Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)
1997-04-12 / 84. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 12. SPOR T/TÉVÉ ÉS R ÁDIÓ - SZO MB AT í u sM. A negyedi temetőben Szvityel József sírjánál. „Fiunk halálával olyan veszteség ért bennünket, amelyet pénzzel nem lehet pótolni" - mondja Szvityel Lajos. (A szerző felvétele) A szülők hat éve kártérítést kaptak azért, hogy Szvityel Józsefet 1968-ban halálosan megsebesítették „Ne félj, míg engem látsz!" mondogatta apjának a fiú A negyedi Szvityel József 1968 augusztus 23-án barátjával nézelődött Pozsonyban, amikor egy megszálló orosz katona hátulról rálőtt a két fiatalemberre. KAMONCZA MÁRTA Éppen a közelben tartózkodott egy Jugoszláviából érkezett újságíró, Kemal Ujkosevics. A két fiatalembert ő szállította kórházba. Az egyik fiú még aznap meghalt. Szvityel József három hónapig élt, november 25-én hunyt el a kórházban. A hetvenkét éves Szvityel Lajos, az édesapa 1968-ban Pozsonyban, a Priemstav vállalatnál dolgozott. Naponta meglátogatta a fiát a kórházba. „Csaknem harminc év telt el azóta, de én ma is pontosan emlékszem mindenre - állítja. - Akkor nem voltam ott, amikor a fiamat meglőtték, de az a jugoszláv újságíró mindent elmondott. Szavai szerint a két vérző fiút azonnal kórházba vitte. Az egyikben nem fogadták őket, el kellett vinni egy másik kórházba. Az orvosok azt mondták, hogy a fiam vastagbelét teljesen összeroncsolta a golyó. Kétszer is megműtötték. Mindennap bementem hozzá. Néhány hét elteltével a fiam kezdte jobban érezni magát. Már nem is tartották az intenzív osztályon, sőt az orvos azt mondta, hogy egy kevés bort is vihetek neki. Egyszer a kórházban meglátogatta egy orosz tiszt. Én is találkoztam veAkkor már halott volt. November 25-e, Katalin napja volt. le. Azt mondtam neki, nem akarok semmit, csak azt, hogy József meggyógyuljon. De nem így történt." Az idős férfi itt szünetet tart. Az emlékezés még most is könnyeket csal a szemébe. „Azon a bizonyos novemberi hétvégén hazajöttem, a fiam pedig kimenőt kapott a kórházból. Legalábbis nekünk azt mondták. Hétfőn, amikor meglátogattam, már nem volt a szobájában. A betegek azt mondták, hogy átszállították az intenzív osztályra. Sikerült beszélnem vele. Megkérdeztem tőle, hogy mitől romlott meg az állapta, mit esi nált a kimenő alatt, de nem válaszolt. Majd jöttek az orvosok, engem pedig kiküldtek. A folyosón üldögéltem, amikor szólt az egyik ápoló, hogy megnézhetem a fiamat. Akkor már halott volt. November 25-e, Katalin napja volt." Szvityel Lajosné, az édesanya is könnyekkel küszködik. Mint mondja, számára az a legnehezebb, amikor József ikertestvérét, Lajost egyedül látja. „Tudja, az ikrek szinte mindenhová együtt mentek. 1968-ban még mindketten a Priemstav tanonciskolájába jártak. Lajos augusztus elsején elment katonának, József pedig otthon maradt. Aztán már sohasem láttam együtt őket" - teszi hozzá szomorúan az apró, törékeny asszony. Az édesapa elkísér a temetőbe. Mutatja a fia sírját. A sírkövön látható fényképen egy jóképű fiatalember mosolyog ránk. „Mindig jókedvű volt szegény - jegyzi meg halkan Szvityel Lajos. Gyakran mondogatta: ne félj, apa, míg engem látsz! Aztán mit ad Isten? Még tizenkilenc éves sem volt, amikor meghalt. Hat évvel ezelőtt kaptunk százezer koronát, mintegy kárpótlásként. Nem mondom, hogy nem jött jól a pénz, de egy ember életét nem lehet anyagiakkal pótolni." Szabó József, Negyed polgármestere segített az idős szülőknek abban, hogy fiuk haláláért legalább kárpótlást kapjanak. Mint mondja, számára ez természetes volt, hiszen Szvityelék rendes, dolgos emberek. Á szörnyű tragédia napjaiban az egész falu lakossága velük érzett. Peter Legner emléktáblája a pozsonyi főtéren. Itt dördültek el a lövések 1968-ban. Eltérnek a vélemények arról, hogy mikor történt az incidens: augusztus 21-én, 22-én vagy 23-án. (Fotó: Somogyi Tibor) KOMÁROM Együttműködés a vámhivatallal Hétfőn a Közlekedési Bank Rt. már második kirendeltségét nyitotta meg a városban. A Pozsonyi úton található iroda szorosan együttműködik a vámhivatallal, azaz munkatársai a banki szolgáltatások mellett az elvámolással kapcsolatos pénzügyeket is intézik. A Közlekedési Bank most megnyílt kirendeltsége már a huszonnegyedik az országban. Az ünnepségen jelen volt Ján Beňo, a pénzintézet vezérigazgatója és Pásztor István, Komárom polgármestere, (km) NAGYKAPOS Ésszerű energiafelhasználás A villamos energia ésszerű felhasználásáról tartanak előadásokat április 15-én a vajáni hőerőmű nagykaposi szabadidőközpontjában. A szakemberek elsősorban a háztartási gépek és más elektromos berendezések gazdaságos üzemeltetésére hívják fel a figyelmet. A rendezvényen háztartási gépeket gyártó és árusító cégek képviselői is megjelennek, (kgy) FÉL Kereszténydemokrata bál Az MKDM Szenei Területi Választmánya és féli alapszervezete a múlt hét végén rendezte meg a harmadik járási táncmulatságot. A bálon polgármesterek, önkormányzati képviselők, továbbá a szomszédos járások és a pozsonyi városi szervezet MKDM-es vezetői vettek részt. A támogatóknak köszönhetően 64 értékes díjat sorsoltak ki. A több mint 300 résztvevő között volt Farkas Pál, az MKDM alelnöke, Bárdos Gyula parlamenti képviselő és Agárdy Gábor elnökségi tag. (dr) IPOLYBÉL Rozsdás csillag a magasban Egykor bizonyára vörös színben pompázott a ma már rozsdamarta ötágú csillag az ipolybéli mezőgazdasági szövetkezet egyik kapu ja fölött. Bizonyára a helybeli ek régen sem igen tekintg ettek fel rá, a rendszerváltás óta pedig már rá sem hederíte nek. Valószínűleg ezért maradhatott háborítatlanul a helyén. (bodzsár) KASSA Sok a munkanélküli A Kassai kerületben február végén közel 64 ezer munkanélkülit tartottak nyilván. A 18,16 százalékos munkanélküliséggel az ország nyolc kerülete közül a Kassai az utolsó előtti helyen található. Csak az Eperjesi kerületet előzi meg. Alojz Engliš, a kerület munkaügyi hivatalának nemrég kinevezett igazgatója szerint „van némi esély a gondok megoldására", (g-f) NAGYKAPOS Kiégett egy Fiat gépkocsi Szerdára virradó éjszaka ismét gyújtogattak a városban. Az egyik lakótelepen ezúttal egy helybeli őrző-védő kft. alkalmazottjának Fiat Regata típusú autója vált a lángok martalékává. Az elmúlt két esztendőben hat gépkocsit gyújtottak fel Nagykaposon. (t-k) A szerző felvétele VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ERŐSEN FELHŐS, NÉHOL BORULT ÉGBOLT, 5-9 FOK ELÖREJELZES A Nap kel 06.10 - nyugszik 19.36 órakor. A Hold kel 09.44 - nyugszik 00.12 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 330, apad; Medve: 280, árad; Komárom: 320, árad; Párkány: 250, árad. Erősen felhős, néhol borult lesz az égbolt. Mindenütt előfordulhat csapadék. A kora délutáni hőmérséklet 5 és 9 fok között alakul. Az erős északnyugati, északi szelet a hegyekben viharos lökések kísérhetik. Vasárnap időnként felszakadozik a felhőzet, de hétfőn ismét borult lesz az égbolt. A legalacsonyabb hőmérséklet holnapra virradó éjszaka mínusz 2 és plusz 2, holnapután hajnalban 0 és mínusz 4 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. ORVOSMETEOROLOGIA Az uralkodó időjárási viszonyok növelhetik az alacsony vérnyomásúak teljesítőképességét, a magas vérnyomásúakra viszont kedvezőtlen hatással lehetnek. Rosszabbodhat a mozgásszervi betegségekben szenvedők állapota, gyakoribb lehet a fejfájás főleg azok esetében, akik gerincbántalmakban szenvednek. Úgyszintén kedvezőtlenül hat az időjárás a bőrbetegségekre. Akik hajlamosak a meghűlésre, most fokozottan ügyeljenek a megfelelő öltözködésre. behlin : v 6 vars ö 5 ; 4 7 KUEV 8 ÉCS » / 8 PÄRIZS 17 . 4. M0NC Hr BÉ C*V BUUAPtSi TUNISZ 17í®l -19 KAIRÓ