Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1997-01-25 / 20. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 25. SpOrt/Tévé és rádIó - szombAt gg^ Jozef Kollár, a szakszervezeti konföderáció alelnöke: „Jogvédelmet kell nyújtanunk minden munkavállalónak." Idén már sztrájkok is lehetnek A szakszervezeti szövetségek konföderációjának tavalyjanuárban megválasztott új vezérkara - annak érdekében, hogy hathatósabban védhesse a munkavállalók érdekeit elsőrendű feladatának a szakszervezeti mozgalom megerősítését tűzte ki. PÉTERFI SZONYA A szervezet vállalta, hogy tagjai mellett az egyes munkahelyeken a kívülállókat is megvédi a munkáltatók önkényétől. Ha többet nem is tehet, de a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek a megtartását mindenképpen követelheti. Kérdéseinkre Jozef Kollár, a konföderáció alelnöke válaszolt. Szinte naponta szembesülhetünk a munkáltatók törvényellenes döntéseivel: sokat hallhatunk ok nélküli elbocsátásokról, a dolgozóknak járó végkielégítés visszatartásáról, a munkaidő megváltoztatásáról. Mit tehet, hogyan védekezhet az alkalmazott, és egyáltalán védekezhet-e? Bár az állami vállalatoknál és az államapparátusban is gyakran a vállalkozó gyakran azt hiszi, hogy rá a törvények nem vonatkoznak. S ha az alkalmazottak nem tiltakoznak, úgy gondolja, minden rendben van. A munkavállalók dolga, hogy legyőzzék félelmüket, és ne hódoljanak be a főnökség akaratának. Üzemi szakszervezetüktől, illetve a felsőbb szakszervezeti szervektől jogvédelmet kapnak, az egyeztető tárgyalásokon képzett szakemberek képviselik érdekeiket. Ha a tárgyalások nem hozzák meg a kívánt eredményt, bírósági eljárást indítványozunk. Noha manapság még ritkán kerül sor munkajogi perekre, tapasztalhatjuk, hogy a bíróság mindenekelőtt azt követeli meg a munkáltatótól, hogy megtartsa a munkajogi rendelkezéseket. Csak az a baj, hogy az ügyek megtárgyalására csak hónapokkal később kerül sor. A jogtalanul elbocsátottnak a bírósági döntésig is élnie kell valamiből. Igaz, hogy bérét visszamenőleg megkapja, de addig? Talán ez az oka annak, hogy a dolgozók hallgatólagosan beleegyeznek a törvénysértésbe, mert féltik munkahelyüket. Munkaügyi bíróságok létrehozásának a terve is szerepel a konföderáció programjában. ^ ... a felsőbb szak"" szervezeti szervektől jogvédelmet kapnak, az egyeztető tárgyalásokon képzett szakemberek képviselik érdekeiket. ^ gok szükségességét a készülő Altalános Egyezmény is hangsúlyozza. Szeretnénk, ha a parlament februári ülésén foglalkoznának ezzel a kérdéssel, s júliustól már megkezdhetnék munkájukat a bíróságok. Köztudott, hogy a szakszervezeti tisztségviselők a parlamentben bizonyos törvények elfogadása érdekében lobbyznak. A pártok és mozgalmak érdekvédelmet is ígértek választóik... s lesznekcsoportok, amelyek megunva a szociális párbeszéd eredménytelenségét, az ígérgetéseket - erélyesebben kezdenek tiltakozni... ^ szegik meg a Munka Törvénykönyvének a rendelkezéseit, ez mégis leginkább magáncégeknél történik meg. A tulajdonos, Az előbb elmondottak miatt van szükség rájuk, hiszen ők azonnal dönthetnének. A tervezetet kidolgoztuk, sőt az ilyen bírósáA kormány sokáig azt hangoztatta, hogy egységes, erős szakszervezetet akar, most azonban az a hír játja, hogy az államapparátusban egy új általános szabad szakszervezeti szövetség létrehozását szorgalmazza. A szervezkedés állítólag a DSZM-ből indult ki... Mi is így tudjuk. Nem csoda persze, hogy az állami hivatalokban bomlasztani kívánják a meglevő szakszervezeteket. Ott ugyanis a megfélemlítés egyszerűbb. Természetesen a szakszervezeti mozgalomban is elismerjük a pluralitás elvét, de csak akkor, ha demokratikus módon zajlanak az események. Ha létrejön egy új csoportosulás, és programjával szerez híveket, annak csak örülni lehet. Viszont nem nézhetjük tétlenül, ha az alkalmazottakra nyomást gyakorolnak, ha a munkaszerződéseket használják fel megfélemlítésükre. Tudunk olyan esetekről, amikor például kerületihivatal-vezetők be akartak tiltani üzemi szakszervezetet. A kassai járási munkahivatalban is ez történt, holott az alkotmány értelmében a szakszervezetbe tömörülés állampolgári jog. nak. Mi a képviselőket csupán erre figyelmeztetjük, hiszen mi sem akarunk mást, mint védeni a dolgozók érdekeit. Sajnos, az idei költségvetés elfogadásakor javaslatainkat nem vették figyelembe. Most a Munka Törvénykönyve 140. paragrafusának a módosítását készítettük elő. Valaha azoknak, akik 12 órás műszakban dolgoztak, naponta kétszer meleg étel járt. A jelenleg érvényes törvénybe „hiba csúszott", ez a juttatás nem szerepel benne. Ugyancsak rendezni kell az ételjegyek elszámolásának kérdését is, éspedig úgy, hogy a munkáltatókat anyagilag ne terhelje. A változásokra a második félévben lehet számítani. Szlovákiát sztrájkmentes országnak tartják. így lesz idén is? Tartok attól, hogy nem. A feszültség egyre nő, s lesznek csoportok, amelyek - megunva a szociális párbeszéd eredménytelenségét, az ígérgetéseket erélyesebben kezdenek tiltakozni, s esetleg sztrájkolni is fognak. Somogyi Tibor felvételei RÖVIDEN Ellenzéki pártvezetők az államfőnél Pozsony. Michal Kováč államfő tegnap a KDM, a DU és a DBP képviselőivel tárgyalt. A megbeszélésen a szlovákiai demokrácia helyzetéről tárgyalva olyan lépéseket kerestek, amelyek a demokratikus elvek erősítését és a kulturáltabb politizálást segítenék elő. (TA SR) Gustáv Krajci a Gaulieder-ügyről Pozsony. Gustáv Krajči belügyminiszter szerint a František Gaulieder volt parlamenti képviselő házánál történt robbanás hátterében az alvilág is állhat. Egyúttal azonban nem zárta ki, hogy politikai indíttatású merénylet történt, illetve azt sem, hogy a parlamentből kizárt képviselő „rendelte meg" a robbantást, (ú) DBP: a nyilvános vita mellett Pozsony. Jozef Migaš, a DBP elnöke is részt vett a Szocialista Internacionálé római kongresszusán. A tanácskozáson tapasztaltakból kiindulva Migaš kijelentette, hogy pártja intenzíven bekapcsolódik a Szlovákia euro-atlanti integrációjával kapcsolatos nyilvános vitába. (TA SR) Kedden jelenik meg a szlovák Playboy Pozsony. Január 28-ától a hírlapárusoknál megvásárolható a szlovák nyelvű Playboy magazin első száma. A mellékelt képen látható az első szlovák playmate, Martina Valentová. Az ő aktfotóit találhatják meg a világhírű magazin kedvelői. (TA SR) Az SZNP a bankok privatizálásáról Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt szerint a pénzintézetek magánosítása során mellőzni kell a politikai érdekeket, mivel ellenkező esetben az állami és gazdasági szféra egyaránt megsínyli a privatizálást. (TA SR) Leváltásokat jósol a DU Pozsony. A Befektetési és Fejlesztési Bank igazgatótanácsa négy tagjának leváltása mögött a kassai vasmű érdekei húzódnak. A DU információi szerint személycserék várhatók a Szlovák Nemzeti Bank vezetőségében is. A leváltott személyek helyét a DSZM hívei foglalják majd el. (ČTK) Az új lakástörvény ellen Poprád. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása szerint az elfogadásra váró lakástörvény rendkívül hátrányos helyzetbejuttatja az önkormányzatokat, ezért felszólította Ivan Gašparovič házelnököt, hogy a tervezetet ne tűzze napirendre a parlament következő ülésén. (TA SR) TA SR-felvétel Ausev elnök ígérete Legalább egy levelet Moszkva. Ausev ingus elnök megerősítette, tudja kik azok, akik Csecsenföldön elrabolták a 3 nyitrai építőmunkást. Szlovákia moszkvai nagykövetét ismét arról biztosította, a túszok egészségesek. Megígérte, ha 3-4 napon belül nem sikerül kiszabadítani a a foglyokat, akkor az ingus hatóságok megpróbálnak beszerezni a túszoktól legalább egy levelet, amely bizonyítaná, hogy életben vannak. (TXT) A Magyar Koalíció képviselőinek állásfoglalása az egynyelvű bizonyítványokról A miniszterelnök az elmaradt találkozóról: Vonják vissza az utasításokat! ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A három szlovákiai magyar politikai erő képviselői tegnap délután a következő állásfoglalást juttatták el szerkesztőségünkbe az egynyelvű bizonyítványok körül kialakult helyzettel kapcsolatban: „Mi, a Magyar Koalíció parlamenti képviselői a leghatározottabban tiltakozunk a Szlovák Köztársaság oktatási minisztériuma, valamint a kerületi és járási hivatalok oktatási és kulturális osztályának utasításai ellen, amelyek értelmében a magyar tannyelvű oktatási intézményekben alkotmányellenesen csak szlovák nyelvű bizonyítványok kiadását próbálják elrendelni. Felhívjuk a figyelmet az alkotmány 34. cikkelyére, amely korlátozások nélkül lehetővé teszi az anyanyelv használatát a hivatalos érintkezésben és az információszerzés terén. A számunkra elfogadhatatlan nyelvtörvény is egyértelműen hangsúlyozza, hogy a törvény nem vonatkozik a kisebbségi nyelvek használatára. A Magyar Koalíció parlamenti képviselőiként a kétnyelvű bizonyítványok kiadását célzó minden igyekezetet egyértelműen támogatunk. A közeljövőben újabb tárgyalásokat kezdeményezünk az oktatási minisztériummal, hogy az mielőbb vonja vissza a magyar nyelv használatát tiltó, alkotmányellenes rendelkezéseket." A szlovák kormány tagjai a Besztercebányai kerületben - a miniszterelnök rimaszombati nagygyűlésen Mečiar: „Elutasítjuk az autonómiát" TA SR-JELENTÉS Nagyrőce, Rimaszombat, Losonc. A szlovák kormány tagjai tegnap látogatást tettek a Besztercebányai kerületben. Vladimír Mečiar kormányfő elsőként a Nagyrőcei járást kereste fel. A járási hivatalban járva kijelentette, hogy országos viszonylatban nagyon rossznak tekinthető a járás helyzete. Utalt arra, hogy minden negyedik ember munkanélküli, elhanyagolt állapotban vannak a közutak, nincs megoldva a községek vízés gázművesítése. A kormányfő szavai szerint a járás létrehozását éppen ezeknek a gondoknak a rendezése motiválta. Ezt követően Vladimír Mečiar Rimaszombatba utazott, s a járási hivatal épületében államigazgatási alkalmazottakkal és vállalkozókkal találkozott. - Egyértelműen elutasítjuk az autonómia gondolatát. A vegyesen lakott területeken a magyarok és a szlovákok közt nincs olyan probléma, nézeteltérés, amelyet ne lehetne békés úton rendezni - vélekedett Mečiar, majd a rendkívül magas munkanélküliséggel és gazdasági nehézségekkel küszködő járás más problémáiról is szólt. - A kormány már 1995-ben lépéseket tett a régió gazdasági életének élénkítésére, de a remélt fellendülés elmaradt. Kiderült, hogy a problémát nem járásonként, hanem globálisan kell kezelni. Átfogó tervet készítünk a kerület déli járásai számára, de összefogásra van szükség, senki sem ülhet ölbe tett kézzel - mondta a kormányfő. Sergej Kozlík pénzügyminiszter a rimaszombati adóhivatalban tett látogatás során - Mečiar kijelentésével összhangban - az átfogó problémakezelés szükségességét hangsúlyozta. Az esti órákban Rimaszombatban tartott nagygyűlésen a miniszterelnök kijelentette, hogy az ország 1997 végéig belép a világ legfejlettebb államait tömörítő OECD-be. Felszólította a polgárokat, hogy „ne higpveNagy hibát követnek el az ellenzéki pártok ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Az ellenzéki pártok nagy hibát követnek el, amikor elutasítják tárgyalási ajánlatomat. Ezzel azt kockáztatják, hogy a kormánykoalíció két hónappal a választások előtt olyan törvényt fogad el, amelyre egyáltalán nem lesznek felkészülve. Ha abban reménykednek, hogy a koalíció véleménye megoszlik az új választási törvény kérdésében, alaposan tévednek"-nyilatkozta Vladimír Mečiar kormányfő a Szlovák Rádiónak. Elmondta, hogy már két időpontot ajánlott az ellenzéknek, s ezért harmadikat nem fog. Viszont különbséget tesz azok közt, akik hajlandók és akik nem hajlandók tárgyalni, s ezért nem zárkózik el a tárgyalástól. Három-négyoldalú párbeszédet is hajlandó folytatni, mert legkésőbb a következő választások után „mindenképpen megoldást kell találni a most nyitva maradó kérdésekre". A kormányfő cáfolta a Nemzetközi Valutaalap véleményét, mely szerint a túlhevült a szlovák gazdaság. „A bérnövekedés azonban nem folytatódhat a végtelenségig az 1995-96-ban tapasztalt ütemben" - tette hozzá. nek a propagandának, mert Szlovákiát nem zárták ki az euro-atlanti csatlakozás folyamatából". Mečiar kitért arra is, hogy az államfő milyen szerepet játszik „a közvetlen elnökválasztást szorgalmazó ellenzék nyomásgyakorlásában". Ján Sitek védelmi miniszter a losonci járási katonai parancsnokságot és a járási hivatalt kereste fel, s tájékozódott az államigazgatási és katonai szervek együttműködéséről, valamint a 21 százalékos munkanélküliséggel küszködő járás gondjairól. Ezt követően Sitek a rimaszombati katonai alakulatnál tett villámlátogatást. Madeleine Albright, az új amerikai külügyminiszter első sajtóértekezletén elsődleges célkitűzései közé sorolta az egységes Európa megteremtését. (ČTK/AP)