Új Szó, 1997. március (50. évfolyam, 50-73. szám)

1997-03-26 / 71. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 849. PAN O RÁMA F| Ma játsszák a magyar labdarúgó NB I huszonkettedik fordulójának valamennyi mérkőzését Az Újpest üldözi az MTK-t... Budapest. A labdarúgó NB I. elsőségének sorsa sokak szerint eldőlt, miu­tán az MTK egyszerűen megrendíthetetlen. MTI-JELENTÉS A hétvégi 21. fordulóban féltu­catot lőtt a pécsieknek a kék-fe­hér gárda, míg a Ferencváros Vácott hagyott ott két pontot, hiszen nem nyert, csak 1:1-et ért el. így azután a szombaton ma­gabiztos Újpest jobb gólkülönb­ségével a második helyre ugrott előre, megelőzvén a huzamos ideig ott „horgonyzó" Ferencvá­rost. A mai 22. fordulóban új - újpes­ti - kihívóval szembesülhet az MTK, amely most hét pont előnnyel vezet a lila-fehérek előtt. Nos, ez a két gárda éppen a Megyeri úton néz farkassze­met egymással. Ha az ÚTE nyer, úgy ismét érdekessé válhat a versenyfutás. Nagy László edző védencei tavasszal a négy talál­kozó közül hármat megnyertek. Hasonló mérleggel rendelkez­nek Illések, csak a Ferencváros elleni örökrangadó remiztek a kék-fehérek. Az MTK biztosan vezeti a tabellát, így nyugodtan futballozhat. A nagy érdek­lődéssel várt összecsapást élőben közvetíti a Duna Televí­zió. Ami a Ferencvárost illeti: a ta­vasszal gyengélkedő Csepelt fo­gadja az Üllői úton. Egyszerűen megoldható „házi feladat". Vagy: ki tudja..? Varga István, a csepeliek vezetőedzője pesszi­• A jégkorong Extraliga A-cso­portja rájátszásának utolsó for­dulójában a Slovan 4:2 (2:2, 1:0, 1:0) arányban kikapott Lip­tószentmiklóson, és így nem ke­rült playoff-elődöntőbe, ahová a Košice és a Trenčín után bejutott a Poprad és a Martin is. Két to­vábbi eredmény: Trenčín-Mar­tin 3:5 (1:2, 2:3, 0:0), Košice -Poprad 4:3 (0:1, 3:2, 1:0). B­csoport, 11. forduló: Skalica -Michalovce 5:1 (3:0,1:1, 1:0), B. Bystrica-Sp. N. Ves-l:l (0:0, 1:0, 0:1), Zvolen-Prešov 7:2 (0:0, 2:0, 5:2), Nitra-Dubnica 4:1 (2:0,0:1,2:0). • A Key Biscayne-i tenisztorna Ma a huszonkettedik forduló mérkőzéseivel folytatódik a magyar labdarúgó NB I (Fotó: Nemzeti Sport) mista: „Jelenlegi helyzetünkben az Üllői úton csak a tisztes hely­tállás lehet a célunk. Szombaton viszont hazai környezetben mindenképpen győznünk kell a pécsiek ellen." Az utolsó helyen árválkodó pé­csiek a Vácot fogadják, jelenlegi 12 pontjukhoz talán „hozzátol­danak" egyet. A tavasszal lehet­séges 12 pontból egyet be­gyűjtött Kispest-Honvéd nehéz csata elé néz, Debrecenbe utazik le. A Zalaegerszegen vesztes Győr várhatóan vigasztalódik a Sió­fok ellen odahaza, míg egy­szerűen megtippelhetetlen a III. Kerületi TVE-Zalaegerszeg ösz­szecsapás végeredménye. Nem sok jó vár a Stadlerre a Fáy utcában, a formás futballt nyúj­tó Vasas az egyértelmű esélyes. A Haladás a Szőnyi úti balsze­rencsés 2:3 után talán legyűri a Békéscsabát, míg a Videoton a BVSC-t fogadja. A fővárosi vasu­tasok nagyon harcos erényeket EREDMÉNYEK E S E M E Ň Y E fC érdekesebb eredményei - férfi­ak 3. forduló: Muster-Haas 6:1, 6:2; Courier-Draper 4:6, 6:1, 6:4; Sampras-Clavet 6:3, 7:6; Tyllström-Moya 6:4, 3:6, 6:3. Nők, 4. forduló: Hingis-Lihov­ceva 6:3, 2:6, 6:3; Novot­ná-Kurnyikova 6:3, 6:4; Tes­tud-A. Sanchez 6:0, 7:5. • Előkészületi férfi kézilabda­mérkőzésen Stupaván, Szlová­kia ll:9-es félidő után 24:19-re legyőzte Japán válogatottját. • Fabrizio Ravanelli, olasz lab­darúgó combsérülése miatt nem szerepelhet hazája következő két világbajnoki selejtezőjén. • Akár 45 éves börtönbüntetés­sel és 2 millió dolláros pénzbír­sággal is sújthatják Don Kinget, amennyiben bebizonyosodik, hogy a profi ökölvívás világában tevékenykedő hírhedt mérkő­zésszervező-menedzser - bizto­sítási csalást követett el. • Bécsben kisorsolták, hol ren­dezik meg a férfi kézilabda KEK döntőjének első mérkőzését. Eldőlt, hogy április 11-én Spa­nyolországban Bidasoa-Vesz­prém találkozóra kerül sor. • Német lapértesülések szerint a Manchester United labdarúgó­csapata érdeklődik Sean Dun­csillogtattak a Haladással szem­ben, idegenben, Székesfehérvá­rott sem esélytelenek. A műsor - 15:00: Pécs-Vác (já­tékvezető: Vad), Debrecen-Kis­pest-Honvéd (Bukovics), Győr -Siófok (Vágner), III. Ker. TVE -Zalaegerszeg (Hanyecz); 17.00: Újpest-MTK (Pillér - élő­ben közvetíti Duna TV); 19.00: Vasas-Stadler FC (Lettrich), Fe­rencváros-Csepel (Hanacsek), Haladás-Békéscsaba (Kiss G.), Videoton-BVSC (Márton). dee iránt. A Karlsruhe dél-afri­kai származású, de már német állampolgárságú csatárát a szi­getországiak vezetőedzője, Alex Ferguson a Bayern elleni bajno­kin a helyszínen figyelte. • Előkészületi labdarúgó-mér­kőzések: Spišská Nová Ves-DAC 1:0 (0:0), góllövő: Šeleng; Ko­kava (IV. ligás)-Rim. Sobota 0:14 (0:5), Piszár 4, Prokop, Sýkora 2-2, Vrábel, Medgyes, Si­ago, Ďurica, Kaličiak, Szikora. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 2, 8, 9, 14, 15, 16, 23, 26, 27, 39, 46, 47, 49, 53, 57, 58, 60, 67, 77, 78. RÖVIDEN Nincs edzőváltás a Slovanban Pozsony. A kedden megjelent Šport című napilap közlése sze­rint hétfőn késő éjszakáig ülésezett a Slovan igazgatótanácsa; megtárgyalta az I. ligás labdarúgócsapat legutóbbi eredmé­nyeit és játékát, s felmentette tisztsége alól Dušan Galis edzőt (helyette Ján Hucko ifiedzőt jelölte). Tegnap azonban Jaros­lav Čaniga alelnök és igazgatótanácsi tag közölte: gyakran ülé­sezik az igazgatótanács, foglakozik az I. ligás együttes helyze­tével, de Dušan Galis továbbra is élvezi a vezetők bizalmát. Ján Hucko, aki hosszú éveket töltött Kuvaitban, állítólag csak egy óráig volt (elméletben) az első csapat trénere... (tv) Ronaldo elhagyja Barcelonát? Barcelona. A világ legjobb labdarúgójának megválasztott bra­zil Ronaldo elképzelhetőnek tartja, hogy elhagyja az FC Barce­lonát. - Szeretnék maradni, de profi játékos vagyok, aki azt nézi, hol jobb neki. A körülmények úgy festenek, hogy elme­gyek - nyilatkozta Ronaldo. A feltételezések szerint Ronaldo ­bárhová is szerződik legalább 27,8 millió dollárért kanyarítja alá a nevét. Az egyik jelentkező a Lazio. Dino Zoff szakvezető kijelentette, szándékukban áll megszerezni Ronaldót. (m) Puhl Gelsenkirchenben fújja a sípot Nyon. Az UEFA kijelölte az európai kupatornák elődöntőinek játékvezetőit. A legnagyobb érdeklődéssel várt Ajax-Juventus Bajnokok Ligája-mérkőzést (április 9.) a spanyol Antonio Lo­pez Nieto vezeti. A magyar Puhl Sándor az UEFA Kupában ka­pott szerepet, az Schalke-Tenerife április 22-i viszavágóján fújja a sípot, (m) Hol folytatja Giovane Elber? München. Megszakadtak a tárgyalások a Stuttgart és a Bayem között Giovene Elber átigazolásáról. Erről Franz Beckenbauer, a bajor labdarúgócsapat elnöke számolt be. A Bayern utolsó ajánlata 8 milió márka volt a 24 éves brazilért, a Stuttgart vi­szont legalább 10 milliót szeretne kapni. Időközben az Atleti­co Madrid is bejelentkezett Elberért, 18 milliót ajánlva, (m) Döntetlenül végződött a prágai derbi Pozsony, tegnap kora este játszották Prágában a cseh labdarú­góliga rangadóját, a 131. Slavia-Sparta derbit. A házigazdák már az ötödik percben Vágner révén vezetést szereztek. Hat perccel később, Siegl góljával kialakult a végeredmény, ami azt jelenti, hogy a Sparta továbbra is 3 ponntal megelőzi nagy vetélytársát a Slaviát. A tegnap délutáni tévés derbit 15 000 néző előtt a FIFA-bíró, Krondl vezette, (zsi) Pénzdíjas asztalifoci-torna Pozsonyban Bratislava Cup '96 ÚJ SZÓ INFORMÁCIÓ Pozsony. Négy ország negyven versenyzőjének, voltaképpen a világ élvonalának részvételével rendezték meg a hét végén Po­zsonyban a Bratislava Cup '96 asztalifutball-tornát. A feltö­rekvő fiatal sportág első fővárosi nemzetközi viadalán elindult a teljes hazai élmezőny, s a legjob­bak pénzjutalomban részesül­tek. Döntők, férfiak (a győztes 4000 koronát kapott): Horváth Imre (magyar)-Bocskay István (romániai) 4:1. Nők (az első 2500 koronát nyert): Ďurkovič Erika (szlovákiai)-Bárdi Katalin (romániai) 1:0. Váratlan a po­zsonyi Duna utcai magyar gim­názum színeiben induló ver­senyző lány elsősége. A legjobb serdülőknek járó díjat Dávid Dániel és Varga Lívia kap­ta, a legfiatalabb indulók Tóth Adrienn (mind Duna utcaiak) és Vízvári Mihály (Pozsony) vol­tak. (j. mészáros) Téli edzőtáborba parancsolták a kínai futballistákat Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság Első az állóképesség Két tini a világ tetején MTI-HIR Peking. A Kínai Labdarúgó Szö­vetség úgy gondolja: a fétis-fo­galom a sportágban az állóké­pesség. Ebből fakadóan az összes első osztályú klub vala­mennyijátékosát téli edzőtábor­ba parancsolták. A magaslati he­gyi-gyakorlás során napi 10 000 métert futottak a labdarúgók, technikai képzésben alig volt ré­szük. S mivel egy évvel ezelőtt (akkor nem volt napi 10 kilométeres penzum...) néhány kínai fútbal­íista a bezártságból egy kis éj­szakai kimaradással próbált sza­badulni, a mostani táboréletet lebiztosították úgy, hogy állig felfegyverekezett, kutyákkal is „kisegített" rendőrök akadá­lyozták meg az éjszakai oldó­dást. Hogy ez tábori kiképzés mihez vezet, még nem tudni, de az élvonalbeli klubvezetők már­is lázonganak, mert a bajnokság egy jelentékeny részében leg­jobb futballistáikat nélkülözni kényszerülnek. Sanghajban ren­dezik meg a Nemzeti Játékokat, ahol valamennyi sportág leg­jobbjai számára kötelező a rész­vétel, így a labdarúgók is oda kényszerülnek majd. Ebből fakadóan a bajnoki célok megvalósítása érdekében talán hiába költött nagy összegeket az erősítésre egy-két klub, mivel ezeket a legjobbakat „kiveszik" a bajnoki küzdelemből. A játé­kosokért fizetett vételárak kez­denek elszabadulni. Az eddigi legnagyobb summa, amit fut­ballistáért asztalra tettek, angol fontban kifejezve 90 ezer volt. E csúcs megdőlt, Hao Haidongért - ugyanezt a valutanemet hasz­nálva - a bajnokcsapat Dalian 172 ezret költött el; az „Augusz­tus 1." nevű együttestől jött Hao a címvédőhöz. Az élvonalbeliek közé most föl­került Qianwei 156 ezret az ed­dig pekingi illetékességű Gao Fengerért, 125-125 ezret pedig két válogatott futballistáért, Han Jinmingért és Jiang Fen­gért. Némileg meglepő, hogy a hadsereg központi klubjánál, az említett „Augusztus l."-nél először kapott állást egy civil ve­zetőedző, aki a Liu Minxin névre hallgat. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Lausanne. Két tinédzser korú amerikai hölgy végzett az első két helyen az elmúlt hétvégén befejeződött műkorcsolya-vi­lágbajnokságon. A 14 éves Tara Lipinski, vala­mint a nála két évvel idősebb Michelle Kwan egyaránt érett versenyzést bemutatva előzték meg a világot. A szakemberek egybehangzó állítása szerint Li­pinski kiegyensúlyozottabban versenyzett, míg Kwan - idén nem először - többször is ap­róbb hibákat vétett. Minden­esetre kettőjük csatája még so­káig eltarthat, hiszen még na­gyon fiatalok. - Ha minden rendben megy, akár a következő 25 évben is egymás riválisai lehetünk - nyi­latkozta Kwan. - ígérhetem, mindig felveszem majd a ver­senyt Tarával. Az ezüstérmes sportoló elmon­dása alapján „fejben" kapott ki Lipinskitől: - Ez az év nem sike­rült valami fényesen, hiszen mind a vb-n, mind a Grand Prix­döntőben, sót, még a nemzeti bajnokságon is hibáztam. Sokat tanultam ezekből az esetekből, elsősorban mentálisan kell fejlődnöm. - Soha nem gondoltam arra, hogy az idén világbajnok leszek. Fő célom, hogy jól szerepeljek a 2002-es Salt Lake Cityben ren­dezendő olimpián. Még a jövő évi naganói játékokat sem vá­rom olyan izgatottan, mint az egyesült államokbelit - mondta a mindössze 34 kg-os, 142 cm magas Lipinski. A két fiatal spor­toló edzői - a kölcsönös szimpá­tia hangján - is kifejtették véle­ményüket a Lipinski-Kwan ver­senyfutásról. - Mindketten nagy bajnokai a sportágnak. Csak az dönt közöt­tük, hogy az adott versenyna­pon ki szerepel jobban - így Ri­chard Callaghan, Lipinski edzője. Frank Carroll, Kwan munkájának Irányítója: - Egy­szerűen fantasztikusak. Két stí­lus, két egyéniség. Amíg Lipins­ki könnyedén fordul és ugrálja a triplákat, addig Kwan tapasztal­tabb, a művészi koreográfiára is odafigyelő versenyző értékelt Carroll, (sr) Szeles Mónika 6:2, 6:1 arányban nyert a svéd Carlsson ellen a Key Biscayne-i tenisztorna negyedik fordulójában (ČTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom