Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-24 / 30. szám
Kultúra 1996. július 24. Lehet-e annak politikai oka, hogy egy ember belemászik a konténerbe? Levegős, végtelen meddő Kovács Zoltán______________ Nemrég temették azt az ózdi kislányt, aki nemrégiben brutális gyilkosság áldozata lett. A hatéves V. Szilvia Ózd szegénynegyedében lakott, édesanyja rendkívül nehéz körülmények között egyedül nevelte őt, három testvérével együtt. Jövedelmük általában nem tartott ki a hónap végéig, ezért a gyerekek rendszeresen jártak színesfémet gyűjteni a bezárt kohászat területére, s a helyi gyakorlat szerint azt eladva a felvásárlónak, az így szerzett pénzen élelmet tudtak venni. Így volt ez a végzetes napon is. A kislány bátyjával és néhány további gyerekkel indult el fémet keresni, de haza már nem tért, mert a társaitól kissé lemaradt gyermeket megerőszakolták, majd megfojtották. Lehetnénk most indulatosak és azt mondhatnánk, hogy Ózdon ilyen a gyerekhalál, de most ne legyünk azok, ráadásul milyen gyerekhalál az, amelyik pontosan olyan munka és olyan pénz- kereseti tevékenység közben történik, amelyik egy jól behatárolható környék alaptevékenysége, ami - ma még legalábbis - kenyeret ad az ózdi ember kezébe: a szemétben tur- kálás. Amúgy pedig különben sem minden gyerekhalál ilyen Ózdon. T. János kilencéves kisfiút például játék közben érte a halál. A bezárt kohászati üzem területén lévő hűtővíztartály kilenc méter mély vizébe fulladt, amikor csónakként használt fa- teknője elsüllyedt. A tűzoltók egynapos keresés után hozták a felszínre. És persze felnőttek is halnak meg a környéken, beszéljünk például arról az emberről, akiről úgyszólván semmit sem tudni, csak azt, hogy holtan találták egy konténer oldalára akadva (!), feltételezhetően fejére csapódott a súlyos vasajtó. Miféle halálok ezek? Szembeállítható-e ezekkel - itt most sajnos demagóg leszek - a kormányzat igen erős szándéka a halmozottan hátrányos térségek fölcsatlakoztatása tárgyában? Almási Tamás Ózdról szóló négyrészes dokumentumfilmsorozata 1988-ban kezdődik. A pártállam túl volt már a megrendülésen, az első kockákon ózdi kohászdelegáció meditál a Parlament lépcsőin arról, amiről válságos időben munkásdelegáció torokszorító ismétlődéssel mindig is meditált (ez a sorsa ugyanis): illik-e zakó nélkül belépni a miniszterelnök szobájába? ...fölösleges is volna egyberáncigálni kis halálokat a nagypolitikával. E három ózdi haláleset mindegyike egy-egy külön történet, fölösleges is volna egyberáncigálni kis halálokat a nagypolitikával. Kellőképpen nem felügyelt pillanatunkban ugyan fölvetődhet egy olyan kérdés, hogy vajon mi volna akkor, ha Ózdon valamiféle termelés folyna, és akkor a gyerekek nem a meddőre, hanem óvodákba járnának, de a kuka oldalára akadt emberrel akkor is nehéz volna mit kezdeni. Hiszen lehet-e annak politikai oka, hogy egy ember belemászik a konténerkukába? Aligha. Életszerűbbnek látszik, hogy az ember csak magánéleti problémák miatt igyekszik bele a konténerkukába. Kérdés ugyan - újabb ellenőrizetlen pillanat -, hogy amikor egy térségben az állampolgárok figyelemre méltó hányada mászik a kukába, akkor ott nem vetődhet-e föl a kukába mászás tényével kapcsolatos kormányzati feladat in concerto? Mert azt azért tudni kell, hogy a kukába mászás szórványos jellege nem elsősorban a magyar szociálpolitikai vívmányrendszer erejéből következik, hanem alighanem abból, hogy a legtöbb kuka kisebb, mint egy átlagnövésű polgár, büszkeségre tehát semmi ok. És persze Ózdon sem hal meg mindenki. Nincs is semmi gond például B. Lajos harminckilenc éves munkanélkülivel, aki néhány éve családi házának pincéjében robbantotta föl magát, és életveszélyes sérüléseket szenvedett. Nincs gond, mert ő nem halt meg, csak életben maradt. „A létezők létét átjárja a nemlét lehetősége...” És állandóan a megsemmisülés fenyegetésében élnek Semmiségem tükrében Szabó Ottó grafikái Heti kultúra Könyvespolc Edvard Benes: Ádám Magda és JosefHanzal tanulmánya Sajátos próbálkozás a NAP kiadó gondozásában megjelent kis kötet, mely a csehszlovák történelem egyik talán legellentmondásosabb politikusát, Edvard Benest mutatja be az olvasóknak. Méghozzá „kettős tükörben’' , ahogy azt a könyv alcíme is jelzi. A cseh Josef Hanzal és a magyar Ádám Magda párhuzamos történelmi tanulmánya más-más megközelítésben követi nyomon a politikus pályaképét, választ keresve Benes belső dillemmáira, politikai döntéseinek motivációira. .A- figyelmes olvasónak tehát egyszerre több haszna is származhat e párhuzamos életrajzok tanulmányozásából - olvashatjuk Szarka Lászlónak a könyvhöz írt bevezetőjében. - Különböző történetírói megközelítések, szempontok, módszerek szembesülése általában sokkal plasztikusab- ban állítja elénk a vizsgált történelmi eseményt, kort vagy személyiséget. S éppen ezért a történelmi megismerés eddig ritkán művelt fajtájával ismerkedhetnek meg ennek a könyvnek az olvasói.” Az elmúlt évtizedek történelemhamisításai után épp itt az idő a történelmi igazsággal való szembesülésre, (forgon) Edvard Benes elnöki dekrétumai Fontos, történelmi önismeretünket gazdagító könyv jelent meg a közelmúltban a Pannónia Könyvkiadó gondozásában. A Trianon után Csehszlovákiába szakadt magyarság legválsá- gosabb, legtragikusabb korszakával foglalkozó kötet nemcsak a szlovákiai magyarok, de az egész magyar nemzet szempontjából alapműnek tekinthető, mert a benesi dekrétumokról és egyéb diszkriminatív törvényekről, rendeletekről szól, amelyek törvényes alapot szolgáltattak az itteni magyarság és németség meghurcolásá- iioz, megaláztatásához. A törvények, lendeletek, intézkedések, irányelvek közlése mellett a kötetben olvashatók a korabeli és a mai sajtóvisszhangok és egyéb dokumentumok is. A benesi törvények ma is megoldatlan problémát jelentenek, s a hivatalos politika ma is irtózik azok felülvizsgálatától, esetleg eltörlésétől. A kiadvány angol, német és szlovák nyelvű összefoglalást is tartalmaz. (y) EDVARD BENES ELNÖKI DEKRÉTUMAI av»*y a magyarok é% a németek jogfosztása EDVAKD BENES PRÁSIDENTENDEKRETE oder die Rechtíberaubung dér Uogarn and Deutscben Regény Aztán a zsebébe nyúlt, és egy hatalmas kulcsot halászott onnét elő.-Vigyen mindenkit a Díszes Szövegek Termébe, és ha megkérhetem, tartsa magát az előírásokhoz. Tartsa a száját, és tartson valamiféle szent, hazafias előadást.-Tartok tőle uram, hogy... -Attól ne tartson! Az az én dolgom. Ezentúl én vagyok az úr itt minden élő és holt dolog fölött. -Az emberek nyugtalanok. Elterjedt közöttük, hogy nem lesz többé Zöld Bugyik Bálja. Ez megrendítheti a Pártba vetett hitüket és bizalmukat. Az öreg ismét hátba vágta Kunkorovot, de alaposan. Az amúgy is vérszegény őrnagy alig kapott levegőt.- Húzza fel a sliccét, aztán húzzon el, mint a hadicsigák. A Bál már régen elkezdődött! * * * Az író épp elhatározta, hogy a szakadó eső elől bebújik valamelyik elhagyatott lépcsőházba, amikor - és ezen már vajmi keveset lepődött meg - ismét egy furcsajelenet szem- és fültanúja lett. Váratlanul fény gyúlt az egyik hetedik emeleti lakásban, kivágódott az erkély ajtaja, és egy fekete köpenyt viselő, magas, cingár emberke lépett ki rajta. Karjait Angyal a körhintán Z. Németh István 9.rész széttárta a borús égbolt felé, és szánalmas véznaságától egyáltalán nem várt erős, mély hangon kiabálni kezdett a vakvilágba: -Emberpatkányok! Patkányemberek! Bújjatok ki sötét és szűk üregeitekből, hagyjátok abba a rágcsálást és figyeljetek rám! Hallgassatok meg, mert az ítélet napja oly közel, hogy még álmaitokban, ahová manapság már csak az éhség elől menekültök, nos, még álmaitokban sem gondolnátok. Az Úr eljön, és ítéletet mond felettetek. Szálljatok magatokba, és imádkozzatok! Jaj a ti bűnös lelketeknek! Jaj nektek, mert szemtől szembe találjátok magatokat az Igazság Urával! A csendes kis eső formájában jelentkező égi áldásban bőrig ázott . író kitűnően hallott minden szót. „Még egy őrült!” - gondolta. „Szinte már hiányzott is...” Felállt egy padra, s lazán megtapsolta az apokalipszissel fenyegetőző szónokot. Az ügyet sem vetett rá, inkább vett egy mély lélegzetet, s most már egy kissé hisztérikusabb hangnemben folytatta:- De el ne vesszen a ti hitetek a rátok váró borzalmak s útála- tosságok láttán! Nevessétek szembe a földben, vízben, levegőégben lapuló halált! A Gonosz utolsó napjai jönnek, s ezután a Förtelem eltűnik a Föld színéről. Ne tévesszen meg benneteket a Szörnyeteg! Ne nyújtsatok neki kezet! Ne hosszabbítsátok meg agóniáját! Ne higgyetek neki, mert egyenesen a pokolba ránt magával benneteket! Az lró agyán átvillant, hogy a rokonszenvesen ordítozó idegen- ha másért nem, hát felebaráti szeretetből - talán hajlandó lenne rajta segítem. Ezért nem hallgatta tovább az egészen közeli jövőre vonatkozó próféciákat, hanem a lépcsőfeljáró felé vette az irányt. Nagy igyekezetében azonban a lépcsőház helyett egy tüskebokor kellős közepében találta magát. A növény tűhegyes „fegyverei” alaposan helybenhagyták megmaradt ruházatát, bőrére furcsa alakzattá sebeket tetováltak. Fájdalmában és elkeseredésében többször is felordított. A köpenyes ember egy pillanatig hallgatózott a hetediken, majd kétszer akkora hangerővel és meggyőződéssel folytatta:- Szinte már hallom a fájdalomüvöltést! Jajszavak és fogak csikorgatása a fekete éjszakában! Úgy hiszem, a leláncolt fenevad hangja ez. Tartsatok ki, testvéreim! Az író maga sem tudta, végül hogyan állt talpra és szédelgett fel a hetedik emeletre. Nem érezte a lépcsőház fojtó nyirkosságát és iszonyú bűzét sem, miként a szeméthegyeken és szétszórt csontokon is rezzenéstelen arccal gázolt át. Vadul ütni kezdte az ajtót, amely alól világosság szűrődött ki. A szemhéja felrepedt és a szemébe folyó víz, sár és vér kissé elhomályosította a látását. Egy gyönyörű, fiatal nő nyitott neki ajtót. Lázárral fordult egyet a világ. Szédülten kapaszkodott a korlátba. „Ez már a Mennyország?” - kérdezte önmagától. „Mert hogy angyalt látok, abban teljesen biztos vagyok.” -Istenem, hiszen maga vérzik! - mondta a nő. - Az összejövetelre jött? Az író nagyon bamba arcot vághatott, de a tünemény, akinél ő soha életében szebbet és vonzóbbat nem látott, nem is várt választ a kérdésére.- Ugye, magát üldözik? Lázár bólintott., A balszerencse!”- akarta mondani, de feldagadt ajkai közül lehetetlenség lett volna akár egy szót is kipréselni. A nő hátrafordult és kiszólt az erkélyre:-Most már gyere be, légy szíves! Megjött, akit vártunk. Az író lerogyott az előszoba padlójára, s engedte, hogy csinos vendéglátója féltő mozdulatokkal ölelje át. Földöntúli gyönyör járta át a nő minden érintésétől. Tiltakozhatott volna, hogy neki fogalma sincs semmiféle összejövetelről, s nem azért jött, hogy itt riadtan simogassák az arcát, miközben azt vizsgálják, nem szenvedett-e komolyabb sérüléseket... De nem tiltakozott. Határozott meggyőződése volt, hogy ennyi pofon után egy kis dédelgetés is jár a sorstól. A fekete köpenyes emberke döngve becsapta maga után az erkély ajtaját, majd a haldokló gallust játszó Lázárnak szentelte minden figyelmét.- Ő az! - mondta halkan. - Ő az. ázár alig hallhatóan nyögött, és sorsába beletörődve lassan bólintott. Csak remélhette, hogy nem verik meg azután, hogy ilyen szeretettel fogadták. A fekete köpenyes a kezét nyújtotta. (folytatjuk)
