Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)
1997-04-16 / 87. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 12. PANORÁMA FJ 16 „Matúšt kolléganőim az irodában fektették le, megetették, teával itatták..." Az apja elhagyta, a nevelőanyjától megszökött Kiss Ferencet, Nagymagyar polgármesterét ebben a 3300 lelket számláló községben - a lakosok fele roma - már semmi sem lepi meg. De a múlt hét hétfőjén történtekről elmondható: a kivétel erősíti a szabályt. PÉTERFI SZONYA - Nem szeretném, ha a kisembereken vernék el a port, hiszen nem az ő, hanem „felettesek", illetve a lyukas szociális háló hibájából volt a 14 esztendős Matúš két napon át hajléktalan. Mindazok, akik segítették intézeti elhelyezését, megszegték az előírásokat - mondja a polgármester, majd belefog a történetbe: - A hivatal ajtaja előtt találtunk rá az átfázott, koszos gyerekre, aki azt állította, hogy vasárnap este nevelőanyja verése elől menekült az éjszakába. Noha behúzódott az óvoda kazánházába, felmelegedni nem tuMásnap ismét a községi hivatalban kötött ki. dott. Láttuk rajta, hogy lázas, ezért elvittük az orvosnőhöz. Kapott gyógyszert és igazolást, hogy a testén található nyomok veréstől származnak. Matúšt kolléganőim az irodában fektették le, megetették, teával itatták, mialatt mi az elhelyezése ügyében telefonálgattunk. Fáradozásunk végül sikerrel járt, a hétfőről keddre virradó éjszakát a fiú a somorjai gyermekotthonban tölthette. Ám a szellemi fogyatékos kamasz másnap ismét a községi hivatalban kötött ki, ugyanis károsodása miatt nem maradhatott az egészségesek között. A községi hivatal munkatársai ismét teMilliós károk Betörések, balesetek POZSONY A belügyi szerveknek kedden száz betöréses lopást jelentettek, a tulajdonosok kára a becslések szerint 2,2 millió korona. Ugyanezen a napon 140 közlekedési baleset történt, ketten meghaltak, négyen súlyos sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár hozzávetőleg 3,7 millió korona. (TA SR) lefonálgatni kezdtek, s a felettes szervtől, a Dunaszerdahelyi Járási Hivataltól várták a segítséget. Hasztalan, mert az ígérgetés ellenére a munkaidő végéig a gyerek intézeti elhelyezését nem oldották meg. A polgármester, még mielőtt saját otthonába vitte volna a gyereket, a pozsonyi diagnosztikai intézetben érdeklődött afelől, mitévő legyen. Az intézetben megértőnek bizonyultak, mert közölték: viheti hozzájuk a fiút. - A saját autómmal szállítottam őt a fővárosba. Csak amiatt aggódtam, hogy az idegességtől hányingerrel küszködő és reszkető srác nehogy rohamot kapjon. Végül szerdán délelőtt jelentkeztek a járásiak azzal, hogy elviszik a fiút. Képzeljék, nem tetszett nekik, hogy nem a községben töltötte az éjszakát, hanem Pozsonyban. Végül is elmentek érte, és a járás egyik szociális intézetében helyezték el. Mi lehetett az oka, hogy Matúš semmi áron nem akart hazamenni? Kiderült, hogy bonyolult ügyről van szó. A gyerek apja Kelet-Szlovákiából származik, ott is élt, de a három gyerekéről nem ő, hanem az állam gondoskodott. Tizenvalahány évvel ezelőtt Nagymagyarra köl tözött, lett egy élettársa, ám a gyerekeivel továbbra sem törődött. Másfél éve, ki tudja miért, Matúšt kihozatta a strážskei szociális intézetből, és magához vette. A kissé együgyű gyerek - a kisegítő iskola 2. osztályát látogatta - megszokta új környezetét és családját. Tavaly nyáron megváltozott a helyzet. Az apa szakított az élettársával, és egy fiatal roma lánnyal ismét Kelet-Szlovákia valamelyik falujába távozott. A fiáról pedig megfeledkezett, bár azt elintézte, hogy a családi pótlékot az új címére küldjék. Matúš azóta egyre gyakrabban fordult meg a faluszéli péróban, ahol megtudta, hogy az, akit az édesanyjának hitt, nem az. A viszonyuk elmérgesedett. - Mit gondol, Matúš miért szökött meg otthonról?- kérdeztük a nevelőanyától. Nem vertem meg. Akkor sem kapott, amikor lekurvázott. -Amikor az apja elhagyott, nem bántam, hogy a fiút nem vitte magával. Saját gyerekem nincs, gondoltam: jól megleszünk. Abban bíztam, hogy majd öregségemre támaszom lesz. Sajnos, nyár óta nagyon megváltozott, mindig a péróba szökött, a szipózók közé. Sok rosszat tanult tőlük, nem is hiszem, hogy nem próbált ki valamit ő is. A sajátomként gondoztam, 2110 koronás segélyből éltünk. Vasárnap összekaptunk. Láttam rajta, hogy lázas, nem akartam a péróba engedni. Átkozódtam, kiabáltam, de nem vertem meg. Akkor sem kapott, amikor lekurvázott -jajveszékelt az utcán S. Hermin. - Ágyba akartam parancsolni, de elszökött. Ki tudja, hol verekedett, mert én nem raktam meg. Hétfőn aztán mindenütt kerestem, végül a hivatalban tudtam meg, hogy semmi áron nem akar visszajönni. Az persze bánt, hogy engem a hivatalok nem kerestek meg, nem kérdeztek a gyerek felől. Eddig megfeleltem, most meg, azért, mert az apja elhagyott, már semmi közöm hozzá? A ruhái is itt maradtak- siránkozott. A hivatalos masinéria, noha kissé akadozva, végül mégis beindult. Az önkéntesen hajléktalanná lett gyereknek tető van a feje fölött, a rendőrség pedig rábukkant a feledékeny Koloman P.-re. Az is lehet, hogy Matúš visszakerül testvéreihez, abba az intézetbe, ahonnan bírósági végzés alapján elhozták. Most már csak az a kérdés, hogy az apa fog-e fizetni a fia intézeti elhelyezéséért. Nagymagyaron ugyanis munkanélküli volt. TAN-GO TOURS e-mail: tango@nctlab.sk http://www.tango.sk ^íTir^rain r ePÜIővel: stúdiók és apartmanoki hét 8 300-9 800 koronáig, szálloda regLlvXlLlLialrlLJ geliver 1 hét8 800-11 200 koronáig autóbusszal és repülővel: 6 490,- Sk íprirar^m l 1-*"* r©PÜIŐvel: apartmanok 1 hét 14 490-15 490 koronáig, szálloda félpanzióval lL>IJLr ÜuLÜJ^) 1 hét 14 990-19 990 koronáig. További ajánlataink: Izrael, Egyiptom, Thaiföld, Kenya, Brazília, Argentína, Hawaii szigetekés USA. REPÜLŐJEGYEK A VILÁG MINDEN ORSZÁGÁBA! Kolárovo Pri Hoteli Váh tel ./fax: 0819/942101 942131 Bratislava Heydukova 6 tel.: 07/324 992, 324 993 fax: 07/324 991 FELSŐREMETE Gazégetés áldozattal Harmad- és negyedfokú égési sérüléseket szenvedett a hét végén egy helybeli polgár, amikor családi háza kertjében a száraz füvet és gazt égette. Munka közben tüzet fogott a ruhája, és segítség híján csaknem az egész teste megégett. A gyors orvosi beavatkozás ellenére a kórházban belehalt sérüléseibe. (kat) KASSA Új utazási iroda A Fischer utazási iroda a Malom utcában nyitotta meg első kassai fiókját. Ennek az utazási irodának az az egyik érdekessége, hogy távoli helyekre a saját, Boeing típusú repülőgépeivel szállítja az ügyfeleit, de addig, amíg nem tud megegyezni a hazai repülőterek üzemeltetőivel, a szlovákiai utasoknak Prágában, Brünnben, Ostravában vagy Budapesten kell felszállniuk a gépre, (g-f) SZOBRÁNCI JÁRÁS Lopott autót fogtak Egy gyanúsnak tűnő, Nissan típusú furgont tartóztattak fel a napokban határőrök a felsőnémeti határátkelőhelyen. A kocsi a dokumentumok szerint egy opavai cég tulajdona, ám a rendőrség megállapította, hogy a papírokon feltüntetett cég nemcsak Opavában, hanem egész Csehországban nem létezik. A járművet lefoglalták, a vezetőjét pedig őrizetbe vették, (k-t) VÁG ÖJ H ELY Elcsábított egy fiatalkorút Fiatalkorú ellen elkövetett nemi visszaélés vádjával állítják bíróság elé azt a harmincnyolc éves mérnököt, aki néhány nappal ezelőtt a vágújhelyi vasútállomáson pöstyéni kirándulásra csábított egy tizennégy éves leányt, egyébként a helyi kisegítő iskola hatodik osztályos tanulóját. A fürdővárosban a féfi szobát vett ki az Atom Szállóban, ahol fajtalankodott a fiatalkorú lánnyal. Az esetet egyébként a hotelportás jelentette a rendőrségnek. A vádlottat, aki tudta, hogy kiskorút csábított el, mivel ittas volt, előbb a nagyszombati kijózanítóba szállították. A tettes a rendőrségi tájékoztatás szerint egyelőre szabadlábon védekezhet. (TA SR) Közös játékunk A múlt heti nyertesek Az Uj Szó és a Szlovák Rádió Magyar Szerkesztősége közös játékának múlt heti nyertesei a következők voltak: hétfőn Juhász Erzsébet, Rimaszombat, kedden Sidó Mária, Dunaszerdahely, szerdán Bányi Éva, Kolony, csütörtökön Horváth Márta, Dunaszerdahely, pénteken Tummová Rozália, Feketenyék. Dunajská Streda g Obchodná 18 i tel./fax: 0709/529 968 * 25,sz.|SZELMMy •s Krá f slovenských pív Á Szlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének műsora a 927 kHz-es és 1017 kHz-es frekvencián Ha még ma nyerni szeretne 300 koronát, figyelmesen olvassa el az ÚJ SZÓ mai számát, és hallgassa délután három és fél hat között a Szlovák Rádió magyar adását. Az adásban elhangzik egy, az ÚJ SZÓ mai kiadásával kapcsolatos kérdés és egy telefonszám. Aki elsőként tárcsázza a Pavilon stúdióját, és helyes választ ad, azonnal gazdagabbnak érezheti magát háromszáz koronával. Olvassa az ÚJ SZÓ-t, hallgassa a magyar adást, és nyerjen! •1 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: HŰVÖS, VÁLTOZÉKONY IDŐ, 4-8 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 06.02 - nyugszik 19.42 órakor. A Hold kel 13.25 - nyugszik 03.07 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 340, árad; Medve: 230, apad; Komárom: 285, apad; Párkány: 220, apad. Hűvös, változékony lesz az idő, napközben helyenként felszakadozik a felhőzet, számottevő csapadék nem valószínű. A hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul. Közepes erejű, északi szél. Hasonló lesz a csütörtöki és pénteki időjárás is. Éjszakánként mínusz 3 - plusz 1 fokig csökken a hőmérséklet, s napközben is csak 4 és 8 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk, a déli területeken 10 fokos csúcsérték várható. ORVOSME TEOROLOGIA A hűvös időre érzékenyeket kellemetlenül érinti a hidegfronthatás, nehézségekkel számolhatnak a mozgásszervi, főleg a reumás betegek és a vérnyomásukkal bajlódók is. Ez a fronthatás tulajdonképpen senkinek sem kedvez, romlik az ekcémás bőrbetegek állapota, többeknél emésztési zavarok is felléphetnek. Általános fáradékonyság, levertség, esetleg depresszió lesz tapasztalható. Némi vigaszt jelent, hogy éjszaka már nyugodt, mély alvásra számíthatunk. - Miért nem hozták haza? - kérdezi Kiss Ferenc polgármestertől Matúš nevelőanyja. (Prikler László felvétele)