Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-08-14 / 33. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1996. augusztus 14. » 29. évfolyam Nagyvilág Közülük is a legnagyobb érdeklődést a Kheopsz Nagy ry Piramisa kelti. / 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. aug. 17-től 23-ig Riport Ha a valóságban nem is ennyire ferde, így is nagy csoda. Az Úristen teremtő ujjai alá pingálja hazugságait... Lelki terror, avagy a cinizmus iskolája KÖVESD! KÁROLY ____________ Va n Pausztovszkijnak egy csodálatos elbeszélése, ha jól emlékszem, Aranyrózsa a címe. Egy megközelíthetetlen, titokzatos, üvegnyak törékenységű japán nőről szól. Hogy miről szól, nem is lényeges. De ha Hirosima neve kerül szóba, mindig erre a láthatatlan, sejtelmesen szomorú japán hölgyre gondolok. A japán hölgy és Pausztovszkij a hirosimai atomrobbantás évfordulóján jutott eszembe, amely nemrég volt. Nem kísérte nagy csinnadratta, egy-két sztoikus hangú megemlékezést, képriportot láthattunk róla a tévében. Semmi földrengető, pár perces híradás Csecsenföld, Burundi, Mosztar és egyéb gyarlóságok közt. Az ötvenegyedik évforduló amúgy sem jubileum, mondhatná bárki. S a kimondott, vagy kimondatlan szavak mögött ott lapul a legyintés: megszoktuk már a század disznóságait. Felnőttünk ragyás arcához és térdig gázolunk a cinizmusában. Mert mi más, ha nem cinizmus, hogy az emléknap előtt is robbantottak, s van egy-két hatalom, amely nem akarja aláírni a moratóriumot? Egy háztartásban kell élnünk a politikai terrorizmussal, egy fasorban közlekednünk a politikai hazugságokkal, a nyílt és rejtett uszítással. Meg lehet szokni a lelki terrort? El lehet sétálni egy plakát előtt, amely Michelangelo freskójának azt a részletét ábrázolja, ahol az Úr megérinti Ádám ujját, miközben a teremtés apoteózisa alatt több nyelven harsogják a megbékélést - a szlovák kulturális miA magyar nemzet „goebbelsi, berijai” propagandája... nisztérium szlogenjei? Mi ez, ha nem arculköpése a tényeknek, amikor egyre dagad a minisztérium bűnlistája? Az ember már sorolni is rest, betéve tudjuk: az a hivatal, amely elintézte a Thália Színházat, előtte az Ifjú Sziveket, leépítette kulturális szervezetünket, végveszélybe sodorta könyvkiadásunkat, amatőr fesztiváljainkat, az a hatalom, amely másodrangú állampolgárokká degradált bennünket, kisöpri a hivatalokból hivatalnokainkat, amely iskoláinkra, nyelvünkre, létünkre tör - megbékélésről papol? Ez a hatalmától megrészegült társaság Mi- chelangelót tűzi hazug zászlajára, nem átallva az Úristen teremtő ujja alá pingálni hazugságát. A lelki békénkre tör, egzisztenciánkat ássa alá, s eközben békejobbot rajzol a falra. Kinek? Minek? Miféle skizofrénia ez? Sajnos, úgy tűnik, teheti. Nincs ember, aki felelősségre vonná, tetteit szembesítené szavaival. És ha meg is tenné, mit érne vele? Ugyan ki törődik egy kis országgal, amikor maga a világ is együtt él a cinizmussal? Vajon ki figyel oda Európában arra, hogy egy törpebirodalomban egyesek olyan irományokkal fertőzik a közízlést, amely szerint a magyar nemzet „goebbelsi-berijai propagandával” építi a világban a szimpátiáját, holott „a magyarok a kezdetek óta a feszültség és az instabilitás forrásai Közép-Eu- rópában”? Mi ez, ha nem nemzetgyalázás? S nem valamilyen periférikus zuglapban jelent meg, de a szlovák kormány napilapjában! Ismerjük a goebbelsi propaganda lényegét, az egykori szovjetet is. Aki ma felelőtlenül ezekkel a fogalmakkal dobálózik, annak csak azt tudjuk tanácsolni, kezeltesse magát, mert nincs tudatában annak, amit csinál. Aki dudás akar lenni... Méry Gábor felvétele Vezércikk Pannon legendák Fekete Marian _____________ „E lhallgatni az igazságot annyi, mint elismerni a hazugságot” - hangzik Milán Ferko írásának bombasztikus címe a Slovenská Republikában. Ez a lelep- lezőnek szánt cikk bolgár történelmi tanulmányok alapján próbálja bizonyítani, hogy „a magyarok bejövetele a megsemmisülés előli menekülés volt, a magyarok a Duna-me- dencébe nem győztesekként, hanem nyomorultakként érkeztek...”, mert a besenyőkkel szövetkezett bolgár hadak kiüldözték őket Etelközből. A magyar történelemírás által e sohasem cáfolt tény igazolására számtalan korabeli forrást idéz. A történelmi idézeteket, adatokat illetően nincs mit cáfolni. Ugyanezeket az idézeteket jóformán szóról szóra megtalálhatjuk Györffy György történelmi tanulmányaiban is. Milán Ferkónak nem kellett volna Bulgáriáig elmennie, hogy „leleplező” írását megírhassa. Egészen más kérdés viszont, hogy a Milán Ferko által idézett művekben olyan tények és adatok is szerepelnek, amelyekről a szlovák nemzeti történelemírás költői nem akarnak tudomást venni; így például arról, hogy itt, e tájakon létezett egy avar birodalom is, amely a frankok támadásainak következtében államalakulatként megszűnt ugyan, de az avarok birodalmuk megszűnése után sem vándoroltak el innen. Nem igazán hiteles az a nézet, hogy a „nyomorult magyarok” egy kizárólagosan szlávok, illetve az újabb szlovák történészek szerint, szlovákok lakta területre érkeztek volna. Ezer év elteltével megfeledkeztek arról, hogy a Pannóniában uralkodó Pribina a Frank Birodalom hűbérese volt, és nem szlovák király, ahogy ők azt a három évvel ezelőtt kiadott húszkoronásokon látni szeretnék. Ámbár alighanem ez a legkisebb a sok történelmi hazugság, csúsztatás között. Figyelemre méltó viszont, amit Ferko és a szlovák történészek sorozatosan kihagynak pamfletjeikből: hogy Etelközben a besenyők akkor rohanták le a magyar törzseket, amikor azok éppen Svátopluk morva fejedelem szolgálatában álltak, a frankok ellen harcoltak, és a morva csapatokkal vállvetve dúlták fel a nem szlovák Pannóniát. A szlovák történészeknek ismemiök kell The- otmár salzburgi érsek levelét is, aki alig néhány évvel a honfoglalás után, a morvák vádaskodásaival szemben védekezve, hozta fel azt, hogy a morvák a magyarokkal társulnak, magyar módra borotválják a fejüket, és éveken át többször is elkövették a magyarokkal azt, amivel a frankokat vádolják, tudniillik, hogy „kutyára vagy farkasra és más istentelen és pogány dolgokra” esküdtek szövetséget a magyarokkal. A morva-magyar kapcsolatokról viszont mélyen hallgatnak a botcsinálta történészek. Nem említik a mostanában megjelenő tanulmányaikban, hogy a magyarok 862 óta többször is megfordultak e tájakon a morvák, illetve a frankok hívására. Nem akarnak tudni arról sem, hogy 894-ben, amikor egy morvaellenes frank-bolgár szövetséggel szemben létrejött egy bizánci-magyar szövetség, Svátopluk csak a magyarokhoz fordulhatott segítségért, indítsanak hadat a Kárpát-medencébe, támadják meg ellenfeleit, főként pedig a frank birodalom részét képező Pannóniát (a szlovák történészek szerint a Nagymorva Birodalom része volt!), és azt a morvákkal szövetségben pusztítsák. Elhallgatják azt is, hogy a Vereckei- hágón nemcsak magyarok jöttek be, hanem velük együtt a keleti szlávok is. Miért kell ezt elsumákolni? Talán csaknem azért, mert ez azzal a beismeréssel járna, hogy a mai szlovákok ősei is Árpádékkal jöttek be 1100 évvel ezelőtt!? Hogy is írta Milán Ferko? Az igazság elhallgatása annyi, mint a hazugság elismerése. Beismeri Milán Ferko, hogy a tények elhallgatásával elismerte, sőt szentesíteni próbálta a hazugságokat?
