Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)

1997-04-01 / 74. szám, kedd

10 Tévé és Rádió ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 2. Három vendéggyőzelem, három döntetlen a II. labdarúgóliga huszadik fordulójában Csak egy pont az éllovasoknak Labdarúgó-világbajnoki selejtezők Remiztek az oroszok Pozsony. Nem tudtak nyerni a listavezetők a II. labdarúgóliga 20. fordu­lójában: a rózsahegyiek Varannóban döntetlenez­tek, a dévényiek pedig hazai pályán remiztek az újonc szeneiekkel. A trencséniek nyertek Lé­ván, s felzárkóztak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS • FKM N. Zámky­Martin 0:1 (0:1) Góllövő: Veterník (37.). Já­tékvezető: Udvardy, 1200 néző. Sárga lap: Ujváry, Dö­me, ill. Zuziak, Eloga, Áshraf. Nagy lendülettel kezdett a re­' ménytelenül sereghajtó hazai gárda, az első fél órában há­rom nagy ziccert is elpuská­zott. Nem sokkal a szünet előtt megiramodtak a vendégek, és nem kis meglepetésre vezetést szereztek. Fordulást követően nagyot esett a játék irama és színvonala, a vendégek meg­elégedtek az egygólos előnnyel, s megszállták kapujuk előte­rét. A pontatlanul és körülmé­nyesen futballozó újváriak egy helyzetet sem tudtak kidol­gozni a második 45 percben. Ugy tűnt, a zöld-fehérek már beletörődtek abba, hogy jövőre a harmadik vonalban folytatják, (zsi) • Š KP Bratislava­Gabčíkovo 0:1 (0:1) Góllövő: M. Žiga (25.). Játék­vezető: Vojtek, 300 néző. Sár­ga lap: Minarovič, Matta, So­chor, Kraus (mind ŠKP). Köz­epes színvonalú mérkőzést lát­hatott a gyér számú közönség. A bősiek végig jobban futbal­loztak, jóval több helyzetük volt, s már az első félidőben háromgólos előnyt szerezhet­tek volna. • Stropkov­Jelšava 0:0 Játékvezető: Bóc, 1000 néző. Sárga lap: Homoľa, Leško, Kočiš, ill. Fall, Krochta, Diag­ne. Az első 60 percben szinte semmi sem történt. A hajrában mindkét csapat feltámadt, ám nem tudott gólt szerezni. • Trebišov­Vráble 5:1 (1:0) Góllövők: Šimko 2 (41., 48.), Kajla 2 (58., 68.), Lesniak (90. - 11-esből), ill. Jánoš (60.). Játékvezető: Pastorek, 600 néző. Sárga lap: Šimko, Piat­ka, Maličký (mind Trebišov). Az első perctől fogva nagy fö­lényben futballoztak a tőkete­rebesiek, a szerény képességű verebélyiek örülhetnek, hogy csak öt gólt kaptak. • Levice­Trenčín 1:3 (0:2) Góllövők: Kasana (85. - 11­esből), ill. Konečný 2 (32., 88., az első 11-esből), Kavka (34.). Játékvezető: Kočický, 1300 néző. Sárga lap: Lepieš, Mol­nár, Adamec, Kubica, ill. Rybnikár, Hanko. Piros lap: Michalík (32., Levice). A 32. percben dőlt el a mérkőzés sor­sa. Ekkor a játékvezető ki tudja miért 11-est ítélt a trencséniek javára és kiállította a házigaz­da Michalíkot. Tíz emberrel már nem okozott gondot a vendégeknek a három pont megszerzése. • VRANOV­RUŽOMBEROK I:I (I:I) Góllövők: Lengyel (41.), ill. Huťka (7.). Játékvezető: Jančovič, 3000 néző. Sárga lap. Kašník, Semanco, ill. Mi­chalko, Talda. Piros lap: Kašník (81.). Nagyvonalúan kezdett a listavezető és már a 7. percben megszerezte a veze­tést. A továbbiakban feljöttek a varanóiak, s a szép számú kö­zönség nagy örömére nem sok­kal a szünet előtt kiegyenlítet­tek. Fordulás után mindkét csapat megerősítette védel­mét, s megelégedett a döntet­lennel. • Piešťany­Púchov 2:0(1:0) Góllövők: Filip (25.), Kováč (59.). Játékvezető: Jurášek, 1800 néző. Sárga lap: Kiss, Fi­lip, ill. Ürge, Ďurič, Petruš, Bu­gala, Lazor. A tavalyi bajnok­ságban mindkét összecsapást a Púchov nyerte, most azonban korántsem játszott olyan jól, mint azokon a mérkőzéseken. A pöstyéniek egy perccel a hár­massípszó előtt tizenegyest hi­báztak. • Nováky­Hurbanovo 5:0 (3:0) Góllövők: Majsniar 2 (38., 86.), Nagy (35.), Černák (45.), Maruniak (82.). Játékvezető: Ružbarský, 1300 néző. Sárga lap: Oršula, ill. Poništ. Osz­tálybeli különbség volt a két csapat között, az ógyallaiak igencsak gyámoltalanul fut­balloztak. • Devín­Senec 0:0 Játékvezető: Mušák, 300 néző. A mérkőzés nagy részében sza­kadt az eső, a mély talajon egyik csapat sem tudott igazán kibontakozni. Mindkét olda­lon volt két-két nagy helyzet, ám a kapusok hárítottak. A bajnokság állása: 1. Ružomberok 20 14 3 3 43:11 45 2. Devín 20 13 4 3 39:14 43 3. Trenčín 20 13 2 5 32:11 41 4. Puchov 20 12 1 7 37:27 37 5. Jelšava 20 11 3 6 27:13 36 6. Gabčíkovo 20 8 7 5 27:16 31 7. Trebišov 20 9 4 7 29:28 31 8. Vranov 20 8 4 8 33:28 28 9. Nováky 20 7 6 7 25:24 27 10. Senec 20 7 6 7 20:24 27 11. Martin 20 7 4 9 21:25 25 12. Stropkov 20 6 5 9 23:26 23 13.ŠKP 20 6 5 9 20:22 23 14. Hurbanovo 20 7 1 12 23:41 22 15. Levice 20 5 4 11 29:40 19 16. Piešťany 20 5 4 11 14:35 19 17. Vráble 20 4 5 11 17:48 17 18. N. Zámky 20 3 0 17 12:47 9 A Vranov összpontjából hármat levontak. A 21. forduló párosítása - ápri­lis 5, szombat, 15.30: Mar­tin-Nováky, Hurbano­vo-Piešťany; április 6, vasár­nap, 15.30: Trebišov-Stropkov, Vráble-Levice, Trenčín-ŠKP Bratislava, Gabčíkovo-Devín, Senec-N. Zámky, Púchov-Vra­nov, Ružomberok-Jelšava. UJ SZ-OSSZEALLITAS Pozsony. Szombaton kilenc vi­lágbajnoki selejtezőre került sor, meglepetésnek számít, hogy a favorizált oroszok csak dönteüeneztek Cipruson. Keve­sen számítottak arra, hogy Bel­gium idegenben legyőzi Wales nemzeti tizenegyét. I. csoport: Horvátország-Dánia 1:1 (0:0), góllövők: Suker (50.), ill. Laudrup (82.); 34 000 néző. 1. Görögország 4 2 1 1 7:3 7 2. Dánia 3 2 1 0 5:2 7 3. Horvátország 3 1 2 0 6:3 5 4. Bosznia-Here. 3 1 0 2 3:8 3 5. Szlovénia 3 0 0 3 1:6 0 Legközelebb - április 2.: Hor­vátország-Szlovénia, Bosznia­Herc.-Görögország. II. csoport: Olaszország-Moldá­via 3:0 (2:0), góllövők: Maidini (24.), Zola (44.), Vieri (49.); 25 000 néző. 1. Olaszország 4 4 0 0 8:1 12 2. Anglia 4 3 0 1 7:2 9 3. Lengyelország 2 10 1 3:3 3 4. Grúzia 2 0 0 2 0:3 0 5. Moldávia 4 0 0 4 2:11 0 Legközelebb - április 2.: Len­gyelország-Olaszország. IV. csoport: Skócia-Észtország 2:0 (1:0), góllövők: Boyd (25.), Meet (53. - öngól). 18 000 néző. 1. Skócia 5 3 2 0 5:0 11 2. Ausztria 3 2 1 0 3:1 7 3. Svédország 4 2 0 2 7:4 6 4. Észtország 4 112 1:3 4 5. Belorusszia 4 1 1 2 3:7 4 6. Lettország 4 0 1 3 3:7 1 Legközelebb - április 2. Skó­cia-Ausztria. V. csoport: Ciprus-Oroszország 1:1 (1:1), góllövők: Gogic(31.), ill. Szimutyenkov (32.), 4000 néző. 1. Oroszország 4 2 2 0 10:2 8 2. Izrael 4 2 11 4:4 7 3. Bulgária 3 2 0 1 6:4 6 4. Ciprus 4 1 1 2 4:8 4 5. Luxemburg 3 0 0 3 1:7 0 Legközelebb - április 2.: Bulgá­ria-Ciprus. VII. csoport: Wales-Belgium 1:2 (0:2), góllövők: Speed (67.), ill. Crasson (24.), Staelens (44.), 15 000 néző. Hollandia-San Mari­no 4:0 (1:0), góllövők: F. de Boer 2 (58., 90.), Kluivert (44.), van Hooidong (82.), 48 000 néző. 1. Hollandia 4 4 0 0 17:2 12 2. Belgium 4 3 0 1 7:5 9 3. Wales 6 2 13 14:12 7 4. Törökország 3 1 1 1 8:2 4 5. San Marino 5 0 0 5 0:25 0 Legközelebb - április 2.: Török­ország-Hollandia. VIII. csoport: Románia-Liech­tenstein 8:0 (3:0), góllövők: Po­pescu 4 (28., 30., 68., 82.), Mol­dovan (10.), Hagi (47.), Petres­cu (49.), Craioveanu (71.), 3000 néző. 1. Románia 4 4 0 0 18:0 12 2. Írország 3 2 1 0 8:0 7 3. Macedónia 5 2 1 2 15:8 7 4. Litvánia 3 2 0 1 4:4 6 5. Izland 4 0 2 2 1:7 2 6. Liechtenstein 5 0 0 5 2:29 0 Legközelebb - április 2.: Litvá­nia-Románia, Macedónia-íror­szág. IX. csoport: Észak-írország-Por­tugália 0:0, 9500 néző. Albá­nia-Ukrajna 0:1 (0:1), góllövő: Rebrov (39.), 250 néző. 1. Portugália 6 2 3 1 5:2 9 2. Ukrajna 4 3 0 1 4:2 9 3. É -Írország 5 13 1 4:3 6 4. Németország 3 1 2 0 6:2 5 5. Örményország 4 0 3 1 3:7 3 6. Albánia 4 0 13 1:7 1 Legközelebb - április 2.: Albá­nia-Németország, Ukraj­na-Észak-írország. (sr) Befejeződött a Key Biscayne-i nemzetközi tenisztorna Hingis: 44 perc alatt... ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Mindössze 44 percre volt szüksége a svájci Martina Hingisnek ahhoz, hogy a női döntőben legyőzze az amerikai színekben versenyző Szeles Mó­nikát. Hingis 19 perc alatt hozta az első játszmát, úgy, hogy eköz­ben csak két játékot engedélye­zett ellenfelének, aki hat kettős hibával is nehezítette helyzetét. A második szett - bár 6 perccel to­vább tartott, még nagyobb Hin­gis-fölényt hozott. A mérkőzés nem befolyásolta a női világranglistát, mivel az már korábban eldőlt, hogy hétfőtől ­minden idők legfiatalabb teni­szezőjeként - Hingis veszi át a ve­zetést. Hingis idén mind a 26 mérkőzését megnyerte és ezzel öt versenyen bizonyult a legjobb­nak. A Key Biscayne-ben az első helyért járó 215 000 dollánal együtt ebben az évben már több, mint egymillió dollárt keresett. Szeles Mónika decemberi kézsé­rülése óta először indult rangos nemzetközi versenyen. A döntőbeli szereplés neki 107 500 dollárt jelentett. A férfi fináléban az osztrák Thomas Muster há­rom játszmában simán legyőzte a spanyol Sergi Bruguerát. A döntők eredményei - férfiak: Muster-Bruguera 7:6, 6:3, 6:1; nők: Hingis-Szeles 6:2, 6:1. (sr) Férfi és női I. kézilabdaliga, tizennyolcadik, illetve huszonhetedik forduló Start-győzelem a dél-szlovákiai rangadón ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Teljes fordulót bonyo­lítottak le a hét végén a férfi és a női I. kézilabdaligában. A férfi­aknál befejeződött a kör­mérkőzéses sorozat (április 12­én kezdődik a play off-negyed­döntő és a helyosztó), a nőknél a rájátszás harmadik felvonása volt műsoron. FÉRFIA K Štart N. Zámky-Decora DAC 30:21 (18:12), legeredménye­sebbek: Pochel 7/4, Popov 7/2, illetve Kukucs 9/1, Gogh 6. Csak a harmadik percig (2:2) volt egyenrangú ellenfél a csal­lóközi gárda, a nagy lelkesedés­sel játszó újonc néhány látvá­nyos akciót vezetett, s az 1000 néző (telt ház) nagy örömére fokozatosan növelte előnyét. Ha jobban odafigyelnek az új­váriak, akkor jóval nagyobb arányban megnyerhették volna a dél-szlovákiai derbit. Popov például egy perc alatt két hetest is nagyvonalúan a kapusba do­bott. Apropó, kapus! Feltétle­nül említést érdemel a Štart ve­terán portása, Tóth Mihály, aki a második félidőben szinte mágnesként vonzotta a labdá­kat. A két feltűnően bizonyta­lan játékvezető jóvoltából a hajrában elszabadultak az in­dulatok a játéktéren, aminek az „eredménye" két piros lap lett; az elsőt a dunaszerdahe­lyiek legjobbja, Kukucs kapta, a másodikat pedig - ki tudja miért? - Kálmán Miklós, a DAC edzője, (zsi) A 18. forduló további eredmé­nyei: Košice-Topoľčany 25:25 (14:12), ŠKP Bratislava-Prešov 33:22 (16:8), Barde­jov-Piešťany 23:22 (11:12), Trnava-Pov. Bystrica 27:24 (13:13). Az alapszakasz végeredménye: 1 Košice 18 14 2 2 458:32930 2. Topoľčany 18 13 2 3 461:35328 3. ŠKP 18 13 1 4 524:39227 4. Prešov 18 12 1 5 424:33825 5. Bardejov 18 8 0 10 341:39916 6. Pov. Bystrica 18 7 0 11 395:41214 7. N. Zámky 18 7 0 11 380:43114 8. Piešťany 18 6 0 12 395:43712 9.DAC 18 4 0 14 352:508 8 10. Trnava 18 3 0 15 360:482 6 Az első nyolc helyezett a play off-negyeddöntőbe jutott, a két sereghajtó pedig helyosztót ját­szik. A három győztes meccsig tartó sorozat április 12-én rajtol: Košice-Piešťany, Topoľčany-N. Zámky, ŠKP-Pov. Bystrica, Prešov-Bardejov; DAC-Trnava. Az időközben megváltoztatott versenykiírás alapján a play off­negyeddöntő részvevői alkotják majd jövőre az Extraliga mezőnyét, a DAC és a Trnava ki­esik, az I. ligában folytathatja... NŐK Az 1-6. helyért: Chirana Pre­ma Bratislava-Topolníky 25:19 (10:9), legeredménye­sebbek: Matúšová 8, Hamaro­vá 6, illetve Volner 6. B. Bystrica-Šaľa 27:27 (15:15), Kiricsuk 6, illetve Ritter 6/6. Nitra-Partizánske 23:23 (13:14). 1. Šaľa 27 24 1 2 756:55449 2. B. Bystrica 27 20 2 5 714:56542 3. Nitra 27 19 3 5 728:55241 4. Chirana 27 15 4 8677:59634 5. Partizánske 27 13 3 11 662:61729 6. Topoľníky 27 13 3 11 616:60229 A 7-12. helyért: Zlatná-IS Košice 28:25 (18:12), Hor­váth 6, illetve Samuelčíková 5/4, Ködesi 5; Prešov-Inter 21:21 (13:8), Michalov­ce-Čadca 25:10 (12:6). 7. Zlatná 27 13 3 11 653:65729 8. Inter 27 11 6 10623:61028 9. Prešov 27 9 4 14581:59622 10. Michalovce 27 7 5 15 490:59119 11. Čadca 27 7 0 20503:67314 12. Košice 27 5 0 22 515:68710 Jól játszott a bősi KÓHUCSI labdarúgócsapata az ŠKP elleni II. ligás mérkőzésen. M. Žiga lőtte az egyet­len, de lábában maradt még vagy négy... (Fotó: M. Nagy László) Örül az osztrák Thomas Muster, megnyerte a Key Biscayne-i nem­zetközi tenisztornát (ČTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom