Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-02 / 1. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 2. Kultúra ­KULTÚRA - Oktatás 3 Állítólag politikai érdekek miatt nem bocsátható áruba az üresen álló, 162 szobás Pelikán Szálló Gazdára vár, de nem adható el Lapunk december 30-i számában rövid hírt kö­zöltünk a szebb napokat is megért losonci Pelikán Szállóról. Az alábbiakban megpróbálunk választ ad­ni arra, vajon miért áll üresen a hotel. LOSONC Nemrég figyelemfelkeltő írást közölt a Pelikán Szálló eladásá­nak hátteréről a régió lapja,, a Novohradské noviny. Iva Han­ková főszerkesztő az elemző cikk végén arra a következte­tésre jutott, hogy a szálloda el­adásának, pontosabban eladha­tatlanságának kulisszái mögött politikai érdekek húzódnak meg. A 162 szobás hotelt a város 1992-ben adta el egy fiatal vál­lalkozók által alapított poprádi kft.-nek, amely állítólag szállo­dalánc kiépítésére törekedett ... értékesítettek min­dent, amit lehetett, a pénzt pedig eltették. Szlovákiában. Az említett épü­leten kívül az észak-szlovákiai vállalkozók megvásárolták a fü­leki Palma Szállót, valamint né­hány lakóházat. A Pelikán Szál­lóért 26 millió koronát fizettek. A pénzintézményektől úgy kap­tak új kölcsönöket, hogy a ko­rábban hitelből megvett épüle­tet kínálták fel zálogként. A heti­lap szerint amikor elérkezett a hitelek törlesztésének az ideje, a vállalkozók értékesítettek min­dent, amit lehetett, a pénzt pe­dig eltették. A lefoglalt vagyont közjegyző előtt rátestálták egy bizonyos H. úrra, aki bíróság előtt is vállalta a szerepét. A botrányhoz szokott polgáro­kat manapság nem annyira a vállalkozók ügyeskedése hábo­rítja fel, mint az, hogy a szálló évek óta üresen áll, értéke fo­lyamatosan csökken, s bizony már meglátszik rajta az idő vas­fogának nyoma. A lap tudni vé­li, hogy a takarékpénztár ólub­lói fiókintézete, amely zálog­ként megkapta a Pelikán Szál­lót, felbecsültette az épület ér­tékét, és áruba bocsátotta a szállót. Jelentkezett is vásárló ­... közölte, hogy „a szálló eladása politi­kailag van megtiltva". egy magánvállalkozó, név sze­rint Viktor Frič - a jelenleg 14,6 millió koronát érő épület meg­vétele céljából. A takarékpénz­tár és a vevő előszerződésben meg is állapodott a részletek­ben, illetve abban, hogy az adásvételi szerződés aláírására október 10-én kerül sor. A vevő állítólag meg is jelent a szerződés aláírása céljából, az eladó képviselője azonban nem, sőt hivatalosan azóta sem jelez­te, miért maradt távol. Mint az említett regionális heti­lep főszerkesztője kiderítette, Viktor Fričcsel egy megbízott szóban közölte, hogy „a szálló eladása politikailag van megtilt­va". Hogy miért? Arról csak ta­lálgatások folynak Nógrád köz­pontjában. (-kas) Nem törekedtek teljességre a szerzők Kiadvány temetőkről, temetkezési helyekről nyitották meg, a premontreiek templomának kriptájában (ide te­mették például 1677-ben I. Rá­kóczi Ferencet és 1681-ben éde­sanyját, a templomalapító Bát­hory Zsófiát) már egyeden sírhely sem ép, illetve azt, hogy a város neves személyiségei melyik te­metőben nyugszanak. - A társaság által összeállított rövid áttekintésre nem jellemző a teljesség, sem a tudományos alaposság. Munkánkkal csupán jelezni akarjuk, hogy a kassai te­metők és temetkezési helyek múltjával, valamint jelenével foglalkozó közirodalom rendkí­vül szegényes, és egyúttal azt is, hogy elődeink sírkertjeivel, nyughelyeivel talán jobban is törődhetnénk - nyilatkozta la­punknak Halász György, a Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság elnöke, (gazdag) Az időjárás nemcsak a hegyekben, hanem az ország más részein is kedvez a téli sportok szerelmeseinek. A tegnapi havazás sok gondot okozott a közlekedésben, ám a gyerekek nem panaszkodtak. A fotó Pozsony mellett készült. (TA SR-felvétel) A Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság a közelmúltban össze­foglaló jellegű szlovák-magyar ki­adványtjelentetett meg a város te­metőiről és temetkezési helyeiről. A fényképekkel és térképpel il­lusztrált könyvecske elsősorban Wick Béla történész 1928-ban megjelentetett monográfiájából meríti a tizenhárom egykori és mai temetővel, valamint hat temp­lomi kriptával kapcsolatos ismere­teket, adatokat. Egyúttal rögzíti a Henszlmann Társaság néhány mai tényfeltáró megfigyelését is. Egyebek között megtudhatjuk belőle, hogy a belvárosi temetők egyike a Szent Mihály-kápolna körül terült el, a reformátusok egykori sírkertje helyén ma a Szepsi úti téli stadion áll, a mai köztemetőt 1889. június l-jén KOMÁROM Mintegy háromszázan a szobornál A Štefánik-szobornál mintegy 300 polgár gyűlt össze szilvesz­terkor, hogy együtt köszöntse az új évet, illetve megemlékez­zen az önálló Szlovákia létrejöttének 4. évfordulójáról. Újévi köszöntőt Ernest Macho, a Komáromi Járási Hivatal elöljárója mondott, (kamoncza) POZSONY Megfagyott egy lengyel férfi Szilveszter napján a pozsonyi központi segélyszolgálat tagjai 21 esetben vonultak ki különböző esetekhez. Elsősorban szív­betegek és légzési panaszokkal küszködők kértek segítséget. Egy lengyel állampolgárt, akit a rendőrség megfagyva szállí­tott be, már nem sikerült megmenteniük. (TA SR) SZLOVÁK ÚJ HELY Klement Gottwald dinnyecsősz Jozef Vlasatý szlovákújhelyi nyugdíjas vasutas kertjében ta­valy különleges őr vigyázta a dinnyét, uborkát, burgonyát és a többi zöldségfélét. Klement Gottwald volt köztársasági elnök 1,3 méteres szobra eredetileg a tőketerebesi Jednota-üzem tu­lajdonában volt, innét került az egykori vasutas kertjébe a tör­pék közé díszként, illetve madár- és tolvajijesztőként. (TA SR) KÖBÖLKÚT Agyagból égetett bakancs Az Érsekújvártól 30 kilomé­terre fekvő Köbölkúton él a 27 éves Angelika Špiegelhal­terová kerámiaművész. Egye­di alkotásai a habán művé­szetjegyeit viselik magukon, már Berlinben és az ausztriai Linzben is bemutatta őket. A kép bal oldalán egyik alkotá­sa, egy agyagból égetett ba­kancs látható. (TA SR) TRÉNCSÉN Kopaszok elhatározása Rendkívüli ülést hívott össze az év utolsó napján Willy Weber, az Igazságtalanul Kopaszok Klubjának elnöke. A szervezet szó­vivője elmondta: legnagyobb gondjuk, hogy a romák gyakran skinheadekkel tévesztik össze őket. A klub ezért a romák ellen védelmi egységek létrehozását határozta el. Tagjai számára la­pátot és csákányt ábrázoló jelvényt készíttet, mivel a „Kojakok" szerint a két munkaeszköz ugyanúgy véd a romák esetében, mint a kereszt és a fokhagyma a vámpírok ellen. (TA SR) KASSA Újévköszöntés lövöldözéssel Az új év első napjának hajnalán mintegy 20 személyt kellett el­látni sebészeten, mert az ünneplések során különféle sérülése­ket szenvedtek. Egy fiatalembert ismeretlen körülmények kö­zött lábon lőttek, sérülése azonban nem súlyos. (TA SR) Szex helyett kirabolták Csak december 30-án tett feljelentést K. L. 73 éves kassai nyugdí­jas, hogy a hónap közepén megtámadták és kirabolták. Eddig ugyanis a kórházban nem tudtak vele kommunikálni. Szavai sze­rint december 19-én egy ismeretlen roma lány szexuális ajánlatot tett neki, ám az egyik utcasarkon egy roma fiatalember leütötte, majd elvette aranygyűrűjét és 50 koronáját. (TA SR) Szilveszter a kijózanítóban Az óév utolsó éjszakáján csupán egyetlen hölgyet szállítottak be a kassai kijózanító állomásra, ám az ott eltöltött idő drága mulatság lesz neki, hiszen a kényszerű éjszakai szállásért 600 koronát kell majd fizetnie. (TA SR) Angelika és az agyagbakancs (TA SR-felvétel) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, DÉLNYUGATON HAVAZÁS, MÍNUSZ 5 - MÍNUSZ 9 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.44 - nyugszik 16.08 órakor. A Hold kel 00.00 - nyugszik 11.41 órakor. • - • J ' • • Ózonhír. Szlovákiá félett tegnap 355 Dobson-egységet rfiértek. ultraibolya sugárzás erőssége az évszaknak megfelelő. Az Továbbra is bo­rult lesz az ég­bolt, és főleg délnyugaton valószínű újabb havazás. A kora délutáni hőmérséklet mínusz 5 és mínusz 9 fok között, a hegyek­ben mínusz 7 fok körül alakul. A változó irányú szél gyenge ma­rad. Pénteken az ország minden részén valószínű hó. Szombaton délután nyugaton megszűnik a havazás, és kissé felszakadozik a felhőzet A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet mínusz 8 és mí­nusz 12, a legmagasabb nappali általában mínusz'3 és ŕnírtusz 7 fok között várható. Erős hideg fronti hatás érzékelhető az egész or­szág terüle­tén. Az időjá­rás alakulása nem kedvez a lég­szennyező anyagok eloszlásá­nak, s emiatt nehézségekkel kell számolniuk a légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségek­ben szenvedőknek. Ezért min­denképpen kerüljék a szokatlan megterhelést. Erősödhetnek a reumatikus fájdalmak, és nő a depresszióra való hajlam. Az alacsony vérnyomášúák eseté­ben szédülés és migréhes jellegű fejfájás jelentkezhet. r ' ' A botrányhoz szokott polgárokat manapság nem annyira a vállalkozók ügyeskedése háborítja fel, mint az, hogy a szálló évek óta üresen áll, értéke folyamatosan csökken, s bizony már meglátszik rajta az idő vasfogának nyoma. (A szerző felvétele) -6 MOSZKVA Q? KUEV _4

Next

/
Oldalképek
Tartalom