Új Szó, 1997. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1997-02-10 / 33. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1997. FEBRUÁR 10. PANORÁMA GFL Michal Gergeľ: „Idén szigorúbban ítéljük meg az agrártermelőknek nyújtandó támogatás jogosultságát. Igazságosabb a pénzelosztás A pénzügyminisztérium legiszlatív tanácsa előreláthatólag a héten hagyja jóvá az 1997. évi mezőgazdasági támogatási rendszerre vonatkozó határozatot. Idén 8 milliárd 760 millió korona kerül szétosztásra, 1,6 milliárddal több, mint a múlt évben. V. KRASZNICA MELITTA 1995 óta a földművelési tárca irányelvei határozat formájában látnak napvilágot. Mivel jogszabályról van szó, és megjelenik a törvénytárban is, nincsenek kivételek, csupán a módosítás lehetséges, illetve új határozat elfogadására van szükség. Ezt utóbbi történik idén is. Erről kérdeztük Michal Gergeľt, a földművelési minisztérium osztályvezetőjét. Miért volt szükség új határozat kidolgozására? Az utóbbi két évben négyszer módosítottuk az előző határozatot, éspedig annak érdekében, hogy minél rugalmasabban reagáljunk a változó körülményekre. Ennek következtében nehézezentúl szigorúbb elbírálás alá esnek az igénylők. A tartósan veszteséges üzemek - ha nem látjuk a javulás lehetőségét - kimaradnak a dotációkból. Becsléseink szerint a termelők mintegy 8-9 százaléka morzsolódik le ezáltal. Az állam azonban nem kívánja tovább nyújtani agóniájukat. A következő jelentős változás az eddigiekkel szemben, hogy a kedvezőtlen éghajlati és talajtani viszonyok esetében a rendszerjellegű támogatás nyújtásakor-3,570 milliárd korona áll rendelkezésünkre - nagyobb hangsúlyt helyezünk az ellenőrzésre, hogy valóban hatékonyan használják fel a pénzt. Ebből a támogatásból csak azok részesülhetnek, akiknek az esetében 100 hektárra 15 számosállat jut, vagy az évi számosállat-növekedés 0,03 egység hektáronként. Kibővítettük a hitelek kamatainak bonifikálásából eredő támogatásról szóló fejezetet is, mégpedig a gyümölcs-, zöldség- és burgonyafelvásárlásra és -raktározásra, valamint az idényszerű vajfelesleg tárolására felvett hitelekkel. Változott a tejminőségre nyújtandó támogatás módja is. támogatást az a gazdálkodó, aki nem teljesíti a mezőgazdasági termelésből származó minimális évi bevételre vonatkozó előírásokat. Az erről szóló bizonylatot minden igénylőnek fel kell mutatnia, a magángazdálkodóktól kezdve a szövetkezetekig. osokat például hektáronként 1000, a magkukoricát 1300, a hüvelyeseket 1040 koronával dotálja hektáronként. Tehát minden termelő egységesen, az általa termesztett adott növény vetésterületének nagysága alapján részesül a támogatásból. A tejminőségjavítását célzó támoSomogyi Tibor felvételei SS- megpróbáltuk figyelembe venni az Európai Unió országaiban bevett gyakorlatot is: ezt tükrözi például a rendszerjellegű támogatás > > szigorítása. " v v Becsléseink sze'' rint a termelők mintegy 8-9 százaléka morzsolódik le ezáltal. Az állam azonban nem kívánja tovább nyújtani agóniájukat. ' « késsé vált a tájékozódás a határozat szövegében. Ez az egyik ok. Másrészt újabb követelmények merültek fel, s ezek további módosításokat tettek volna szükségessé, ezért inkább az új határozat kidolgozása mellett döntöttünk. Melyek ezek a követelmények? A támogatás odaítélésekor A határozat tételesen felsorolja azt is, ki kaphat, és ki nem kaphat támogatást. Az igénylőnek mindenekelőtt meg kell felelnie a gazdasági hitelképesség szabta követelményeknek. Ezek a következők: jövedelmezőség, a követeléseik behajtásának és a kötelezettségek kiegyenlítésének határidejét illető aktivitás, fizetőképesség és eladósodás. Nem kaphat Miként oszlik meg a támogatás összege az egyes fejezetek között? Mint már említettem, a rendszerjellegű támogatásra 3,570 milliárd jut. A vetőmag-, ültetőanyag-, vegyszer- és műtrágyavásárlást 1,750 milliárd koronával dotálja az állam, a tej minőségére nyújtott támogatás 950 millió korona, gépek és berendezések vásárlására, valamint beruházásokra pedig egymilliárd jut - hogy csak a legnagyobb tételeket említsem. Jelentős változás történt a vetőmag- és vegyszervásárlás, illetve a tej minőség támogatásában. Kérem, fejtse ki, mi ennek a lényege! Eddig a számlakivonattal igazolt beszerzési ár 30 százalékát kaphatták meg támogatás címén a termelők, természetesen a meghatározott keretösszeg kimerítéséig. Ezentúl a felsorolt költségtényezők, tehát a vetőmag, ültetőanyag, műtrágya és vegyszer normatíváját támogatjuk, 16,7 százalékban. Az országos szükségletből indultunk ki, ami több mint 10 milliárd korona, és ebből támogatás formájában 1,750 milliárdot vállal magára az állam. A kalászgatás esetében az eddigiektől eltérően nem határértéket szabtunk meg, hanem konkrét összeget a minőségi osztályok, valamint a téli, illetve a nyári időszak szerint. Télen a Q és I. minőségi osztályú tej literét 1,50, a II. osztályúét 1 koronával dotálja az állam, a nyári időszakban pedig 1 koronával, illetve 50 fillérrel - a minőségtől függően. Sokak szerint ezáltal igazságosabbá válik a támogatások elosztása. Mi is így gondoljuk, és reméljük, hogy a termelők is elégedettebbek lesznek, mint eddig. A tej, vetőmag és vegyszerek esetében kizárt az individuális megítélés lehetősége, az esetleges protekcionizmus, hiszen a bevetett terület és a minőség szerint automatikusan jár a támogatás. A határozat kidolgozásakor megpróbáltuk figyelembe venni az Európai Unió országaiban bevett gyakorlatot is: ezt tükrözi például a rendszerjellegű támogatás szigorítása. Természetesen ez az összehangolás hosszan tartó folyamat lesz. Viszont tudni kell azt is, hogy ott az egyes mutatókat figyelembe véve sokkal több pénzt osztanak szét, mint nálunk. Pedagógusszövetség: stratégiai lépésekről tárgyalt a magyar tannyelvű iskolák jövőjével kapcsolatban Szaktantárgyak - ősszel már szlovákul? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Fülek. Szombaton ülésezett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos választmánya. Megtárgyalta és elfogadta munkatervét, illetve az elnökségét is. Jóváhagyta a központi rendezvények helyszínét, időpontját és programját, valamint költségvetését. Tájékoztatást hallgatott meg az elnökség tevékenységéről, például arról, hogy pályázat útján Fodor Attila lett a pedagógusszövetség ügyvezető alelnöke. Továbbá tájékoztatás hangzott el a tantárgyszakértők munkájáról, a beiratkozási programról és a program teljesítéséről. Az időszerű kérdések között szerepelt az anyanyelvi oktatást érintő rendelkezések, a bizonyítványügy és az oktatási minisztérium által kidolgozott oktatásitörvény-tervezet megvitatása. Ha ez utóbbit a jelenlegi formájában hagyná jóvá a parlament, szeptembertől a történelem- és földrajzoktatás, illetve és testnevelés szlovák nyelven folyna. A szakmunkaképzőkben és szakközépiskolákban szlovák nyelven tanítanák az összes szaktantárgyat is. A törvénytervezettel kapcsolatosan a szövetség állásfoglalást fogadott el, továbbá memorandum kidolgozásával bízta meg az elnököt és alelnököket. A dokumentumot elküldi a hazai közéleti személyiségeknek, illetve több hazai és külföldi szervnek és szervezetnek. A választmány üléséről tájékoztatva Sidó Zoltán, a szövetség elnöke elmondta, hogy a választmány támogatja a petíciós bizottság munkáját, ažt, hogy Szlovákia állampolgárai az alkotmányos jogok védelmében aláírásokat gyűjtenek, és az íveket eljuttatják a parlamentbe. - Helytelenítjük, hogy az 1921 óta két nyelven íródott bizonyítványokat egynyelvűvé tette az oktatási minisztérium, illetve a tanügyi hatóság. A szövetség stratégiai lépéseket fogalmazott meg az év végi bizonyítványokkal és az oktatási törvénnyel kapcsolatban is - mondta Sidó Zoltán, (farkas) Vélemények az alkotmánybíró-jelöltekről Televíziós vita a parlament tevékenységéről Politikai döntés volt Jó az új házszabály TA SR-ÖSSZEÁLLLTAS Pozsony. „Az államfőnek mindenképpen ki kell neveznie egy alkotmánybírót. Vagy Ján Cupert, a DSZM jelöltjét választja, vagy a mozgalom másik jelöltjét, Ľubomír Dobríkot. Az előbbinek jogi kérdésekben már több negatív megnyilvánulása volt, az utóbbinak nincs ilyen rossz hírneve - nyilatkozta Bugár Béla, az MKDM elnöke. Ľubomír Fogaš, a DBP alelnöke szerint a jelöltek kiválasztása tipikus példája annak, amikor nem a szakértelem, hanem a politikai érdekek kerülnek előtérbe. František Mikloško, a KDM képviselője így nyilatkozott: Nem lehet csodálkozni azon, hogy a koalíció két DSZM-hez közel álló személyt jelölt. A helyről semmilyen körülmények között nem mondott volna le, hiszen eddig az alkotmánybíróság volt az az intézmény, amely kivédte a koalíció túlkapásait. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az új házszabály, a parlamenti kérdések órája és a törvényhozás új bizottságainak ellenzékiekkel való kibővítése volt a témája a Lépések című vasárnapi televíziós műsornak. Eva Rusnáková (DU) kifogásolta, hogy a képviselők csak egy percben szólhatnak hozzá egyegy ponthoz, a miniszterek nem vesznek részt a parlamenti interpellációkon, illetve azt, hogy a szavazás előtt a törvény előterjesztője bejelenti, hogyan kell szavazni kollégáinak. Robert Fico (DBP) szerint pozitív változásokat hozott az új házszabály. Peter Brňák (DSZM) szintén jónak tartja, mivel intenzívebb munkára kényszeríti a képviselőket. Ján Cuper (DSZM) üdvözölte a felszólalások időtartamának korlátozását, szerinte ezzel a képviselői munka nagyobb része végezhető el a bizottságokon belül. RÖVIDEN Holnap érkezik Rita Süssmuth Pozsony. Ivan Gašparovič házelnök meghívására kétnapos munkalátogatásra holnap Pozsonyba érkezik Rita Süssmuth, a német parlament elnöke. A vendéget fogadja Michal Kováč államfő, Vladimír Mečiar miniszterelnök, Pavol Hamžík külügyminiszter, és Rita Süssmuth találkozik a szlovák parlament külügyi bizottságának tagjaival is. (TA SR) Elutasítják a bojkottot Nagykapos. Az MKDM Ung-vidéki területi választmánya és a város önkormányzatának MKDM-es képviselői elhatárolták magukat a nagykaposi Csemadok-szervezet múlt heti felhívásától. Ebben az alapszervezet a közvetlen elnökválasztás érdekében szervezett aláírásgyűjtés bojkottálására szólította fel a régió lakosságát, (ú) Ismét elindul a piros Cadillac Pozsony. Idén is útjára indul a piros Cadillac. Az autó tavaly nyáron keresztül-kasul járta az országot, utasai AIDS- és drogellenes kampányt, illetve felvilágosító tevékenységet folytattak a fiatalok körében. A Cadillac utasai idén középiskolákba is ellátogatnak. (TA SR) Gyarapodik a nemzeti kincs Pozsony. Már elérte a 24,3 millió koronát a szlovák nemzeti kincs értéke. Mint ismeretes, az adományokat a Matica slovenská gyűjti a világ minden tájáról. A nemzeti kincsből 20 millió készpénzben gyűlt össze, a többi nemesfémek formájában. (TA SR) Milan Markovič és Čarnogurský Eperjes. Noha bombariadó előzte meg a találkozót, mégis jó hangulatban ünnepelte megalakulásának 7. évfordulóját a KDM. Az eperjesi sportcsarnokban tartott rendezvényen Milan Markovič humorista faggatta Ján Čarnogurský elnököt. Az ünnepségen részt vett Ľuba Lesná, a Szabad Európa Rádió munkatársa is. (ČTK) ČTK-felvétel Konferencia a drogfüggőségről Nyitra. A kábítószer-függőség volt a témája a hét végén a városban tartott nemzetközi konferenciának. A tanácskozáson egyetemi tanárok, pszichológusok és más szakértők tartottak előadásokat a drogfüggőség kialakulásának megelőzéséről. (TA SR) Szociáldemokrata politizálás Kassa. - A párt kerületi konferenciáján főleg politikánk gyakorlati megvalósítását és az új kerületeken belül való érvényesítését vitattuk meg - nyilatkozta Jaroslav Volf, Szlovákia Szociáldemokrata Pártjának az elnöke a politikai erő kerületi szerveinek hét végi tanácskozásáról. (TA SR) Rablótámadás után karambol Garamszentkereszt. Három fegyveres álarcos 57 ezer koronát rabolt el egy garamszentkereszti üzemanyagtöltő állomásról. A támadók gépkocsin menekültek el a helyszínről. A három tettes, egy 16, 21 és 24 éves fiatalember később karambolozott, így a rendőrségnek sikerült letartóztatnia mindhármukat. (TA SR) Ľupták a bankok privatizálásáról Nagyszombat. Ján Ľupták, a munkásszövetség elnöke egy vasárnapi tanácskozáson kijelentette, hogy {jártjának egyedül kell indulnia a következő választásokon. „Más út nincs. A baloldali pártokkal sem számolunk" - tette hozzá. Közlése szerint a pénzintézetek privatizálása esetén a nyilvánosság idejében megismerkedhet a munkásszövetség álláspontjával. (TA SR) Szombaton második alkalommal rendezték meg Nagymihályon a nagy népszerűségnek örvendő helyi máriásbajnokságot. A versenyen huszonketten vettek részt. A győzelmet Ľudovít Faltus számítástechnikus (a felvételen) szerezte meg. (TA SR-fotó)