Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-08-07 / 32. szám
1996. augusztus 7. Háttér Műkincskövetelések Mit igényelt vissza Csehszlovákia? A cseh és a szlovák fél igénylistáján a hatvanas években többek közt a következő, Magyarországon található, műkincseket követelte: 1. A budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzött, 160 darabot számláló, középkori kódexállományból 40 darab. 2. Az Iparművészeti Múzeummal szemben támasztott igények a török megszállás idejéből megmaradt tárgyak teljes gyűjteményét, vagyis 100%-át ölelik fel. (Összvi- szonylatban ez a múzeum anyagának 40%-a.) 3. A Nemzeti Múzeumból a legkiemelkedőbb műtárgyakat, ideértve az egykori körmöcbányai állami pénzverde gyűjteményét, az ún. Belházy-gyűjteményt. (E visszakövetelt műkincsek nélkül magyar történeti kiállítást a jövőben nem lehetne rendezni.) 4. A Szépművészeti Múzeum anyagából a magyar osztályról 83 tételt, összesen 400 gótikus festményt és szobrot, olyan tárgyakat, amelyek a múzeum gyűjteményének gerincét, a középkori magyar gótikus művészetet illetően pedig az egész gyűjteményt jelentik. 5. A Néprajzi Múzeumból 150 tétel alatt 2514 tárgyat. Ezekből csak 1586 darab származik mai szlovákiai területről, zömmel olyan tárgyak, amelyek évtizedekkel azelőtt gyűjtés, vétel, vagy ajándék címén kerültek a múzeum birtokába, tehát nem esnek a „restitúció” fogalma alá. A Matica slovenská a háttérben? Kassa nem adja ki Rákóczi hamvait „Kassa város önkormányzata elutasítja történelmi személyiségei hamvainak kiadását, mivel azok városunk kulturális örökségének szerves részét képezik. Tiltakozunk az ellen, hogy a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma ilyen javaslatokat tesz anélkül, hogy azokat az érintett városokkal megvitatná. Az emberek hamvaival való kufárkodást erkölcstelennek és etikátlannak tartjuk, és mint ilyet, elítéljük” - ezt tartalmazza az a beadvány, amelyet Halász György, a Magyar Polgári Párt képviselője terjesztett a kassai városi önkormányzat elé, miután az alább idézett Móró-interjúból értesült a szlovák minisztérium szándékáról Rákóczi és Thököly hamvait illetően. „Döbbenetes dolognak tartom emberek hamvairól dönteni, bármilyen szinten is történjen. Szerintem az erkölcstelenség csúcsa, hogy ez legfelsőbb hivatalok kezdeményezésére történt. Ezért éltem a képviselői tisztségem adta lehetőséggel és terjesztettem az önkormányzat elé indítványomat, amelyet a testület el is fogadott. II. Rákóczi Ferenc olyan történelmi személyiség, aki szorosan kapcsolódik Kassa történelmi múltjához, s erre mi büszkék vagyunk", nyilatkozta a képviselő egy kassai lapnak. Az újság meg akarta érdeklődni Móró úrtól, hogy kinek a fejéből pattant ki a „zseniális csereötlet”, de a főigazgató azt üzente vissza, hogy csak akkor nyilatkozik, ha megkezdődnek a hivatalos szlovák-magyar tárgyalások. így nem nyert megerősítést az a rendszerint jól értesült kassai körökben közszájon forgó információ, miszerint a csereajánlat ötlete a Matica slovenská háza tájáról származik... Az 1949-es csorba-tói egyezmény átfogóan kezelte és lezárta az ügyet Magyar-szlovák kulturális értékek „cseréje” Molnár Imre_______________ Az utóbbi időben egyre több jelzés utal arra, hogy a szlovák kormány visszaköveteli Magyarországtól a történelmi Felvidékkel kapcsolatos magyar műkincseket. Megkérdeztük Dr. Ja- szovszky Lászlót, a kérdés történetének jogi szakértőjét, hogy a nemzetközi jog szemszögéből mi az igazság ebben az ügyben? A megszólaltatott jogászszakember a Magyar Miniszterelnöki Hivatal Határontúli Magyarok Hivatala Titkárságának megbízásából 1991-ben kutatásokat végzett a jelenlegi Szlovákia területéről származó kulturális értékek témakörében. Az interjúban, melynek második részét lapunk következő számában olvashatják, kutatásainak eredményeiről nyilatkozik. A trianoni békeszerződés Magyarországot arra kötelezte, hogy „az elfoglalt területekről elszállított közgyűjteményi (könyvtári, levéltári, múzeumi) anyagot szolgáltassa vissza a Szövetséges és Társult Hatalmak mindegyikének”. A második vüágháborút lezáró párizsi békeszerződés 11. cikke e kérdést a trianoni békeszerződéstől részben eltérően szabályozta. A kötelezettség egyrészt a második világháború alatt a visszacsatolt területekről „elhurcolt” javak visszaadására, másrészt a 11. cikk (1) bekezdésének a. - c. pontjaiban felsorolt - Jugoszlávia és Csehszlovákia szellemi örökségét alkotó - olyan tárgyaknak a kiadására vonatkozott, amelyek az érdekelt két államnak juttatott területekről származnak, s ezek 1848 után kerültek a Magyar Állam vagy magyar közintézmények birtokába. A 11. cikk (4) bekezdése az igény érvényesítésének határidejét egy évben határozta meg. A magyar-csehszlovák békeszerződés 1947. X. 14-én lépett életbe, a csehszlovák kormánynak tehát 1948. X. 14-ig állt módjában átnyújtania azoknak a kulturális javaknak a jegyzékét, amelyeket all. cikk alapján igényelt. Az 1947-es béke- szerződés abban tér el a trianoni szerződéstől, hogy Jugoszlávia és Csehszlovákia szellemi örökségét alkotó tárgyakra utal, és a kiadási kötelezettség az 1848 után a magyar állam, valamint a magyar közgyűjtemények birtokába került és a meglévő tárgyakra korlátozódik. Nem esnek tehát a szerződés hatálya alá sem azok a tárgyak, amelyek 1848 előtt is a Magyar Állam, illetve magyar köz- intézmények tulajdonában voltak, sem a magánszemélyek tulajdonában lévő tárgyak. A 11. cikk (2) bekezdése szerint „a vétel, ajándékozás vagy hagyomány által szerzett tárgyak, valamint a magyarok eredeti művei kivétetnek az (1) bekezdés rendelkezései alól”. Meddig tartott ezeknek a rendelkezéseknek a hatálya? A magyar-csehszlovák vitában új helyzetet teremtett az 1949. július 25-én aláírt csorba-tói egyezmény. Ebben a két ország a köztük függőben lévő politikai, gazdasági és kulturális kérdéseket komplex módon kezelte. Magyarország az egyezmény szerint jelentős gazdasági engedményt tett, s ennek fejében a csehszlovák fél elállt a békeszerződésben biztosított kulturális követeléseitől. A gazdasági engedmények fejében a csehszlovák kormány kiegyenlítettnek nyilvánította azokat a követeléseket, amelyeket a csehszlovák állam, valamint a közjogi vagy magánjogi személyek támaszthattak a nemzetközi egyezmények alapján. Mi következik ebből a műkincsvitát illetően? Az, hogy a különböző kérdéseknek átfogó módon történő szabályozása jogi szempontból kizárja a részmegállapodások elkülönített vizsgálatát. A szerződéshez azonban csatoltak egy bizalmas kiegészítő jegyzőkönyvet is, s e szerint a csehszlovák fél olyan javak tekintetében, amelyek nincsenek a magyar kormány birtokában, pótlást nem» kívánt. Magyarország egyoldalú kötelezettséget vállalt, hogy ellenszolgáltatás nélkül visszaadja a Csehszlovákiából 1938. november 3-a után elhurcolt és a magyar kormány birtokában levő műtárgyakat. Egy 1967- ben aláírt jegyzőkönyv szerint Magyarország kötelezettségének eleget tett, mivel jelentős értékű műkincset adott át a csehszlovák félnek. Az egyik bekezdés szerint Magyarországnak is volt követelnivalója a csehszlovák féltől. Az 1964- es budapesti tárgyaláson megállapították, hogy a kulturális értékek cseréje „a kölcsönösség és az önkéntesség alapján a két nép szellemi örökségét képező rendkívüli jelentőségű tárgyakra” terjed ki. A felek elfogadták a kölcsönösség és önkéntesség elvét, mint a végrehajtás gyakorlati mércéjét: a cserénél annak a félnek az álláspontja a meghatározó, amely a kérdéses tárgyat ténylegesen a birtokában tartja. Ez a rendelkezés elvi jellegű. Elfogadása azt biztosította, hogy a cseretárgyak körének kiszélesítésére törekvő szlovák fél által támasztott alaptalan és mértéktelen igényeket már előre korlátozzuk, anélkül, hogy később hosszadalmas vitába bonyolódnánk. Sok szó esik a szlovák igényekről. Mire terjedtek ki ? Olyan tárgyakról van szó, melyek cseréje óriási mozgást igényelne és a tételek többségénél végeláthatatlan vitákat eredményezne. Az érintett szakértőkön túl a társadalom széles köreire is kiterjedne. A csehszlovák fél azonban, szlovák hatásra, a megállapodást már akkor is a területi elv alapján értelmezte. A magyar fél a részletesen nem indokolt területi elvre alapozott igényt nem ismerhette el. (Az interjút lapunk következő számában folytatjuk.) A csere alapja a kölcsönösség és az önkéntesség lehet. Pozsonyi igénylista készül és a minisztériumi illetékes szavai alapján terjedelmes lesz A szlovák fél egyebek mellett tizenhét oltárra feni a fogát Az év elején Szlovákia egy csereügylet keretében hazahozhatta Prágából a bajmóci várkápolna oltárképeit, cserébe tíz másik középkori táblaképért. Pozsonyban egyidejűleg újra felelevenítették a határokon túl, így a Magyarországon található és szlovák megítélés szerint szlovákiai eredetű kultúrkincsek visszaszerzésének gondolatát. Arról, hogy a szlovák fél mire alapozza igényét és milyen műkincsek jöhetnének szóba, a Népszabadság Iván Móró főigazgatót, a területet felügyelő szlovák kulturális minisztériumi illetékest kérdezte. A megszólaltatott szlovák főigazgató szerint több olyan ország is van, ahová szándékosan, vagy véletlenszerűen szlovák kulturális hagyaték került. Emlékeztetett arra, hogy szlovák-magyar viszonylatban a csehszlovák időkből származó megállapodás van hatályban, de elkészült az új, amely a parlament szentesítésére vár. Nézete szerint Szlovákia akkor fogja kezdeményezni a tárgyalásokat a magyar féllel, ha már rendbe tették a dokumentációt. „ Mert ezekre szükség van, s ezzel legfelsőbb politikai vezetőink is egyetértettek és az alap- szerződés is utal rá”, nyilatkozta a főigazgató. Majd magától értetődőnek nevezte, hogy a szlovák fél ugyanüyen alapon hajlandó lenne visszajuttatni származási helyükre a szlovákiai gyűjteményekben fellelhető idegen eredetű műtárgyakat. Ilyen igényre eddig nem volt példa, kivéve a bajmóci oltár esetét. A szlovák igénylista elkészítésébe bevonták az összes érdekelt hazai múzeumot és az érdemi információkkal rendelkező művészettörténészeket. „Az elvitt értékeket nagyjából két részre oszthatjuk: az első csoportba azok a műtárgyak tartoznak, amelyeket a magyar milleniumi ünnepségekre gyűjtöttek össze és állítottak ki Budapesten, a másodikba pedig a később elszármazottak. A milleniumi megemlékezésekre főleg a Szepességből, a Garam mentéről, Selmecbányáról, Besztercebányáról és környékükről szállítottak műkincseket Magyarországra, s ezek nem tértek vissza”, nyilatkozta a minisztériumi illetékes. Utalt arra, hogy a trianoni békeszerződés pontosan megszabta a visszaszolgáltatás kötelezettségét, az 1949-es csorba-tói jegyzőkönyv pedig egyértelműen meghatározta a visszatérítéssel kapcsolatos teendőket. Ekkor pontos lista készült a műtárgyakról, Móró tudomása szerint az állami levéltár polcain 14 métert tesz ki az iratkötegek hossza. Ezeket újra át kell tanulmányozni, hiszen készítőik közül sokan már nem élnek. Iván Móró úgy vélte, a jószomszédi kapcsolatokhoz elengedhetetlen e problémák rendezése. Majd így folytatta: „Még azt is felajánljuk a magyar félnek, hogy a nálunk eltemetett két jeles alakjuk, Rákóczi Kassán és Thököly Késmárkon nyugvó maradványait vigyék Magyarországra és ott temessék el. Mi ugyanakkor érdeklődünk Monomachosz koronája iránt, amelyet a Nyitra mentén találtak meg. Ezt Magyarország hivatalosan megvásárolta, mi csupán ennek egy másolatához szeretnénk hozzájutni”. Arra a kérdésre, hogy milyen további műalkotásokat tudna megnevezni, amelyek Magyarországon találhatók, de szlovák részről igényt tartanak rájuk, így felelt: „Hát ilyen például - nem tudom pontosan, hogy az esztergomi Keresztény Múzeumban vagy a budapesti Nemzeti Galériában lelhető-e fel - egy 14. - 15. századbeli szarkofág, amely Garamszentbenedekről került el. De emlékeztetnék több oltárra is, amelyeket a szepességi templomokból vittek Budapestre, a millenium- ra. Ha jól tudom, 17 ilyen oltárról van szó. Ám inkább nem sorolnám, mert jó néhány munkatársam még dolgozik a listán, ellenőrizetlen adatokat pedig nem szívesen mondok”. A Képes Krónika egyik lapja: IV. Henrik német császár Salamont visszahozza Magyarországra. A XIV. századi műkincs is a legújabb szlovák kívánságlistán szerepelhet?
