Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)

1997-05-16 / 111. szám, péntek

2 Gazdaság ÉS fogyasztók - HirdeTÉs ÚJ SZÓ 1997. MÁJUS 16. KOMMENTÁR Titkos örömforrás GÖRFÖL ZSUZSA Európán végigsöpört az öröm. A példátlan eseményre szerdán nyomban azután került sor, hogy a NATO főtitkára és Oroszország külügyminisztere megegyezett a terjeszkedni kívánó szövetség és a több vonatkozásban is zsugorodó nagyhatalom közti jövőbeni viszony elveiről és részleteiről. Ha belegondolunk, hogy a bővítés elleni heves orosz tiltakozás már többéves múltra tekint vissza, a kemény tárgyalások pedig január óta zajlottak, akkor az öröm valóban helyénvaló. És valóban furcsa. Érthető és megalapozott volt Javier Solana és Jevgenyij Primakov elégedettsége a, józan ész diadala" felett. Csakhogy csupán ők ketten tudták, miben is egyeztek meg! Nem úgy a többi lelkes politikus, élén Borisz Jelcinnel. Az orosz elnök a televíziónak úgy nyilatkozott - elégedetten! - a dokumentumról, hogy nem is látta. Kedvezően értékelte Jegor Sztrojev, a felsőház elnöke is, miközben Anatolij Lukjanov, a duma kommunista képviselője, volt szovjet parlamenti elnök kötelességszerűen fanyalgott. A NATO-tagállamok és a csatlakozásra váró országok több vezető politikusa is nagyon elégedett és bizakodó volt. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy nem is az egyezmény tartalma a lényeges, hanem maga a megállapodás ténye. És ez valóban így van. Ugyanis az egyezkedések első percétől világos volt: 1. a NATO igenis bővülni fog; 2. az lesz a tagja, aki akar, s aki erre méltónak találtatik; 3. a bővítésnek elsősorban politikai, nem pedig katonai jelentősége van; 4. ebből kifolyólag nem törvényszerű és nem szükségszerű atomfegyverek telepítése az új tagországok területére; 5. Oroszország a bővítéssel összefüggő semmilyen kérdésben sem fog vétójogot kapni; 6. a NATO figyelembe fogja venni Oroszország jogos igényeit - de csak a jogosakat. Abból, ami kiszivárgott, megállapítható: a végül is alapokmánynak elnevezett dokumentum ennyit tartalmaz - és nem többet. Szó nincs benne kötelezettségvállalásról a NATO részéről, s így nem is szükséges a ratifikálása. Jelcin ennek ellenére elégedett. Merthogy igazából nem Európának kellett ez a megegyezés, hanem neki... JEGYZET az elmúlt 50-60 év alatt, így a politikusokkal szembeni „résenlét" terén meglehetősen tréningben vagyunk. Tudunk egyet-mást a miniszterelnök viselt dolgairól, így senki sem róhatja fel bűnömül, ha gyanakszom. Csak nem arról van szó, hogy a kormányfő fejében olyan dolgok is megfordultak, miközben az alkotmánybíróság döntésére várt, amilyen gondolatokra egy parlamentáris demokrácia miniszterelnökének még álmában sem volna szabad vetemednie? Csak nem az fordult meg az elméjében, hogy nem respektálja az alkotmánybíróság döntését? Szabad gondolattársításként egy szakállas anekdota az 50-es évek elejéről: „Miért éljenezted, Pistike, Sztálin elvtársat?" „Mert Sztálin elvtárs szereti a gyerekeket!" „No de ő már idős ember, így ez természetes." Mire Pistike: „No de Sztálin elvtárs agyon is lövethetné a gyerekeket." Mečiar tudja, kivel van dolga, tisztában van vele, hogy miként (Pistikeként) gondolkodik országának egyik fele. így egy kicsit lúdbőrös lett a hátam, amikor vettem a hírt, hogy a miniszterelnök az alkotmánybíróság döntésének tiszteletben tartásáról nyilatkozott. Úri allűr TÓTH MIHÁLY Aligha van még egy ország a demokratikus világban, amelynek miniszterelnöke arra vetemedne, hogy külön hangsúlyozza: tiszteletben tartja az alkotmánybíróság döntését. Szlovákia ilyen ország, Szlovákiának ilyen miniszterelnöke van. A sok találgatásra okot adó Čarnogurský-Mečiar találkozót követően megtudtuk, hogy a kormányfő azzal próbálta megnyugtatni a KDM elnökét, a közvéleményt, így a népszavazásra készülőket is, hogy bármilyen döntést hoz a Milan Čič által vezetett testület az elnökválasztással kapcsolatban, a határozatot tiszteletben tartja. Ahhoz képest, hogy az alaptörvény egyértelműen kimondja: az alkotmánybíróság döntése nem felleb bezhető meg, Mečiar kijelentése csak kétféleképpen értelmezhető. Vagy anélkül hangzott el, hogy megfogalmazója megfontolta volna a tartalmát, vagy hosszú töprengés eredményeként, s annak során az volt a düemma: tiszteletben tartja-e a kormány az ország alaptörvényét, vagy sem. Sok mindent tapasztaltunk már Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit -kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 82006

Bratislava,

Prievozská 14/A,

P.O.BOX49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUB1APRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. isternet.sk/ujszo Mečiar rémálma. (Szűcs Béla karikatúrája) TALLÓZÓ VJESNIK „Nem titok, hogy a horvát hatalom és Soros György Nyitott Társadalom Alapítványa sohasem szerették egymást" - állapítja meg a zágrábi napilap kommentárja. A kormánypárti újság szerint Soros, valamint az általa pénzelt horvátországi lapok „Tudjman elnök kemény bírálói és a nemzetállamok esküdt ellenségei". A lap azt írja, hogy az alapítvány Horvátországban korábban humanitárius programokra költötte a pénzét, ám a balkáni háború után főképpen baloldali tájékoztató eszközöket és kormányonkívüli társaságokat pénzel. Mindennek azonban semmi köze ahhoz, hogy adócsalás címén pert indítottak Zágrábban az alapítvány három munkatársa ellen, a per nem politikai jellegű. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy amint a gazdasági rendőrség felfedte a 600 000 dolláros adóhátralékot, az alapítvány azonnal befizette az összeget az adóhatóságnak. Hűség mindazokhoz, akik társaink, testvéreink a nemzetiségi és közép-európai sorsban Zsilka László öröksége SZILVÁSSY JÓZSEF Látjátok, feleim, egyszerre meghalt. Búcsúszó nélkül hagyta itt szeretteit, barátait, földijeit, ismerőseit. Jeles ember volt, kiváló, a mi szívünkhöz közel álló. Az ötvenes évek elején fényes szelek röpítették őt Palástról Pozsonyba. Újrateremteni lerombolt szellemi műhelyeket, felvirágoztatni eltiport anyanyelvünket, erősíteni megtépázott reményeinket, hitünket, azonosságtudatunkat. Nemzedékéhez, a dél-szlovákiai falvakból és kisvárosokból kirajzó többi szegénylegényhez hasonlóan hitt a nemzetek és nemzetiségek tényleges testvériesülésében, szónak, szándéknak azzal a nyíltságával, amely nem tűri a hátsó gondolatot. Az Új Szó főszerkesztő-helyetteseként gyomlálta lapunkból a közhelyeket, a felszíni látszatok szóvirág díszítményeit, a naivitásból vagy gyávaságból fakadó féligazságokat és hazugságokat. Ebben a felelős tisztségében sem zárkózott el funkciók vagy megkövesült eszmék elefántcsonttornyába. Népének sorsáért felelősséget érző publicistaként nyitott szemmel és füllel járta az országot és szűkebb pátriánkat, sorsközösséget vállalva olvasóink örömeivel és gondjaival. Legjobb riportjaiban, közéleti tárcáiban, például a csallóközi árvízről írt riportfüzérében nemcsak a naprakész információ tiszavirág-életű elemei lelhetők fel, hanem a míves publicisztika időtállóbb értékei, a kimunkált stílus, az adekvát szókincs, legfőképpen pedig a gondosan megválasztott, felelősségtudattal megírt, fontos emberi OLVASÓI LEVELEK Fokhagyma kellene A Magyar Televízió l-es csatornájának Napkelte című műsorában hangzott el, hogy a magyarok legyőzték a németeket. Mármint a magyar Országgyűlés a Bundestagot. Labdarúgásban. A parlamenti ádáz viták után nem kis dolog, hogy a gyepen összhang tudott kialakulni. Állítólag nem történt olyasmi, hogy például a FIDESZ-es vonaés közösségi üzenetet hordozó téma. Elsősorban ezek a riportutak döbbentették rá a mind súlyosabb társadalmi valóságra. Álmatlan éjszakákon, az önvizsgálat szöges párnái közt vajúdta ki ő is azt a felismerést, hogy a néhai nemes eszmék közhelyekké sekélyesedtek, és egyre mélyebb, ezért már áthidalhatatlan szakadék tátong a szólamok és a mindennapok valósága között. Amikor idegen tankok taposták el nemzedékének utolsó reménybimbóját, az emberarcú szocializmust, nem félt szóban és írásban nevén nevezni, megbélyegezni az emberi és társadalmi gaztetteket. Bátor kiállásáért életének egyik értelmétől fosztották meg őt azok, akik kicsavarták kezéből a tollat, újságíróként csaknem két évtizedre megnémították. Ezekben a nehéz időkben a pozsonyi Pravda Kiadó szlovák munkatársai - nagy megpróbáltatásaiban is hű barátai - szereztek számára munkát, megélhetést. Amikor visszatért közénk, ott folytatta, ahol abbahagyta. Jó Új Szót, érdekes és színvonalas Vasárnapot akart szerkeszteni, egy percig sem mondott le a riportutakról sem. Még néhány órával hirtelen halála előtt is hozott szerkesztőségünkbe friss kéziratot. Szívszaggató érzés minderről már múlt időben beszélni. Kidőlt a szlovákiai magyar újságírás egyik szálfája. E borzalmas reccsenésben Zsilka László egyénisége erősödik fel szívünkben. Olyan ember emléke, akinek talán egyetlen ellensége, rosszakarója sem volt. Annál több barátja, tisztelője. Újságírók és földijei között egyaránt, hiszen szeretett kollégánk szülőfalujának, Palástnak díszpolgára is, s életének egyik legnagyobb boldogsága, elégtétele az volt, amikor megjelent nemcsak a helybeliek számára tanulságos könyve Palócia egyik végváráról, a Palástok Palástjáról. Váratlanul rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt, s nagy költőnkkel perelve mi nem azt meséljük sírva, hogy nem volt. Zsilka László volt, mert utódokat, szellemi értéket teremtett, több vonatkozásban is tanulságos, mindvégig becsületes életpályát küzdött végig. Zsilka László van és lesz. Ott lüktet, ott sajog szívünkben, emlékeinkben. Publicisztikája, embersége síron túli példaként erősít bennünket, mindazokat, akiknek most a gyász és a döbbenet szívszorító perceiben nehéz és mégis fenséges örökséget ad át, hogy őrizzük tovább emberségünket, magyarságunkat, hűségünket mindazokhoz, akik társaink, testvéreink a nemzetiségi és közép-európai sorsban. Elhangzott kollégánknak, az Új Szó nyugalmazott főszerkesztő-helyettesének tegnapi temetésén. Tegnap barátok, kollégák és ismerősök sokasága vett végső búcsút a pozsonyi krematóriumban Zsilka Lászlótól. Szülőfaluja, Palást nevében Tassy Zoltán polgármester mondott búcsúbeszédet. (Prikler László felvétele) kodott volna átadni a labdát az MSZP-képviselőnek, vagy az SZDSZ-es a KDNP honatyájának. Ezt hallva az a gondolatom támadt, hogy ez lehetne a „fokhagyma". Ismert dolog - legalábbis faluhelyen - az állatok összeférhetetlensége. Hogyha a régi állomány „tagjai" közé új egyedeket zárnak, mily keserves időket kell átélniük. Ha átélik egyáltalán. A gazda ezért igyekszik segíteni, ahogy tud. A sertések esetében például képes. A gazda tudja, hogy a más ólból érkező állatnak más a szaga, és ez egymás ellen ingerli a háziállatokat. Ezt kiküszöbölendő bedörzsöli őket fokhagymával, és egyszeriben megszűnik a viszály. A malackák megszagolgatják egymást, és minthogy már egyformán illatoznak, ninčs miért bántaniuk egymást. Szent a béke. Hát ilyen „fokhagyma"-féleség bevetésén már töprengtem a kisebbségi-többségi viszony jobbá tételét illetően is. Volt már példa ilyen jellegű „fokhagymázásra" az elmúlt néhány évtizedben, amikor például mindannyian szovjet szagot árasztottunk. Hogy most milyen közös illatot lehetne kitalálni, nem tudom, de valami nagyon kellene, mert politikusaink erőfeszítései, bár nem kétlem, hogy a jó szándék vezérli őket, enélküi nehezen vezetnek eredményre. Hiába jámak Budapestre, Strasbourgba, Hágába vagy Washingtonba. Hiába fogja vigyázó szemét rajtunk tartani az EBESZ és a többi nemzetközi szervezet. A többség úgyis hatalmasabb marad, és ha szerét ejteheti, még dühödtebben mar felénk. Mikó István Aj