Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1997-01-13 / 9. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 25. SPORT/Tévé és rádió - szomba t g} BAJNOKI PONTOKÉRT Wm^m í/flfíL I ISRA -••i 1MB •Ili lm m* 11 Vajon miért utasította el a Napoli ajánlatát? Baggio nem megy iái ifi ' V «»¥' j • , *» Döntetlenül végződött az őszi idényben a két kassai csapat egymás elleni összecsapása. Felvételünkön Hornyák (fehér mezben) veszélyezteti a Loki kapuját... (Berenhaut Róbert felvétele) Szinte egyidőben kezdte el a téli alapozást a két élvonalbeli kassai futballcsapat, az 1. FC, valamint a Lokomotíva... GAZDAG JÓZSEF Az 1. FC Košice klub vezetői a csapat céljaival kapcsolatos nyilatkozataikban most jól megfigyelhetően óvatosabbak, mint az utóbbi egy-két évben voltak. Mostanság többnyire már nem azt mondják, hogy „Bajnokok leszünk!", hanem azt, hogy „Jó lenne megszerezni az elsőséget..." - En ezelőtt is visszafogottabban vélekedtem az említett klubcéllal összefüggésben, és ma is azt mondom, a feladatot megpróbáljuk teljesíteni, de nem szabad lebecsülni például a nagyszombatiak vagy a címvédő Slovan képességeit. A nevezett vetélytársak lényegesen hosszabb ideig építették csapatukat, mint mi. Most értünk el oda, hogy az együttes összetétele nagyjából már megfelelő lenne, s mostantól teljes erővel az összjáték tökéletesítésén dolgozhatunk nyilatkozta lapunknak Ján Kozák vezetőedző. A Kelet-szlovákiai Vasmű anyagi támogatását élvező csapat a nagyszombati teremtorna előtt hazai környezetben edzett. Január közepén a Magas-Tátrában folytatja a téli alapozást, majd február derekán portugáliai portyára megy. Az eddigi tervek szerint a Pireneuszi-félszigeten több edzőmérkőzést is játszik, így például a bécsi Austriával, egy koreai élcsapattal, valamint a lisszaboni Benficával vagy Sportinggal és egy további élvonalbeli portugál együttessel. A keretben nincs különösebb változás; Obšitník berukkolt, Lalik pedig visszatér Bártfára. A katonai szolgálatot befejezve hazatért Lipčák, Cifranič és Čvirk. Egyetlen új futballista a csapatban a Homonnáról igaÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Porto. Híre kelt - vélhetően egyelőre csak pletyka -, hogy Lipcsei Péter, az FC Porto magyar futballistája az Arsenalhoz szerződik. Megy? Marad? - kérdezte szombaton Lipcseitől az MTI munkatársa. - Éppen jöttem... - válaszolta zolt Dzurík. Helyébe Martin Daňko és Kaľavský megy vendégjátékra a Chemlonba. Elképzelhető, hogy február végéig az említetteken kívül lesz még egy-két változás, hiszen a csapat menedzserei tovább keresnek... Külföldi játékosokról most nincs szó. Farkas Géza, a Lokomotíva másodedzője a csütörtök délutáni edzés előtt kérdésünkre azt válaszolta, hogy szerinte a csapat a kemény tél ellenére nagy lelkesedéssel, kellő erőbedobással végzi szabadtéri edzéseit is, és jó hangulatban, reménykedve kezdi az évet. Stanislav Strapek vezetőedzőtől nevetve a kiváló játékos. Tudniillik edzésen voltam. Csak hát, ugye, jó lenne bajnokin is mezt ölteni. Amire most kevés a remény. Ügynököm, Bognár György tárgyal, de én nem tudok sokat. Arsenal? Ez is egy klub. Anglia és Spanyolország a lehetséges „célállomás", ez az, amiről én is tudok. megtudtuk, téli felkészülésük eddig zavartalan. Még a nagy hó sem akadály. A nagyszombati teremtornát követően néhány napig ismét a Csermely-völgyi stadionjukban, valamint a helyi tornateremben edzenek; január 15-től pedig tíz napot a MagasTátrában töltenek. Közben több edzőmérkőzést is szeretnének játszani. Február elején Tuniszba utazik a csapat, addig a jelenlegi 26-28 fős gárdát 18-20 tagúra csökkentik. - A játékosállományban nincs és nem is igen várható nagy változás. A téli szünetben hazajöttek az őszi idényben más kluboknál vendégeskedett fiÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Nashville/Boston. Nagy csalódást hozó, roppant gyenge színvonalú mérkőzésen aratott pontozásos győzelmével második alkalommal védte meg WBÓ profi nehézsúlyú-világbajnoki címét a brit Henry Akinwande Nashvilleben. - Elégededen vagyok a teljesítHogyan készülnek a kassai labdarúgócsapatok az élvonalbeli futballbajnokság tavaszi idényére? Óvatosak az FC Košice vezetői úk. Ugyanakkor az ifjúsági csapatunkból is foglalkoztatunk néhány játékost. Rövidesen kipróbálunk két horvátországi fiatal focistát is. Ha ügyesebbek, mint a mieink, akkor nem kizárt, hogy megegyezünk velük, de ha csak átlagosak, akkor inkább a hasonló képességű saját fiataljainkat részesítjük előnyben - mondta Strapek edző. A Lokomotíva játékosai és vezetői szeretnék, ha csapatuk tavasszal folytatná az őszi szezon végén mutatott játékát. Azzal ugyanis esélye lenne arra, hogy a táblázat első felében végezzen. menyemmel, de a győzelem volt a fontos; a többit mielőbb felejtsük el - nyilatkozta a mérkőzést követően Akinwande, aki küencezer néző előtt honfitársánál, Scott Welhnél bizonyult jobbnak. Bostonban a mexikói Dániel Zaragoza egyhangú pontozással védte meg WBC világbajnoki címét a szuperkönnyűsúlyban az angol Wayne McCullogh ellen. RÖPLABDA. Férfi I. liga: Detva-Púchov 3:1, Dubová-Myjava 3:0, Revúca-Ravijoma 2:3, Humenné-Inter 3:2, Prešov -Zvolen 0:3, Nitra-Nové Mesto 0:3, VKP-Žilina 3:0, Detva-Púchov 0:3, VKP-Žilina 3:0, Dubová-Ravijoma 3:1, Revúca-Myjava 0:3, Humenné-Zvolen 3:1, Prešov-Inter 3:0, Nitra-Nové Mesto 3:1. Női I. liga, az 1-6. helyért: Senica-Doprastav 3:0, Pezinok-UK Bratislava 0:3, Žilina-Nitra 3:0. A 7-12. helyért: Skalica-Snina 1:3, Žiar-Poprad 2:3, Trnava-STU Bratislava 0:3. Az élmezőny: Žilina 44, UK 42, Pezinok 39, Senica 39 pont. KOSÁRLABDA. Férfi I. liga, 16. forduló: Inter-Lučenec MTI-JELENTÉS Róma. Nem fogadta el a Napoli ajánlatát Roberto Baggio, az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő AC Milan csatára. Mint ismert, a válogatott játékos az utóbbi időben rendre a kispadon vár bevetésre, fordulóról fordulóra nem kap lehetőséget a bizonyításra. - Nagyon jóleső érzés, hogy Olaszországban is akad még olyan hely, ahol bíznak bennem. Ez a hír megnyugtat, de be kell vallanom: egyelőre, legalábbis a szezon végéig, nem áll szándékomban elhagyni a MiMTI-JELENTÉS Montreal. A Boston Bruins csatára, Sheldon Kennedy még mindig heti két alkalommal pszichiátriai kezelésre jár. Tudott, az NBA-jégkorongozót korábbi edzője, Graham James 12 éven keresztül szexuálisan zaklatta. James azóta már jól megérdemelt, három és fél éves börtönbüntetését tölti, gondolkodhat azon, edzőként szabad-e ilyesmit csinálnia az ifjú hokis-palántákkal? - Először 1995 nyarán mondtam el a feleségemnek a 12 év sötét történéseit - mondta Kennedy. - Voltam olyan mélyen is Jamesnek köszönhetően, hogy még telefonon sem mertem pizzát rendelni, mert a vonal másik végén hallózó férfi hangjában őt véltem fölfedezni. Kennedy neje föllépésére, ösztö70:73 (43:39) - óriási meglepetésnek számít a losonciak sikere a bajnok otthonában; Štart-Matador 89:83 (47:39), Prievidza-Košice 85:53 (42:35), Levice-Trenčín 99:88 (48:46), Handlová-Pezinok 68:70 (44:36), Svit-Žilina 93:70 (44:44). Az élcsoport: Pezinok 29, Inter 27, Svit 27, Prievidza 26, Košice 25, Štart 24, Lučenec 24 pont. Női I. liga, 17. forduló: Poprad-Košice 75:89 (38:44), Istrobanka-Ružomberok 63:92 (29:50), Lok. Košice-B. Bystrica 78:68 (39:38), Myjava-Levice 109:58 (54:36), Prievidza-Slovan 24:110 (13:54). Az állás: Ružomberok 32, Cassovia Košice 27, Myjava 25, Lok. Košice 24, Slovan 23, Šamorín 21 pont. (sr) lant - nyilatkozta a Corriere dello Sport című lapnak a 29 esztendős Roberto Baggio, aki minél hamarább szeretne visszatérni nemcsak klubcsapatába, hanem a válogatottba is. (A nemzeti együttesben 1995. szeptembere óta nem lépett pályára.) - Tisztában vagyok azzal, hogy csak akkor számíthatok a kapitány meghívására, ha a klubban bizonyítok. Ehhez azonban játéklehetőséghez kell jutnom - mondta Baggio, aki az 1994-es világbajnokságon, a Brazília elleni fináléban sorsdöntő büntetőt hibázott. kélésére hozta nyilvánosságra James üzelmeit. - Akkor sem volt még végleges az az elhatározásom, hogy „bemártom" Jamest. De például Stu Grimson is faxot küldött nekem, márpedig a Hartford Whalers korongozója igencsak ösztökélt arra, hogy tegyek hivatalos lépéseket, mert azzal is a fiatal fiúkat védem - mondta Kennedy. Kennedy a Swift Current Broncos csapatában megesett dolgokat úgy kívánja örökre feledni, hogy egy olyan, orvosi utókezelésre alkalmatos intézményt működtet majd, ahol szexuális zaklatásnak kitett fiatal fiúk feledhetik a rémségeket. Ehhez Vernonban már szerzett is egy farmot. A gyógyintézmény megvalósításához többek között Eric Lindros (Philadelphia Flyers) is anyagi segítséggel sorakozik föl Kennedy mögé. Következő állomás: Anglia vagy Spanyolország Csapnivaló profi bokszmeccsek a tengerentúlon Lipcsei Péter még vár... Címvédő bajnokok Graham James három és fél éves büntetését tölti Kennedyt kezelik Hiába követel pénzt a Barcelona a román Hagiért? A 63 esztendős Bobby Robson mégsem hagyja ott kedvenc labdarúgócsapatát, az FC Barcelonát Ismét a Bosman-ügy MTI-JELENTES Barcelona. Éppen egy éve „borította föl" a profi labdarúgósportot a belga Jean-Marc Bosnian. Pontosabban az ő bíróság előtt aratott látványos, sporttörténetinek is bízvást nevezhető győzelme. A futballsportban azóta e ta verdiktet veszi elő mindenki, aki szerződési ügyekben bizonytalan. Most az FC Barcelona fizethet rá a Bosman-ügyre... A katalán klub hivatalosan követeli román légiósa, Gheorghe Hagi után a mindeddig ki nem fizetett vételárat, 1,84 millió amerikai dollárt. Csakhogy a török Galatasary, a román játékos jelenlegi egyesülete, de maga Hagi sem érti, milyen pénzt kíván a „Barca". Az ügyben alighanem a „Galata"-Hagi duónak lesz igaza. Jean-Louis Dupont jogász, aki Bosman ügyét képviselte a legfelső európai sportbíróság előtt annak idején, úgy vélekedett: mivel Hagi szerződése lejárt annak idején a Barcelonánál, a katalánoknak nincs, nem is lehet igényük a vételárra. Xavier Anoveros, Dupont egyik ügyvéd-segítője is foglalkozik Hagi esetével. - Hagi 1990 után hat évet töltött el az Európai Unió országaiban futballistaként, tehát a Bosmanügy előnyös hatásait ő is élvezheti. Erről értesítettük mind az Európai (UEFA), mind a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) - így Anoveros. Dupont aláhúzta: sem az UEFA, sem a FIFA nem dönthet úgy, hogy Hagiért jár pénz a Barcelonának. Kérdés, a „Barca" belenyugszik-e ebbe a hivatalos véleménybe? Ha nem, talán elképzelhető, most majd egy Hagiügy kerül a bíróság elé. Hiába hívják haza a népszerű edzőt MTI-JELENTÉS London. Bobby Robsont nagyon érdekelné a feladat, de mégsem mehet vissza szülőhazájába, hogy átvegye az angol élvonalban szereplő labdarúgócsapat, a Newcastle United irányítását. Mint ismeretes, az eddigi vezetőedző, Kevin Keegan néhány napja köszönt le posztjáról. - Csak egyetlen probléma van: ez a lehetőség nem a megfelelő időben adódott. De mit lehet tenni, ilyen az élet - nyilatkozta a BBC tévéállomásnak Bobby Robson, aki tavaly augusztus óta a spanyol FC Barcelona vezetőedzője. - Éveken át arra vártam, hogy egyszer a „Barca" mestere lehessek, így aztán örömmel köteleztem el magam két esztendőre, s ez a megállapodás csak a jövő év nyarán jár le. A bajnokságban és az UEFA Kupában egyformán jól szereplő Newcastle United vezetői megkezdték az utód keresését, s így merült fel az egykori angol szövetségi kapitány, Bobby Robson neve is. - A szívem hazahúz, ráadásul a Newcastle az a klub, ahol bármilyen munkát elvállalnék, de mint említettem, jelenleg nem mehetek - mondta a 63 éves Robson, aki Newcastle-tól néhány kilométerre született. - Nagyon büszke vagyok arra, hogy a világhírű Barcelonát irányíthatom, s remélem, hozzá tudom segíteni a spanyol együttest egy olyan sikerhez, amiben a közelmúltban nem volt része. Bobby Robson, a katalánok vezetőedzője, mellette a „Barca" brazil sztárja, Ronaldo... (Fotó: ČTK/AP)