Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-27 / 48. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1996. november 27. • 29. évfolyam Riport Horváth Csaba és Kolonics György, a csepeli aranykenus ^ legénység. J_Q 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. november 30-tól december 6-ig Melléklet Télelőtt plusz SlovakGold, jön a karácsony! Autó minden T mennyiségben... 1 Nincs feszültség, de jövedelmező iparág a feszültségszítás Miért nincs feszültség, ha van? Vojtek Katalin _____________ Ho rn Gyula nemrég egy sajtó- konferencián szinte méltatlankodva utasította el még a gondolatát is annak, hogy valamiféle feszültség létezne Szlovákia és Magyarország között. Ez fölöttébb örvendetes, ám ha így van - s miért ne hinnénk a magyar kormányfőnek? -, megfejthetetlen rejtély marad, hogy akkor egy bizonyos szlovákiai politikai mozgalom nagy példány- számú napilapja miért ír olyan programszerű ellenségességgel a magyarokról, legyenek azok határon inneniek vagy túliak? Különös véletlen folytán épp arról a mozgalomról van szó, amelynek elnöke nem más, mint a Horn Gyula által megbízható, szavahihető partnernek minősített Vladimír Meciar. Még különösebb véletlen folytán ugyanennek a Vladimír Meciamak - akiről közismert, hogy tudomása nélkül szellő sem rezdülhet a kormányában - olyan kultuszminisztere van, aki áldását, sőt az adófizetők pénzét adja olyan plakátokra, brossúrákra, amelyek mindennek minősíthetők, csak a szlovák-magyar közeledést szolgálóknak nem. Ezek zöme ráadásul a kisebbségek kultúrájának fejlesztésére szánt pénzekből kerül kiadásra. Ugyanaz a kormány, amelynek jövő évi költségvetési tervezete 30 milliárd koronás hiánnyal számol, nagyvonalú bőkezűséggel költ külföldre szánt kiadványokra. Olyanokra, amelyek folyton Magyarországgal vagy a szlovákiai magyar kisebbséggel foglalkoznak ugyan, de korántsem a magyarok jó hírét terjesztik a nagyvilágban, sőt. A világnyelvekre lefordított ferdítések és hazugságok pedig eljutnak külföldre. Feszültség állítólag nincs, de Szlovákiában kifejezetten jövedelmező iparág a feszültségszítás. Vannak szlovák publicisták, történészek, kiadók, akik kifejezetten erre szakosodtak, ebből élnek. Könnyen élnek, hisz a megrendelő és támogató állami pénzekből nagyvonalúskodik. A világnyelvekre lefordított ferdítések és hazugságok pedig szépen eljutnak külföldre, a benesi taktikát követve, melynek lényege, hogy a százszor elismételt hazugság igazsággá válik. Az első Csehszlovákia létrehozását előkészítő cseh emigráció módszeres, célirányos propaganda-tevékenységének (amely a magyarságot mint Európában idegen testet, megzabolázha- tatlan ázsiai barbár hordát mutatta be) ismét akadtak folytatói. Persze, az ilyesmire nem könnyű reagálni. Nem is lehet minden ostoba, rágalmazó cikkre. A lejáratásra, hitelrontásra szakosodott, kormányszinten támogatott propaganda-hadjárat azonban megérdemelné a figyelmet. Már csak azért is, mivel egyre gyakrabban hallani olyan hangokat, hogy megengedhetetlen Magyarország EU- és NATO-tagsága, ha Szlovákia nem kerül be ezekbe a struktúrákba. S mivel Szlovákia esélyei egyre csökkennek, valószínűleg egyre intenzívebbé válik a Magyarország felvételének megalapozatlanságát hirdető, külföldre irányuló propaganda. Lehet, csak én vagyok elfogult, fölöslegesen aggódó vagy tájékozatlan. Lehet, hogy ilyennek kell lennie egy feszültségektől mentes államközi viszonynak. Fajra, bőrszínre való tekintet nélkül is lehet egy tálból cseresz- nyézni a Duna-parton Prikler László felvétele Vezércikk Útfélen Kövesdi Károly ___________ Mily b olond az emberfia: nézve a tévében az első híreket, szinte elérzékenyültem a romániai elnökválasztások eredményétől. Pedig hát politika meg érzelmek? Ebbe az érzékenységbe nyilván nem kis mértékben belejátszott a hét évvel ezelőtti véres karácsony emléke, amely elhozta a román és a Romániában élő nemzetiségeknek a szabadságot. Ám mivel elég hamar megtanultuk, hogy óvatosan kell kezelni a fogalmakat, az „elhozta” mellé gyorsan odatársult a „majdnem” szócska. A romániai demokratikus ellenzék mostani győzelme mellé pedig bátran odatehetjük a bátortalan „elmozdulás” kifejezést. A román nép úgy döntött, elmoccan a holtpontról, s inkább arra, azokra szavaz, akik a számára bizonytalanabb (mert ismeretlenebb) európai struktúrákat igyekeznek becserkészni, mint a túlságosan jól ismert régi garnitúrára. Tudjuk persze, mifelénk nemigen lehet válogatni a politikai elitekben, s hogy egy vezető garnitúrával szembeni elégedetlenség még nem feltétlenül jelenti a másik tábor iránti feltétlen bizalmat. Mégis. Valami történt ott, délen is, pedig azt az országot, nem elsősorban földrajzi értelemben, a Balkán címszó alá szoktuk sorolni. Tehát még ott is... Amiből logikusan következik a „bezzeg minálunk” konstelláció. De hiszen ezt ragozzuk nap mint nap. Ezért inkább egy érdekesjelenséget említenék. A Vasárnapban a közelmúltban vitát próbáltunk provokálni arról, mennyire elégedett a szlovákiai magyarság a politikai képviseletével, hogyan tekint az általa választott politikusok ténykedésére. Megdöbbentő volt tapasztalni (bár személy szerint nem sokat vártam a dologtól), hogy az érintett politikusok különböző minőségű és hőfokú felhorkanásán kívül egyetlen „civil” levelet, telefonhívást, véleményt sem kaptunk. Egy árva sort, egy megveszekedett betűt se. A dolog mélyen elgondolkodtató, és az érdektelenség okait kutatva több válasz fogalmazódik meg: 1. A szlovákiai magyarság nem olvassa a lapot. 2. A szlovákiai magyarság rá se ránt a politikára és a politikusokra, s inkább a szexposta köti le a figyelmét, mint a politológia. 3. A szlovákiai magyarság nem ér rá az efféle luxusra, mert dolgozik. 4. A szlovákiai magyarságnak nincs véleménye. 5. Ha van, megtartja magának. 6. Újra belébújt a félelem és nem mond véleményt. Messzemenő következtetéseket ugyan nem vonhatunk le egy ilyen apró jelzésből (azazhogy annak hiányából), de talán megkockáztathatom a sommás véleményt: a szlovákiai magyarság zöme jól tudja, hogy parlamenti képviseletünk, bármennyire is szeretne, nem tud lényeges változtatást eszközölni az ország irányvételét illetően. Ennek eldöntése a többség kezében van. Ezért nem marad más számára, mint várni, hogy jobbra forduljanak a dolgok nálunk is. A szlovákiai magyar polgár akkor politizál, amikor szavazni kell, tehát egészen természetes viszonyban van a politikával. Mi mást tehet: végtelen, szinte kiapadhatatlan türelemmel várakozik, hogy nálunk is összefogjon végre az ellenzék, mint Romániában, ahol felismerték, hogy az európai demokratikus államok csak úgy hajlandóak velünk közösködni, ha az arrogáns, autokrata kormányzási stílust felváltja a türelem, a tolerancia és a józan hangvétel. Most már szinte biztosra vehető, hogy a jelenlegi kormánnyal Szlovákia kimarad a nyugat-európai struktúrákból, legalábbis bizonytalan időre. A kormánykörökben és a kormánysajtóban újra ragozni kezdett lojalitásunk, államhoz való hűségünk és egyebeink kérdése tehát nem úgy fogalmazódik meg, hogy szeretjük- e a jelenlegi kormányt, hanem mihez lehet kezdeni egy kormánnyal, amely népe érdekei ellen cselekszik, s ezt már nem is rejti véka alá...
