Új Szó, 1997. március (50. évfolyam, 50-73. szám)

1997-03-26 / 71. szám, szerda

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 26. TANÁCSADÓ Tartásdíj emelés P. L.: A bíróság négy évvel ezelőtt mondta ki a bontó­peres ítéletünket, amelyben egyúttal az én gondozá­somba adta a gyermekün­ket, illetve 750 korona gyermektartásdíjat állapí­tott meg. Létezik valami­lyen határidő, amely letelte után perelhetem a tartásdíj emelését? Mennyi egy ilyen perlevél illetéke, ha már be­adhatom? FEKETE MARIAN A tartásdíj emelése iránti bí­rósági beadvány, keresetlevél beadását nem korlátozza semmiféle határidő, hiszen a tartásdíj összege mindig a jo­gosult személy (ebben az esetben a gyermek) indokolt szükségleteitől, illetve a tar­tásra kötelezett személy (a .szülő, illetve ebben az eset­ben az apa) képességeitől és lehetőségeitől függ. Főként az utóbbi körülmény, a tar­tásra kötelezett személy le­hetőségei változhatnak bár­miféle határidőtől függede­nül, és éppen ezért elképzel­hető, hogy akár egy korábbi tartásdíjról szóló ítélet jog­erőre emelkedését követő na­pon már újabb keresetlevelet terjesszen elő a tartásdíjra jo­gosult személy, esetleg annak törvényes jogi képviselője. A második kérdését illetően is pozitív válasszal szolgálha­tunk. A bírósági illetékekről szóló 71/1992. Tt. számú törvény 4. §-a (2) bekezdésé­nek e/ pontja szerint a felpe­rest a tartásdíjról szóló perben illetékmentesség illeti meg. Önnek tehát a keresetlevél beadásáért, il­letve önmagában véve a gyermektartásdíj-emelé­séről szóló perért nem kell fi­zetnie. KÖTVÉNYKERESKEDELEM A Nemzeti Vagyonalap kötvényeivel való kereskedést a kibocsá­tó megbízása alapján az RM-Systém Slovakia végzi. A szervezet által közzétett kimutatás alapján 1997. január 1. és március 24. között a vagyonalapi kötvényekkel a következő forgalmat bo­nyolították le. (U) Anonim üzletkötések 368,25 db Napi átlagos üzletkötés Napi átlagos forgalom Legmagasabb vételár Legalacsonyabb vételár Legmagasabb eladott kötvényszám Legnagyobb üzletkötés Utolsó teljes kínálat Kötvényeladás Kötvényforgalom Eladás összesen Összforgalom 3 004 920,00 Sk 1997. 1. 13. 1997. 1. 13. 3 736 db 30 485 760,00 Sk 321 361 db 4 419 db 36 059 040,00 Sk Közvetlen üzletkötések 104 951 db 920 919 85600 5k 8 160 Sk 8 160 Sk GAZDASÁGI A Pol'nobanka letéti jegyei Pozsony. A napokban a Pol'nobanka megkezdte letéti jegyeinek kibocsátását. Bár a negyedik emisszió még csak most kezdődött, tegnaptól az ötödik kibocsátást is rajtolt. A következő nominális értékek­ben vásárolhatók a letéti je­gyek: 5,10, 20, 50,100, 250 és 500 ezer korona, a lekötési idő 3, 6, 9,12,18, 24,36 és 48 hónapra szól. A kamatok 9,5 százaléktól (3 hónapos lekötési időre) 13 százalékig (48 hónapos lekötési idő ese­tében) változnak. A kamat nagysága a lekötés ideje alatt nem változik. (TA SR) Külkereskedelmi mérleg Pozsony. Szlovákia külkeres­kedelmi forgalma az év első két hónapjában 101,566 mil­liárd koronát tett ki, ez 1996 hasonló időszakához képest 8 százalékos növekedést jelent. A külkereskedelmi mérleg hi­ánya február végéig 10,8 mil­liárd korona. Az együttes ki­vitel 45,37 mid (13 százalé­kos növekedés 1996 hasonló időszakához képest), az e­gyüttes behozatal 56,19 mil­liárd koronát tett ki (5,4%-os növekedés). (TASR) Megkezdődött a divatvásár Trencsén. A trencséni divat­vásár tegnap megnyitotta ka­puit. Ajubileumi, 30. rendez­vényen Csehország, Lengyel­ország, Németország, Bulgá­ria és természetesen a ház­igazda Szlovákia összesen 182 kiállítója mutatja be ter­mékeit. A kiállítók száma ta­valyhoz képest 38-cal bővült, a kiállítási terület eléri a 9000 négyzetmétert. (TA SR) Drágul a telefonálás Prága. Április elsejétől a cseh SPT Telecom drágábban nyújtja szolgáltatásait. A he­lyi hívások az eddigi 2 korona helyett 2,25 koronába kerül­nek impulzusonként. Az inte­rurbán hívások ára nem vál­tozik. A havi átalány is az ed­digi 80 cseh koronáról 90 ko­ronára emelkedik. (TA SR) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1997. március 26-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 53,403 Osztrák schilling 2,784 Francia frank 5,811 Svájci frank 22,690 Kanadai dollár 23,974 USA-dollár 33,014 Német márka 19,599 ECU, EU 38,059 Olasz líra (1000) 19,561 Cseh korona 1,131 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 20,00 22,60 Súlyos baleset után húsz évvel ezelőtt állították le Jaslovské Bohunice-i A-1-es atomerőművet Mi lesz a fűtőelemek sorsa? Jaslovské Bohunice. Az atomerőmű főbejárata után a négy működő blokk felé igyekezve szürke, ki­halt épületek mellett ha­lad el a látogató. TUBA LAJOS Ez az A-l-es atomerőmű, ame­lyet egy súlyos baleset után húsz évvel ezelőtt állítottak le, de helyzetét a mai napig nem sike­rült megnyugtatóan rendezni. Annak idején, az ötvenes évek közepén még minden nagyon szépen indult. Az atomenergia felhasználásának hajnalán a csehszlovák tudomány úgy dön­tött, hogy olyan reaktort hoz lét­re, amelyben nem kell dúsítani az uránt. A hazai uránlelőhelyek szempontjából ugyanis előnyö­sebb volt, hogy a fűtőelemeket nem kellett 235-ös izotóppal feljavítani. így született meg a nehézvízzel moderált, szén-dio­xiddal hűtött reaktor modellje, amelynek építését szovjet konst­ruktőrök segítségével 1958-ban kezdték meg. A feladat azonban nagyon bonyolultnak mutatko­zott, kutatók, mérnökök egész generációja nőtt fel rajta, míg végül 1972-ben megkezdődött az áramtermelés. A csehszlovák reaktorral azonban szinte a kez­dettől fogva gondok voltak. Az első súlyos balesetre 1976. janu­ár 5-én került sor. A fűtőelemek cseréje során elromlott a blok­kolóberendezés, és a frissen te­lepített elem kilőtt a reaktorte­rembe. A baj az volt, hogy a nyí­láson a szén-dioxid is kiömlött és két kezelő megfulladt. A Gre­enpeace szerint ók azcrt nein tudtak elmenekülni, mert a gya­kori lopások miatt a hozzájuk legközelebb lévő vészkijáratot zárva tartották, a következőt pe­dig már nem érték el. Az A-l-es sorsát azoban nem ez, hanem éppen az egyik, modern­nek tartott megoldása pecsétel­Az A-l-es esete a világ 4.-5. legsúlyosabb bal­esetének számít. te meg. A reaktort ugyanis úgy tervezték, hogy menet közben is lehetett benne cserélni a fűtőelemeket, ami jelentős több­lettermelést biztosított. 1977. február 24-én viszont a kezelők elsiették a cserét, a betolt fűtőelemről elfelejtették eltávo­lítani a nedvszívó védőréteget. A megduzzadó anyag elzárta a hűtőfolyadék útját és a felszökő hőmérséklet megsértette az 571 fűtőelem egynegyedét. A radio­aktív szennyeződés a reaktorte­rembe is kijutott. Az illetékesek azt állítják, hogy a szabadba nem jutott belőle, de tény, hogy az A-l-es esete még ma is a világ negyedik-ötödik legsúlyosabb atombalesetének számít. Az A-l-es közel húsz éve nem működik, de felszámolása azóta is vontatottan halad. A helyzetet súlyosbítja, hogy a kiszabadult nehézvíz azóta kor­rodálta a fűtőelemek köpenyét, sőt 1991-ben egy újabb baleset miatt erősen radioaktív chrom­pik jutott a reaktorterembe. A kilencvenes évek elején a hely­zet annyit változott, hogy a ha­zai szakemberek külföldi válla­latokat is bevonhattak a munká­ba. Ennek eredményeként - egy, a közelmúltban a kormány elé ter­jesztett anyag szerint - tavaly befejeződött a reaktorterem de­kontaminációja és folyik a fűtőelemek elhelyezésére szol­gáló medence tisztítása. Továbbra sem sikerült viszont megkezdeni a fűtőelemek el­szállítását Oroszországba. Ez már évek óta téma, a bohunicei erőmű számára az idén is fel­adatként szerepel legalább egy szállítmány útnak indítása. Mi lesz a Calex hűtőgépgyár dolgozóival? Kétoldalú kereskedelmi szerződéseket írtak alá Partnereket keresnek Izmosodó kapcsolatok ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Aranyosmarót. Az aranyosma­róti Calex 3300 dolgozója közül továbbra is csak 1500-nak tud a vállalat munkát biztosítani, és ezek is csak a bérük hatvan szá­zalékáért dolgoznak. A kormány ugyan döntött már az üzem revitalizációjáról, de az Új Calex elnevezésű program csak a jövő hónaptól lép életbe és korántsem old meg minden problémát. Amint azt Jozef Ton­kovičtól, a Calex személyzeti igazgatójától megtudtuk, a vál­lalat részvényeinek 24 százaléka az Általános Hitelbank, 25 szá­zaléka az Omnia Rt. és 51 száza­léka a gazdasági minisztérium tulajdonába megy át. Abban az esetben, ha sikerül megfelelő külföldi partnert találni, az ál­lam ennek fogja eladni a tulajdo­nában lévő részvényeit - a leg­esélyesebbek között az Elektro­lux és a Merloni cég említhető. Az Új Calex részvénytársaság azonban csak 2380 dolgozót al­kalmazna, 1600-at a termelés­ben, 780-at pedig a nem ter­melői ágazatokban. A vállalat szakszervezeti ve­zetője, Albin Kramár ezért még az új részvénytársaság megala­kulása előtt tárgyalásokat kez­deményez a kormánnyal arról, hogyan lehetne a maradék 970 dolgozó számára is munkát ta­lálni. A Calex vezetősége ugyan még tavaly megszólította a Volkswagen céget, amely fej­lesztési programjához keres új kapacitásokat, de az autógyáro­sok egyelőre halogatják a válasz­adást. A Calex bizonytalan sorsú dolgozóit támogatásáról biztosí­totta a Szakszervezeti Szövetsé­gek Konfederációjának elnöke, Ivan Saktor is, aki a vállalatnál tett látogatásakor elsősorban azt kifogásolta a dolgozói nagygyűlésen, hogy a revitalizá­ciós program kidolgozásakor teljesen figyelmen kívül hagyták a szociális szempontokat, (vm) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. A Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara Nyitrai Regio­nális Irodája tegnap nemzetközi kooperációs találkozót szerve­zett, amelyen hazai, magyaror­szági és szlovén vállalatok kép­viselői vettek részt. Ez alkalomból a nyitrai Regio­nális Irodájának, a kaposvári Kereskedelmi és Ipari Kamará­nak, valamint a szlovén maribo­ri Regionális Gazdasági Kama­rának az igazgatói kétoldalú együttműködési szerződéseket írtak alá, amelyeket már hosszú ideje létező üzíeti kapcsolatokra alapoztak. Amint azt a nyitrai Regionális Iroda igazgatója, Miroslav Ma­sarik elmondta, a nyitraiak Szlo­vákiából elsőként vették fel a kapcsolatot 1993-ban a szlovén partnerrel, és ennek a példaér­tékű együttműködésnek is kö­szönhető, hogy a két ország ke­reskedelmi forgalma tavaly meghaladta a 150 millió dollárt. Vinkó Lapuh, a szlovén partner szerint ez még az idén a duplájá­ra emelkedett, hisz csak a Nyitra környéki vállalatokkal 28 szlo­vén vállalat kötött tegnap üzleti szerződéseket. A kaposvári partner igazgatója, Horváth Lajos elmondta: a so­mogyi üzletemberek szlovákiai kapcsolatait már egy éve a nyit­rai kamara garantálja, és most újabb 11 ottani vállalkozó talál­hatott Nyitrán üzleti partnere­ket. Szekeres Imre, Magyaror­szág pozsonyi kereskedelmi ta­nácsosa arról számolt be, hogy a két ország külkereskedelmi for­galma tavaly elérte a 633 millió dollárt, ami 8,6 százalékos növe­kedést jelent az előző évhez ké­pest, az áruk túlnyomó részét feldolgozott termékek, gépek és energetikai nyersanyagok alkot­ják. Szlovák partnerekkel tavaly 2800 magyar vállalat létesített üzleti kapcsolatot, a közös válla­latok száma pedig 570. (vrabec) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 1997. március 21-én) Bank Felmondási Idő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül Agrobanka (Szlovákiában) 8,70 9,50 11,50 12,00 13,00 2,80-6,50 Banka Haná (Szlovákiában) 8,50 9,50 11,00 11,50 5,50-8,50 Banka Slovakia 8,50 10,00 12,00 13,50 5,50 HYPO-BANK Slovakia 8,75-10,25 9,00-10,00 7,75 Creditanstalt 10,75-12,00 10,75-12,00 10,50-11,75 8,25-8,50 Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) 9,00 9,80 10,50 11,20 11,90 3,50 Istrobanka 9,50 10,50-11,00 11,50-12,00 12,50-13,00 13,00-13,50 5,50 Ľudová banka 6,50 8,25 10,00 10,75 4,25 Pol'nobanka 9,00 11,00 11,50 12,00 4,50 Postabank 7,80 9,25 11,15 12,65 3,75 Prvá komunálna banka 8,00 8,50 9,50 11,00 12,50 5,00 Slovenská kreditná banka 8,00-8,50 8,50-9,00 9,00-9,50 10,00-10,50 10,50-11,00 11,00-11,50 4,00 Szlovák Takarékpénztár 6,00 7,50 9,50 10,50 5,00 Általános Hitelbank (VÚB) 7,00 8,00 9,00 9,50 10,25 10,50 4,00 Tatra banka 3,75-5,00 « - S ÍS;Í Az A-1-es reaktorcsarnoka. Az illetékesek szerint a szennyeződés bennt maradt. (Archív felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom