Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-24 / 30. szám
8 1996. július 24. A város minden lakosa személyesen éli át a büszkeséget Atlanta - távolról, közelről Zalka Katalin Július 19-től szinte az egész föld lakossága Atlantára, a nyári olimpiai játékok színhelyére figyel. Amit magáról a városról tudni lehet vagy illik, azt most, a játékok ideje alatt a tévéből, újságokból megtudjuk. Az olimpia Atlantája mellett azonban ott él és lüktet a mindennapok Atlantája is, melynek árnyait és fényeit, örömeit és gondjait igazán csak úgy ismerheti meg az ember, ha ott eltölt egy kis időt. Atlanta, Georgia állam fővárosa, nevét nem az Óceántól, hanem egy vasútépítő társaságtól kapta, melynek képviselői több mint 150 évvel ezelőtt a térképen rámutattak egy pontra, s úgy döntöttek, itt találkozzanak a vasútvonalak. A közelben álló őszibarackfa láttán elhatározták, hogy az épülő város jelképe a barack lesz. Végül e gyümölcs olyan népszerű lett, hogy még az autók rendszámtábláin is ott látni. A város legrégibb, legnevezetesebb utcája is így lett Barackfa utca Peachtree Street. A vasút magával hozta a fejlődést és valószínűleg néhány tehetséges városatyát is, akiknek köszönhetően olyan rangja lett a városnak, hogy ma már minden nagy amerikai cégnek van itt irodája. Repülőtere Chicago után a második legnagyobb Amerikában. Itt van a Coca-Cola központ és múzeum, itt székel a CNN tévétársaság. Lakosságának több mint a fele színesbőrű, történelmük leghíresebb polgárjogi harcosa, Martin Luther King is innen indult pályája s majdani végzete felé, hogy végül itt leljen végső nyugovóra. Aki hosszabb ideig a város lakosa, sok olyan érdekességet tapasztal, amiről a prospektusok nem írnak. Ha valaki azt mondja, Atlantában lakik, nem érdemes a keresésére indulni. A bel-' várost körülvevő peremkerületek lakosságban, területben jócskán megnövelik a várost. Ugyanakkor valamennyi körzet saját nevén szerepel, így a postai címen az Atlanta megjelölés nem is kell hogy előforduljon. Az iroda- és üzlethálózat minden körzetben annyira kiépült, hogy a városközponton kívül lakóknak szinte nincs is miért a belvárosba utazniuk. Hacsak nem turistaként. Persze, akadnak olyanok is, akik naponta kénytelenek 50- 60 kilométert ingázni, mert a belvárosban van a munkahelyük. Itt a csúcsforgalomhoz vasidegek kellenek. De ez az, amit az amerikai ember szó nélkül elvisel. Ott fogad el állást, ahol kap. Egyik ismerősünk - magyarangol tanárnő -, aki egyedül neveli a fiát, örült, amikor lakóhelyétől 100 mérföldre álláshoz jutott. Két napra egy héten. Más kérdés, hogy ennyi munka béréből már meg lehet élni. Igaz, szűkösen. Jóbarátaink egyetlen lánya négy aranyos gyermekével hagyta ott a szüleit és a felépült házukat, s költözött az államok másik sarkába, mert vegyészmérnök férje csak ott kapott állást. Azóta, ha évente egyszer-kétszer találkozni akarnak a nagyszülőkkel, ötórás repülőutat kell megtenniük. Autóval az út négy-öt napig tartana. A távolság leküzdése az ottani emberek életének szerves része. De így van ez a városon belül is. Ha az atlantaiak vendégségbe hívják egymást, az az úttal együtt egésznapos program. S ne adj’ Isten, hogy hazaérkezés után kiderüljön, hogy a vendéglátóknál felejtettek valamit. Ezért aki az olimpián befizetett valamilyen versenyre, jó előre nézze meg, hány mérföldet kell utaznia, s nehogy a jegyét otthon felejtse, mert ha vissza kell fordulnia, lehet, hogy már az eredményhirdetést sem éri el. A város utcáin zajló maratoni futást és bicikliversenyeket viszont Itt a csúcs- forgalom- hoz vasidegek kellenek. bárki belépőjegy nélkül, ingyen is megnézheti. Ha elrepül Atlantába.... Akik eljutnak ide, azt is tapasztalhatják, milyen tiszta ott a levegő. A fehér ing gallérja egész nap fehér marad. Nincs ugyanis por a levegőben, ami itthon egy órán belül nyakon önti az embert a városban. A dolog egyszerű. Az utakra nem kerül sár, vagy ha kerül, azonnal eltakarítják, nincs belőle por, ami mindenhová eljut, orron, szájon, ajtón, ablakon keresztül. És persze ólmos kipufogógázok sincsenek. Amerikában ugyanis kizárólag katalizátoros autók közlekednek. A tisztaság érdekében még azt az őrültséget is képesek elkövetni, hogy hetente (ebben is rend van: mindig csütörtökön) egy úr rendszeresen felporszívózza az utcákat. Ha a lakásban fél évig nem törölnének port, akkor sem sikerülne csíkot húzni a bútor tetején. Reggel megmosdasz, egész nap szaladgálsz a városban, s este mégsem érzed, hogy belepett a por. Az épületekben, az utcákon mindenhol látni a tisztaságot. Az olimpiai játékok idejére még meg is duplázták a „rendfenntartó erőket”. Locsoló, tisztító, szemétszállító autók egész hada került bevetésre. Számítanak ugyanis olyan országok gyermekeivel is, ahol a „szemétkosárba dobás” sportágát még nem űzik olimpiai szinten... Aki szeretteinek képeslapot akar küldeni, nem kell a postát keresnie. Délelőtti sétájára vigye magával a feladandó levelet. Ha szembe jön vele egy érdekes fehér terepjáró, aminek a kormánya a johb oldalon van, biztos lehet, hogy a mindig kedves, beszédes postás jön menetrend szerinti pontossággal. A magánpostaládák az út szélén állnak, a postás lassan guruló autójából nem száll ki, csak kinyúl. Hozza s viszi(!) a postát. Ha megkérik, örül, hogy egy vendégnek szolgálatot tehet. Mert ő szép egyenruhát, autót, bizalmat és munkát kapott az országtól. És ezt értékeli. A belvárosi lovas rendőr is büszkén ül a lován. (A belügyminisztere is csak jót tud mondani róla.) De hogy össze ne akadjon vele a bajszunk, igyekezzünk csak a kijelölt helyeken parkolni. Egyébként sincs az út szélén parkolóhely. Ha mégis találunk egyet, azon biztosan ott virít a „fire piacé” tábla. Ide azért nem érdemes beállni, mert a tűzoltóknak tartják fenn, s két perc múlva úgyis elszállítják autónkat egy méregdrága „parkolóba”. Ezt a bakit sok turista elköveti. Egy ilyen sztorit mesélt ismerősünk is. Tóni, a hentes. Tóni derék, morva legény, aki majd harminc évvel ezelőtt hen- tesinasi oklevéllel a zsebében vágott át a „nagy pocsolyán”. Kanadában legürcölt néhány évet, majd az államokba költözött. Atlanta szélén van egy kis húsüzeme, 5-6 alkalmazottal. Jómaga és lengyel felesége is kötényt kötött és beállt a munkásai közé. Szerdán megkapja a friss húst, s péntek délutánra abból sajt, pástétom, kolbász, virsli, sonka és egyéb finomság kerekedik. Több tucatnyi autóval szállítanak tőle az egész országba. Még a szomszédos Floridába is. Tóni gyártási titkát nem ismerem, csak sejtem, hogy a szíve melegével is fűszerez. Bizonyára a cseh sportolók asztalára is kerül majd a sokféle finomságból. Az elmúlt négy év alatt az egész város készült az olimpiára. Minden atlantai személyesen éli át a büszkeséget, az örömet, a kitüntetést, hogy ilyen nagy esemény színhelye lett szeretett városa. Most még több virág van a kertekben, az ablakokban, s remélhetőleg még több szeretet a szívekben. Minden odaérkező iránt. Hetente rendszeresen felporszívózzák az utcákat. A város közepe a híres Five Po- int, ahol öt útvonal találkozik. Mellette a kormányzati negyed, északra a kereskedelmi központ terül el. A felvétel a 70 emeletes Peachtree Centerből készült. Az olimpia előtt ez volt a város legnagyobb büszkesége. Tetején körbeforgó étterem van, ahonnan látni az egész környéket. Alul bevásárlóközpont, szökőkutak, parkok találhatók. Július 19-től Atlantára figyel a sége: világ és a sportra. A többéves sport előkészületi munkák gyümölcse kező most érik és térül meg. 11 millió át is jegy vár eladásra. A népszerűségi akcic listán az eladott belépőjegyek táncalapján a nyitó- és a záróünnep- kiálli
