Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-27 / 48. szám
'ublicisztika 1996. november 27. 9 Az erdészház kertjében az alapítvány a gyermekek számára valóságos kis paradicsomot teremtett, ahol biztonságos környezetben játszhatnak, hintázhatnak, homokozhatnak, így azok a gyerekek sem unatkoznak, akik nem érkeznek kedvenc játékaikkal felszerelkezve. A játszótér egyik legfőbb, bár a képen nem látható, attrakciója Laura, a kecske. Laura nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is kedvencévé vált, májusi névnapját együtt ünnepelték a Libresso kávéház megnyitásával. Az erdészház egyidős magával a Hegyi Parkkal, valamikori lakói a parkot őrző erdészek voltak, de miután az utolsó erdész is elhagyta, fokozatosan pusztulni kezdett. Egy időben a parkot gondozó cég használta raktárként, aztán a rendszerváltás után egy magán- vállalkozó akart benne játékkaszinót nyitni. Ezt elkerülendő fogtak össze a környéken lakók és a Hegyi Park Alapítvánnyal együtt hozzáláttak a megmentéséhez. A százhúsz éves erdészházból néhány hónap alatt elragadó kis erdei lak lett. Kávéházában finom kávé, csokoládé, frissítő, vagy negyvenféle tea várja az erdei túráról fáradtan érkező látogatót az egész hét folyamán, a hétfőt kivéve. Hétvégeken a kert is benépesül, megy a grillezés, s ha történetesen egy szál gitár is előkerül, a közös dalolás is. Prikler László felvételei A parkerdőben mindig van munka az önkéntesek számára. A lehullott, korhadt ágakat összegyűjtik, ebből lesz a tüzelő az erdészlakban, ahol ezáltal a természetvédelem és az ekoló- gia elveit a gyakorlatban is érvényesítik. Ottjáruinkkor, bár hétköznap délután volt, elég sok szorgoskodóval találkoztunk a parkerdőben és az erdészház környékén. Az erdőben égették a lehullott száraz ágakat, a nagyobb rönköket az utak mellé hordták rakásba. Az erdészház udvarán a már behordott hulladék fát vágták apróra. Az udvaron magasodó farakásokból ítélve az alapítványnak nem lesz gondja a téli tüzelővel. Kamii Procházka: „Az alapítvány az önkéntesség elvére alapozza tevékenységét.” A parkerdő létrehozójának, Justi Henriknek a mellszobra az erdő közepén egy hatalmas gránittömbbe ágyazva található. A gyerekek nagy előszeretettel mászkálnak rajta, de ezt Pozsony egykori polgármestere valószínűleg ha látná sem venné rossz néven. Palásti levél IolnárImre n nem tudom, mitől ragyogott gy a palásti égbolt azon az októ- eri vasárnapon, de hogy jó volt latta álldigálni, az több mint hiányos. Az, hogy sokadmagam- lal ott álldogálhattam, annak Dlt köszönhető, hogy a Szlováki- i Magyar Cserkészszövetség felemelte egyes számú tiszti csa- atának, a csapat névadójáról, sterházy Jánosról elnevezett, íszlaját. A felszentelést Popély yula remekbe szabott eszmefut- tása, majd egy olyan istentisz- let előzte meg, ahol a híres pásti templom oltára előtt együtt .olgált a premontreiek jászóvári apátplébánosa, Bartal Károly, valamint a szlovákiai magyar református egyház első számú képviselője, Erdélyi Géza püspök úr. Már önmagában ez a tény is szívet, lelket megindító dolog lenne, de az élmény kiteljesedése mégis ezután következett. A cserkészek főhadiszállásán, a palásti Ivánka-kúria udvarán - amely kúria Palást község polgármesterének és önkormányzatának nagylelkűségét dicsérendő, immár a cserkészek tulajdonát képezi - a millecentenárium tiszteletére egy gyönyörűen faragott kopjafát, a csapatzászló felszentelésének tiszteletére pedig Esterházy János mellszobrát leplezhette le az ünnepi alkalomra Rómából idelátogató Malfatti-Ester- házy Alice. Ezzel tehát immár visszavonhatatlanul történelmi tényként kezelendő nemcsak az az esemény, hogy megszületett a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség egyes számú tiszticsapata, de ugyanilyen megkerülheteden tény lett az is, hogy elkészült Esterházy János első szlovákiai emlékműve. Hála érte cserkészeinknek, no meg Ferencz György szobrászművésznek. A leleplezés utáni örömet követően talán sokan azt gondolták, vajon mit fognak majd ehhez szólni az illetékesek, az „anyafiak, azaz a matyi- cások” és a nemzetet efféle „merényletektől” féltő társaik? Gondoljunk csak a szenei Esterházy- emléktábla körüli országos botrányra, no meg az újabban különös divatként buijánzó em- lékműgyalázásokra... De ha ott a helyszínen az ember a cserkészek arcára, szemébe tekintett, akkor azonnal le kell írni ama Arany Já- nos-i mondatot is „gondolta a fene”, merthogy ott, Paláston, azon az októberi délelőttön, valóban ez volt az igazság. A cserkészek nagyszerű közösségi szellemről téve tanúságot, szebbnél szebb verseket szavalva, énekelve a szorongás helyett láthatóan felszabadultan tudtak örülni egymásnak, no meg az egybegyűlteknek. Mindennek a tetejébe még egy olyan fenyőfát is elültettek az Ivánka-kúria udvarán, amit néhány nappal az ünnepi esemény előtt (talán épp az ünnep tiszteletére?) egy kis cserkészküldöttség egyenesen Verec- kéről hozott magával, sokatmondójelképként. Mintha angyal szállt volna le Paláston az októberi égből. Az egybegyűltek alig akartak szétszéledni. En meg már azon kezdtem töprengni, mi lesz itt, vajon, az udvaron, Esterházy kemény fából kirajzolódó mellszobrával, ha mi elmegyünk? Nos, hadd nyugtassak meg minden velem együtt aggódót. Semmi. Mert ez az Ester- házy-emlékmű hordozható. Tartóállványzatával együtt. Az ünnepség végén biztos helyre eltehető, majd alkalomadtán újra felállítható. Ha kell, mélyen ülő sötét szemeiből új erőt lehet meríteni. Hát így is lehet ezt csinálni. Ilyen könnyed találékonysággal. Nem tudom, hogy ehhez cserkésznek kell-e lenni, de azt tudom, hogy cserkészeink ezen az októberi vasárnapon mindannyiunknak leckét és egyben példát is adtak. Példát arról, hogy nemcsak fogcsikon'tva, ökölbe szorított kézzel lehet szembenézni a rontással. (Persze tudom, előfordulhat, hogy van olyan helyzet, amikor már csak így lehet.) De lehet ezt mosolyogva, könnyedén és főleg nem egyedül, hanem valódi közösségként is tenni, azzal a hittel, ahogy ezt cserkészeink énekelték és éneklik újra meg újra: „Fiúk, fel a fejjel, ez a harc a miénk...” Köszönet a példaadásotokért, fiúk és lányok, így visszagondolva, most már tudom, hogy nektek is részetek volt abban, hogy oly szépen ragyogott az az októberi égbolt.
