Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)

1997-04-11 / 83. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 10. PANORÁMA Az évszázad jelképei A Fekete Gyöngyszem júliusban hófehérben akar hűséget esküdni olasz választottjának Naomi, a csapodár Teréz anya és Coca-Cola Párizs. Kalkuttai Teréz anya, a berlini fal és a Coca-Cola - ez a három név fémjelzi a XX. száza­dot, legalábbis egy közvéle­mény-kutatás szerint. A Német­országban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Franciaor­szágban, Olaszországban, Hol­landiában és Svédországban megkérdezettek 21 százäléka a berlini fal leomlását nevezte meg a XX. század legjellemzőbb eseményeként. 18 százalékkal a második helyre került a penicil­lin felfedezése, míg harmadik a komputer feltalálása (11 száza­lék) lett. A XX.század legrosszabb esemé­nye 38 százalék számára a má­sodik világháború volt, míg 22 százalék az első világháborút, 12 százalék pedig a háborúkat általában nevezte annak. Az elköszönő évszázad legki­emelkedőbb személyiségeként az európaiak 89 százaléka Kal­kuttai Teréz anyát nevezte meg. Öt követi Nelson Mandela (82) és John F. Kennedy (75). A megkérdezettek többsége (71 százalék) úgy véli, hogy 2100­ban is Coca-Colát fogunk inni, és divatban lesz még a Levis far­mer (56 százalék) és a Big Mac (52 százalék) is. (PAN) STORY London. Naomi örök, mint a gyémánt - mondta a világ egyik legdrágább manökenjéről és egykori szerelméről Mike Tyson, a világbajnok boxoló. De véleményt mondhatna róla Ed­die Murhy színész, Prince, a popsztár, az idősebb korosztály­ból Quincy Jones zenész, Robert De Niro és Sylvester Stallone, a mozi két nagy sztárja is. A gazellatermetű brit hölgy flör­tölt az ifjabb John Kennedyvel, Albert monacói herceggel, Sean Penn-nel, Madonna egykori fér­jével, s Hollywood ifjú titánjai közül többek között Johnny Depp-pel. Mielőtt bárki sajnálni kezdenne Naomi Campbellt, amiért ilyen boldogtalan a magánélete, s már 26 évesen ennyi csalódáson ment keresztül, le kell szögezni, hogy az urakat - egy kivételével - Naomi „ejtette". A kivétel Ro­bert De Niro, a 27 évvel idősebb sztár, akivel a viszonya szokatla­nul hosszú ideig, négy évig tar­tott. „Több, mint szerető, igazi barát és értékes támasz" - nyi­latkozta róla Naomi, hangsú­lyozva, hogy „nagyon-nagyon" szereti. Ám az imádott férfi csak forró hétvégéket szánt neki, amibe a manöken nem volt haj­landó beletörődni, s egyszer megpróbálta kiugrasztani a nyulat a bokorból. A színész előzetes beleegyezése nélkül azt nyilatkozta, hogy össze akarnak házasodni. Mire Robert De Niro azonnal szakított vele, s nem vette meg neki, még a fájdalom­díjként követelt házat sem. Campbell kisasszony búfe­lejtőként „elfogyasztott" még néhány hírességet, mielőtt ta­valy júniusban megismerkedett Luca Orlandi (32) olasz multi­milliomossal és divattervezővel. Sajtótitkára már szeptemberben házassági tervekről beszélt, ám a csapodár Naomi nem tudott kibújni a bőréből: ezúttal egy spanyollal, Joaquin Cortes 27 éves flamencotáncossal csalta meg reményteljes vőlegényét. A multimilliomos olasz azonban megbocsátot! A legfrisebb hírek szerint Naomi ezúttal végleg el­határozta magát, s már szervezi a fényes esküvőt, amelyre július­ban Párizsban kerül sor, 500 vendég részvételével. Hogy ké­nyelmesen elférjenek, a szertar­tás és a fogadás a Zingaro cir­kusz patinás épületében lesz. A bulvársajtó mindenesetre hisz Naomi elszántságában, ennek egyik legbiztosabb jele, hogy máris „mister Campbellnek" ti­tulálja Luca Orlandit. (Elle-felvétel) Naomi az „évszázad esküvőjére" készül Megalapozottnak tűnik a feltételezés Az egyik alapprobléma: a nullát mint számot még nem ismerték Élet az Európán? Ezredvégi zűrzavar MTI-TUDÓSÍTÁS Washington. Amerikai tudósok szinte biztosra veszik, hogy léte­zik élet az Európán, a Jupiter legismertebb holdján. Feltétele­zésüket azokra a fotókra alapoz­zák, amelyeket a Galileo űrszon­da készített februárban e hold felszínéről. A szerdán közzétett felvételeken jól kivehetőek azok az óriás­bolygó gravitációs ereje által okozott gyűrődések, amelyek megtörik a hold fehéres-barnás jégpáncélját. A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal szakértői az űrfotók ta­nulmányozása alapján úgy vé­lik, hogy a csaknem egyméter­nyi jégréteg alatt óceán húzó­dik, táptalajul szolgálva az élet primitív formáinak létrejötté­hez. A fotókon hatalmas, úszó jéghe­gyek is láthatók. - Biztos vagyok benne, hogy lé­tezik élet azon a holdon - közöl­te a Pasadenában rendezett, óri­ási érdeklődést kiváltó sajtóérte­kezleten John Delaney, a Wa­shington Egyetem csillagásza. Elmondta, hogy elméletük sze­rint a vöröses színű óceán vizét alulról vulkánikus tevékenység tartja melegen, márpedig a földi óceánok mélyén végzett kísérle­tek is azt bizonyítják, hogy vul­kánikus hatásokra napfény nél­kül is kialakulhat élet. A tudósok a Mars és a Szatur­nusz bolygó Titán nevű holdja mellett mindig is a Jupiter Euró­pa holdját tartották nyilván olyan égitestként a Naprend­szerben, amelynek környezeti tulajdonságai megfelelhetnek az élet kezdetleges formái létre­jöttéhez szükséges feltételek­nek. A Galileo űrszonda 1989-ben in­dult útnak, hogy csaknem négy­százmillió kilométer megtétele után behatoljon a Jupiter légkö­rébe magának a bolygónak és holdjainak a tanulmányozására. Az ezredforduló nagy fi­gyelmet és sokakban félel­meket kelt, de nem igazán globális esemény. A hely­zet az, hogy három év múlva csak a keresztények számára kezdődik új évez­red. MTI-PANORÁMA A vita egyik oka az, hogy Krisz­tus születésének évét tette meg a 6. században az első esz­tendőnek Dinonysius Exiguus szerzetes, főleg azért, mert a nullát, mint számot akkoriban még nem találták fel. Ez tehát azt jelenti, hogy a 2. évben tulaj­donképpen csak egy esztendő, a 100. évben csupán 99 év múlt el az új időszámításból. E számítás szerint a második század 101. január l-jén, a második évezred 2001. január l-jén kezdődne. Ráadásul a történészek legújabb adatai szerint a korai kutatók té­vesen számolták ki Krisztus szü­letésének időpontját. Az újabb feltételezések arra utalnak, hogy Jézus a Krisztus előtti hete­dik évben született. A közelgő ezredforduló a zsidók számára egyáltalán nem jelent semmit: a zsidó időszámítás a bibliai teremtés időpontjával kezdődik - azaz átszámítva Krisztus előtt 3761-ben. A zsi­Jézus a Krisztus előtti hetedik évben született. dók jelenleg az 5758. évet írják. A zsidó év ősszel kezdődik, egé­szen pontosan „a nap és hold kö­zépső együttállásának napján, Tisri hónapjában". A zsidó nap­tári nap ugyan szintén 24 órából áll, de délután kezdődik, ezért a szent szombat ünnepe is pénte­ken este kezdődik, és szomba­ton este ér véget. Az iszlám nap­tár időszámításának kezdete Mohammed kivándorlása Medi­nába, azaz Krisztus után 622., s holdévek szerint folytatódik. E holdévek 354 napból és 12 hó­napból állnak, amelyek felváltva 29 illetve 30 napig tartanak. Egy 30 éves ciklus alatt 11, egyen­ként 355 napos szökőév van. Teljes az összevisszaság az indi­ai naptárban. A néptörzsek és számítási előírások sokasága folytán kereken húsz különféle időpontot tartanak nyilván az időszámítás kezdeteként. De még egyugyanazon indiai nap­tárban sem feltétlenül egyfor­mán hosszúak az évek: 354-től 366 napig minden lehetséges. A nyugati féltekén használatos gregorián naptár évkezdetét ön­kényesen jelölték ki, s nem kötődik csillagászati esemény­hez. A rómaiaknál eredetileg a március 1. volt az év kezdete. NAPTÁR Április 11 EGY GONDOLAT Könnyebb a költészetet mívelni, mint felfogni. Montaigne NÉVNAP Leó, Szaniszló, Július Leó görög név, oroszlánt jelent. A rómaiak terjesz­tették el Európa-szerte. A Szaniszló a szláv Stanis­lawból származik, s jelen­tése: dicsőséges. Ma Laura nevű ismerőseinket is kö­szöntsük! ^..ÉVFORDULÓINK 155 éve hunyt el Körösi Csorna Sándor nyelvtudós. A magyarok őshazáját ku­tatva jutott el Tibetbe, ahol rendkívül értékes munkát végzett. Ő a tibeti filológia megalapítója, ő vetette meg a tibeti nyelvészet a­lapjait, s ő készítette az első tibeti nyelvtant. 1834-ben megjelent két műve keleti nyelvészet történetében. 10 éve hunyt el Váradi Hé­di színésznő. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 50 . születés­napját Székely Orsolya filmrendezőnő. Televíziós dokumentumfilmjeivel ala­pozta meg hírnevét, külö­nösen emlékezetes korai munkája A népművészet mesterei, valamint A ma­gyarok elődeiről és a hon­foglalásról című sorozata. Ma ünnepel még: Sidó Zoltán (1939) tanár és politikus, a szlovákiai magyarság jeles alakja, a Csemadok egykori elnöke. Lisa Stanfield (1965) brit énekesnő. NAPI VICC Egy férfi hegedűtokkal a kezében áll a buszmegálló­ban. - Mondja - kérdez meg egy várakozót -, hogyan jutha­tok el az Operába? - Gyakoroljon - néz szemé­be a másik -, sokat gyako­roljon! REJTVÉNY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. Töri jelzője > Bizony Becsap f Születik Kötekedő i Létezik f Elferdít Töri jelzője > Bizony Hamis f A lemez szélei Madár i Disz f Elferdít Töri jelzője > Bizony Női név f A lemez szélei Madár i Ottó, Imre f Elferdít Tőzsér Ár­pád ver­seskötete P Magyaror. élsportoló Kettős be­tű Magyaror. élsportoló Éva Elhárít ma­gáról vala­mit Igekötő Értelem Elhárít ma­gáról vala­mit Politika jel­zője Névelő Férfinév Politika jel­zője Névelő ^ Holland festő Antal Imre névjele ^ Magyar nyelvész Betűt vet Tőszámnév Folyó Ro­mániában Kevert vízi Lopva fi­gyel Folyó Ro­mániában Illetve, röv. Lopva fi­gyel Szöglet ­szlovákul Illetve, röv. | Tüzel Szöglet ­szlovákul Illetve, röv. L* Jelfogó Lendület L* Kötőszó Eme Temérdek Talál Ruhada­rab! Kelet Liter Ruhada­rab! Kelet Liter Kérdő­szócska Előd Díszes tal­pas Ivópo­hár Határozó­szó Kötőszó HOROSZKÓP Kos: Erős vágyat érez, hogy kimeneküljön az életből, például utaz­ni támad kedve, vagy valami konkrét dologtól szeretne megszabadulni. Bika: Ismerje fel az előreha­ladás minden meg­nyilvánulását. Foly­ton változik és alakul minden, még ha a tempó lassú is. Ba­rátja meghívja egy bulira. Ikrek: Azt fontolgatja, hogy fizetésemelést kér. Ha már épp az alkudozás közepén van, érdemes ki­hangsúlyozni, milyen érde­mei vannak Önnek. Rák: Egy üzleti kapcsolat­ból csak haszna szár­mazik. Szívesen dol­gozik partnerével vállvetve, és a közös cél erősíti a kapcsola­tukat. Oroszlán: Azt tervezi, hogy elad vagy vesz valami használt holmit, és megpróbál elfogadható árat kiharcolni vagy ajánlani. Este menjen el szórakozni. Szűz: Megvizsgál egy jelen­legi kapcsolatot, és el­töpreng a jelentősé­géről. Lehet, hogy igazából már régen véget ért, és ideje lenne továbblépnie. Mérleg: Nagyobb meghitt­ségről álmodozik, a legrejtettebb érzéseit is szeretné megosztani szerel­mével vagy bizalmasával. Rendben vannak az adóügyei? Skorpió: Szerelmével meghitt, boldog perceket tölte­nek együtt, és legrej­tettebb titkaikat is készek fel­tárni egymásnak. Otthona fel­újítása érdekessé válik. Nyilas: Vonzaná egy számító­gép, fax vagy más cso­damasina, ezért meg­vizsgálja, van-e pénz a vásár­lásukra. Barátja, akinek kap­csolatai vannak, bulit rendez. Bak: Egy, a munkájához kapcsolódó összejöve­telen kapcsolatba ke­rül valakivel, aki vonzó ajánla­tot tesz. Alaposan gondolja át terveit. Vízöntő: Új üzleti lehetőséget kínálnak fel önnek, és Ön biztos benne, hogy csakis haszna származhat az elfogadásából. Jelentkezik volt szerelme. Halak: Próbáljon változtatni a munkahelyi környe­zetén. Feltétlenül van rá esély, hogy munkája több örömet szerezzen. Teljes oda­adással végezzen mindent.

Next

/
Oldalképek
Tartalom