Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)
1997-04-23 / 93. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 23. KULTÚRA - HIRDETÉS 9 Megemlékezés a komáromi múzeum fennállásának 110. évfordulójáról Elődeink hagyatéka Komárom. Száztíz évvel ezelőtt, 1887. április 17-én hirdették ki Komárom Vármegye és Komárom .Városi Történeti és Régészeti Egyletjóváhagyott alapszabályait az egylet közgyűlésén. Ehhez a dátumhoz kötődik a komáromi múzeum létrehozása. KAMONCZA MÁRTA A gyűjtést az egyletben tevékenykedő bencés tanárok végezték. Ezek egyike, Gyulai Rezső egy évvel később, 1888-ban megrendezte az első kiállítást a komáromi református kollégiumban. Április 17-én a múzeum fennállásának 110. évfordulójáról emlékeztek meg az intézmény Nádor utcai főépületében. Az ünnepségenjelen volt Ivan Móro, a kulturális minisztérium főosztályvezetője, az országban működő múzeumok és galériák vezetői, a járás és a város képviselői. Ebből az alkalomból a múzeummal együttműködő intézmények és hivatalok munkatársai emlékérmet kaptak, amelyen a következő szöveg olvasható: Podunajské múzeum 110. Az érmék átadása után nyitották meg az Elődeink hagyatéka című kiállítást, amely tömör áttekintést nyújt a múzeum múltjáról, jeles igazgatóiról, kiemelkedő munkatársairól, illetve az intézmény régészeti, történeti és képzőművészeti gyűjteményeiből. A tárlat május végéig tekinthető meg. A bevezető szöveg szlovák nyelven íródott, és csak azoknak a híres személyiségeknek a portréi mellett függ magyar felirat, akik 1918 előtt éltek, a többi kép és tárgy mellett a szöveg kizárólag államnyelven olvasható. Miután a múzeumnak jelenleg nyolc állandó tárlata van, ezen a kiállításon olyan tárgyak, festmények láthatók, melyek egyébként a raktár polcain porosodnak. A régmúlt idők csodálatos tárgyain - pl. egy intarziával díszített céhláda 1718-ból - kívül a kiállítás második termében a múzeum néprajzi anyagából és a természettudományi osztály gazdag gyűjteményéből láthatunk válogatást. Ez utóbbit már csak azért is érdemes megtekinteni, mert a múzeumnak ilyen jellegű kiállítása - helyszűke miatt - mindmáig nincsen. A kiállítás megtekintése után Mácza Mihály történésszel, a Duna Menti Múzeum munkatársával az intézmény 110 éves fennállásánakjeles évfordulóit tekintjük át. - A kezdeti évek nagy lendülete alábbhagyott. A megkezdett munkát 1900-ban folytatták, amikor az egyletet újjászervezA múzeum életében fontos határkő az 191 l-es esztendő. ték és új nevet is kapott: Komárom Vármegyei és Városi Múzeum-egyesület lett. A múzeum életében fontos határkő az 1911es esztendő. Ekkor a városban működő három közművelődési intézmény - a Múzeum-egyesület, a Közművelődési Egyesület és a Vármegyei Könyvtár - egyesült, és a Jókai Közművelődésiés Múzeum Egyesület nevet vette fel. Az évek folyamán felszaJókai Mór szobra mögött a Duna Menti Múzeum Nádor utcai főépülete. (A szerző felvétele) porodott gyűjteményt 1913-ban a Jókai Egyesület székházában, az újonnan épült Kultúrpalotában helyezték el, ahol helyet kapott a könyvtár és volt egy nagyterme, melyben színielőadások voltak. 1948-ban a Kultúrpalotában járási múzeumot létesítettek, melyet 1949-ben Duna Menti Múzeumnak neveztek el. A múzeum fejlődésének következő szakasza az 1960-67-es évekkel határolható be. Ekkor változott az intézmény minősítő besorolása a szlovákiai múzeumhálózaton belül, s módosult a gyűjtőterülete és szervezeti felépítése is. 1967-ben a Duna Menti Múzeum kezelésébe került a görögkeleti templom, melyben megnyílt az állandó egyházművészeti kiállítás. 1971-től a gyűjtemény szakszerű feldolgozásán kívül az intézményben elkezdődött a rendszeres tudományos munka is. 1975ben a főépületben megnyílt a Jókai Mór állandó emlékkiállítás, illetve Martoson egy parasztházban a népi építészetet és lakberendezést bemutató állandó kiállítás. A múzeum 1979-től megjelenteti a muzeológusok tanulmányait közlő és az intézmény munkájáról hírt adó évkönyvét. 1979-től a Zichy-palotában Komárom 1849-1945 címmel állandó kiállítás tekinthető meg, a főépületben pedig 1980-ban megnyílt a Lehár-emlékkiállítás, szintén állandó jelleggel. 1991ben a múzeum kezelésébe került a komáromi erődrendszer felújított VI-os bástyája, melyben kőtár létesült. Jelenleg az intézmény gyűjteményében több mint 125 ezer tárgy található. Az állandó kiállítások mellett évente több képzőművészeti és tematikus időszaki kiállítást rendeznek. Az európai hírű intézmény irányítója tavaly január l-jétől Elena Lehotská, aki korábban a város egyik szlovák tannyelvű alapiskolájában tanított. A múzeum 1996. július l-jétől a komáromi intendantúrához tartozik. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny - Rimaszombat Lelket tápláló tavaszi versáradás ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Rimaszombat. Hétköznapokon méltán kételkedhetünk: kell-e még a vers, az értékes szépirodalom? S ha igen, akkor miért csak ily keveseknek? Az irodalmi folyóiratok egyre csökkenő példányszámai, egy-egy költő, író alig néhány olvasóhoz eljutó kötete, mind-mind ezt a kételyt növeli. A napilapok, a hetilapok egyre szűkülő terjedelmű irodalmi rovataiból is a vers veszett ki elsőnek. Ennek ellenére vannak gyerekek és fiatal felnőttek, akik számára a szép szó ebben a költészetellenes időben is mindennapi lelki táplálék. Az április 24-én (csütörtökön) 14.00 órakor Rimaszombatban kezdődő Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny ezért lesz az előadóművészettel együtt az irodalom ünnepe is. A délután sorra kerülő elődöntőkben az alapiskolások három korcsoportja és a középiskolások mellett, idén is pódiumra lépnek a felnőttek. Április 25-én (pénteken) 9.30 órakor az első három kategória vers- és prózamondóinak legjobbjai már a döntőben állnak a közönség elé. Utána a fesztivál résztvevői Hanván megkoszorúzzák Tompa Mihály sírját. Estefelé 18.00 órakor a középiskolások és a felnőttek vetélkednek egymással az országos verseny helyszínén, a Rimaszombati Városi Művelődési Központ színpadán. Április 26-án (szombaton 9.00 órakor) Tompa Mihály rimaszombati szobrának megkoszorúzása után, a 10.00 órakor kezdődő gálaműsor keretében adják át a díjakat a győzteseknek. Ezt követően a mezőny legjobbjai 15.00 órakor Tornaiján a művelődési házban állnak ismét közönség elé. A szervezők - a Csemadok OV és Rimaszombati TV, a Pódium Színházi Társaság, az Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a GömörKishont MK valamint a rimaszombati VMK - reményei szerint, mindkét helyszínre szép számban jönnek majd el azok, akiknek az anyanyelvünk, a vers és a széppróza ugyanolyan fontos szellemi tápláléka, mint a másfél száz vers- és prózamondónak. (dusza) A BÖNGÉSZŐ nyertese A Vasárnap 16. számában feltett kérdésre a héten 1218 helyes megfejtés érkezett. A beküldők közül tegnap S. Forgon Szilvia, a Vasárnap szerkesztője közjegyző jelenlétében sorsolta ki a szerencsés nyertes nevét. E héten az 1500 koronát Fülöp Terézia zonctoronyi olvasónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: 1990. március 20-án. (ú) SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A sevillai borbély (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Lorenzaccio (19) KIS SZÍNPAD: Demokraták (19) ÚJ SZÍNPAD: Elveszve New York-ban (19) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Mumus (10) - a Kassai Thália Színház vendégjátéka KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ: Apácák (15) - a Komáromi Jókai Színház vendégjátéka MOZI POZSON Y HVIEZDA: Dante pokla (am.) 15.30,18,20 OBZOR: A Biroda lom visszavág (am.) 15.30 Ragadozók (am.) 18, 20.30 MLADOSŤ: Túlélni Picassót (am.) 15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: 101 kiskutya (am.) 16, 17 Michael Collins (am.) 20 Az ördög maga (am.) 18.30, 20.30 Kolja (cseh) 17.30 A gyerektolvaj (am.) 20 YMCA: A Birodalom visszavág (am.) 15.30, 18, 20.30 TATRA: Suttogj (cseh) 15.30, 18, 20,30 ISTROPOLIS: Az ördög maga (am.) 15,17.30, Gyilkos gyógymód (am.) 20 Dante pokla (am.) 18, 20.30 KASS A DRUŽBA: Sekély sírhant (ang.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Michael Collins (am.) 16, 19 CAPITOL: Gyilkos gyógymód (am.) 15.45, 20.15 Suttogj (am.) 18. ÚSMEV: Dante pokla (am.) 16,18, 20 IMPULZ: Valódi bűn (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKI A DUNASZERDAHELY - LUX: Ragadozók (am.) 17.30, 20 KOMÁROM - TATRA: Evita (am.) 17,19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Ragadozók (am.) GALÁNTA - MOZI: Szép kis nap (am.) 18 ZSELÍZ - SPUTNIK: Nappali fény (am.) 18 LÉVA - SLOVAN: Eldő feleségek klubja (am.) 19 JUNIOR: Moll Flanders (am.) 17,19.30 RIMASZOMBAT - ORBIS: Übü király (cseh) ROZSNYÓ - PANORÁMA: Ragadozók (am.) 16.30, 19 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Ez a mi dalunk! (am.) 19 Negyedik alkalommal Budapesten Könyvfesztivál MTI-HIR Budapest. Immár negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Frankfurti Könyvvásárral közösen a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. A Budapesti Kongresszusi Központban április 24—27. között húsz ország közel hatszáz kiadója, köztük száztíz magyar cég mutatja be termékeit: könyveket, CDROM-okat. Első alkalommal lesznek jelen kínai kiadók és az Orosz Független Kiadók Egyesülésének tagjai. A szakma és a nagyközönség számára is nyitott eseménysorozat központi témája a tankönyv- és szakkönyvkiadás, illetve a terjesztés és a finanszírozás kérdései. Magyarország az 1999-es Frankfurti Könyvvásár díszvendége lesz, ezzel kapcsolatban a fesztivál ideje alatt a művelődési tárca és a vendéglátó rendezvény igazgatója nyílt konzultációt tartanak. Az érintettek konferencián foglalkoznak a gazdaság, az ipar és a kereskedelem szakmai információellátásával, valamint a felsőoktatási tankönyvkiadás támogatásával és a könyvtárak szerepével. A határon túli magyar kiadók és kereskedők szintén foglalkoz nak az őket érintő kérdésekkel, és összeülnek a jelentós magyar könykereskedelmi láncok képviselői is. Több kiadó új terméket jelentet meg a fesztivál alkalmából, amelyeket piros csíkkal jelölnek meg. A standokon bemutatókat, felolvasásokat rendeznek. Philips Fizz 7.990,- Sk-ért (HÉA nélkül) D D A készülékek új ára! G Globtel GSM Hogy az emberek beszéljenek egymással. VK-312/13