Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-27 / 21. szám, hétfő

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 27. KOMMENTÁR Mi a tét Érselcújvárott SZILVÁSSY JÓZSEF Ma este sok fontos kérdésre kaphatunk választ Érsekújvárott. Látszólag szokványos vitaestre kerül sor négy hazai magyar pártelnök részvételével, ám akár mérföldkő is lehet ez a ren­dezvény. Megtudhatjuk, miért kívánja egyszeriben lépéskény­szerbe hajszolni az Együttélés másik két koalíciós partnerét, amikor az egyezség úgy szól, hogy az unió problémakörét a Koalíciós Tanácsban és más belső pártfórumokon vitatják meg, s ezután, ha a politikai helyzet megköveteli, lehetőleg kész és kölcsönös egyetértésen alapuló koncepcióval lépjenek elő. Ma még nem világos,hogy milyen lesz a választási törvény, s egy­általán lesz-e módosítás: akkor hát miért ez a hisztérikus nyo­másgyakorlás? Jelenleg vajon miért nem a belső egyeztetés a leglényegesebb? Konszenzus hiányában ugyanis milyen esz­merendszerre, milyen politikai értékrendre és prioritásokra épülne a sorskérdéseinkben egységes magyar politizálás? Va­jon az egység, valójában inkább a látszategység mostani túl­harsogása nem az egyre kiábrándultabb közvélemény megté­vesztését szolgálja? A választópolgárok ugyanis egyre érzékel­hetőbben nem hangzatos nemzetmentő szólamokat, hanem eredményes politizálást várnak el képviselőinktől. Egyre sú­lyosabb megélhetési gondjaiknak az enyhítését. Az elszámol­tatásnál, legkésőbb másfél év múlva, elhiszik-e majd, hogy csakis azért kerültek ilyen szomorú helyzetbe, mert ezzel a kormánnyal semmiben sem lehet egyezségre jutni? Kérdés az is, hogy Popély Gyula hagyja-e magát sosemvolt, masincs párt elnökeként, többszöri keserű lecke után ismét eszközként felhasználni, vagy köztiszteletnek örvendő törté­nészként, mint eddigi tudományos munkássága során mindig, tiszteletben tartja a tényeket, s elmondja hallgatóságának: kik ösztönözték a magyar pártok fél évszázaddal ezelőtti fúzióját? Ha ez kiderül, akkor talán megválaszolható az a sorsdöntő kérdés is, hogy képesek vagyunk-e végre felmérni a mai, gyö­keresen megváltozott nemzetközi és hazai körülményeket. Ké­pesek vagyunk-e ezeket szem előtt tartva európai normákra épülő stratégiai programot alkotni, szövetségeseket találni, céltudatos jogérvényesítő politizálást folytatni? Vagy egyese­ket újra elkábítanak a néhai forgatókönyvet kritikátlanul kö­vető egyének szólamai, akiknek - sajnos, ez is hagyományunk ­a sérelmek felhánytorgatása, potenciális szövetségeseinket is elriasztó követelések hangoztatása, önmaguk politikai értelem­ben vett életben tartása a fontos? Milyen vödörrel? TÓTH MIHÁLY Van már harminc esztendeje, hogy tanulságos mesefilmet láttam a televízióban arról, mi­ként égett le a király palotája. A főszakács ügyedensége mi­att lángra lobbant a pecsenye­sütő serpenyő, és a legkisebbik kukta kezébe kapta a vízzel teli bádogvödröt, hogy eloltsa a tüzet. Csakhogy a szakácsok felügyelője a kiskuktának adott egy nagy pofont, mond­ván: őfelsége pecsenyéjét, ha lángra lobban, csak ezüstvö­dörben tartott kristályvízzel szabad eloltani. Lódultak is a szakácsok a kincstárnokhoz, adná ki az ezüstvödröt... Könnyű kitalálni, hogy nem végződhetett szerencsésen a tűzoltás. Erre emlékeztet az a tétovázás, amelyet a Kék Koa­líció által kezdeményezett alá­írás-gyűjtési akció körül kez­dettől fogva tapasztalhatunk. Jószerivel még meg sem kezdődött, amikor szót kértek a társadalomtudósok, és feltet­ték a kérdést: Vajon összhang­ban van-e ez a kezdeményezés mindazzal, ami a politológia nagykönyvében írva vagyon? Vajon nem azt eredményezi-e az elnökválasztás módja meg­változtatásának népszavazás általi kikényszerítése, hogy a parlamentből az utcára kerül a politikai döntéshozatal? És vannak, akik kijelentik: a kor­mánykoalíciót megszólítva kellene kísérletet tenni annak szavatolására, hogy az államfő mandátumának lejárta után, de még az 1998-as választások előtt meglegyen Szlovákia ál­lamfője. Mind a népszavazás­sal szemben okoskodó polito­lógusok, mind azok, akik bíz­nak abban, hogy Mečiarral e kérdésben meg lehet egyezni, úgy tesznek, mintha most pottyantak volna ide valame­lyik idegen bolygóról. Mintha nem tudnák, kihez van szeren­cséjük. Mintha nem vették vol­na észre, hogy azért nem egyértelműek az alkotmány rendelkezései, mert azok Mečiar műhelyében fogalma­zódtak meg. Kissé lanyhult az aláírásgyűjtés kezdeti dina­mizmusa, és ennek abban is szerepe van, hogy olyan han­gulat alakult ki, amelyben vá­logatjuk a „vödröket", hogy melyik illik jobban a kezünk­be. Közben pedig már több he­lyen is ég a ház. Es nagyon örül ennek a miniszterelnök. Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262, 5238332, fax: 5238331 Nyomja a DANUBIAPRINT - DUNAJSKÉ TLAČIARNE Rt. 02-es üzeme. Előfizet­hető minden postásnál, postán, valamint a PNS regionális és járási irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a Mediaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES­vývoz tlače, Košická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását enged- • élyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Kormánypártiak bűvészmutatványa, avagy valójában hány törvény szavatolja a kisebbségi nyelvek használatát a közéletben? (Szűcs Béla karikatúrája) Közel nyolcvan éves történelmünk szolgál némi tanulságokkal Az egységesülés ideje A Szlovákiai Magyar Ér­telmiségi Fórumon a leg­frekventáltabb fogalom a pártsemlegesség és az identitás volt. MÁTÉ LÁSZLÓ A pártsemlegesség bennem furcsa dolgokat asszociál, így inkább nem is folytatom, mert mindenféle semlegességgel szemben eleve bizalmatlan va­gyok. Talán a „pártoktól füg­getlen" még elfogadhatóbb lenne, ha éppen nem a pártok vezető képviselői beszélnének róla. S itt kezd mocorogni az is­mert kisördög: ezzel valami nincs rendben, mondhatnám ­nem kóser! Azt minden mezei választó­polgár tudja, hogy a demokrá­cia (Churchill szerint nem ép­pen ideális társadalmi álla­pot, de eddig jobbat nem ta­láltak ki) keretében az érdek­érvényesítés éppen a párto­kon, a szabad választásokon és a demokratikusan megvá­lasztott parlamenten keresz­tül érvényesül. Még egy ilyen Miért kell itt lépten­nyomon a pártsemle­gességről papolni? kvázidemokráciában is, ame­lyet nekünk, szlovákiai ma­gyaroknak az ország többi la­kosaival együtt kénytelen-kel­letlen el kell szenvednünk. Akkor meg miért kell itt lép­ten-nyomon a pártsemleges­ségről papolni? OLVASÓI LEVELEK Kevesebb az esküvő A Komáromi Városi Hivatal és az önkormányzat fontos felada­tai közé tartozik a polgári szer­tartások és ünnepségek szerve­zése. A legnagyobb figyelmet az esküvők megrendezésének szentelik. Sajnos, főleg szociális okokból, csökken a házasságkö­tések száma. 1991-ben 288 há­zasságot kötöttek, 1992-ben viszont már csak 230-at, 1995­ben 211-et, 1996-ban pedig A másik fogalom: a szlovákiai magyar identitás. Közel nyolcvan éves történel­münk szolgál némi tanulságok­kal. Voltak már itt különféle önmeghatározások, kisebbségi ideológiák, messianisztikus el­rugaszkodások, hogy például csak a hozzám legközelebb ál­lót, a Győry Dezső által megfo­galmazott „újarcú magyarod­at említsem. De ha a baloldali, jobboldali és kormányt támo­gató aktivista programokat megvizsgáljuk, akkor mindjárt nyilvánvaló, hogy egyvalami­ben azonos hangot ütöttek meg: Budapest elutasításában és a nemzeti összetartozás megkérdőjelezésében. Hogy kit szolgált mindez, a válasz egyér­telmű. Ezért szlovákiai magyar identitásról csak mint az össz­nemzeti stratégia részéről lehet és kell beszélni (ugyan: van-e ilyen?!), mert minden más, ami az össznemzeti összetartozást gyengíti, nem lehet más, mint mellébeszélés, elkülönülés ­zsákutca! Mindezek után akarva-akarat­lanul felvetődik a kérdés: mi a szlovákiai magyar kisebbség ­ha úgy tetszik: szlovákiai ma­gyar nemzeti közösség - nyo­morúsága? A válasz a napnál világosabb: megosztottságunk, s ezen belül politikai megosztottságunk. Most, amikor minden valami­revaló stratégia alappillére az integráció, globalizáció, szá­munkra nem lehet fontosabb feladat, mint az egységesülés, elsősorban: a politikai fúzió. Higgyük el, hogy tíz szlovákiai magyar választópolgár közül csupán 169 polgári esküvő volt a városházán. Az esküvőkre a városi hivatal színvonalas műsorokat is biztosított, vers­mondást, éneket és orgonaze­nét. Az ezüst- és aranylakodal­mak száma is csökken. 1991­ben 16 rendezvény volt a város­házán, 1996-ban azonban csak 7 ilyen ünnepséget tartottak. Bende István Komárom Nyugdíjasok délutánja A zsitvabesenyői községi hiva­kilenc a politikai egységesülés híve. (Aki nem hiszi, járjon utána egy felméréssel!) Ellene talán egy-két (maximálisan: három!) pártvezér és néhány csatlósa van! Miért szükséges a szlovákiai magyar társadalom egységesü­lése? Többek között azért, mert: 1. Európában igazi eredménye­ket csak azok a kisebbségi kö­zösségek tudtak felmutatni, amelyeknek egységes, hogy ne mondjam: egy politikai képvi­selete van. Utolsó példa: Ro­mánia. 2. Végre megszabadulhatnánk a képmutató pártsemlegesség úton-útfélen való emlegeté­sétől, miközben mindannyian tudjuk, hogy ez úgysem igaz. 3. Nem lenne semmi esélye a torz hatalommal kollaboráló, kisszerű szélhámoskodásnak! Szerintem tehát a Szlovákiai Minden valamirevaló stratégia alappillére az integráció Magyar Értelmiségi Fórum alapvető célja csak egy lehet: az egységesülés meghirdetése ­politikai, kulturális és közéleti szinten. Más egyéb csak pót­cselekvés, a figyelem elterelése az eredeti problémáról! Ha valljuk a Prédikátorral együtt: „Mindennek megvan a maga ideje", akkor számunkra az egységesülés ideje van itt! A szerző a kassai polgármes­teri hivatal munkatársa tal és a szociális bizottság tag­jai évente legalább egyszer kellemes délutánnal kedves­kednek a 65 éven felüli nyug­díjasoknak. A múlt évi rendez­vényre a helyi Csemadok-szer­vezet kulturális csoportja ké­szített műsort. A hangulatosan kivilágított terem, az ünnepé­lyesen megterített asztalok, a színpadon fénylő karácsonyfa meghitt hangulatot teremtett. A teán és aprósüteményen kí­vül mindenki kapott kis cso­magot is. Kedves szavakkal, vi­rággal, a szereplők pedig dallal köszöntötték falunk tíz legidősebb polgárát és négy Két sérült Fékhiba okozta Dargó. Súlyos közlekedési bal­eset történt pénteken délután a Tőketerebesi járásban lévő Dargó község mellett. Meghi­básodás miatt egy kamion állt meg az út szélén, majd a forgal­mas úton csakhamar három személygépkocsi és egy Avia tí­pusú tehergépkocsi sorakozott mögéje. Egy másik kamionnak - fékhiba miatt - viszont már nem sikerült megállnia, és a járművekbe rohant. A szeren­csétlenségnek két könnyebb sé­rültje volt. A nemzetközi főút­vonal eme szakaszán órákig szünetelt a forgalom, (kat) Helyi szinten Új párt alakult Kassa. Szombaton tartotta ala­pító közgyűlését a Kassai Polgá­ri Párt, amely kizárólag helyi ér­dekek szerint politizál, elsődle­ges célja a város és polgárai ér­dekeinek képviselete. A párt hu­szonhét alapítója Milan Šoltýst választotta a KPP elnökévé, aki a közgyűlés után sajtótájékozta­tót tartott. - Nem a jelenlegi pol­gármester ellen kívánunk har­colni. Találkozót kezdeménye­zünk Rudolf Schuster főpolgár­mesterrel, melyen céljainkat szeretnénk ismertetni és az együttműködés lehetséges for­máit megtalálni - nyilatkozta Šoltýs. Az új párt nem kíván or­szágos méretekben politizálni, célja, hogy a következő önkor­mányzati választásokon minél több tagja kerüljön a városi kép­viselő-testületbe. A KPP egyet­len hagyományos politikai irányzathoz sem sorolja magát, polgári párt, amely hajlandó együttműködni mind a bal-, mind a jobboldallal. (TA SR) Környezetkímélő Növényi tápszer Őrmező. Új, környezetkímélő, tartós hatású zeolitos műtrágya kifejlesztésével lép az idei piac­ra az őrmezői Chemko rész­vénytársaság. A gyártók szerint a Zeomix-NPK nevű készít­ménynek a korábban gyártot­takkal szemben sok egyéb mel­lett az is előnye, hogy a víz nem mossa ki a talajból, és a benne lévő szerves anyagok fokozato­san, a növény szükségleteinek megfelelően szabadulnak fel. Biztosítva van ezzel a növény tápanyaggal való egyenletes el­látása, ami jelentősen elősegíti az egészséges növekedést. A nitrogén-, foszfor- és kálium­tartalmú növényi tápszer összetételét tekintve a táp­anyagpótláson túl a vegyes összetételű talajok tulajdonsá­gának szabályozására is alkal­mas. Kerti, illetve szobanövé­nyek tápszereként egyaránt használható, (k-t) olyan házaspárt, akik az el­múlt évben ünnepelték házas­ságkötésük 50. évfordulóját. A bevezető után ismert népdalok, magyar nóták, slá­gerek és szavalatok hangzot­tak el. Búcsúzóul minden szereplő és rendező gyertyával a kezében énekelte el az Esti dalt és a Csendes éjt. A Csemadok-szervezet nem fe­ledkezett meg falunk többi polgáráról sem. December 28­án és 29-én a Férjek papucs­ban című vígjátékkal lepte meg őket. Pilekné Jurík Katalin Zsitvabesenyő

Next

/
Oldalképek
Tartalom