Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-11 / 50. szám
3 1996. december 11. Riport Az elkobzott vagyon értéke 4 millió, az államtól kárpótlásként 9 300 koronát kapott... A grófkisasszony új élete S. Forgon Szilvia A sídi kastélyt és lakóit öt évvel ezelőtt ismertem meg. Az egykori nemesi kúria düledező falai között akkoriban nyolc cigánycsalád élt - elképzelhetetlen körülmények között. És a kisasszony. Két apró helyiségben, víz nélkül, villany nélkül, néhány régi bútordarab és családi fénykép társaságában tengette életét a kastély egykori tulajdonosainak, Kiss Jenő ezredesnek és Zichy Ludovi- ka grófnőnek a lánya, Kiss Marietta grófkisasszony. Csaknem negyedszázadon keresztül osztozott a szülői ház és annak lakóinak sorsában, amelyben több volt a rossz, mint a jó. Pedig nem erre született.... Marietta kisasszony nemesi lányhoz illő nevelést kapott, a budapesti Angolkisasszonyok Leánynevelő Gimnáziumában tanult, négy nyelven beszél, többek között németül és franciául is. Ám mindennek a háborút követően nem sok hasznát vette. Mikor 1945-ben édesanyjával és nővérével visszatértek a kis gömöri faluba, a kastélyt már kirabolva találták. De a legnagyobb rablás még csak azután következett.- 144 katasztrális hold szántó, 66 hold erdő és a hozzá tartozó legelők képezték a család tulajdonát, amikor 1946 decemberében kártérítés nélkül elkobozták. Egyik napról a másikra kellett kiköltöznünk, nem vihettünk magunkkal semmit pár személyes holmin kívül. Anyámmal együtt egy parasztcsaládnál húzódtunk meg, én a füleki Kovosmaltba jártam dolgozni, közben fordítottam is, hogy valamiből megéljünk. Anyám haláláig nem tudott belenyugodni a történtekbe. Miután nővérem férjhez ment Belgiumba, egyedül én maradtam mellette. A birtok és a kastély a Sídi Állami Gazdaság tulajdona lett. Az épületbe a gazdaság dolgozói költöztek, előbb fehérek, később cigányok. Az új gazda nem törődött az épület karbantartásával, úgyhogy szép lassan tönkrement. A kisasszony édesanyja halála után visszaköltözött a kastélyba. Éveken keresztül ott élt a cigányok között. Ők jelentették számára a barátokat, rokonokat. Tőlük kapott segítséget, támaszt. A falu szinte tudomást sem vett róla. Természetesnek vették, hogy ott él, de hogy hogyan, azzal már senki sem törődött. A csaknem vak, súlyos cukorbajban szenvedő idős hölgyet a szomszédságában lakó Genyáné gondozta. A cigánycsalád ma is ott él, de a kisasszonyt már hiába kerestük. Az épület mintha már kihalt volna. Életnek körülötte semmi nyoma. Csupán két hatalmas németjuhász vicsorítja ránk fogát a romos tornácról. Embert nem látni, még a kémények sem füstölnek. Az utolsónak maradt Genyáék is útra készen állnak. Atlasz Béla. - Az a bűz, az a kosz, ami ott uralkodott, elviselhetetlen volt. Én magam sem szívesen mentem oda. Mégsem akart onnan eljönni. Úgy kellett rábeszélni, hogy költözzön el. Az épületben jelenleg már csak négy család él, de nemsokára azok is elmennek, a kastély pedig lebontásra kerül. A grófkisasszony lakhelyváltoztatása természetesen nem kerülte el a helybeliek figyelmét. Éveken át nyomorgott, most egyszeriben lakást vett, szüleinek pazar síremléket csináltatott. ,A kisasszony négymillió koronát kaHiába az új lakás és a kényelem, egyedül érzi magát a régi szomszédai nélkül.- A kisasszony két hónapja költözött el, a fiamék ma készülnek, mi a tavasszal megyünk utánuk. Nincs elég tüzelőm, ezért kénytelenek vagyunk maradni - világosít fel bennünket Genya Zoltán. Persze nem mennek el anélkül, hogy el ne búcsúzzanak a kisasszonytól. Új otthonában is rendszeresen felkeresik, a szomszédok nem kis bosszúságára, de az idős asszony nagy örömére. Mert hiába az új lakás, kényelem, egyedül érzi magát a régi szomszédai nélkül.- Megszokta a cigányéletet, nehezen fog megváltozni. Ha tehetné, az egész pérót magához költöztetné. Hiába, meglátszik, hogy sokáig köztük élt - magyarázta az egyik helybeli asszony.- Mi mindent megtettünk azért, hogy a kisasszony elkerüljön a kastélyból. El sem lehet mondani, milyen körülmények között élt - meséli a falu polgármestere, pott az államtól kárpótlásként...”- suttogták, s egyszeriben érdeklődni kezdtek a magányos idős hölgy iránt. Kiss Marietta vagyonának egy részét (258 ha területet) valóban sikerült visszaszerezni az államtól, de ő erre egyedül nem lett volna képes. 1991-től vívta szinte reménytelennek tűnő harcát az állammal, a hivatalokkal, míg akadt valaki a szomszéd faluban, aki a saját restitúciós ügye mellett felkarolta az övét is. A hír, hogy a csornai Juhász István lett a grófkisasszony vagyonának intézője, újabb találgatásokra adott alapot. Miért pont ő, miért nem valaki más? S vajon mit kap ezért cserébe?...- Tudja, a családaink között régi a kapcsolat. A kisasszony apja és az én nagyapám valaha versenylovakat tenyésztettek. A múlt rendszer kegyetlenül elbánt a volt birtokosokkal. Édesapám 36 hónapot ült börtönben, egy évet ebből uránbányában töltött. A kisasszonyt és édesanyját még a szülői házból is kiüldözték. Így aztán, mikor elkezdtem intézni családunk restitúciós ügyeit, a kisasszonyét is felvállaltam. Talán ez volt a sídi grófkisasz- szony szerencséje. Juhász úrnak ugyanis - vele ellentétben - megvan a maga tapasztalata az ilyen ügyek intézésében, s ami még fontosabb, megvannak a kellő kapcsolatai is a megfelelő helyeken. 1992-től apránként sikerült visszaszereznie az egykor jelentős birtok egy részét. A lds- asszony jogszerű bérleti szerződést kötött vele, s Juhász úr vállalta, hogy míg él, gondját viseli. Bár a faluban azt beszélik, hogy csak kihasználja, így akarja megszerezni a vagyonát...- Felőlem azt beszélnek, amit akarnak. Mindenkinek volt lehetősége, miért nem segítették. Az elkobzott vagyon értéke négymillió, az államtól eddig kárpótlásként 9300 koronát kapott. A többit vagyonjegyekben ígérik. Tudja, hogy mire mehet vele... A visszaadott területek hasznából vettem meg neki ezt a lakást, ahol most él, s kívánságára megcsináltattuk a szülei síremlékét, az is biztos, hogy amíg él, mindene meglesz. Marietta kisasszony valóban hálás is Juhász úrnak a lakásért, az állandó orvosi felügyeletért, a bejárónőért, a teljes ellátásért. Mégis, mintha nem érezné igazán jól magát a hirtelen rászakadt jólétben. Ül a régi ágya sarkán és emlékezik. A kastélyból már csak ez az ágy maradt, a 18. századi asztal a szoba közepén, a folyosón levő komód és tükör. Meg a szekrényben a családi porcelán utolsó darabjai a Zichy-cí- merrel.- Nem mondom, hogy nem jó itt. Megvan minden kényelmem, de azért elszorul a szívem, ha a régi otthonomra gondolok, ahol születtem, ahol a szüleim meghaltak, ahol annyi éven át éltem... Mintha sajnálná, hogy el kellett jönnie az omladozó falak közül, el kell szakadnia az emberektől, akik között húsz éven át élt, akikre húsz éven át támaszkodhatott. Mégha azok ’’csak” cigányok is voltak. A sídi grófkisasszonynak házyak, a Pálffyak, Habsl konának csaknem neg dón keresztül néhány cig jelentette a társaságot. A A grófkisasszony új lakása ebben a háztömbben található a falu szélén. A négyszobás lakás elég tágas és kényelmes ahhoz, hogy a szűkös körülményekhez szokott idős hölgy élete utolsó éveit kényelemben tölthesse. Talán még túl tágas is. És csendes. Gyerekzsivajhoz, zajos élethez szokott fülének túlontúl az. Ezért is örül minden látogatónak, aki felkeresi. A volt szomszédainak meg különösen, habár ezeket a látogatókat a jelenlegi szomszédai nem szívesen látják. Heti jegyzet „Senki sem fog nevetni” Fülöp Antal Ajánlom figyelmükbe, hölgyeim és uraim, az STV kabaréműsorát; a szakértők szerint a „QUO VADIS VLADIMÍR?...” egyre jobb! Szerintem jobb, mint az eredeti, pedig, Sien- kiewicz, a „QUO VADIS” című bestseller megírása előtt évekig tanulmányozza a nérói érát, olvassa a Satyricont, s benne az orgiázó Trimalchio lakomáját, melyet - gyanítom - Kosztolányi Dezső is olvashatott. Talán éppen a „... véres költő”-re készülve, mert igencsak karcos karcolatban foglalja össze a „rothadt agyú” despotákkal kapcsolatos benyomásait. Lenyűgöző a kultúrák sikeres találkoztatása, ahogy az STV felfogásában a Satyri- con - mondhatni - átüt a kabaré szövegén. Akár Shakespeare is írhatta volna, hiszen - mint tudják - a vérbő humor a tragédiával egy tőről fakad, s a „Szeget szeggel” vígjáték például, amely az őrjöngő Othel- lóval szinte egyidőben íródott, Szerb Antal szerint (is) megrá- zóbb, mint akárhány Shakes- peare-tragédia. Micsoda humor!... Alapjaiban újítva meg a paródia műfaját (lásd még a cseh írók antológiáját): Senki sem fog nevetni. Hol van volt! - ehhez képest az igric Markovié? Szlovákia azon röhögött, hogy nem is a Babka Demokratka indul (a képernyőn) Camogursky haját megtépni; a gyerek is látja, hogy Markovié az, kötött sapkában. Hiába, no: a fejlett humorérzéket csak ideig-óráig lehet félrevezetni. Persze, a „QUO VADIS” első előadásában még azért becsúsztak humort zavaró tréfák, tájékozatlanságok: „ Oszlik-e már a köd valamelyest Dubéek halála körül?” így..., szemtől sz..., s éppen az osztrák sajtó!..., mikor a (köd) éppen tömörül, s még az sem dőlt el, hogy csupán közönséges füst-e Remiás felrobbant autója körül?... Kár, hogy Feuchtwanger felemás-Néro-járól máig sem derült ki egyértelműen, hogy- tulajdonképpen - fazekasműhelyben kallódott főnix (akire népe epedve várt!), A „Quo Vadis Vladimír?” szövegét Shakespeare nem írhatta volna meg. vagy skizofrén fazekas; kár, hogy máig sem készült róla megbízható elmekórtani lelet, mert nagy visszatérőként, ahogy diadalmenetben szédíti meg a római plebszet - belevaló kölyök! - szemléltető példaként is tetszik nekem!... Biztosan észrevették, hogy a „Hamisítások”, s az „Egyszemélybe szorult többszörös személyiség” témája izgalomban tartja a médiákat (ha nem is szó szerint Szlovákiában), azért a Fri- derikusz „Lacikája” könnyít a dolgomon: a fránya fattya, bizonyos „Tiborban” rejtőzik, ki- szökdösve belőle nőket erősza- kolgat, s a helyszínről - nem fogják elhinni! - ravaszul „Tiborként” távozik. S ez az, amit az osztrák sajtó nem óhajt tudomásul venni, a „VADIS”-ban Vlagyimirt faggatva; azt, hogy - esetleg Trimalchio (sportcsarnoki?) orgiái után a miről sem tudó Vladimír öltönyében távozgat... De hála istennek, a „QUO VADIS” második előadásában már a finnyás Karinthy Frigyes sem találna egy szemernyi tréfát sem; magyar ügyekben mintha maga a drágajó Candide bólogatna, már otthon kezdve a bólogatást, ahogy azt a meg nem alkuvó Voltaire a „Candide”-bán Can dide-nak előírta, ha a kétszeres „doktor” Pangloss mester: ebben a legeslegjobb világban a legnagyobb rendben látja a dolgokat. Bocsánat!... most jövök rá, hogy a „QUO VADIS VLADIMÍR?” szövegét Shakespeare nem írhatta volna meg. A Blackfriars (Fekete barátok?) nevű londoni színházában, a színpad előtt még nem volt függöny, s a hullákat a közönség szeme láttára kellett a színről elszállítani. Brrr!...
