Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-04 / 49. szám
Kultúra 1996. december 4. 13 Környezettanulmány és gyorsfénykép a kilencvenes évek szlovákiai magyar irodalmáról Az ambivalencia irodalma? Tóth László IV 1989 után számottevő mértékben átalakult a (cseh)szlovákiai magyar könyvkiadói struktúra és könyvtámogatási rendszer is. Addig volt a Madách Könyvkiadó évi 50-60 kötettel, a Szlovákiai Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztősége, illetve még néhány további szlovák (szakkönyv) kiadó is jelentetett meg magyar könyveket. Az 1989 utáni változások legfontosabb mozzanata, hogy megszűnt a Madách Kiadó egyeduralma, s egyik magyar kiadó a másik után jött létre. A legismertebb ezek közül a Kallig- ram, igen változatos és idegen nyelvű könyvek megjelentetése által is színesebbé lett profiljával; némi módosuláson ment át a Madách kiadói arculata; a mai napig talpon tudott maradni a Lilium Aurum és a NAP Kiadó, nehéz körülmények között egyre markánsabb arcéllel itt van még az AB- Art, s időnként a Pannónia és a Vox Nova is jelentkezik egy-egy kötettel. Tankönyvkiadással több vállalkozás is foglalkozik, s elszaporodott az alkalmi kiadók száma. A szlovákiai magyar könyvkiadás nem jelentéktelen hányada - ha nem a súlypontja - Pozsonyból vidékre került (Du- naszerdahelyen például négy országos hatókörű kiadó is működik). Az állam - akárcsak Magyarországon - fokozatosan kivonult a könyvkiadásból, s ezt tették a kezdetben még abban résztvevő alapítványok is (például a szlovákiai Soros-alapítvány, vagy az ugyancsak Soros György támogatására épülő Márai Sándor Alapítvány). Eleinte a (cseh) szlovákiai magyar könyvkiadásra szánt összeg szétosztását a kulturális minisztérium szlovákiai magyar szakértőkből, kiadókból álló kuratóriumra bízta. Most ezekkel az összegekkel a Pro Slovakia Alapítvány rendelkezik, melynek tevékenysége az utóbbi időben minden nyilvánosságot nélkülöz, a külső szemlélő s az érdekeltek számára egyaránt ellenőrizhetetlen és átláthatatlan, s kiszámíthatatlan és rendszertelen időszakokban - újabban évente egyszer - ülésezik, s csak a kormányhű kezdeményezéseket, illetve a magyarság identitástudata szempontjából közömbös vagy épp azt gyengítő, valamint a hivatalos szlovák értékrendet, nemzet- és történelemszemléletet tükröző kiadványokat támogatja. A Magyarországról kapott segítséget illetően ugyancsak a minimálisra szűkültek a lehetőségek-jó néhány alapítvány itt is fölhagyott a könyvkiadás támogatásával, másoknak (Magyar Könyv Alapítvány) az alapszabályzata nem teszi lehetővé a határon túli könyvek megjelentetésének segítését, melyre mindössze a Művelődési és Közoktatási Minisztérium e célra elkülönített kerete jelenti jóformán az egyedüli szerény lehetőséget. A szlovákiai magyar gazdasági magánszféra egyelőre nem olyan erős, hogy jelentősebben részt tudjon vállalni a kisebbségi kultúra támogatásában, a magyarlakta területek önkormányzatai is inkább csakjelképes támogatásra képesek. Ennek ellenére nem tagadható, hogy egy-egy esztendőben soha annyi és soha annyi jó, fontos és szép magyar könyv - főleg szépirodalom, továbbá társadalom- tudományi és helytörténeti kiadvány - nem jelent meg Szlovákiában, mint az utóbbi esztendőkben. Ez azonban a mai helyzet ismeretében egyre inkább ideiglenes, múló állapotnak tűnik, a szlovákiai magyar könyvkiadás a túlélésért küzd, s a jövőjére vonatkozóan egyelőre botorság lenne bármit is prognosztizálni. A korábbi szlovákiai magyar lapstruktúra végzetesen szétesett, a hatalmas foghíjak által jellemzett jelenlegi nehezen látszik alkalmasnak a kisebbségi sajtó legalapvetőbb feladatainak ellátására, a magyarországi pedig nem tudja s nem is akarhatja még csak részlegesen sem felvállalni ezeket a feladatokat. Az 1989-et követő felszabadultság-érzés, a hirtelen feltáruló új lehetőségek, az egész országon végigsöprő eufória első óráiban örvendetes módon felpezsdült a (cseh) szlovákiai magyar sajtó is, új lapok indultak, meglévők újultak meg - köztük irodalmiak, illetve az irodalom formálásában jelentős részt vállalók is -, hogy aztán mára a szlovákiai magyar irodalomnak, írónak az ugyancsak nehéz helyzetben levő Kalligramon kívül ne legyen lapja, s a megmaradt néhány egyéb újságnak (Új Szó, Vasárnap, Szabad Újság, Új Nő, Ifi) ne legyen (számottevő) irodalmi rovata. (Ezen a nyáron megszűnt a lassan már a negyvenedik születésnapjára készülő, nagy tekintélyű Irodalmi Szemle is; a felsoroltak pedig vagy nem közölnek irodalmat, vagy csak összeollózott anyagot (Új Nő), netán erősen korlátozottak az ilyen irányú lehetőségei (Ifi). (Afelsoroltakból kimaradt, hol szünetelő, hol megjelenő Életünktől kormánypárti kötődései miatt idegenkednek az írók, olvasók, s gond van a lap teijesztettségével is.) A szlovákiai magyar írónak ma nincs szlovákiai magyar fóruma (a magyarországi irodalmi sajtóban csak néhányan s ritkán kapnak megjelenési lehetőséget), s nincs a szlovákiai magyar könyvnek sem (a Kalligram sem tekinti ereje szerinti vállalkozásnak, hogy gondot fordítson erre; az Új Szó és a Vasárnap rendszeres kritikai figyelő tevékenysége erősen visszaesett, a magyarországi irodalmi lapok és napisajtó pedig annyi figyelmet sem fordítanak a szlovákiai magyar könyvekre, mint 1989 előtt. A szlovákiai magyar pályakezdőknek ugyancsak nincs úgyszólván semmüyen lehetőségük arra, hogy megmutassák magukat s a különböző fejlődési lépcsőfoko- kat.jelentő szlovákiai magyar fórumokon fölfedeztessenek. (Hovatovább az egyedüli üyen lehetőségük a középiskolás diákalkotók részére évente meghirdetett, ám mindössze két-három napos Pegazus-tábor maradt.) A szlovákiai magyar író - hár- mójukat-négyüket leszámítva - bármilyen fórumot vagy oldalt tekintve a lehető legteljesebb mellőzöttségben, magá- rahagyatottságban, megalá- zottságban, már magát az alkotás folyamatát is veszélyeztető alkotói feltételek mellett hiábavalóságának, fölösleges voltának egyre erősödő érzésével él, miközben számára az alkotói lét és magamegmutatás lehetőségei a minimálisra zsugorodtak össze. Heti'kultúra Filmbemutató Legbelső félelem A tárgyalótermi dráma az amerikai mozi egyik alapműfaja. Richard Gere új munkája, a Legbelső félelem a lélektani ki imik és a bírósági filmek elemeit ötvözi. A vonzóan őszülő halántékú színész alakítja Martin Vailt, a sztárügyvédet, akinek az az alapelve, hogy mindenkit - a legkegyetlenebb tettel vádolt bűnözőt is - megillet a lehető legjobb védelem. Martin nyíltan hangoztatja, hogy nem érdekli, kinek az oldalán áll az igazság. Véleménye szerint az az igazság, amit be lehet bizonyítani. A férfi mindent elért, amit akart: pénzt, sikert, elismerést. Amikor elvállalja egy gyilkossággal gyanúsított fiatalember, Aaron Stempler védelmét, a szakmai bravúr lehetősége hajtja. A különösen viselkedő fiút vádolják Chicago egyik köztiszteletben élt személyiségének, egy püspöknek a meggyilkolásával. A körülmények Aaron ellen szólnak: jelen volt a bűntett színhelyén, s amikor észrevették, elmenekült, ruháján a vérfoltok az áldozattól származtak... A szokványos hollywoodi produkcióktól eltérően ez a film a lélek titkairól szól. Heti hír Schimanski visszatér Csaknem öt esztendő múltán Schimanski felügyelő visszatér a képernyőre! Egyelőre nem a miénkre, csupán a német televízókéra, de ami késik, az is megérkezik egyszer. Götz George (57) 1991-ben végleg otthagyta a Tetthelyet, mert elege lett a szerepből és a kritikusok szüntelen és szerinte oktalan bírálatából. Azt azonban ó sem sejtette, mennyire a szívéhez nőtt a figura. Ezért is mondott igent, amikor döntés született a sorozat folytatásáról. Schimanski maradt a l égi. Érző szívű vagány, magányos hős, az igazság bajnoka; továbbra is ezek jellemzik a kőkemény duis- burgi zsarut A tervek szerint évente csak három epizód készül majd, de azokban George szíwel-lélekkel részt vesz. Akárcsak korábban, ezúttal is saját maga játssza a veszélyes, kaszkadőrt kívánó jelenetek legtöbbjét. Regény földszinti részből lett a ház nagyszobája, ahol az élet zajlott, hátul pedig felépíttetett egy istállót, négy lónak, több cselédszobát és egy nagykonyhát, nyitott tűzhellyel és a kikötőre néző ablakokkal, melyeken át folytonosan begőzölgött a folyó pocsolyaszaga. A nagyszobában csak a régi csigalépcső maradt meg: valami hajótörésből menekíthették oda. Az emeleten, ahol azelőtt a vámhivatal irodái voltak, két tágas hálószobát építtetett, meg öt hálófülkét az eljövendő sok gyereknek, a tér mandulafái fölé pedig egy fafaragásos erkélyt, ahol aztán Plácida Linero a márciusi délutánokon vigaszt keresett magányában. A ház homlokzatán meghagyta a nagy kaput, de két földig érő ablakot is vágatott, és kovácsoltvas rácsokat rakatott rájuk. A hátsó bejáratot is a helyén hagyta, csak egy kissé meg- magasíttatta, hogy lóháton is be lehessen menni rajta, és a régi mólónak egy részét is rendbe hozatta. Többnyire ezen a hátsó kapun át közlekedtek, nemcsak azért, mert arra volt az istálló meg a konyha, hanem azért is, mert közvetlenül az új kikötő utcájára nyűt, így nem kellett kerülőt tenni a téren át. A térre nyíló kapu az ünnepi alkalmakat kivéve mindig be volt zárva, és fel volt rá téve a keresztvas. S azok Egyelőre bejelentett gyilkosság krónikája Gabriel García Márquez 3.rész ketten, akik megölték, mégis ott vártak Santiago Nasarra, nem pedig a hátsó kapunál; és ő is ott ment ki, amikor megjött a püspök hajója, pedig az egész házat meg kellett kerülnie, hogy kijusson a kikötőbe vezető utcára. Volt valami ésszel fel nem fogható a sok véletlennek ebben a gyászos egybeesésében. Ezt a Rioha- chából érkezett vizsgálóbírónak is éreznie kellett, bár elismerni nem merte: a jegyzőkönyvből világosan látszik, hogy mindenáron szeretett volna valami racionális magyarázatot találni rá. A térre nyüó kapu többször is ezzel a bűnügyi krónikába illő elnevezéssel szerepel a jegyzőkönyvben: A végzetes kapu. Csak Plácida Linero adott elfogadható magyarázatot: amikor megkérdezték, ezzel a józan anyai érvvel válaszolt: ,A fiam soha nem a hátsó kapun ment ki, amikor ünneplő ruhában volt.” Ez olyan kézenfekvőnek látszott, hogy a vizsgálóbíró fel is jegyezte az egyik lap szélére, de nem vette bele a jegyzőkönyvbe. Victoria Guz- mán viszont határozottan állította, hogy se ő, se a lánya nem tudott róla, hogy Santiago Nasart meg akaijákölni. De aztán, jó néhány év múlva beismerte, hogy amikor Santiago Nasar kiment a konyhába meginni a reggeli kávét, már mindketten tudták. Egy asszony mondta el nekik, aki valamivel öt óra után kopogtatott be hozzájuk, hogy szánják már meg, és adjanak neki egy kis tejet: azt is elmondta, hogy hol várnak rá, és hogy miért. „Nem szóltam neki, mert azt hittem, hogy csak jár a szájuk, mert be vannak rúgva” - mondta nekem. Égi Virágszál azonban egy későbbi látogatásom alkalmával, amikor az anyja már nem élt, bevallotta, hogy az anyja azért nem szólt Santiago Nasar- nak, mert a lelke mélyén azt szerette volna, ha meggyilkolják. Ő meg azért nem figyelmeztette, mert akkor még csak egy ijedt kislány volt, aki nem tudta volna rászánni magát egy önálló lépésre, és még jobban megijedt, amikor Santiago Nasar a csuklójánál fogva elkapta: olyan hideg és merev volt a keze, mint egy ha-_ lottnak. Amikor felharsant a püspöki gőzhajó diadalmas tülkölése, Santiago Nasar nagy léptekkel átsietett a sötét szobákon. Égi Virágszál előreszaladt, hogy kinyissa neki a kaput, és közben arra vigyázott, nehogy Santiago Nasar utolélje az ebédlő kalitkái közt, melyekben még aludtak a madarak, a nagyszoba fonott székei és a mennyezetről lógó páfrányos cserepei közt, de amikor levette a kapuról a keresztya- sat, már nem tudott menekülni a karvalykéz elől. „Odanyúlt, és belemarkolt - mesélte Égi Virágszál. - Mindig ezt csinálta, amikor elkapott valamerre a házban, de aznap reggel, ahelyett hogy megrémültem volna, szörnyű sírhatnékom támadt.” Félreállt, hogy utat engedjen neki, és az ajtórésen át megpillantotta a tér pirkadattól behavazott mandu- 1 áfáit, de csak ennyit látott, többre nem volt bátorsága. .Akkor abbamaradt a tülkölés, és megszólaltak a kakasok - mondta. - Akkora lármát csaptak, hogy ahhoz a falu összes kakasa is kevés lett volna. Arra gondoltam, hogy talán a püspök hajóján vannak.” Csak egyvalamit tudott megtenni a férfiért, aki aztán sohasem lett az övé: Plácida Linero utasítása ellenére nem rakta vissza az ajtóra a keresztvasat, hogy Santiago Nasr gyorsan bejöhessen, ha úgy fordul a dolog. Valaki - soha nem tudták meg, hogy ki - egy borítékot csúsztatott be az ajtó alatt: egy cédula volt benne, melyen figyelmeztetik Santiago Nasart, hogy meg fogják ölni: azt is megírták neki, hogy miért, és hogy hol várnak rá, meg az ellene készülő merénylet egyéb, pontos részleteit. Az üzenet ott hevert a padlón, amikor Santiago Nasar küépett a házból, de se ő nem vette észre, se Égi Virágszál, se senki más, csak akkor, amikor már reg megtörtént a gyilkosság. Hat óra is elmúlt már, de az utcai lámpák még égtek. A mandulafák ágain meg néhány erkélyen még ott lógtak a tarka esküvői girlandok, így aztán azt lehetett hinni, hogy most aggatták fel őket a püspök tiszteletére. A mikor Santiago Nasar küépett a kapun, többen szaladtak már a kikötő felé, a gőzös hívogató hangjaira. A téren csak egy üzlet volt nyitva, a templom melletti tejcsamok: itt várt rá a két férfi, hogy megölje. Clotüde Ar- menta, a tejesasszony pülantotta meg elsőnek a hajnali derengésben, és úgy tűnt fel neki, mintha Santiago Nasamak alumíniumból lenne a ruhája. „Máris olyan volt, mint egy kísértet” - mondta nekem. (folytatjuk) Krétarajz D. I. emlékére, 1987 Lőrincz Zsuzsa: Piéta
