Új Szó, 1997. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1997-02-18 / 40. szám, kedd

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. FEBRUÁR 18. TANÁCSADÓ Van még remény? B. M. (Fülöppüspöki): Meg­boldogult férjemet 1944. december 31-én hurcolták el a Szovjetunióba és 1945. november 19-én jött haza. Kárpótlási kérelmemet az SZK Igazságügyi Minisztériuma mindeddig nem intézte el, pedig a nyugdíjbiztosító intézet elismerte a 10 hónapot és megemelte a nyugdíjamat. Az elhurcolást 5 fo­golytársa bizo­nyította. Szaba­dulólevelét a csendőrségen ad­ta le, de ezt nem őrizték meg. A magyar le­véltárak nem tartják nyil­ván a férjem nevét, hiszen nem volt magyar katona. Remélhetek még némi kár­pótlást? A nyugdíj megállapításánál valóban beszámítják a fog­ságban töltött igazolt időt, bármilyen körülmények kö­zött is került fogságba az il­lető. Nem így az 1991. évi 319. sz. törvény szerint nyúj­tandó kárpótlás esetében. Az SZK Igazságügyi Minisztériu­ma elsősorban az elhurcolt személy polgári mivoltát vizs gálja és erről hivatalos bi­zonylatot igyekszik beszerez­ni. Nem elégszik meg becsü­letbeli nyilatkozattal. A meg­adott nyilvántartási szám alapján megvizsgálom az ügy intézését az Igazságügyi Mi­niusztériumban. Ne veszítse el a reményt! Sz. B. (Galánta): 87 éves anyámnak 10 000 korona név­értékű kötvénye van. Mozgás­képtelen és vi­lágtalan. Kérem közeljék azt a cí­met, ahol ezzel a kötvénnyel le­het valamit kez­deni. Azt javaslom, hogy édesanyja ügyében most ne menjenek sehová. Az 1996. évi 322. sz. törvény kimond­ja, hogy a 70 év feletti polgá­rok kötvénye 1997. decem­ber 31-én beválthatóvá válik. Ez azt jelenti, hogy a követ­kező év elejétől a kötvényre a Nemzeti Vagyonalap által ki­jelölt pénzintézet ki fogja fi­zetni a tízezer koronát és a velejáró kamatot (kb. 2000 korona). Ezt az időt már vár­ják ki, mert a mostani érvé­nyesítésnél sokat veszítené­nek. Már előre gondoljanak arra, hogy édesanyja hitelesí­tett aláírásával bízza meg például Önt az ügyek intézé­sével. A szerző a Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Szimbolikus Akció a Škodánál sztrájk Pozsony. Munkabeszüntetés nélküli szimbolikus sztrájkot hirdetett a pozsonyi Palivá Rt. sztrájkbizottsága, amely a Szlovák Dunahajózái Vállalat mellett működő szakszerve­zet képviselőivel folytatott tegnapi tanácskozását kö­vetően határozta el magát er­re a lépésre. A két szervezet közös nyilatkozatában ok­ként a Nemzeti Vagyonalap­nak a vállalattal szembeni in­korrekt privatizációs eljárását és a közvélemény félreveze­tését jelölte meg. (TA SR) Pozsony. Az új 13ÓO cm 3-es Škoda Felicia és Felicia Com­bi gépkocsik vásárlásakor az egyes kiválasztott márkake­reskedőknél a vételárból le­számítják a használt Škoda árát és további tízezer koro­nát. Ugyanakkor a Szlovák Biztosító Rt. 21%-os enged­ményt nyújt a gépjármű bal­esetbiztosítására és lehetővé teszi a bonusz átvitelét az új kocsira. Az akció február 17­től április 19-éig tart. Célja azon Škoda-tulajdonosok se­gítése, akik hűek szeretnének maradni a márkához. (U) VALUTATULAJDONOSOKNAK Még mindig a dollár Az elmúlt héten a kezdeti visszaesés után tovább erősö­dött a dollár, árfolyama az 1,63-1,69 DEM, 122-124 JPY szinteken ingadozott. A hét vezető gazdasági hatalom (G-7) berlini üléséről kiadott kommüniké szerint az 1995­ben felborult devizapiaci egyensúly napjainkra helyre­állt. A résztvevők leszögez­ték, hogy a szélsőséges árfo­lyam-ingadozásokat nemkí­vánatosnak tartják. A G-7 nem akar további dollár­erősödést, feléledtek az inter­venciós félelmek, főleg a gyorsan gyengülő jennel kap­csoltosan. Újabb negatív lökés érte a márkát, kérdésessé vált ugyanis, hogy Németország meg tud felelni az Európai Monetáris Unióhoz való csat­lakozás feltételeinek. Válto­zatlanul kedvezőek a kilátá­sai a dollárnak, árfolyama ezen a héten előreláthatólag az 1,66-1,70 szinteken fog ingadozni. Fennáll azonban a központi banki intervenció lehetősége is, ami átmeneti­leg lejjebb taszíthatja a jegy­zéseit. (MH) Érvényben 1997. február 18-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 53,723 Osztrák schilling 2,779 Francia frank 5,795 Svájci frank 22,468 Kanadai dollár 24,516 USA-dollár 33,136 Német márka 19,560 ECU, EU 38,020 Olasz líra (1000) 19,821 Cseh korona 1,167 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás A pozsonyi tömegközlekedés vészhelyzetben van Sörfogyasztás Közép- és Kelet-Európában Ismét áremelést fontolgat a vállalat Általános Hitelbank 20,00 22,60 ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A Pozsonyi Tömeg­közlekedési Vállalat Rt. évek óta egyre súlyosabb anyagi problé­mákkal küszködik; ennek ered­ményeként tavaly 300, az idén már mintegy 440 tömegközle­kedési eszközt üzemeltettek, il­letve üzemeltetnek a jármű ter­vezett időtartamán túl, sót ez év februárjáig mintegy 160 olyan busz volt forgalomban, amely­nek hiányzott a műszaki igazol­ványa - hangzott el tegnap a tö­megközlekedési vállalat sajtótá­jékoztatóján. Utoljára 1995 júliusában drá­gultak a fővárosban a bérletek és a vonaljegyek. Mivel a válla­lat költségvetéséhez az állami hozzájárulás nagysága három éve változatlan (évente 100 mil­lió korona), ráadásul Pozsony városi önkormányzata is a kért­nél kevesebbet különített el szá­mukra, ezért fontolgatják az ár­emelést. Konkrét számokat ugyan nem hoztak nyilvános­ságra, csupán annyi derült ki: az 1995 óta bekövetkezett infláció negatív hatását szeretnék kikü­szöbölni, azaz legalább 14 szá­zalékos áremelést terjesztenek be. Egy újítás bevezetését is fon­tolgatják, nevezetesen a 10, 30 és 60 percre szóló vonaljegyek árusítását. A közlekedési vállalat szakszer­vezete a bérek mellett elégedet­len a cégvezetéssel is, ezért a február 5-én közzétett nyilatko­zatukban leszögezték: március 15-ig távozni kell a cég elnöksé­gének, mivel koncepciótlanul dolgoznak és szakmai döntések helyett politikailag motivált döntéseket hoznak. A nyilatko­zat szövege szerint ha a követe­léseiket nem teljesítik, akár szélsőséges eszközökhöz is fo­lyamodnak. A mintegy 3500 embert foglal­koztató vállalat 1997-ben a fize­tésekre 500 millió koronát kért a várostól, ehelyett mindössze 428 milliót kaptak. A szakszer­vezetek képviselői szerint a 70 millió koronával kisebb összeg azt eredményezi, hogy még az infláció hatását kiküszöbölni óhajtó mérsékelt béremelés is el­marad, sőt veszélyben forognak a decemberi fizetések is. (sidó) Bár az elmúlt évekhez képest Csehországban némileg visszae­sett a sörfogyasztás, mégis térsé­günkben listavezetők ebben a kategóriában. A 2. helyen Szlo­vákia következik; talán meglepő Magyarország 3. helye. Pedig ez a változás nem egyik napról a másikra történt, a hagyományos borvidékek termelőinek bánatá­ra a magyarok borivókból foko­zatosan sörivókká váltak. A Calex hűtőgépgyáron egy bankokból és vállalkozókból álló erős pénzügyi konzorcium segíthetne Aranyosmaróton egyelőre csak raktárra gyártanak Aranyosmarót. Tegnap új­ra beindult a termelés a Calex üzemcsarnokaiban. A vállalat vezetőségének sikerült megegyezésre jut­nia hitelezőjével - a pös­tyéni Ochranka őrzőszol­gálattal -, és közösen ki­dolgoztak egy részletes törlesztési naptárat is. VRABEC MÁRIA Amint azt Jozef Tomkovičtól, a Calex személyzeti igazgatójától megtudtuk, Daniela Meňharto­vá állami végrehajtó hétfőn reg­gel újra kinyitotta az üzemcsar­nokot és így csaknem teljes ütemben beindulhatott a terme­lés. Egyelőre csak raktárra gyár­tanak a Calex dolgozói, mert még nem lehet tudni, ki privati­zálja a vállalatot és melyik part­nerük tart ki az eredeti szerződések mellett. Ma immár ötödik alkalommal foglalkozik a kormány a Calex jövőjével. Mint stratégiai je­lentőségű üzem, a Calex mind­máig állami tulajdonban van és a gazdasági minisztérium irá­nyítása alá tartozik. Az elmúlt három év alatt azonban a mi­nisztérium nem tudott megol­dást találni a vállalat fokozato­san rosszabodó gazdasági hely­zetére. Karol Česnek gazdasági miniszter szerint elérkezett a cselekvés ideje, mert az időhú­zás csak újabb problémákat szülhet. A jelenlegi helyzetért A Calex hitelei jelenleg meghaladják a 7 milli­árd koronát. szerinte nem kis mértékben a külföldi partner a felelős - a ko­reai Samsung cégről van szó -, amely már jó ideje latolgatja teljes kilépését a közös vállalko­zásból. A Samsung négy éve vá­sárolta meg a Calex leányválla­latának, a Calex Samsung kft. részvényeinek 46 százalékát. Eredetileg a maradék 54 száza­lékot, sőt, a Calex rt. összes rész­vényét meg akarta vásárolni, de a múlt év végén átértékelte szlo­vákiai stratégiáját és lemondott itteni terveiről. A gazdasági minisztérium aján­lása szerint a Calexon egy ban­kokból és vállalkozókból álló erős pénzügyi konzorcium segít­hetne, kérdéses azonban, sike­rül-e ilyet összehozni. A vállalat vezetősége már fél éve keres külföldi befektetőket - minded­dig sikertelenül. Az Electrolux, a Merloni és az Omnia kizárólag a Calex privatizációja iránt ér­deklődik, üzleti vagy gyártási té­ren nem tartanak igényt az együttműködésre. A Calex hitelei jelenleg megha­ladják a 7 milliárd koronát, ebből 5,6 milliárd koronáért vál­Az RM-S Slovakia részvényárfolyamai Néhány kiválasztott befektetési alap és vállalat részvényeinek árfolyamai az RM-Systém Slovakia február 10. és február 14. között lezajlott aukciói során: Befektetési alap, vállalat árfolyam (Sk) Befektetési alap, vállalat árfolyam (Sk) Biotika, Slov. llupča 783 872 Karpaty IF 332.50 375 Chemolak 1306 1500 Levické mliekárne 66 66 Creditanstalt-SIF 400 4500 Mäsok. Novum, N. Zámky 110,10 121 Credit-Fond 69 79 Mlyn Pohronský Ruskov 360 371 Garantovaný IF 554 625 Mraziarne Sládkovičovo 59 70 Gemerské pek. a cukr. Rim. Sobota 130 130 Nafta, Gbely 1534 1747 Harvardský dividendový IFS 203 240 OSP Danubius, Dun. Streda 41 41 Harvardský rastový IFS 220 250 Ozeta, Trenčín 356 399 HIR banka. Bratislava 885 1100 Plastika. Nitra 823 930 IF Agrofond 284 350 Poľnonákup Dunaj, D. Streda 100 240 IF Aureus 230 230 Prvý PIF 371 600 IF Biofond 272 350 SES 369 420 IFESDE 270 270 Slov. poisťovňa 1513 1706 IF Ipeľ 37 45 Slov. lodenice, Komárno 809 950 IF Paríž 185 222 Slovnaft, Bratislava 718 890 IF Poľnohospodárov 174 174 SPIF 201 226,5 IPF III. Sporiteľňa - VSŽ 180 220 Šuriansky cukrovar 62 69 IPF I.Sporiteľňa - VSŽ 168 218,90 Tatra Kupón IF 1845 2190 Jacobs Suchard Figaro 702 850 VSŽ, Košice 597 760 Juhocukor, Dun. Streda 208 250 VÚB, Bratislava 1533 1750 1CP, Štúrovo 600 671 VÚB Kupón 568 645 Kafiléria, Senec 1020 1100 Zlatý IF 557 700 Komárňanské Dek. a cukr. 136 200 Zlatv Prameň IF 389 473 lak kezességet a kormány. Amint az a vállalat igazgatóta­nácsának múlt heti ülésén el­hangzott, a kormány döntésétől függ, hogy az alkalmazottak el­A vállalat vezetősége mindeddig sikertele­nül keres külföldi be­fektetőket. bocsátására kerül-e sor, vagy a Calexnak sikerül felkapaszkod­nia. Ezért a csaknem háromezer alkalmazott ma még semmi biz­tosat nem tudhat, ígéretet csak arra kapott, hogy a februári bé­reket is kifizetik. Albin Kramár, az üzemi szakszervezet vezetője szerint a dolgozók értesülnek utolsóként mindenről, hiszen az üzem vezérigazgatójához köny­nyebben bejut egy újságíró, mint a szakszervezet vezetősé­gének tagjai. Gazdaság és kultúra Figaro az Operában Pozsony. A pozsonyi Figaro, pontosabban a Jacobs Suchard Figaro 1992 óta szponzorálja a fővárosi Operát. A gyümölcsöző kapcsolatokat ápolandó, Miros­lav Fischer, a Szlovák Nemzeti Színház vezérigazgatója és Wal­ter Anderau, a Kraft Jacobs Su­chard alelnöke a napokban szerződést írt alá a hagyomá­nyosan jó együttműködés foly­tatásáról. A szponzorálás ered­ményeként nem csupán az Ope­ra anyagi helyzete javul, hanem ennek jótékony hatását a széles közönség is megérzi, mégpedig az alacsonyabb jegyárakon ke­resztül. A Jacobs Suchard Figaro tavaly 1,8 milliárd koronás for­galmat bonyolított le, a hazai édességpiac 47%-át tudhatja magáénak, termékeinek 40%-át exportálja, és a termelés felfutá­sának eredményeként a cégben foglalkoztatottak száma 1992 óta mintegy 300-zal nőtt. (sidó) A cseh sörivók a légszomjasabbalc Az egy főre jutó sörfogyasztás 1995-ben, literben számolva. (TA SR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom