Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-11-27 / 48. szám

'ublicisztika 1996. november 27. 9 Az erdészház kertjében az alapít­vány a gyermekek számára való­ságos kis paradicsomot teremtett, ahol biztonságos környezetben játszhatnak, hintázhatnak, homo­kozhatnak, így azok a gyerekek sem unatkoznak, akik nem érkez­nek kedvenc játékaikkal felszerel­kezve. A játszótér egyik legfőbb, bár a képen nem látható, attrakci­ója Laura, a kecske. Laura nem­csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is kedvencévé vált, májusi névnapját együtt ünnepel­ték a Libresso kávéház megnyitá­sával. Az erdészház egyidős magával a Hegyi Parkkal, valamikori lakói a parkot őrző erdészek voltak, de miután az utolsó erdész is elhagy­ta, fokozatosan pusztulni kezdett. Egy időben a parkot gondozó cég használta raktárként, aztán a rendszerváltás után egy magán- vállalkozó akart benne játékkaszi­nót nyitni. Ezt elkerülendő fogtak össze a környéken lakók és a He­gyi Park Alapítvánnyal együtt hozzáláttak a megmentéséhez. A százhúsz éves erdészházból né­hány hónap alatt elragadó kis er­dei lak lett. Kávéházában finom kávé, csokoládé, frissítő, vagy negyvenféle tea várja az erdei tú­ráról fáradtan érkező látogatót az egész hét folyamán, a hétfőt kivé­ve. Hétvégeken a kert is benépe­sül, megy a grillezés, s ha történe­tesen egy szál gitár is előkerül, a közös dalolás is. Prikler László felvételei A parkerdőben mindig van mun­ka az önkéntesek számára. A le­hullott, korhadt ágakat összegyűjtik, ebből lesz a tüzelő az erdészlakban, ahol ezáltal a természetvédelem és az ekoló- gia elveit a gyakorlatban is érvé­nyesítik. Ottjáruinkkor, bár hét­köznap délután volt, elég sok szorgoskodóval találkoztunk a parkerdőben és az erdészház környékén. Az erdőben égették a lehullott száraz ágakat, a na­gyobb rönköket az utak mellé hordták rakásba. Az erdészház udvarán a már behordott hulla­dék fát vágták apróra. Az udva­ron magasodó farakásokból ítél­ve az alapítványnak nem lesz gondja a téli tüzelővel. Kamii Procházka: „Az alapítvány az önkéntesség elvére alapoz­za tevékenységét.” A parkerdő létrehozójának, Justi Henriknek a mellszobra az erdő közepén egy hatalmas gránit­tömbbe ágyazva található. A gye­rekek nagy előszeretettel mász­kálnak rajta, de ezt Pozsony egy­kori polgármestere valószínűleg ha látná sem venné rossz néven. Palásti levél IolnárImre n nem tudom, mitől ragyogott gy a palásti égbolt azon az októ- eri vasárnapon, de hogy jó volt latta álldigálni, az több mint hi­ányos. Az, hogy sokadmagam- lal ott álldogálhattam, annak Dlt köszönhető, hogy a Szlováki- i Magyar Cserkészszövetség fel­emelte egyes számú tiszti csa- atának, a csapat névadójáról, sterházy Jánosról elnevezett, íszlaját. A felszentelést Popély yula remekbe szabott eszmefut- tása, majd egy olyan istentisz- let előzte meg, ahol a híres pá­sti templom oltára előtt együtt .olgált a premontreiek jászóvári apátplébánosa, Bartal Károly, va­lamint a szlovákiai magyar refor­mátus egyház első számú képvi­selője, Erdélyi Géza püspök úr. Már önmagában ez a tény is szí­vet, lelket megindító dolog len­ne, de az élmény kiteljesedése mégis ezután következett. A cser­készek főhadiszállásán, a palásti Ivánka-kúria udvarán - amely kúria Palást község polgármeste­rének és önkormányzatának nagylelkűségét dicsérendő, im­már a cserkészek tulajdonát ké­pezi - a millecentenárium tiszte­letére egy gyönyörűen faragott kopjafát, a csapatzászló felszen­telésének tiszteletére pedig Es­terházy János mellszobrát leplez­hette le az ünnepi alkalomra Ró­mából idelátogató Malfatti-Ester- házy Alice. Ezzel tehát immár visszavonhatatlanul történelmi tényként kezelendő nemcsak az az esemény, hogy megszületett a Szlovákiai Magyar Cserkészszö­vetség egyes számú tiszticsapata, de ugyanilyen megkerülheteden tény lett az is, hogy elkészült Es­terházy János első szlovákiai em­lékműve. Hála érte cserkészeink­nek, no meg Ferencz György szobrászművésznek. A leleplezés utáni örömet követően talán so­kan azt gondolták, vajon mit fog­nak majd ehhez szólni az illeté­kesek, az „anyafiak, azaz a matyi- cások” és a nemzetet efféle „me­rényletektől” féltő társaik? Gon­doljunk csak a szenei Esterházy- emléktábla körüli országos bot­rányra, no meg az újabban külö­nös divatként buijánzó em- lékműgyalázásokra... De ha ott a helyszínen az ember a cserkészek arcára, szemébe tekintett, akkor azonnal le kell írni ama Arany Já- nos-i mondatot is „gondolta a fe­ne”, merthogy ott, Paláston, azon az októberi délelőttön, valóban ez volt az igazság. A cserkészek nagyszerű közösségi szellemről téve tanúságot, szebbnél szebb verseket szavalva, énekelve a szorongás helyett láthatóan fel­szabadultan tudtak örülni egy­másnak, no meg az egy­begyűlteknek. Mindennek a tete­jébe még egy olyan fenyőfát is elültettek az Ivánka-kúria udva­rán, amit néhány nappal az ün­nepi esemény előtt (talán épp az ünnep tiszteletére?) egy kis cser­készküldöttség egyenesen Verec- kéről hozott magával, sokat­mondójelképként. Mintha an­gyal szállt volna le Paláston az októberi égből. Az egybegyűltek alig akartak szétszéledni. En meg már azon kezdtem töprengni, mi lesz itt, vajon, az udvaron, Ester­házy kemény fából kirajzolódó mellszobrával, ha mi elme­gyünk? Nos, hadd nyugtassak meg minden velem együtt aggó­dót. Semmi. Mert ez az Ester- házy-emlékmű hordozható. Tar­tóállványzatával együtt. Az ün­nepség végén biztos helyre elte­hető, majd alkalomadtán újra fel­állítható. Ha kell, mélyen ülő sö­tét szemeiből új erőt lehet merí­teni. Hát így is lehet ezt csinálni. Ilyen könnyed találékonysággal. Nem tudom, hogy ehhez cser­késznek kell-e lenni, de azt tu­dom, hogy cserkészeink ezen az októberi vasárnapon mindannyi­unknak leckét és egyben példát is adtak. Példát arról, hogy nem­csak fogcsikon'tva, ökölbe szorí­tott kézzel lehet szembenézni a rontással. (Persze tudom, előfor­dulhat, hogy van olyan helyzet, amikor már csak így lehet.) De lehet ezt mosolyogva, könnye­dén és főleg nem egyedül, ha­nem valódi közösségként is ten­ni, azzal a hittel, ahogy ezt cser­készeink énekelték és éneklik új­ra meg újra: „Fiúk, fel a fejjel, ez a harc a miénk...” Köszönet a pél­daadásotokért, fiúk és lányok, így visszagondolva, most már tu­dom, hogy nektek is részetek volt abban, hogy oly szépen ragyo­gott az az októberi égbolt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom