Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)

1997-04-09 / 81. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 9. RÉGIÓ Lipcsey György jubileumi kiállítását Kubička Kucsera Klára rendezte. (Fotó: Somogyi Tibor) Legyen a nívódíj a képzőművészeké, ők tartják fenn e művészeti ágat Támogatnunk kell a nyitottságot Első alkalommal osztották ki az idén a Szlovákiai Ma­gyar Képzőművészek Tár­sasága képzőművészeti ní­vódíját, amelyet az öttagú kuratórium Kubička Kucse­ra Klára művészettör-té­nésznek ítélt oda. TALLÓSI BÉLA Szerettük volna megkérdezni tőle, milyen érzésekkel fogadta a díjat, az elismerést, de az átvételt követően hosszabb időre Angliá­ba utazott. A napokban sikerült utolérnünk, és felkérnünk egy rövid beszélgetésre. A művészet­történész érdeklődésünkre el­mondta, most is ugyanazt szeret­né hangsúlyozni, amiről már a díjátadó ünnepségen is szólt. Vagyis hogy úgy gondolja, a képzőművészeti nívódíjat képzőművésznek kell adni, mert a képzőművészek tartják fenn egyrészt a Társaságot, másrészt a szlovákiai magyar képzőművé­szetet. „De ha őszinte akarok len­ni - mondta -, nagyon jólesett. Mégpedig azért, mert a díj mö­gött egyfajta visszajelzést érzek. Annak ellenére, hogy annyira ro­hanunk, és hogy olyan keveset vagyunk együtt, valaki mégis­csak figyeli, hogy az ember mennyit és mit dolgozik. Tehát a díjban én azt is látom, hogy képzőművészeink, akiket becsü­lök, s akikért teszem, amit te­szek, értékelik a munkámat. Ez azt jelenti, hogy mégiscsak meg­van közöttünk a kapcsolat, és ez nagyon fontos dolog. Kellemesen meglepett, hogy a kuratórium a díj odaítélésekor nemcsak azt ér­tékelte, amit a hazai magyar kép­zőművészetért tettem, hanem tulajdonképpen az egyéb mun­kásságomat is, amit a magyar és a szlovák, illetve a szélesebb kul­túra területén végzek." Kubička Kucsera Klára ugyanis úgy véli, ezt a fajta tágabb odafigyelést, ki­tekintést kell követni a jövőben, látni és értékelni kell művészeink szélesebb kultúrkörben kifejtett tevékenységét is. „Mert ez azt je­lenti, hogy nem zárkózunk be, nyitottak maradunk, és támogat­juk a nyitottságot." Arra a kérdésre, számított-e a díj­ra, a művészettörténész nemmel válaszolt. „Nem mondhatom, hogy túlságosan híve voltam en­nek a díjnak. Borzasztóan nehéz ugyanis ennyire heterogén társa­...ő nem tudott egyet­len ember mellett dön­teni... ságban, mint a Szlovákiai Ma­gyar Képzőművészek Társasága azt mondani, hogy az idén te vagy az első." A díjat a Társaság tagjainak javaslata alapján ítéli oda egy kuratórium. Ahogy Ku­bička Kucsera Klára elmondta, ő nem tudott egyeden ember mel­lett dönteni, ezért: „Három művészt javasoltam. Nagy Józse­fet, aki tavaly volt 70 éves, és ebből az alkalomból rendkívül szép kiállítással mutatkozott be Dunaszerdahelyen. Az új anya­gából azt is kiolvashattuk, hogy most teljesedett ki a művészete. A másik javaslatot Lipcsey Györgyre adtam, aki 40 éves szü­letésnapjára ugyancsak egy kitűnő kiállítással jelentkezett, amellyel bizonyított, hogy to­vább tud lépni. A harmadik Né­meth Ilona volt, aki az elmúlt év­ben nemzetközi elismerést kivál­tó installációkkal jelentkezett." Kubička Kucsera Klára szerint legalább három díjat kellene ki­osztani. Egyet a fiataloknak, egy életműdíjat és egy nívódíjat. Neves művészettörténészünk a napokban elhagyta Pozsonyt, visszaköltözött korábbi lakhelyé­re, Besztercebányára, hogy köze­lebb legyen gyermekeihez. Adó­dik a kérdés, ez visszavonulást je­lent-e? .Ahogy erőm engedi, sze­retném folytatni a munkát" ­mondja, és máris a terveiről be­szél. Szabó Gyula jubileumi kiál­lítására készül, amely előbb Lo­soncon, a Nógrádi Galériában lesz látható, majd Dunaszerda­helyen, a Kortárs Magyar Galéri­ában. Ez lesz a hetedik kiállítás, amelyet Kubička Kucsera Klára Szabó Gyula alkotásaiból ren­dez. Ezt követően ő készíti elő a szlovákiai magyar festészet első csoportos kiállítását, amelynek Esztergomban lesz a bemutatója, majd Dunaszerdahelyre és Po­zsonyba is átköltöztetik. Ezeken kívül egy francia képzőművész kiállítását rendezi majd a Médi­um Galériában, és már most ké­szül a Docomomo stockholmi nemzetközi konferenciájára. Ivan Gortko dramaturgot nevezték ki a Nyitrai Bábszínház élére Megszabadultak az intendánstól ÚJ SZÓ-TU DÓSlTÁS Nyitra. Tegnap nevezték ki a Nyitrai Bábszínház élére Ivan Gontko dramaturgot, aki ideigle­nesen végzi majd az igazgatói te­endőket. A színház nem kapta még ugyan vissza a jogalanyisá­gát, de sem az intendáns, sem a regionális kulturális központ nem avatkozhat az ügyeibe, kizá­rólag a kerületi hivatal kulturális osztályának lesz alárendelve. Ez a kompromisszumos megol­dás az eredménye a tárgyalások­nak, amelyeket a színház sztrájk­bizottságának tagjai a Nyitrai Ke­rületi Hivatal elöljárójával - Šte­fan Fašanekkal folytattak. Amint azt Ružena Smatanovától, a Nyitrai Kerületi Hivatal kulturá­lis és tanügyi osztályának ve­zetőjétől megtudtuk, a kineve­zett igazgató újra aláírási joggal rendelkezik és jogi, személyi kér­désekben is önállóan dönthet. A leváltott igazgató, Karol Spišák szintén részt vesz a pályázaton, leváltásának jogosságát mától a kerületi hivatal jogászai vizsgál­ják a Nyitrai Regionális Kultúr­központban. Az ügyet ugyan bí­róságra adták, de az intendáns leváltását már nem követelik a bábosok. „Mi megszabadultunk tőle, ha a többieknek megfelel hadd élvezzék az uralkodását" ­mondta ezzel kapcsolatban Ivan Gontko. A színház vezetősége ma tárgyalásokat kezdett a kerü­leti hivatal elöljárójával arról, hogy az okupációs sztrájk miatt senkit ne büntessenek meg és az alkalmazottak megkapják leg­alább a bérük egy részét. Miloš Bača, az állami intendáns, teg­nap személyesen tiltakozott a ke­rületi elöljárónál e megoldás el­len. „Az, hogy engem ignorálnak, egyenlő az állam kulturális poli­tikájával való szembeszegülés­sel. Csodálkozom, hogy a kultúra transzformációját épp az lehetet­leníti, akinek hivatalánál fogva kötelessége lenne támogatni" ­mondta, mielőtt bevágta volna maga után az elöljáró irodájának ajtaját. A DSZM járási szerveze­tének kezdeményezésére mától minden, az intendatúra hatáskö­rébe tartozó intézményben alá­írásokat gyűjtenek Miloš Bača tá­mogatására. A bábszínházban ma már megkezdődnek az előadások, de a figyelmeztető sztrájk itt is mindaddig tart, amíg a kulturális minisztérium nem teljesíti a színházi szakszerveze­tek követeléseit, (vrabt •) 81 évesen elhunyt: Stephan Hermlin MTI-HÍR Hétfőn, 81 éves korában el­hunyt Stephan Hermlin neves német költő, elbeszélő és műfor­dító. A meggyőződéses baloldali író a keletnémet szocialista rendszer­ben tekintélyének és nép­szerűségének, valamint Erich Honecker párt- és állami ve­zetőhöz fűződött jó viszonyának köszönhetően kiváltságos hely­zetben volt. Több ízben ellentét­be került a kommunista vezetés­sel, így rendszeresen határozot­tan kiállt a betiltott, vagy az or­szágból kiutasítottak mellett és nyíltan szót emelt a cenzúra el­len, ám hasonlóan vélekedő író­társaival ellentétben őt soha nem üldözték és nem hallgattat­ták el. A 80-as évek végén Herm­lin nyíltan kiállt az ellenzéki mozgalmak mellett és a keletné­met rendszer sürgős átalakítá­sát, a szólásszabadság biztosítá­sát szorgalmazta. Művei az antifasiszta ellenállás­ról, a keletnémet szocialista tár­sadalom kialakításáról szóltak, s mindig nagy teret szentelt az egyéni szabadságjogok hangsú­lyozásának. A baloldali meg­győződéséhez mindig hű, de a dogmatikus gondolkodást el­utasító, kritikus, bátor kiállású gondolkodót, szerzőt Nyugaton is nagyra értékelték. Hermlin számos műve megje­lent magyarul is, és nagy érde­meket szerzett magyar költők műveinek átültetésében, így Jó­zsef Attila és Ady Endre versei­nek német nyelvű tolmácsolásá­ban. A BÖNGÉSZŐ nyertese A Vasárnap 14. számában feltett kérdésre a héten 947 helyes megfejtés érkezett. A beküldők közül tegnap Kövesdi Károly, a Vasárnap vezető szerkesztője közjegyző jelenlétébén sorsol­ta ki a szerencsés nyertes nevét. E héten az 1500 koronát Bornemissza Balázs helembai olva­sónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: Erdélyi Géza. (ú) SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A hattyúk tava (19) HVIEZ­DOSLAV SZÍNHÁZ: Chioggiai csetepaté (19) KIS SZÍNPAD: Fernando Krapp levele (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: A mostoha (19.30) KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ: Yvonne (17) MOZI POZSON Y HVIEZDA: Oroszlánvadászok (am.) 15.30,18,20.30 OBZOR: 101 kiskutya (am.) 15.30, 18 Az angol beteg (am.) 20 MLA­DOSŤ: Lone star (am.) 15.00,17.30,20 CHARLIE CENTRUM: 101 kiskutya (am.) 14,16, 20.30 Evita (am) 18 Kétarcú angyal (am.) 18.30, 20.30 Kolja (cseh) 17.30 Eső előtt (ang.-fr.-mac.) 20 YMCA: Csillagok háborúja (am.) 15.30, 18, 20.30 TATRA: Hosszú csók (am.) 15.30,18, 20,30 ISTRO­POLIS: Michael Collins (am.) 15, 18 Evita (am.) 20.30; 101 kiskutya (am.) 15.30 Kétarcú angyal (am.) 17.30, 20 KASS A DRUŽBA: Kétarcú angyal (am.) 15.30,17.45, 20 TATRA: 101 kiskutya (am.) 15.30 Oroszlánvadászok (am.) 17.45,20 CAPI­TOL: Oroszlánvadászok (am.) 15.45, 20.15 Kétarcú angyal (am.) 18. ÚSMEV: Az angol beteg (am.) 16, 18.15, 20.30 IM­PULZ: Valódi bűn (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKI A DUNASZERDAHELY-LUX: 101 kiskutya (am.) 17.30,20KO­MÁROM - TATRA: Space Jam - Zűr az űrben (am.) 17 Támad a Mars! (am.) 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Rómeó és Júlia (am.) GALÁNTA - MOZI: Passzázs (cseh) 18 ZSELÍZ - SPUTNIK: Ez a mi dalunk (am.) 18 LÉVA - SLOVAN: Mennyei foglyok (am.) 19 JUNIOR: Az utolsó emberig (am.) 17, 19.30 RIMASZOM­BAT - ORBIS: Star Trek: Az első kapcsolat (am.) ROZSNYÓ ­PANORÁMA: Lone star (am.) 16.30,19 Ha szerda, akkor... Kapható az újságárusoknál A 15. szám tartalmából Nem hagyjuk az iskolát! P. Vonyik Erzsébet interjúja Kolozsvár, Erdély fővárosa Aniszi Kálmán írása Hivatása: a veszélyeztetett madarak védelme Ordódy Vilmos riportja Különbözni kell, nem sza­bad beállni a sorba Kövesdi Károly interjúja Sá­ra Sándorral A óvó néni nemcsak a vívás­ra gondol J. Mészáros Károly interjúja Vásárolja meg a Vasárnap of/ Megrendelhető a postai kézbesítőknél vagy az alábbi címen: d. a. Czvedler s.r.o. Kláštorná 4 931 01 Šamorín

Next

/
Oldalképek
Tartalom