Új Szó, 1997. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1997-02-10 / 33. szám, hétfő

6 Tévé és Rádió ÚJ SZÓ 1997. FEBRUÁR 10. Kelet-európai alkotás ekkora sikert réges-rég nem aratott már. Lehet, hogy Oscar várományos? Kolja diadalútja a világban SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Diótörő (11) (19.30) KELETSZLOVÁKIAI SZÍNHÁZ: Hamupipőke (10) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Apácák (19 - Nagymegyer) KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ: Don Juan (Rimaszombat - 19) MOZI POZSON

Y HVIEZDA: Star Trek: Az első kapcsolat (am.) 15.30,18, 20.30 OBZOR: Első feleségek klubja (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Kolja (cseh) 15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Veszélyes őrültségek (am.) 17, 20 Egyedül a rossz ellen (am.) 18.30, 20.30 A brooklyni vámpír (am.) 18 A bölcsek kövére (am.) 17.30 Három szín: kék (lengy.) 19 Egy szöszi szerelmei (cseh) 19.15 ISTROPOLIS: Az utolsó marad (am.) 15.30, 18, 20.30 KASS

A DRUŽBA: Sztriptíz (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Star trek: Az első kapcsolat (am.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Egyedül a rosszé ellen (am.) 15.45,18,20.15 ÚSMEV: Miért nem kutya a macska? (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Az ártatlanság portréi (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKI

A KOMÁROM - TATRA: Madárfészek (am.) 17,19 ROZSNYÓ PANORÁMA: A váltságdíj (am.) 16.30,19 Nagymegyer legendái, tényei Nagymegyer. Tánczos Tibor helytörténész a nagymegyeri legendákat, Henkey Gyula antropológus pedig a városban élő magyarok etnikai embertani képét adta közre a Gyurcsó István Alapítvány Füzetek hetedik darabjában. Az előbbi helytörténészi dolgozat a település keletkezésének legendáját, a Mátyás mondakör helyi darabjait és az ezekhez kapcsolható dokumentumokat mutatja be. Az antropológiai tanulmány a Csallóközben élő emberek típusairól ad képet, (d-n) LEGENDÁK ÉS TÉNYEK NAGYMEGYER VÁROSÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL TANCÍM TIIŰK ANAGVMEGWU HÍNMYCYTJU A NAGYMÍÜYESr MACťAtCK Ad: A (társ)szerző megszólal, Új Szó, 1997. február 3. Harag nélkül Jan Svérák és Zdenék Svérák Los Angelesből érkezett - az Arany Glóbusszal (Fotó: ČTK) Az Új Szó 1997/27. számának 6. oldalán figyelmesen elolvastam Bogoly János „A (társ) szerző megszólal" című írását. Bogoly János a Barangoló - Csallóköztől Bodrogközig c. könyv „(társ)alkotója", fentebbi cikkének kezdő soraiban a Szülőföldünk kiskátéja cím alatt megjelent „cikkemről" (Új Szó, 1997/23. sz. 9. o.) tesz említést. Majd néhány sorral alább azt írja, hogy „(...) kénytelen vagyok néhány lényeges pontosító megjegyzést fűzni az említett íráshoz." De vajon - s minden harag Tisztes nevéből nem én kreáltam „Bagoly Lászlót". nélkül -, hogy is van ez, kedves Bogoly János? Lássuk sorjában... 1. A fentebb említett könyvről nem „cikket", hanem klasszikus értelemben vett könyvrecenziót írtam. 2. Ezt az ominózus recenziót nem Veres Péter, nem Vöröss István, nem Veress Miklós, nem Veres János, nem Vörös László, nem Vörös Vince (írók, költők) és még csak nem is „Vörös (nem Veres) Péter (nem József)" tollából olvashatta Bogoly János. 3. A recenziót az 1947-ben Marcelházán született és az 1970-es évtől publikáló, Érsekújvárott élő Vörös Péter költő és kritikus írta. 4. Úgy érzem, hogy a Csallóközből származó vízimolnár és hajós őseim, valamint református lelkész édesapám tisztes vezetékneve nem lehet irónia tárgya. 5. Recenziómhoz Bogoly János egyetlen tárgyszerű, vagy „lényeges pontosító megjegyzést" sem fűzött. 6. A Barangoló c. könyv „elhallgatott (rejtett)" fogyatékosságaira nagy vonalakban én is rámutattam - többre a helyszűke nem adott lehetőséget. Ellenben Bogoly János nagyon helyesen és jogosan teszi, hogy írásának további 74 sorában tételesen felsorolja azokat a „szedési hibákat", melyeket az általa írt fejezetben felfedezett. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a könyvnek volt 2 lektora, 2 nyelvi szerkesztője, nyomdai előkészítője és felelős kiadója is.) 7. írásának befejező szakaszában a szerző a következőket írja: „(...) Vörös Péter jóvoltából ezt a részt talán nem is én írtam, hanem valami Bagoly László..." Nos, a Bodrogköz avatott népszerűsítőjét, az általam igen tisztelt Bogoly Jánost biztosíthatom, hogy tisztes nevéből nem én kreáltam „Bagoly Lászlót". Holott nem kötelességem ismerni Bogoly Jánost, de ez meg engem minősítene. Az az igazság, hogy szerzőnk éber figyelmét elkerülhette a társszerzős mű Tartalomjegyzéke, ahol az ő neve „Bogoly Lászlóként" szerepel. Elismerem, hogy recenziómban ezt a nevet figyelmetlenségből átvettem, mint ahogy Gudmon Ilona nevét meg „Gudmanként" szolgai mód használtam: szintén a Tartalom alapján. Szerencsére én is megőrzöm kézirataim másolatát, s ez azt mondatja velem, hogy az általam írt „Bogoly Lászlóból" az említett lapszámban megjelent recenziómban minden bizonnyal „szedési hiba" következményeként lett „Bagoly László": amely helyesen: BOGOLY JÁNOS. 8. A sajnálatos névelírásért az Új Szónak írt levelemben (1997. február 2.) helyreigazítást kértem, de Bogoly írása megelőzött. 9. Csak sajnálni tudom, hogy Bogoly János a Barangoló c. könyvről írt hibajegyzékét és a településlexikonban is tévesen szereplő saját nevéről írt észrevételeit nem az elmúlt bő egy esztendőben jelentette meg: hiszen a könyv még 1995-ben jelent meg. Vörös Péter Születési éve és helye: 1996, Prága. Apja: Zdenék Svérák. „Anyja": Jan Svérák. A gyerek neve: Kolja. Egyéves kora ellenére már a fél világ ismeri. SZABÓ G. LÁSZLÓ Andrej Halimon Moszkvából, Nyikita Mihalkov ügynöksége által került Prágába, Jan Svérák negyedik játékfilmjébe. „Volt valami a szemében; bármit kérdeztem is tőle, előbb a tekintetével válaszolt - idézi első találkozásukat a harmincegy éves rendező. - Igazából akkor döntöttem mellette, abban a pillanatban, amikor kiderült, sírás közben is képes játszani. Ezt megelőzően ugyanis úgy mondta a szövegét, hogy egyfolytában kuncogott. Hiába kértük őt, hogy próbáljon meg szomorú lenni, ő csak nevetett és nevetett. Aztán közbelépett a mama, megszidta őt, hogy miért olyan engedetlen, erre elkezdett durcáskodni. Megsajnáltuk őt, diLos Angelesben, pár héttel ezelőtt Arany Glóbusszal jutalmazták. csérgettük, hogy ez az, ezt akartuk látni, az elszontyolodott arcodat. Nagyszerű, ügyes vagy, most játszd el azt, hogy... És ő mindent, a legnehezebb kérésünket is teljesítette." Szép, szívszorongatóan emberi történet főhőse Andrej Halimon. Filmbeli édesanyja, Keletről Nyugatra szállva, érdekházasságot köt egy prágai muzsikussal, aki jobb időkben a Cseh Filharmonikusok hegedűse volt. Öccse disszidálása miatt előbb az utcára kerül, majd baráti segítséggel egy temetői „négyes fogat" vonósává avanzsál. Agglegénységét egy fiatal gyászhuszár bocsátja áruba, TALLÓSI BÉLA Pozsony. Vizuális költészet - a műfaj, amelyet a huszadik század cseh képzőművészetének két progresszív alakja, Jiŕí Kolár és Ladislav Novák olyan szinten művel, hogy a világ legnagyobb galériáiban - hogy is mondjam láthatók?, olvashatók? alkotásaik. Jelenleg Pozsonyban, közös kiállításukon érzékelhető a rács mögé zárt poézis, vagyis a bebörtönzött vers. A Szlovák Nemzeti Galériában tanúi lehetünk annak, hogyan ír látványverset a véletlen, s hogy milyen az ecsetvonással fröccsentett rituálé során született költészet. Meg hogy hogyan néz ki a veronázs, a műfaj, amelyet a világon senki más nem művel, csak Ladislav Novák. Mivelhogy ő találta ki. Persze a veronázs nem a spanyolviasz. A Veronában született alkotás = veronázs. Ennyi az egész. Novák mester arról is hozott némi fotódokumentációt, hogy miként festett békafejet a halastó partján emelkedő sziklára. A vizuális költészetnél ugyanis ahogy Novák mester mondja - a legfontosabb a megdöbbenés, a rácsodálkozás momentuma. A rébusz, amelyet nekünk kell megfejteni. A megunt, kidobott tárgyainkból ragasztott, fabrikált, faragott, ácsolt, tákolt, hajtogatott, ollózgatott, térbe domborodó kollázsköltészet. Ugyanis Kolár mester szerint, aki jelenígy lesz egy Trabant áráért az orosz nő „álférje". És ugyanazon a napon: apa is. Kolja könnyen kezelhető kisfiú, nem az a „büdöskölök" fajta. Ötéves kora ellenére meglehetősen nyílt eszű, és rövid időn belül már a ragaszkodását is kimutatja. Anyuka ugyanis lement a sarokra tejért, és elfelejtett hazajönni. Majd hónapokkal később érkezik, immár Németországból, ahol igaz társra lel, Kolja pedig utazik tovább, cseh „papájától" könnyesen búcsúzva. Történik mindez a nyolcvanas évek második felében, amikor olcsón, a lehető legolcsóbban szovjet katonák árulták a benzint Csehszlovákiában. Hollywoodi recept szerint ugyanez a film a leglágyabb happy enddel végződött volna. Visszajörl Berlinből a kiábrándult mama, mély bűntudattal öleli magához elhagyott kisfiát, könnyes szemmel „férje" vállára hajtja a fejét, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Jan Svéráktól azonban mi sem áll távoleg Párizsban él, vizuális költészetet mindenből lehet csinálni. A legbanálisabb eszközből, a legócskább kacatból is. Hogyan? Építő rombolással. Ez az egyik módszere, technikai ars poeticája Ladislav Nováknak, aki azt Érzékelhető a rács mögé zárt poézis, vagyis a bebörtönzött vers. mondja, valamit lerombolunk, és abból újat építünk. Ez a világ rendje: a fejlődés. Művészetre lefordítva: a magasabb színvonalon történő megszólaláshoz vezető út. Ezért gyűri-tépi össze labb, mint az ilyen rózsaszín, mesébe illő befejezés. Amerika azonban - csodák csodája - így is szereti a filmet. A The Wall Street Journal tekintélyes kritikusa szerint „a legjobb hagyományokra építő, szórakoztató és megható alkotás". Még nagyobb elismerés a The New York Times dicsérete: „Ma, amikor a mediális konglomerá„A legjobb hagyományokra építő, megható alkotás." tumok tömkelegével gyártják a durva, személytelen, butító szórakoztató műsoraikat, megnyugtató érzés, hogy értékek is születnek a világon." Vizsgafilmjéért, az 1989-es Olajfalókért Jan Svérák diák-Oscart kapott annak idején. Első játékfilmjét, a Polgári iskolát csak az a bizonyos hajszál választotta el az igazi Oscartól. Ott régi kollázsait Novák mester, s hajtogat belőlük rózsát. Képekkel illusztrált szóvirágot - a szó, kép, térbeli forma furcsa, hármas létformáját, amely - mint mondja - átmeneti állapot a szó, a kép, a forma és a szimbólumok között. Az új tartalomhoz vezető út. Mert Ladislav Novák szerint, újat nem lehet platóni spekulációval kitalálni. Az ember csak munkával, alkotással talál fel dolgokat. Jiŕí Kolár és Ladislav Novák látványtalálmányait, vizuális költészetét március harmincadikáig láthatják az érdeklődők közös kiállításukon a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria kiállítótermeiben. volt az első öt idegen nyelvű film között. Legfrissebb alkotása, a Kolja diadalútja Japánban kezdődött. Az első külföldi díjat Tokióban kapta. Los Angelesben, pár héttel ezelőtt Arany Glóbusszal jutalmazták, amely önmagában is hatalmas elismerés, de mint tudjuk: ez már az Oscar „lakmuszpapírja". New Yorkban és Los Angelesben két-két mozi tűzte műsorára a filmet, de vetítik már másutt is az Egyesült Államokban. Keleteurópai alkotás ekkora sikert réges-rég nem aratott már. A világ negyven országában cseh filmet talán csak a hatvanas évek második felében vetítettek. Vagy akkor sem. Milos Formán és Jirí Menzel mellett ott áll most egy kivételes tehetségű, kamaszképű, minden egyes munkájával nagy feltűnést keltő iljú rendező: Jan Svérák. Ha szerencséje lesz, pár hét múlva Oscar üti a markát. Szeptember elsejétől Haveri az igazgató TA SR- ÉS ČTK-HÍR Pozsony. Miroslav Fischer, a Szlovák Nemzeti Színház főigazgatója szombaton Leopold Haveri színészt kinevezte a prózai társulat élére. Haveri az igazgatói funkciót ez év szeptember elsejétől tölti be. A szlovák sajtóiroda híre szerint a főigazgató Haveriben az emberi problémák mély ismerőjét, kommunikációs képességét és azt értékeli, hogy színészként mindig a művészi kritériumokat érvényesítette. Haveri megtiszteltetésként fogadta a kinevezést, s úgy kívánja végezni munkáját, hogy teljesítse egy olyan jelentős intézmény, mint a nemzeti színház történelmi küldetését. „Hiszem, hogy kollégáimmal megtaláljuk a közös hangot. Mindenféle csalárdság és hátsó gondolat nélkül ehhez nyújtok nekik baráti kezet" - idézi Haverit a cseh sajtóiroda, majd azzal folytatja: kérdés, hogy fogadja Fischer döntését a társulat, s e kinevezés valóban a színészek és a kulturális minisztérium közti ellentét végét jelenti-e, különösen, hogy Haveri nem indult a főigazgató által kiírt pályázaton. Érdekes egybeesés, hogy a Libération francia napilap szombati száma a szlovákiai művészet helyzetéről közöl cikket, rávilágítva a művészeknek a Mečiarkormánnyal szembeni elégedetlenségére. A képen Jiŕí Kolár - kacatokból montírozott önportré Jiŕí Kolár és Ladislav Novák vizuális költészete a nemzeti galériában Ecsettel fröccsentett rituálé