Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-20 / 47. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Melléklet Berendezzük Az ajtó nyitva áll minden jóérzésű ember előtt... Riport Bohumil Hraballal az Arany Tigrisben, a Moldva partján és kerskói háza g kertjében. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. nov. 23-tól 29-ig A kormánylap az alkotmányjogok megsértésére buzdít Hogyan csináljunk a magyarból romát? Ondrej Dostál, Sme ______ A legutóbbi, 1991-es, népszámlálás során a Szlovák Köztársaság lakosainak több mint 10 százaléka magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Az az állítás, miszerint Szlovákiában ennél sokkal kevesebb magyar él (talán a fele sem), mivel sok roma magyarnak vallotta magát, nem újdonság. Ám eddig ezzel csak a Szlovák Nemzeti -Párt képviselői és néhány DSZM-es kollégájuk rukkolt elő, tehát egy szélsőséges csoport nézetének tarthattuk. Két hét óta azonban ez a tézis a maga nemében a kormány véleményének is tekinthető. A Nemzetiségi Újság november 9-i számában jelent meg a „Mire vártok még, romák?” című cikk, amely fél újságoldalnyi terjedelemben győzködi a romákat, hogy „szűnjenek meg” magyarok lenni és „váljanak” romákká. A cikk szerzője kétségbe vonja a Magyar Koalíció képviselőinek azt a jogát, hogy „más nemzetiségi kisebbségek - tehát a romák” nevében is fellépjen. És nem csak a maga nevében állítja ezt, hanem: „A Szlovák Köztársaság ma elvárja a roma nemzetiségű polgároktól, hogy független nemzetiségi kisebbségként határozzák meg magukat, akik magyar gyámok nélkül is képe- sekintézni az ügyeiket.” S habár a Nemzetiségi Újság tartalmát tekintve olykor nacionalista szennylapra hasonlít, a Nemzetiségi Újságot mégsem kezelhetjük egyszerű szennylapként, mivel a kulturális minisztérium A cikk szerzője arra biztatja a romákat, hogy „szűnjenek meg” magyarok lenni és „váljanak” romákká. adja ki (négy nyelven a Slovens- ká republika című napilapban), az állami költségvetés forrásaiból. Hát kérem, így kell az adófizetők pénzén, az állami szervek szentesítésével buzdítani az alkotmányjogok megsértésére. Az Alkotmány 12. cikkének 3. bekezdése ugyanis világosan kimondja, hogy: „Mindenkinek jogában áll szabadon határoznia a nemzetiségéről. Ennek a döntésnek a befolyásolása, az elnemzetietlenítésre irányuló kényszerítésnek bármilyen formája tilos.” Ha a Szlovák Köztársaság polgárainak egytizede azt állítja magáról, hogy magyar, akkor ez semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a Szlovák Köztársaság polgárainak az egytizede magyar nemzetiségű (habár egy részük egyúttal roma is lehet, csakúgy, mint ahogyan a szlovákokhoz tartoznak azok a romák, akik szlovákoknak érzik magukat). Sem a kormánynak, sem a kulturális minisztériumnak, de senki másnak sincs semmi joga arra ösztönözni bárkit is, melyik nemzetiségi csoporthoz jelentkezzék. Ráadásul ha nem is a romák számának növelése, hanem a magyarok számának csökkentése az alig titkolt szándék. Csak úgy mellesleg jegyezzük meg: a szociális gondokkal küszködő romák a kormánytól valószínűleg valami egészen mást várnak, mintsem hogy „tanácsokat osztogasson” nekik, mit írjanak be a „nemzetisége” című rubrikába. Méry Gábor illusztrációs felvétele Egészen más gondok gyötrik őket. Vezércikk Borotvaélen Miklósi Péter ___________ Sz lovákiában november 1-jén már harmadízben emelkedtek ez idén az üzemanyagárak. A kevesebb benzingőz révén nyilván a légköri viszonyok is tisztábbak; ám ez, legalábbis kormányzati szinten, sem a tisztánlátást, sem a tisztább gondolkodást nem segíti elő. Pedig a sorozatos benzináremelés ha másra nem, egyre biztos jó volt: a köznapi halandóban mindenképp tudatosítja, hogy az ország milyen hajszálvékony madzagon végzi hajmeresztő mutatványát a békés gazdasági átmenet és a kaotikus állapotok eluralkodása, illetve a működőképesség és a teljes gazdasági összeomlás közötti szakadék felett. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor az 1994-es választások óta - a gazdasági problémákra való összpontosítás helyett - a parlamenti csatározásokban is a pártpolitikai érdekek s szempontok kerültek túlsúlyba, amiért főképp a kormányt terheli súlyos felelősség. Mert távolról sem üres szavakat hajtogat kedvenc imamalmain az újságíró, amikor azt mondja például: az egyetemek autonómiáját megnyirbáló törvénytervezet sürgősségi megtárgyalása helyett inkább azon illett volna vitatkozni, hogy a szocreál terv- gazdálkodás évtizedeit követő új gazdasági helyzetben minő konzekvenciákat kell levonni Szlovákia „ezredfordulós” iparés energiapolitikájára nézve. Mondjuk, hogy fenn kell-e tartani az energiaigényes ágazatokat, illetve milyen mértékben van szükség rájuk egy új gazdasági konstellációban? De kanyarodjunk vissza az idén három alkalommal adagolt benzinsokkhoz! Már csak azért is, mert e szűkszavúan indokolt kormányzati „terápia” a meg- válaszoladan kérdések sorát veti fel. A benzin ugyanis olyan iparcikk, amely az egész gazdaságra kihat, elvégre az üzemanyagár emelkedése hamar végigfut a fogyasztási cikkek egész során. Sajnos, arról már egyetlen mukk sem hangzott el, hogy ennek kapcsán mekkora általános árnövekedésre számít most a kormány? Mert manapság - és az ország mai gazdasági helyzetében - nem az az igazi veszély, hogy az infláció néhány százalékkal magasabb lesz a tervezettnél; hanem az, hogy végképp elszabadul. Magyarán: nem az az elsődleges gond, hogy emelkedtek a benzinárak, hanem az, hogy nincs mellette egy olyan program, amely megpróbálná megakadályozni az infláció elszabadulását. Ennél is közérthetőbben: ha a gazdasági életben is a rendteremtést, a világpiaci árakhoz való igazodást, a működőképes piacgazdaságot akarjuk, akkor valahol el kell kezdem. A pártérdekeket kiszolgáló gazdaságirányítás, a milliárdokat elsinkófáló privatizálás, a kapkodással elegy áremelés viszont olyan reménytelen mutatvány, mintha egy összegubancolódott gombolyagban próbálnánk egyszerre megtalálni az összes szál végét. A már amúgy is meglévő gombolyag ettől garantáltan még jobban összegubancolódik... Azt pedig már csak utólagosan fűzöm hozzá mindehhez, hogy arról itt érdemben a kutya sem beszél: kormányzati szinten vajon hogyan ítélik meg a lakosság valós teherbíró képességét. Ugyanis struccpolitikát folytat, aki elhallgatja, hogy az ár- és bérrendszer ellentmondásai már jövőre olyan feszültségeket teremthetnek, amelyekkel kezdeni kell valamit. Feltéve, hogy a kormány el akaija kerülni a súlyos társadalmi feszültségeket. De egyelőre ennek sem látszanak a nyomai. Ilyenkor, az esztendő utolsó heteiben a kérdések kérdése tehát az, vajon hogyan alakul mindennek függvényében az új költségvetés. Es a kör itt bezárul: például a benzináremelés a lakosság terheit növeli ugyan, de a gazdaság helyzetében nem ez hoz érdemi változást. Más szavakkal: tervezhetünk itt európai jövőt, ha összeomlik ajelen.
