Új Szó, 1997. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1997-02-25 / 47. szám, kedd

25 Tévé ÉS rádió - vASárnap ÚJ SZÓ 1997. FEBRUÁR 22. TANÁCSADÓ A bíróság dönt G. V. (Ágcsernyő): Édesapá­mat 1944. december 22-én elhurcolták a szovjet bel­ügyi szervek és csak 1948­ban jött haza. Édesanyám kárpótlási kérelmét az SZK Igazságügyi Mi­nisztériuma azzal utasította el, hogy a kassai csendőrparancs­nokság bizonyla­ta szerint magyar katonaként ke­rült szovjet fog­ságba. A tőkete­rebesi járási le­véltár igazolása szerint az elhur­coltak között sze­repel. A Tőketere­besi Járásbíróság kerese­tünket illetéktelenség cí­mén a pozsonyi I. Körzeti Bírósághoz utalta. Ez hatá­rozatával visszautalta az ügyet Tőketerebesre. Azóta semmi sem történt. Kérem, nézzen utána a dolognak! A pozsonyi Városi Bíróság másodfokon 1995. november 22-én keltezett határozatával valóban a terebesi bíróságot mondta ki illetékesnek és visszautalta az ügyet. A kör­zeti bíróság 1996. március 27-én küldte vissza az aktát a Tőketerebesi Járásbíróság­ra 13 C 173/95 szám alatt. Itt kell sürgetni az ügy folytatá­sát, mert az SZK Igazságügyi Mi­nisztériuma 1995. december 11-én édesanyjá­nak címzett leve­lében azt közölte, hogy a bírósági döntés szerint fogja lezárni a kárpótlás ügyét. Sürgesse az ügy­intézést az ottani bíróságon, hivatkozva a me­gadott számra és keltezésre. * * * Leveleiket, kérdéseiket az Új Szó szerkesztőségének a cí­mére szíveskedjenek postáz­ni. A borítékra írják rá: „Kár­pótlás". Keddenként válaszo­lok rájuk. A szerző a Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Üzemel a Calex Aranyosmarót. Az aranyos­maróti Calex hűtőgépgyár­ban az alkalmazottak tegnap újra felvették a munkát, vi­szont az korántsem bizonyos, hogy egész héten dolgozni fognak, ugyanis ez teljes mér­tékben az alkatrészellátástól és a működéshez szükséges összeg nagyságától függ. A héten egyébként Sergej Koz­lík miniszterelnök-helyettes­sel és pénzügyminiszterrel az élen kormánydelegáció láto­gat a gyárba, hogy feltérké­pezze a helyzetet. (TA SR) Az unió és a biotechnológia London. Az európai biotech­nológiai ipar jövője nagyrészt attól függ, hogy a gyártók és betegek, avagy a környe­zetvédők és a vallásos cso­portok győzik-e a meg a maguk igazáról az Európai Unió szabályalkotóit. A gén­technikában előretörő válla­latok és a betegek érdekkép­viseletei a géntechnikai termékekre érvényes szaba­dalmi szabályozás egységesí­tését követelik. Eközben a környezetvédők és a vallá­sos csoportok etikátlannak tartják a genetika és a mole­kuláris biológia eredményei­nek szabadalmaztatását, és remélik, hogy sikerül megismételniük előző kam­pányukat, melynek nyomán az Európai Parlament 1995 januárjában egyszer már el­utasította az Európai Bizott­ság jogharmonizációs javas­latát. (MTI) VALUTATULAJDONOSOKNAK Elbizonytalanodott az amerikai dollár Az elmúlt héten veszített érté­kéből a dollár, jegyzései 1,68-1,70 DEM, 122-124 JPY körül ingadoztak. Hétfőn még sikerült újabb többéves csú­csokra emelkednie, ezt kö­vetően azonban gyengülni kezdett. Átmenetileg lendített árfolyamán Teng Hsziao-ping halálhíre, az átmeneti fellen­dülés után azonban süllyedő pályára álltak jegyzései. A jennel szembeni gyengülés egyik okát az intervenciós fé­lelmekjelentették. Másrészt befolyásos japán pénzügymi­nisztériumi vezető szerint az utóbbi napokban megélénkült a külföldi befektetők jenvá­sárlási kedve. Ehhez párosultak a pénzpia­cokon kismértékben emel­kedőjenkamatok. A dollár a német márkával szemben is gyengült. A Bundesbank elnö­ke többször is hangoztatta, nem látnák szívesen a dollár további erősödését. Gyengült az angol font, mivel az újabb kamatemeléssel kap­csolatos várakozások szerte­foszlottak. A dollár jegyzései ezen a hé­ten előreláthatólag az 1,67-1,70 DEM értékek körül fognak ingadozni. VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényes az 1997. február 25-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 53,583 Osztrák schilling 2,792 Francia frank 5,820 Svájci frank 22,596 Kanadai dollár 24,141 USA-dollár 32,987 Német márka 19,653 ECU, EU 38,151 Olasz lira (1000) 19,835 Cseh korona 1,161 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 20,00 22,60 Azonkívül, hogy gyors leírást biztosít, a lízing akár a legolcsóbb beruházási formának is tekinthető Készpénz, hitel vagy lízing? Pozsony. Nagyobb beruhá­zást tervezve a vállalkozó három lehetőség közül vá­laszthat: vásárolhat kész­pénzre, hitelre vagy lízin­gelhet. TUBA TAJOS Döntését befolyásolják a hazai viszonyok, amikor is általában kevés saját tőkével rendelkezik, a bankokban pedig nem törik magukat az átlagos hitel­igénylőért. Ekkor marad a felso­roltak közül a legújabb fedezeti lehetőség: a lízing. „Ilyen esetben a gép vagy beren­dezés a lízingtársaság tulajdonát képezi, és az mintegy bérbe adja a felhasználónak, aki a futamidő végén szimbolikus áron megvá­sárolhatja azt. A lízingdíjat a vál­lalkozó költségként számolhatja el, csak arra kell vigyázni, hogy az első részletet, amely általá­ban harminc százalék, egyenle­tesen szét kell írni az egész futa­midőre" - magyarázta a megol­dás lényegét Ipolyi Imre, a duna­szerdahelyi Proxima Leasing igazgatója. Ez azt jelenti, hogy egy berende­zés, amely egyszerű állóeszköz­ként nyolc év alatt írható le, lí­zinggel könyvelési szempontból A lízingdíjat a vállal­kozó költségként szá­molhatja el. négy, sőt akár három év alatt is „elfogyasztható". A hazai gya­korlat alapján azonban a lízing tárgyát leggyakrabban nem ter­melőberendezések képezik, ha­nem személygépkocsik, számí­tógépek és irodatechika. Ennek tulajdonképpen a lízingcégek is örülnek, hiszen törlesztési prob­Készpénzvásárlás kezdeti kiadás jövedelemadó hitelkamat megtakarítás összkiadás személygépkocsi (4 évre) 369 000 253 282 0 0 622 282 irodatechnika (4 évre) 300 000 205 920 0 0 505 920 gép (8 évre) 300 000 450 240 0 0 750 240 Hitel (30 százalék saját tőke) 1. év jövedelemadó hitelkamat megtakarítás összkiadás személygépkocsi (3 év törlesztés, 4 év leírás) 235 545 149 962 69 741 -52 801 535 901 irodatechnika (3 év törlesztés, 4 év leírás) 191 500 121 920 56 700 -42 928 435 692 gép (4 év törlesztés, 8 év leírás) 175 575 324 240 75 600 -50 166 649 674 Lízing (30 százalékos első részlet) . év költsége jövedelemadó hitelkamat megtakarítás összkiadás személygépkocsi (3 év) 231 811 43 687 0 -52 638 468 049 irodatechnika (3 év) 198 000 36 000 0 -39 840 410 160 gép (4 év) 183 000 54 000 0 -44 640 471 360 A beruházási lehetőségek összehasonlítása jogi személyek esetében (a Proxima Lízing számításai alap­ján. Megtakarítás: a fel nem használt készpénz hozama átlagos banki kamaton) A példában szereplő tár­gyak: személygépkocsi - adóval együtt 369 000 korona, irodatechnika - 300 000 korona, gép - 300 000 korona (adó nélkül) lémák esetén mégiscsak könnyebb új gazdát találni egy gépkocsinak, mint mondjuk egy töltősornak. A döntés során sokszor már az is döntő szempont, hogy egy meg­bízható kliens néhány nap alatt megkötheti a lízingszerződést, míg a bankhitelnél ez jóval hosszabb ideig tart és sok bonyo­dalommal jár. Bár a lízingkölt­ség első látásra magasabb, Ipolyi Imre szerint ez csak látszólagos és az összes tényező figyelembe vételével a lízing szinte minden esetben olcsóbb. így például fi­gyelembe kell venni, hogy kész­pénzzel történő vásárlás esetén a nem leírható rész után évente jövedelemadót kell fizetni (jogi személyek esetén negyven szá­zalékot). A hitelfelvételkor szin­tén számításba kell venni a jöve­delemadót és a hitelkamatokat. A jövedelemadó a lízing esetén a legkisebb, itt ugyanis csak az első részlet fennmaradó része után kell fizetni. A lízingtársa­ság tehát egy olyan köztes lánc­szem a bankok és az ügyfelek között, amely magára vállalja a kockázatot. Ez persze fordítva is érdekes, hiszen senki sem örül­ne annak, hogy egy csomó rész­let kifizetése után a lízingtársa­ság csődje miatt elkoboznák tőle a már szinte megszerzett va­gyontárgyat. így azután érde­mes körülnézni, mióta is műkö­dik az adott lízingcég és nem szabad túlzott bizalommal visel­kedni az új és hihetetlenül előnyös feltételeket kínálók iránt. Ezenkívül annak is érde­mes utánajárni, hogy tagja-e a Szlovákiai Lízingtársaságok Asszociációjának. Ez a negyven lízingtársaság ugyanis saját eti­kai kódex alapján tevékenyke­dik és a szakma által szeriózis­nak ítélt feltételeket kínál. Telefon: 0709/ 528 338 Telefon/fax: 0709/528 334 LEASING első részlet már 2096-tól m * személygépkocsik, haszonjárművek 5 * számítás- és irodatechnika. * gépek és berendezések Proxima Leasing, s.r.o Ádorská 12, 920 Ol Dunajská Streda MEGBÍZHATÓAN - GYORSAN - KIVÁLÓ MINŐSÉGBEN Újabb agrárdemonstrációk Magyarországon Úttorlaszok 3 napig MTI-TUDÓSlTÁS Budapest. Tegnap 9 órától szerda estig ismét kiállnak trak­toraikkal, munkagépeikkel az országutakra a gazdák, hogy mintegy kétszáz helyen félpá­lyás úttorlasszal adjanak nyo­matékot az adó- és társadalom­biztosítási járulékok módosítá­sára irányuló követeléseiknek. A gazdák azt akarják kikénysze­ríteni, hogy a kormányzat lássa be: az új adó és tb-szabályozás Az RM-S Slovakia részvényárfolyamai Néhány kiválasztott befektetési alap és vállalat részvényeinek árfolyamai az RM-Systém Slovakia február 17. és február 21. között lezajlott aukciói során Befektetési alap, vállalat árfolyam (Sk) Befektetési alap, vállalat árfolyam (Sk) Biotika, Slov. Ľupča 853 900 Komárňanské pek. a cukr. 136 136 Chemolak 1440 1500 Karpaty IF Mäsok. Novum, N. Zámky 302 341 Creditanstalt-SIF 431 432 Karpaty IF Mäsok. Novum, N. Zámky : : :fjf 113 Credit-Fond 70 75 Mlyn Košice 229 229 Fundament -Invest IF 95 95 Mlyn Pohronský Ruskov 352 360 Garantovaný IF 612 625 Mraziarne Sládkovičovo 60 60 Gemerské pek. a cukr. Rim. Sobota 130 143 Nafta, Obety 1560 1700 Harvardský dividendový IFS 221 235 Ozeta, Trenčín 373 390 Harvardský rastový IFS 226 230 Plastika, Nitra 860 890 HIGH TECH IF 250 250 Poľnonákup Dunaj, D. Streda 92 92 IR banka, Bratislava 1014 1205 Prvý PIF 403 425 IF Agrofond 345 401 SES 412 440 IF Aureus 230 230 Slov. poisťovňa 1653 1700 IF Biofond 345 384 Slov. lodenice, Komárno 855 910 IF Ipeľ 40 43 Slovnaft, Bratislava 840 915 IF ISTER 34 41 SPIF 211 291 IF Paríž 152 185 Šuriansky cukrovar 63 70 IPF III. Sporiteľňa - VSŽ 200 235 Tatra Kupón IF 2096 2250 IPF I.Sporiteľňa - VSŽ 188 220 VSŽ, Košice 652 728 Jacobs Suchard Figaro 789 817 VÚB, Bratislava 1702 1878 Juhocukor, Dun. Streda 220 251 VÚB Kupón 610 630 JCP, Štúrovo 660 680 Zlatý IF ^^^^^^ 607 625 Kafiléria Sprier 1051 1100 Zlatv Prameň IF 421 455 elviselhetetlen terhet ró a ter­melőkre. Állításuk szerint egy őster­melőnek minimum 1,6 millió forint bruttó árbevételt kellene elérnie egy esztendő alatt, hogy abból megmaradjon számára a 17 ezer forint minimálbér körüli jövedelem. A földművelésügyi és a pénzügyminisztérium ille­tékesei nyilatkozataikban leszö­gezték, hogy a kabinet a problé­mák tárgyalásos rendezését szorgalmazza. Globtel és Eurotel GSM Egyre több mobiltelefon Pozsony. Szlovákiában a GSM rendszerű mobiltelefonokat az Eurotel GSM és a Globtel GSM működteti. Az Eurotel GSM ke­reskedelmi jellegű működésének első 10 napja során több mint 3400 ügyféllel gyarapodott, ebből több mint 1000 az állami szervek vagy a nagy magáncégek munkatársai közül került ki. Összehasonlításként: a Szlováki­ában 5 éve működő Eurotel NMT-nek 31 500 használója van. Az Eurotel GSM vezérigazgatója szerint ügyfeleik különösen nagyra becsülik azt a tényt, hogy szinte azonnal üzembe helyezik a megvásárolt készüléket, továb­bá minden nap 24 órás informá­ciós szolgáltatással állnak klien­seik rendelkezésére. A másik cég, a Globtel GSM már vagy 30 nap­ja üzemelteti GSM rendszerű há­lózatát. Az első hónapban mint­egy 5000 ügyfél választotta szol­gáltatásait. (TA SR és só) Ásványi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom