága nem lépheti túl a 120 ezer koronát. A pénz a tanulmá­nyi költségek fedezésére, tanul­mányutakra, szakirodalom megvásárlására, a kollégiumi szállás és az étkezés költségeire fordítható. A kölcsön 3 százalék­kal kamatozik, maximális fu­tamideje 15 év. A törlesztést csak a főiskola, illetve egyetem befejezése után kell megkezde­ni, nők esetében a szülési sza­badság sem számít bele a tör­lesztés idejébe. A megítélt éves kölcsönt havi lebontásban 10 Egy iskolaévben legfel­jebb 20 000 korona igényelhető. egyenlő részletben kapja meg az igénylő. Egy megjegyzés: a köl­csön nem jár alanyi jogon, va­gyis nem kötelesek valamennyi igénylőnek megadni. Ki kérelmezheti a kölcsönt? A szlovák állampolgárságú kérel­mezőnek Szlovákia valamelyik felsőoktatási intézményének nappali tagozatán kell tanulnia. A kérelmezőnek a további felté­telek egyikének is meg kell felel­nie: kiváló a tanulmányi előme­netele (az előző tanévben 1,5­nél jobb átlagot ért el), megvál­tozott munkaképességgel ren­delkezik vagy szociális ösztön­díjban részesül. Aki megfelelt a fent említett kri­tériumoknak és igényli a diák­kölcsönt, annak a következő­képpen kell eljárnia: a kérelme­ző október 10-ig írásban kéri a kölcsönt (feltüntetve annak nagyságát), igénylését jelzi az általa látogatott fakultáson. Ezt abban az esetben is meg kell tennie, ha az elmúlt tanévben igényelt és kapott kölcsönt, amit meg szeretne újítani. A kérvény­hez csatolja a kar látogatását igazoló dokumentumot, az elő­ző tanévben elért tanulmányi át­lagot feltüntető igazolást, ame­lyet fakultásának tanulmányi osztálya állít ki, valamint ha szo­ciális vagy egészségi okokból pályázza meg a kölcsönt, akkor az utóbbiakat igazoló dokumen­tumot. A fakultás a kérelmezők névso­rát október 20-ig köteles leadni a Diákkölcsön Alap központjá­ban. Az alap ellenőrzi az adatok helyességét, s ha hiányosságo­kat tapasztal, akkor az érintett kartól azonnali hatállyal további információkat kér. Az alap leg­később november 20-ig dönt a kölcsönök odaítéléséről, és no­vember 20-ig az egyes fakultá­sokat is értesíti a döntésről. Ha a kérelmező kölcsönigénylését kedvezően bírálták el, akkor legkésőbb december 15-ig kell az alappal megkötnie a kölcsön­ről szóló szerződést. A határidő leteltével a kérelme semmisnek tekintendő. A főiskolai, egyetemi hallgató és a Diákkölcsön Alap között kö­tött kölcsönszerződés a követke­ző adatokat tartalmazza: a köl­csön nagyságát, a kamatot, a kölcsön merítésének feltételeit, a havi törlesztés nagyságát, a visszafizetés garanciáját, vala­mint azokat az esetleges szank­ciókat, amelyek törlesztésmeg­tagadás esetében lépnek hatály­ba. A kölcsönt szeptember else­jétől június 30-ig folyósítják. A kölcsönben részesülő diáknak az alapnál azonnal jelentenie kell (öt napon belül) az iskola otthagyását, tanulmányai meg­szakítását, egyik karról a másik fakultásra, illetve egyik főiskolá­ról a másik főiskolára történő át­lépését. Ilyen esetekben az alap azonnali hatállyal beszünteti a kölcsön folyósítását. Amint a Di­ákkölcsön Alapról szóló törvény hatályba lép, a hatályba lépés előtt megkötött korábbi diákköl­csönök is az e törvény értelmé­ben megkötött szerződéseknek tekintendők. Uniós határidők Brüsszel. Az EU továbbra is el­lenzi a Csehországban majd Szlovákiában is bevezetett im­portletétek módszerét, ferüsszel azt várja, hogy a május 29-ére tervezett kétoldalú tárgyaláso­kig Csehország visszavonja ezt az intézkedést. Szlovákia eseté­ben június 5-ig kellene eltörölni a importletéteket. (TA SR) Az ország legnagyobb gumiipari rendezvénye Szerdától Interguma ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Május 21-én nyitja meg kapuit Púchovban az ország legnagyobb gumiipari szakkiállí­tása. A 9. alkalommal tartandó négynapos vásár 6000 m 2 nagy­ságú kiállítási területén mintegy 75 cég mutatja be termékeit, köztük olyan világhírű gyártók mint a Michelin, a Goodyear és a Pirelli. A kiállított termékek legjobbjait az Arany Interguma díjával tüntetik ki. A Matador Púchov szervezésében zajló vá­sáron Slovak Rubber Conference elnevezéssel nemzetközi konfe­renciát is tartanak, (só) * * * WANGER Csincsillatenyésztési rendszer MOtkBW DUNASZERDAHELYEN A KÉK DUNA ÁRUHÁZ I. EMELETÉN. 2 TEL. > 0709/529 771 Az idén beindult a német gazdaság motorja Végre fellendülés MTI-TUDÓSlTÁS Bonn. A német szövetségi gaz­dasági minisztérium értékelése szerint mindinkább erőre kap a gazdasági növekedés. Az idei el­ső negyedévben a hazai összter­mék az előzetes számítások sze­rint reálértékben 0,5 százalék­kal nőtt. Ez jónak mondható, mert a gazdasági tevékenységet a mostani tél a szokásosnál job­ban akadályozta, és az év elején kevés volt a munkanapok száma. A munkarerőpiac helyzete a gaz­dasági növekedés ellenére rossz marad. A konjunktúra motorja továbbra is az export. Most ön is tagja lehet a világ vezető csincsillatenyésztési rendszerének! Hosszú távon biztos jövedelem ! 100 %-ban EXPORTRA termelő ágazat! Két évtized tenyésztési tapasztalata, valamint a törzskönyvezett, minősített tenyészállatok garantálják Önnek is a kiemelkedő sikert! Teljes technológiával és 10 éves visszavásárlási szeződéssel állunk rendelkezésére... KORLÁTLAN mennyiségben felvásárolunk nyers- és kikészített csincsillaprémeket és élőállatokat. 12 oldalas színes tájékoztatónkat és gazdasági kalkulációnkat a köv. címen kérheti: Bratislavská cesta 1798 KOMÁRNO T/f: 0819-740112 Teleplátogatás előzetes megbeszélés alapián I VK-453 ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony Komárom Zselíz Losonc Rimaszombat Kassa május 15-én május 15-én május 15-én május 15-én május 15-én május 16-án sárgarépa 20-22 Sk/kg 8 Sk/kg 7 Sk/kg 16 Sk/kg 17 Sk/kg 10-14 Sk/kg petrezselyem 22 Sk/kg 16 Sk/kg 7 Sk/csomó 20-22 Sk/kg 23 Sk/kg 18-20 Sk/kg burgonya 5-7 Sk/kg 6-8 Sk/kg 3-5 Sk/kg 6 Sk/kg 6 Sk/kg 4-6 Sk/kg paradicsom 40-45 Sk/kg 42-50 Sk/kg X 52-63 Sk/kg 5C-60 Sk/kg 45-50 Sk/kg paprika 12-15 Sk/db 6-10 Sk/db 7-8 Sk/db 7-13 Sk/db X 10 Sk/db karalábé 15-18 Sk/kg 4-8 Sk/db 5-7 Sk/db 7,50 Sk/db 10 Sk/db 6'8 Sk/db kel 39 Sk/kg X X 25 Sk/kg 40 Sk/kg 38 Sk/kg káposzta 18-20 Sk/kg 10-30 Sk/kg • X 15 Sk/kg 17 Sk/kg 16-19 Sk/kg karfiol 20-35 Sk/db * 15-20 Sk/db X X 40 Sk/kg hagyma 20-22 Sk/kg 16-20 Sk/kg 8 Sk/kg 16 Sk/kg 19-20 Sk/kg 17-19 Sk/kg újhagyma 6-10 Sk/csomo 4 Sk/csomó 5 Sk/csomó 7-8 Sk/csomó 10 Sk/kg 6-10 Sk/csomó uborka 25-35 Sk/kg 18-20 Sk/kg 38 Sk/kg 29-30 Sk/kg 35 Sk/kg 36 Sk/kg fokhagyma 90 Sk/ke 90-100 Sk/kg X 1,50 Sk/db 85 Sk/kg 65-95 Sk/kg zeller 25Sk/kg 8-10 Sk/db X X 18 Sk/kg 22 Sk/kg szárazbab 50-60 Sk/kg 35-40 Sk/kg 25 Sk/l 30-40 Sk/l X 40 Sk/kg mák 80-90 Sk/kg I 90 Sk/kg 60 Sk/kg X x X alma 20-28 Sk/kg 15-29 Sk/kg X 13-26 Sk/kg 23-28 Sk/kg 15-25 Sk/kg hónaposretek 4-6 Sk/csomó 3-5 Sk/csomó 3 Sk/csomó 5-8 Sk/csomó X 5-6 Sk/csomó dióbél 140 Sk/kg 140 Sk/kg X X X 100 Sk/kg fejessaláta 5-7 Sk/fej 4-5 Sk/fej 3-5 Sk/fej 4-6 Sk/fej 6 Sk/fej 4-6 Sk/fej tojás 2,50 Sk/db 2,20-2,60 Sk/d

Next

/
Oldalképek
Tartalom