Új Szó, 1997. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1997-02-27 / 48. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1997. FEBRUÁR 581. Sport - hirdetÉs e Néhány perc alatt gyökeresen megváltozott a komáromi Jezsó család élete A kis Edina mosolyáért Edina, még a tragédia előtt. (Családi fotó) A komáromi Jezsó család életét gyökeresen felforgatta 1995. október 27-e. Pénteki nap volt. A két lány, az akkor tizennégy éves Anett és a hétéves Edina fél négy körül mentek haza az iskolából. KAMONCZA MÁRTA Anett egyszer csak füstöt észlelt. Kinézett az ablakon, és látta, hogy egy emelettel lejjebbről sűrű füstfelhő száll felfelé. A húgával együtt kirohantak a lépcsőházba, ahol már látni sem lehetett a fekete füsttől. Anett a lift melletti ablakon kimászott, már maga sem tudja, hogyan, de a hatodik emeletről lejutott a harmadikra, ahonnan a tűzoltók vették le. Edina az ablak mellett összeesett. Mindössze néhány percig feküdt ott, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy a kislány agykárosodást és súlyos sérüléseket szenvedjen. A tragédiát lentről végignézte a kislányok édesanyja, aki akkor éppen a ház melletti élelmiszerboltban dolgozott. Mint utóbb kiderült: a tüzet egy égő cigarettavég okozta, amely lángra lobbantotta a pincében lévő festékesdobozokat. A lépcsőházat perceken belül eljött ez a szörnyűség, és minden megváltozott. árasztotta a sűrű füst. Azok a lakók, akik a lakásukban maradtak, ép bőrrel úszták meg a dolgot. Egyedül a két kislány próbált menekülni. - Edina a tűzeset idején másodikos volt az alapiskolában. Mindig csak egyeseket hozott haza. Nagyon ügyes, eleven kislány volt - mondja könnyes szemmel Jezsó Éva, az édesanyja. - Úgy éltünk, mint egy átlagos család. Aztán jött ez a szörnyűség, és minden megváltozott. Hónapokig a kórházban voltam Edinával, akinek a látása annyira megromlott,, hogy most Pozsonyban a vakok és a gyengénlátók iskolájában tanul. A bal kezén a kisujja egy részét amputálni kellett, két ujját még most sem tudja mozgatni, emiatt a nyáron megműtik. Az arca bal felén jól láthatók az égés nyomai. Úgyhogy több komoly, anyagi áldozatokkal is járó plasztikai műtét vár még rá. A kislányt minden vasárnap autóval viszik a pozsonyi iskolába, a hét folyamán kollégiumban van - ami egy hónapra 1200 koronába kerül -, és péntekenként szintén autóval mennek érte. Igaz, az üzemanyagra háromhavonta kapnak térítést, de abból az összegből csak egy oda-vissza utat tudnak megtenni. Ezek mind olyan kiadások, amelyek eddig nem terhelték a családot. - Korábban én is dolgoztam, de miután a kislánnyal ez történt, megszakítottam a munkaviszonyomat. Azonfelül, hogy orvoshoz hordtuk, rendszeresen jártunk természetgyógyászhoz is. Edina néhány hónapig nem látott, aztán fokozatosan javulni kezdett a látása. Az orvosok szerint a szemét nem érte károsodás, csak az idegeket. Mečiar doktornőhöz - a kormányfő feleségéhez - is jártunk, aki nagyon jó gyermekideggyógyász, sokat segített Edinának. Reménykedem abban, hogy a kislányom egyszer úgy fog látni, mint a tragédia előtt - bizakodik az anyuka. Elmondja, Edina számára senkitől sem kértek segítséget, csak Olyan, mint a kortársai. Illetve majdnem olyan. a lakásukat szerették volna mielőbb kicserélni. - Egyszerűen képtelen voltam abba a lépcsőházba bemenni. Tavaly februárban végre sikerült lebonyolítani a lakáscserét. Egyébként a komáromi Dunatáj szerkesztői saját kezdeményezésükre egy folyószámlát nyitottak Edina számára. Mindig meghatódom, amikor látom, hogy idős emberek 100-200 koronával próbálnak segíteni nekünk. Bárkivel megtörténhet az, ami a Jezsó családdal megesett. A tragédia váratlanul jön, és akit érint, annak könyörtelenül viselnie kell a következményeit. Edina édesanyja még ma sem tud könnyek nélkül beszélni arról a bizonyos pénteki napról. Anett, a nagyobbik kislány nem is akar beszélni róla. Edina a szomszéd szobából elő sem akar jönni. - Korábban nem volt ilyen- mondja az édesanya. Egyszer csak, félénken, mégis bejön a nappaliba. Néhány perc alatt megbarátkozunk. Mutatja az olvasókönyvét, a füzeteit, az ajándékokat, amelyekkel a család elhalmozta. Olyan, mint a kortársai. Illetve majdnem olyan. A tárgyakat egész közel emeli a szeméhez, a kezén és az arcán jól láthatóak az égési nyomok. Nem veszélyezteti a természeti, kulturális, történelmi és néprajzi értékek megőrzését Új határátkelők a kerékpárút mentén? IPOLYSÁG Nemrégiben Ipolyságon találkoztak a régió szlovákiai és magyarországi önkormányzati képviselői, hogy közösen véleményezzék Az Ipolydamásd és Losonc közötti kerékpárforgalmi tengely megvalósíthatósági vizsgálata című tanulmánytervet. Itt találkoztunk Kelemen Zoltánnal, a váci székhelyű Két Kerékkel Kevesebb kerékpárosegyesület ügyvivőjével. Az önök egyesülete kezdeményezte az Ipoly-völgyi kerékpárút-hálózat tervének az elkészítését. Milyen megfontolások alapján? - Célunk a kerékpáros-infrastruktúra kiépítésének előmozdítása. Az általunk kezdeményezett budapest-szobi kerékpárút megvalósításán felbuzdulva fogtunk hozzá az Ipoly mentén létesítendő kerékpárút terveinek elkészítéséhez. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez Feltárják a természeti, kulturális és történelmi érdekességeket. egy kerékpárforgalmi tengely lenne Ipolydamásd és Losonc között. Egy tengely, nem kerékpárút, azaz néhol a már meglevő kis forgalmú utakon haladna, ahol nincs szükség építési beavatkozásra, ahol pedig nagy a forgalom, ott az úttól pár méterre vezetne önálló kerékpárútként. Kelemen Zoltán elmondta, azért szorgalmazzák a kerékpárforgalmi tengely létrehozását, mert úgy ítélik meg, hogy az jótékony hatással lenne a kerékpáros turizmus s azon keresztül az öko-, azaz a szelídturizmus térhódítására. Véleménye szerint a szelídturizmus azért fontos, mert oly módon járul hozzá a térség gazdaságának fejlődéséhez, illetve a lakosság életminőségének a javításához, hogy közben nem veszélyezteti a természeti, kulturális, történelmi és néprajzi értékek megőrzését. A tanácskozáson az önkormányzatok képviselői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között az áll, hogy a tervben javasolt új határátkelőhelyek létesítésének gondolatát elfogadják és támogatják. Kelemen Zoltán azt is elmondta, hogy hol tervezik az új határátkelők megnyitását. - Elképzeléseink szerint Ipolydamásd-Helemba, Vámosmikola-Ipolypásztó, Bernecebaráti-Ipolyvisk, Pőstyénpuszta-Pető és Rárósmulyad-Mulyad között. A nyilatkozatban az is szerepel, hogy az érintett önkormányzatok képviselői a lakosságot tájékoztatják a kerékpárúiról, és feltárják a körzetükben lévő természeti, kulturális és történelmi érdekességeket. Meg kell említeni, hogy a tervezett kerékpárforgalmi hálózat a Duna-Ipoly Nemzeti Park egy részén halad majd keresztül, és beilleszkedik a magasabb rendű szlovákiai ökológiai hálózatok rendszerébe, (bodzsár) ZSOLNA A rendőrök nincsenek kihasználva A napokban Közép-Szlovákiában járt a belügym iniszter. Több kijelentését idézte a Smer dnes napilap. Gustáv Krejči Zsolnán például azt mondta, hogy az országban hozzávetőlegesen 250 lakosra jut egy rendőr, de ha az állami rendfenntartókhoz hozzászámolja a katonaság mellett, a vasútnál szolgáló és a városi rendőröket, akkor az arány lényegesen jobb. A miniszter szerint a rendőrök nincsenek megfelelően kihasználva, olyan munkakörökben is dolgoznak, amelyeket civilek is betölthetnének. (fo) NAGYKÜRTÖS A Cseppecske köszöni A Szlovák Vöröskereszt Nagykürtösi Területi Egyesületének titkársága is bekapcsolódott a Bálint-napi cseppek elnevezésű véradási akcióba. Jana Mojžišová igazgatónőtől megtudtuk: a régióból 98-an, többnyire férfiak, jelentkeztek a losonci, illetve a besztercebányai transzfúziós állomáson önkéntes véradásra. A napokban ejtették meg a titkárságon a Cseppecske köszöni sorsolást, s a véradók között 15 értékes ajándékot sorsoltak ki. (bodzsár) Hatezer aláírás A Nagykürtösi régióban is összegezték a közvetlen elnökválasztásért tartott aláírás-gyűjtési kampány eredményeit. A KDM, a DU és Magyar Koalíció pártjainak helyi aktivistái a remélt hétezer helyett összegyűlt hatezer aláírással is elégedettek. Érdemes megjegyezni, hogy ennek több mint egyharmada a magyar pártok petíciós ívein gyűlt össze, (zsár) NIŽNÝ Ž1POV Lakástűz áldozattal Eddig ismeretlen okból tűz ütött ki a Tőketerebes melletti Nižný Žipov községben, egy 60 esztendős rokkantnyugdíjas aszszony házában. A későn észlelt és jelentett tűzből a tulajdonost sikerült kimenteni, de 32 éves fiát, aki mélyen aludt, a tűzoltók holtan találták a romok között, (k-t) POZSONY Betörések, közúti balesetek Kedden a belügyi szerveknek 127 betöréses lopást jelentettek, az anyagi kárt 2,4 millió koronára becsülik. Ugyanezen a napon 203 közlekedési baleset történt, hárman meghaltak, egy súlyos és hét könnyebb sérülés történt. Az anyagi kár 3,3 millió korona. (TA SR) PRIVIGYE Eltűnt egy nyolcéves kislány Hétfőn este jelentették a rendőrségnek egy nyolcéves kislány eltűnését. A gyermek édesanyja elmondta, hogy a kislány már többször megszökött otthonról. A rendőrség megkezdte a nyomozást. (TA SR) A nagytapolcsányi baromfifeldolgozó vállalatnál üzembe helyezték a holland STORCK cég új hűtőalagútját. Ebben léghűtéses módszerrel óránként 4000 baromfit tudnak lefagyasztani. A cég megszerezte az Európai Unió 106-os sz. minősítési engedélyét, amely lehetővé teszi, hogy termékeit Nyugat-Európába is exportálhassa. A levegővel hűtött baromfi tíz napig tárolható, és a hazai érdeklődés is egyre nő iránta. (TA SR-felvétel) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ELSZÓRTAN ESŐ, 5 ÉS 9 FOK KÖZÖTT ELOREJELZES ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.39 - nyugszik 17.31 órakor. A Hold kel 22.47 - nyugszik 08.44 órakor. A DUNA vízállása: Pozsony: 325, apad; Medve: Komárom: 235, változatlan; Párkány: 180, árad. 190, árad; Napközben csökken a felhőzet, de azért még szórványos esőre, a hegyekben pedig havazásra kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között várható. Gyenge, változó irányú szél. Pénteken és szombaton felhős, szeles idő várható. Szombaton délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet, gyenge eső is valószínű. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 2, a legmagasabb nappali 3 és 7 fok között alakul, délnyugaton akár 9 fok is lehet. Az időjárás hatására főként a szívbetegek panaszait csökkenhetnek. Ezenkívül az alacsony vérnyomásúak is kedvező hatásokat tapasztalhatnak. Másrészt viszont a mozgásszervi, főként a reumás betegek állapota rosszabbodik. Gyakrabban jelentkezhet fejfájás, különösen azoknál, akiknek problémáik vannak a nyakcsigolyáikkal. Nagyobb az esélye annak, hogy levertség vesz rajtunk erőt, és nőhet a vérnyomás is. Romolhat az ekcémás bőrbetegségek lefolyása. BERLIN' g MÜNCHEN ' mní H , BARCELONA 5 23 JÜURR^ ruNisz 18