Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-15 / 11. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 15. KOMMENTÁR MB illiill Merre tart Migaš? TÓTH MIHÁLY Csak tavasszal lesz egy éve, hogy azok a baloldaliak, akik képe­sek voltak levonni 1948,1968 és 1989 (valamint a két szélső évszám között történtek) alapján a tanulságokat, tehát azok a baloldaliak, akiket reménységgel töltött el a Demokratikus Bal­oldal Pártjának minden olyan lépése, amely szociáldemokráci­át ígérő reinkarnáció felé vezetett, és akiket mélységesen ag­gasztott a párt egyes vezetőinek minden olyan gesztusa, amelyből bolsevik nosztalgiák feléledésére lehetett következ­tetni, riadtan tették fel a kérdést: honnan jött Jozef Migaš? Azok is ezt kérdezték, akik nem baloldaliak voltak, de szorult beléjük annyi politikai bölcsesség, hogy felismerték: szociálde­molaata irányultságú párt nélkül természetellenesen csonka a szlovákiai politikai struktúra. Kevesebb mint egy év alatt megis­mertük, kihez van szerencsénk. Eleinte csak a fejünket csóvál­tuk, amikor azt tapasztaltuk, hogy meglehetősen „szibériai" táj­szólással műveli a politikai nyelvet. A jóhiszeműek egészen ta­valy nyárig, a pártkoalíció bankprivatizációs válságáig abban reménykedtek, hogy két-, sőt egyértelmű nyilatkozatai csak a munkásosztály Ľuptáktól való visszaédesgetését szolgálják. Mečiar a kormányválságot előidéző nemzeti pártiakat csak an­nak köszönhetően tudta nagyon rövid idő alatt pacifikálni, •hogy Migaš már akkor felajánlotta szolgálatait, amikor a mi­niszterelnök még álmában sem gondolt arra, hogy a DBP háza tájékáról érkezhet felmentő sereg. Ha ekkor még voltak jóhi­szemű szemlélői Migaš működésének, akkor ők jobb esetben is csak ezt mondhatták: politikai kétbalkezesség. A realistákat vi­szont egyre inkább megerősítette abbéli gyanakvásukban, hogy a Kijevből érkezett ember - hogy finoman fejezzem ki magam ­„tégla". Most már nem az a kérdés, honnan jött Migaš, hanem hogy merre tart. Pontosabban: olyan viszonyok uralkodnak-e a DBP-ben, azok vannak-e a vezetésében többségben, akik komo­lyan veszik a Szocialista Internacionáléhoz tartozásból szárma­zó kötelezettségeket. Három forrásból táplálkozva fejlődhetett volna a baloldal 10 százalékos pártból akár 20-25 százaléknyi szavazatot is magá­énak mondható politikai erővé. Volfék szocdem pártjából, Ľup­ták kijózanodott híveiből és azokból a magyar nemzetiségű bal­oldaliakból, akikre most a DSZM által egészen mesterségesen kreált Magyar Népi Mozgalom vetette ki hálóját. Volfékat pilla­natnyilag sokkolja, ahogy Migaš az elnökválasztás körüli véle­ménycsere során illegeti magát Mečiar előtt. Mintha teljesen el­felejtette volna, mennyire megalázták őt tavaly nyáron. Való­színűleg csak idő kérdése, hogy a két Szocintern-párt vezetői mikor tépik össze a „babarongyot". A munkásszövetség tagjait sem sikerült Migašnak elbájolnia. A magyar baloldaliak pedig továbbra is a politika senki földjén árválkodnak. JEGYZET Tanulási láz FODOR GYÖRGY Most Bulgárián a sor. A belg­rádi ellenzék azzal büszkélke­dik, hogy lám, a türelmes bol­gárok tőlük tanulták az ellen­állás demokratikus és erőszak­mentes módjárt, mert fülsike­títő fütyüléssel, tojászáporral akarják, hozzájuk hasonlóan, demokratikus viselkedésre ta­nítani a bolgár szocialistákat. Kívülről nézve azonban jól lát­ható, hogy mi a különbség Belgrád és Szófia között. A volt Jugoszláviában 1945 óta töretlen a kommunisták ­utóbb szocialisták - egyedu­ralma. Tito egykori „függet­lensége" jó ideig táplálta az il­lúziót, hogy a belgrádi kom­munizmus nem „az" a kom­munizmus. Az 1989-es kelet­európai tisztító szélvihar szin­te érintedenül hagyta ezt a ju­goszláv „másságot". Szerbia lakói tavaly ősz óta tanulják és tapasztalják, hogy az egypárt­rendszer lényegében változat­lan, a tömegtájékoztatás a párt szolgálólánya, az ország vezetőit pedig csak zavatják a választások. Bulgáriában azonban hét éve szabadon tar­tanak demokratikus választá­sokat, a sajtó szabad, a ve­zetők támadhatók. A nyolc és fél milliós ország maga válasz­totta meg mai, szocialistává lett egykori kommunista ve­zetőit. Hát akkor miért e fel­fordulás? Azért, mert a bolgá­rok is tanultak valamit. A de­mokratikusan választott kor­mány is csődbe képes vinni egy országot. A demokrácia önmagában nem csökkenti a 300 százalékos inflációt, nem szünteti meg a szegénységet, a hideget, a bűnözést. A kor­mány elveszítette az általános bizalmi szavazást. Tanult de­mokraták ilyenkor kiírják a választásokat. Meglehet, most majd Belgrád tanul Szófiától: demokráciával fűteni, fizetni nem lehet - élni kell vele. A szerző a Magyar Hírlap munkatársa. nnfóSl Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Nyomja a DANUBIAPRJNT - DUNAJSKÉ TLAČIARNE Rt. 02-es üzeme. Előfizet­hető minden postásnál, postán, valamint a PNS regionális és járási irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a Mediaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES­vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását enged­élyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indul a bálszezon. - Asszonyom, felkérhetem az ékszereit egy keringőre? (Fülöp György rajza) i at - * -j-S Bátor és elszánt emberek: jelen pillanatban rokonszenvet érdemelnek Belgrádi tavasz Elmúlt az óév, nem volt benne sok köszönet, bár optimistán is hozzá lehet állni elmúlásához. GRENDEL LAJOS Teszem azt így: ismét egy évvel közelebb kerültünk a jelenlegi kormány leváltásához. És ez, akárhogyan nézem is, kétségte­lenül igaz. Most már csak az a kérdés, hány évet kell még ki­böjtölnünk, s egy- vagy két­jegyű-e ez a szám. Továbbá: mi­nél inkább közeledik ez a nap, annál inkább öregszünk mi is. S meglehet, egy bizonyos életkort A betegségei kezdik foglalkoztatni, a pénz­telensége... betöltvén az embernek már édesmindegy, ki kormányozza az ország hajóját. A betegségei kezdik foglalkoztatni, a pénzte­lensége, s fölteszi magában a kérdést, helyesen vesztegette-e el a legszebb éveit. Nem szeretem az ünnepeket. Depressziós leszek tőlük. De­cember végén és január elején túl sok van belőlük, az ember csak költekezik (ha van miből), lót-fut (ha még bírja a lába), szilveszterkor pezsgőt bont, a petárdák durrogásától megré-" mült kutyáját nyugtatgatja. Hi­deg van. De belül is. Minden es­te megnézem a tévéhíradókat; a korrupciós botrányokon - annyi van már belőlük - föl sem hábo­rodom. Azon háborodom föl, hogy az egész világ - s benne szűkebb pátriám is - milyen közönnyel viseltetik a szerbek fegyelme­zett szabadságharca iránt. Per­sze a boszniai háború sokat ár­tott a szerbek jó hírének. Most mégis csodálom és egy kicsit irigylem őket. Nem kellenek senkinek sem, ta­lán csak az oroszoknak, bár ne­kik is inkább Milosevics. íme, egy nemzet, amely a mélypont­ra jutva megpróbálja morálisan összeszedni magát, s meg akaija mutatni a világnak a másik ar­cát. De mintha senki sem volna kí­váncsi erre a másik arcra. Ha egyszer egy nemzet rossz hírbe hozta magát, akár évtizedekig is megvetés kísérheti. Mi, magya­rokjói tudjuk, mit jelent ez. S bi­zonyára a németek is tudják. A boszniai tömeggyilkosságokat nem lehet egyik napról a másik­ra elfelejteni. Mégis úgy gondolom, akik már sok hete mindennap kivonul­nak Belgrád utcáira - ha esik, ha fúj hősök. Bátor és elszánt emberek, akik, legalábbis e pil­lanatban, tiszteletet és rokon­szenvet érdemelnek. Példáju­Példájukat azóta már Szófiában is követik. kat azóta már Szófiában is kö­vetik. Ha győznek, az a szlová­kiai demokraták számára is jó hír lesz. Olyan pillanatban ráz­hatja fel közvéleményünket a csüggedésből és fásultságból, amikor úgy látszik, mintha ná­lunk megint megállt volna az idő. TALLÓZÓ REŠPEKT A cseh politikai hetilap szerint Budapest azért próbált egy éven át titokban megegyezni Po­zsonnyal a bős-nagymarosi víz­lépcső kérdésében, nehogy a nemzetközi pereskedés veszé­lyeztesse Magyarország NATO­felvételét, de a diszkrét tárgyalá­sok valószínűleg csődöt mond­tak. Bár hivatalosan a közös tár­gyalóbizottság munkáját titok fe­di, kiszivárgott hírek szerint azok tárgyát egy Bős alatti gát megépí­tése képezte. A gát a nagymarosit helyettesítené, mivel a szlovák si­ketpropaganda ellenére Bős csak csúcsidőben képes az áramter­melésre, s ezt megváltoztatni csak egy gát(rendszer) kiépítésé­vel lehetne. Magyarországnak nem kell tartania attól, hogy le­sújtó vereséget szenved a hágai nemzetközi bíróságon, mint ahogy azt a szlovák sajtó állítja. A bíróság valószínűleg megállapít­ja majd, hogy Magyarország szerződésszegést követett el, amikor nem fejezte be Nagyma­rost, ugyanakkor azt is kimondja majd, hogy a szlovák félnek sem volt joga megépíteni az úgyneve­zett ideiglenes variánst. Jogos te­hát a kérdés, miért ment bele a magyar fél a titkos tárgyalások­ba. A jelek szerint megpróbált mindent megtenni annak érde­kében, hogy ne maradjon ki a NATO-bővítés első fordulójából. Szlovákia kimaradásával ugyan­is elveszíti a közvetlen területi érintkezés lehetőségét a NATO­tagországokkal. PRÁCA Oľga Keltošová munka-, szociális és családügyi miniszter tavaly négyszáz koronával emelte a százévesnél idősebb állampolgá­rok nyugdíját. Ezen a tiszteletet parancsoló koron összesen 61 nyugdíjas volt túl tavaly, s a szá­mukra kiutalt többletpénz bizo­nyára nem juttatja csődbe az ál­lamot. Hozzá kell tennünk, a száz éven felüliek többsége már csak a tisztes végső búcsúra gon­dol, ellenben a gyakran vitális hatvanasokkal, hetvenesekkel szemben, akik élvezni akatják életük utolsó éveit. Esetükben ta­lán nagyobb szükség volna az emelésre, hogy ne kelljen min­den garast a fogukhoz verniük. És jóval többen vannak 61-nél. Lázasan keresik a Kremlben a nemzetegyesítő eszmét, hogy elkerüljék a hatalmi váltással járó megrázkódtatásokat Politikai receptek Jelcin betegségére KÓTI LÓRÁNT Borisz Jelcin tüdőgyulladása kapcsán utólag ismét kiderült: az elnök állapota sokkal súlyosabb annál, mint amit Jelcin környe­zete a patikamérlegen adagolt szűkszavú kommünikékben nyil­vánosságra hoz. Oroszország mindinkább a Brezsnyev-, And­ropov- és Csernyenko-korszak gerontokráciájába süllyed, mi­közben a hatalmi elit lázasan ke­resi a politikai túlélés receptjét. Az ellenzék után a szélesebb köz­vélemény is mindinkább meg­kérdőjelezi Jelcin munkaképes­ségét, mivel tavaly nyári megvá­lasztása óta mindössze néhány O L V A S Ó I LE V E L E K • Nem Vízi, hanem Víz Az Új Szó 1996/285. számának 1. oldalán, a Kimentették a lakó­kat című rövid hírben olvasom, hogy Komáromban „(...) tűz ütött ki egy Vízi utcai lakóház­ban". Napilapunk, a TA SR hír­ügynökségjelentése alapján, szlovákból magyarra fordított cikkében a fentebb említett ko­máromi utca neve helytelen napot dolgozott. A politikusok közül a mérsékeltnek számító li­berális Grigorij Javlinszkij is ar­ról beszél, hogy Jelcin megtette a magáét az előző rendszer lebon­tásával. A moszkvai kommentá­rok végkicsengése, hogy Orosz­ország még betegebb, mint Jel­cin. A Kreml-figyelők több recep­tet is lehetségesnek tartanak a Jelcinnel együtt az országot is le­gyengítő kórra. A legkevésbé va­lószínű, hogy az elnök lemond a hatalomról, beismerve alkalmat­lanságát a vezetésre. A másik le­hetőség az, hogy esetleg néhány hónapra átadja a kormányzást Viktor Csernomirgyin kor­mányfőnek. Mindez legfeljebb alakban szerepel. Ez az elírás a tükörfordítás klasszikus esete. Mert ezt a ominózus komáromi utcát (amely szlovákul Vodná ulica) már legkevesebb két év­százada Víz utcának hívják. Anyai ágú dédszüleim is ebben az utcában éltek valaha, a régi, magyar utcanévtábla(l) is ezt bi­zonyította, s a még élő, idős ko­máromiak is csak a „Víz utcába" jártak. Ezt az utcát - ahol valaha valóban „vízi" emberek (halá­szok, hajóácsok) is éltek - a letűnt rendszer néwáltoztató ár­mánykodásai sem fosztották akkor valószínű, ha akad valaki az elnök környezetében, aki ké­pes ennek szükségességéről meggyőzni az államfőt, illetve a betegség legyűri Jelcin közismert hatalomvágyát. Valószínűbb azonban, hogy az elnök környe­zete inkább az országot próbálja meggyőzni: az első ember bete­geskedése ellenére is rendben mennek a dolgok. Ebben az eset­ben folytatódik a Brezsnyev-kor­szakból jól ismert további ha­nyatlás. A hatalmi elit máris igyekszik felkészülni a Jelcin utá­ni korszakra. Az egyik legbizto­sabb jele ennek Jegor Sztrojev felsőházi elnök múlt heti nyilat­kozata. Sztrojev az elnöki hatal­meg ősi nevétől. Szerencsére. A szlovák hírügynökségtől átvett (fordított) Új Szó-hírben a komá­romi utca neve tehát nem „Vízi utca", hanem helyesen Víz utca. Vörös Péter Komárom Karácsonyi ajándék Nagykér önkormányzata a szo­ciális ügyekkel foglalkozó osz­tályjavaslatára úgy határozott, mat megkurtító alkotmánymó­dosítást sürgetett. Aligha véletle­nül. A mai állás szerint egy eset­leges előrehozott elnökválasztás fő esélyese a nacionalista Alek­szandr Lebegy, illetve a kommu­nista Gennagyij Zjuganov. A je­lenlegi elit tisztában van azzal, hogy a ma szóba jöhető ve­zetőket, Viktor Csernomirgyin kormányfőt vagy Jurij Luzskov moszkvai polgármestert aligha választanák meg elnöknek. Állí­tólag lázasan keresik a Kremlben a nemzetegyesítő eszmét, hogy elkerüljék a hatalmi váltással já­ró megrázkódtatásokat. A szerző az MTI tudósítója. hogy a község 70 évesnél idősebb polgárait megajándé­kozza karácsonyra. Az ajándék egy élelmiszercsomag volt. Házhoz szállítását képviselők vállalták, s az idős polgártár­saiknak kellemes ünnepeket kí­vánva adták át az önkormány­zat ajándékát. A falu idős pol­gárai köszönik az önkormány­zat figyelmességét, valamint azt, hogy az elmúlt évekhez ha­sonlóan most sem feledkeztek meg róluk. Mali Katalin Nagykér

Next

/
Oldalképek
Tartalom