Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-18 / Szilveszter
Uasárnap 1996. március 24. GYERMEKVILÁG FR ANCIA NÉPMESE Volt egyszer egy király, volt annak három fia. Ennek a királynak az egyik szeme mindig sírt, a másik mindig nevetett. Megkérdezte egyszer a legkisebbik fia - Mirkó királyfi mi az oka annak, hogy királyapja egyik szeme sír, a másik meg nevet.- Nagy oka van annak, édes fiam - mondta a Fehér király, mert ez volt a neve. - Volt nekem egy vitéz barátom, a Fekete király, hej, sok ellenséggel megvívtunk mi ketten legény korunkban! Aztán egyszer úgy esett, hogy el kellett válnunk. Volt ennek az én barátomnak egy tündérkeresztanyja, az mondta nekem, hogy három derék fiam lesz, de jó király csak abból lehet, aki majd megtalálja, az országomba el is hozza a Fekete király birodalmában termett aranyvirágot, meg melléje még egy aranyalmát is. Nevet az egyik szemem, mert három derék fiam van, sír a másik szemem, mert azt sem tudom, hol, merre van a Fekete király birodalma; hogyan is várhatnám, hogy valamelyik derék fiam elhozza az arany virágot meg az aranyalmát?- Egyet se búsulj, édesapám! - mondta Mirkó királyfi. - Elmegyek én is meg a két bátyám is, haza sem jövünk aranyvirág meg aranyalma nélkül. így is lett. Csakhogy a Fehér király istállójában két szép paripa volt bekötRácz Noémi illusztrációja ve, azt elvitte a nagy útra a két idősebb királyfi, Mirkónak egy öreg, sovány gebe jutott. Megveregette Mirkó királyfi a gebe oldalát, s szelíd szóval biztatta:- Egyet se félj, derék öreg jószágom! Megitatlak, megetetlek minden reggel, minden este, valahogyan majd csak eljutunk a Fekete király országába. Azzal felült a gebe hátára, s a testvér- bátyjai után ő is elindult a hosszú útra. Mikor esteledett, megszólalt az öreg ló:- Mit parancsolsz, édes gazdám? Szálljak-e, mint a szél, vagy röpüljek-e, mint a gondolat? Mert tudd meg, hogy táltos vagyok én, csak azt vártam, hogy szelíd szóval szóljanak hozzám!- Röpülj lovam, táltos lovam, röpülj, mint a gondolat! - örvendett Mirkó királyfi. Röpült is a táltos, röpült, mint a sebes gondolat; a hold sem világolt még az égen, Mirkó királyfi a Fekete király palotájának az udvarába ért. A palota ablakából éppen kinézett a Fekete király szépséges leánya.- Hát te ki vagy, galambom? - kérdezte Mirkó királyfi?- Én a király leánya vagyok, de mit keresel az én apám udvarában, te idegen vitéz?- Téged kereslek, galambom, mert nálad szebb aranyvirágot még nem látott a szemem! Most már csak az aranyalmát kell megtalálnom! A király leánya becsapta az ablakot, sehogyan sem értette, mit akar az idegen vitéz. Akkor Mirkó királyfi meg a táltos paripa háromszor megkerülte a palotát. A Fekete király meg a szépséges leánya kijöttek a palotából, de ahogy átlépték a küszöböt, a király aranyalmává, a leánya meg aranyvirággá változott. Mirkó királyfi a kalapja mellé tűzte a virágot, az almát meg zsebre vágta, s mint a sebes gondolat, szállt vissza az édesapjához.- Apámuram, meghoztam az aranyalmát, meghoztam az aranyvirágot, aztán most már nevessen ám mind a két szeme! Bartócz Ilona átdolgozása Ó nagy kerek kék ég, Dicsőség, fényesség, Csillagok palotája! Szép zölddel béborult, Virágokkal újult Jó illatú föld tája! BALASSI BÁLINT AGAGELDIALLANAZAROV így kis iakntis». Hallottam, hogy a teknős él háromszáz évet. Ennyit még az elefánt, s a teve se él meg. ...Egyik nap a hegy alatt, erdei ösvényen találtam egy kis teknőst, s hazavittem szépen. Még egészen fiatal!... Teknős-gyerek! Tényleg! ...elkezdem a számolást: \ igaz-e, hogy a teknős él háromszáz évet... ? HA MÉG NEM TUDNÁD! A menyét a legkisebb európai ragadozó emlős. A csak valamivel nagyobb hermelintől barna (nem fekete!) farok vége különbözteti meg a terepen a legkönnyebben. Tájainkon a síkságon és a dombvidéken egyaránt találkozhatunk vele. Kedveli az erdőszéleket, az ölfarakások, nagy kőkupacok környékét, halastavak gátjai mentén is gyakran találkozhatunk vele. Nem idegenkedik az emberi közösségtől, falvak, tanyák közelében is felbukkan. Elsősorban különböző apró emlősökkel, főként egerekkel és pockokkal él, ezeket hajlékony testével a föld alá is követi. Ügyesen mászik, ezt néha a bokrok ágain épült madárfészkek lakói bánják. A 1zór hiszitek, akár nem, mégis elmondom nektek, zVivdl hogy Petőfi nem hótt meg a segesvári csatatéren. Nem hótt meg, hanem csak elbúdosott. Elsőbben a törökbúza fődökön búdokolt, aztán későbben bevette magát a hegyek közé, s ott búdosott a rengeteg erdőségekben, meg az égbenyúló hatalmas sziklák között... Hogy es hótt vona meg, mikor százan és ezren jöttek meg a segesvári ütközetből székely atyafiak, akik mind onnan menekültek, és akiknél jobban senki sem üsmerte Petőfi Sándort, a lelkes magyar költőt, s nem es szerette jobban senki, mint ők, akik semmit sem tudtak mondani róla. Nem tudták, mi lett vele, pedig együtt valának, mikor a kozákok megszalasztották a gyalogosokat abban a nevezetes csatában. Hát nem es hótt meg Petőfi Sándor, hanem még ma es él úgy lehet, hanem csak kevesen hiszik el. Amint mondám az előbb, bevetette magát a nagy hegyek közé, s ott búdosott a rengeteg erdőségekben, meg az égbenyúló hatalmas sziklák között, fel s alá mendegél- ve, hegyről a völgybe, völgyekből a havasokra, így került a Kászoni havasokra, felkapaszkodott a Nemere hátára, meg a Lóhavas tetejire, búdokolt a Firtos hegy oldalán, mindenütt, ahol székelyek laknak. Hát amint ment, men- degélt, szökdösött kőről kőre, kapaszkodott felfelé a meredek hegyoldalakon, egyszer csak elért ahhoz a helyhez, ahol a firtosvári hegyi szellem lakik. Egy mélységes mély barlang mélyén őrizte azt a sok drágaságos kincset, amelyet a tündérek gyűjtöttek vót oda össze. Szépségesen szép fehércseléd vót ez a hegyi szellem, tudta ugyan, hogy Petőfi már nős ember, de nem sokat törődött ő azzal. Nagyon megtetszett neki a szép, magas homlokú, fekete hajú, szigorú (sovány) költő, s egy szempillantás alatt megszerette. Nyomban kezdte es csalogatni magához bé a barlangba, de Petőfi nem akart bémenni oda. Hát künn beszélgettek a barlang bejárata előtt, ahol a szellemasszony hamarosan megtapasztalta, hogy mi a legkedvesebb Petőfinek. Örökké a haza sorsáról, meg a szabadságról beszélgetett neki. Odavitte a csillogó arany és ezüst kincseket neki, csakhogy lecsalogassa vele Petőfit a fehér barlang mélyébe, de héjába csillogtatta az aranyakot, héjába kínálgatta vele a költőt, mert Petőfi örökétig az elveszett csata mián burcsálódott, rá se nézett a sok kincsre és drágaságra. Hát mit gondolt, mit nem a fehér szellemasszony, végül így szólt Petőfihez:- Hallod-é, ifjú költő, ha neked nem es kell a kénes, meg ez a sok drágaság, az nagyon jól vagyon, hanem hát gondold csak meg jól, mennyi sok katonát állíthatnál ennek az árán, akikkel legyőzhetnéd az ellenségedet!? Ez egyszer jól eltalálta a szellemasszony, mert addig ide, s addig tova, hogy egyszer csak becsalogatta Petőfit a barlangba. Abban a szempillantásban, hogy a költő betette lábát a barlangba, a szellemasszony elzárta a barlang kijárását, és kerek tíz esztendeig nem eresztette ki onnan. Telt-múlt az idő, a szegény lépre csalt költő meg es betegedett a rabságban. Észrevette baját a szellemasszony, látta, hogy beteg a költő, és mivel úgy gondolta, hogy tíz esztendő alatt úgy es elfelejtette eddig, hogy mi történt a nagyvilágban, hát kieresztette Petőfi Sándort a setét barlangból, ahol fogva tartotta vót... Petőfi Sándor, a mű nagy költőnk pedig, hogy a kéneseket nem kapta vót meg, bánatában többet nem es mene haza a falujába, hanem azóta es ott bolyong azok között a nagy hegyek között, megy, meneget erdőből erdőbe, hegyről völgybe, völgyből hegyre, szökdösik kőről kőre, kapaszkodik a meredek hegyoldalakon, egyik vidékről megy a másikra. Kászon vidékére es eljő minden áldott esztendőben egyszer. Lenéz a völgybe, a kicsi székely házakra, hosszan nézelődik, egyet-egyet sóhajt, s osztán to- vábbmegyen... Ha megpihen, esment tovább megyen a mű nagy költőnk, s aki látja őt hófehér hajával, lobogó köpenyegi- vel, annak szüve összefacsarodik bánatában. Amerre Petőfi Sándor elhalad, a népek lehajolnak a földre, megsimogatják a lába nyomát, hogy fájdalmat ne okozzanak neki, a Kárpátok bujdosó szellemének. (Bardócz Dénes elbeszélése nyomán lejegyezte Duka János) Esztendeiként visszatér Néprege Kászon vidékéről MEGFEJTÉS A március 3-ai számunkban közölt feladat megfejtése: a rádió. Nyertesek: Kovács Zsuzsanna. Muzsla; Barczi Tamás, Pered: Conka Krisztián és Zsuzsika, Losonc; Benyó Lilla, Perbete; Szűcs Marika, Királyhelmec. Szerkeszti: TALLÓSI BÉLA *
