Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-06 / 45. szám
Politika 1996. november 6. 3 Meciar: Létezik olyan magyar párt is, amellyel könnyebben meg tudunk egyezni Hivatali furcsaságok Baranyában Pozitív diszkrimináció, merre vagy? A bizottság tavalyi ülésén Iván Gasparovic házelnök meglehetősen kioktatta a nyugatiakat, hogyan is kell értelmezni a szlovákiai valóságot. Az EU-képviselők felszólalásai azonban az idén is azt bizonyították, hogy jól tájékozottak és nem lehet őket tévútra terelni a kisebbségi kérdéseket illetően sem. Prikler László felvétele Domovnicára várva P.Vonyik Erzsébet Tavaly egy, idén pedig már két alkalommal tanácskozott az Európai Unió és Szlovákia parlamenti vegyes bizottsága, amely az ország EU-tagságának útját igyekszikegyengetni. Amúlt hétenPo- zsony volt a házigazda, s felszólalt Vladimír Meciar is és válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. A nyugati politikusok közbekér- dezései alapján gyanítani lehetett, hogy a kormányfő helyenként másokat pocskondiázó válaszai nem nyugtatták meg őket. A DSZM-vezér ezúttal is főleg a Magyar Koalícióról, nemkülönben Michal Kováéról, az egész ellenzékről, meg a sajtóról szedte le a szenteltvizet. Csáky Pál három kérdést intézett a nyugati képviselők előtt a szlovák kormányfőhöz. A hazai sajtó csak szűkszavúan idézte a jókora csúsztatásokra épülő meciari válaszokat, holott azok az itteni magyarságot érintő kérdésekről szóltak, ezért közreadjuk a miniszterelnök megállapításait. Az MKDM parlamenti frakcióvezetője arra volt kíváncsi, hogy mikor születik törvény a kisebbségi nyelvhasználatról. íme Vladimír Meciar válasza: ,A nyelvtörvény (az ál- lamnyelvvédelmi törvény - a szerk. megj.) nem szabályozza a kisebbségek nyelvhasználatát. Szlovákiában nincs vákuum, joghézag, mert jogilag szabályozott a kisebbségi nyelvek használata. Az alkotmányon kívül ezt szavatolja egy seregnyi más törvény, egyesek 28-at, mások 34-et emlegetnek. Én nem számoltam össze, de húsznál biztosan több törvényről van szó! Garantált tehát a kisebbségi nyelvhasználat. Ezért a magyar képviselőktől is kérdeztem: ezeket akarják összevonni egy törvénybe, vagy új jogi normát akarnak? Kértük, terjesszék be javaslatukat, amit meg is tettek. Ez azonban kétnyelvűséget vezetne be egész Szlovákiában! Ám ez, tisztelt uraim, nem fog megtörténni! A kormány ezt nem fogja támogatni. Tiszteljük a kisebbségek nyelvi jogait, és e téren jelentős a fejlődés.” Csáky Pál második kérdése azt feszegette, hogy a kormány mikor lesz hajlandó a törvény betűje szerint eljárni és a parlamentben megszavazott összeget mikor fordítj a a kisebbségi kultúrák támogatására? Meciar a következőket válaszolta: ,A szlovák és más kultúrák támogatása is arányosan csökkent. Szlovákiában egyébként a kisebbségi kultúrára fordított, egy főre eső források összege meghaladja a szlovák kultúra vonatkozásában ugyanezt a mutatót. Nálunk tehát a gyakorlatban létezik a kisebbségek pozitív diszkriminációja! De mit csináltak önök? Több szervezetet hoztak létre, s ezek költségvetésébe folytak be az állami támogatás címen folyósított pénzek, amelyekből önök saját politikai tevékenységüket finanszírozták. Erre használták fel önök a Csemado- kot, a magyar pedagógusszövetséget, vagyis állami pénzekből saját politikai aktivitásukat támogatták. Ezért a kormány azt mondta: megszüntetjük az intézmények támogatását, ezentúl konkrét programokat és konkrét kulturális tevékenységet fogunk támogatni. Továbbra is hozzájárulunk magyar nyelvű könyvek kiadásához, de nem az említett szervezeteken és kiadókon keresztül. Támogatjuk az oktatásügy fejlesztését, ám ez is közvetlenül állami forrásokból történik, nem pedig valamiféle segédalapokból, s támogatjuk a kisebbségi nyelvek fejlesztését is. Tehát, Csáky úr: igazodunk az európai mércéhez! Programokra adunk pénzt! Méghozzá bármikor, ha az illető program kulturális fejlődést eredményez. Annyit kapnak, amennyit a parlament ad! De ha szeparációhoz vezető programokról, valamiféle nyelvi gettó és etnikai határok létrehozását célzó tervekről van szó, akkor az államtól pénzt nem kapnak. Önök a komáromi nagygyűléseken, majd a magyar-magyar nyilatkozatban deklarálták ezeket a szándékokat.... így fest tehát a helyzet. Az emberekjól élnek, nincsenekköz- tük gondok, feltéve, ha önök, politikusok, nem gyötörnék őket!” Csáky Pál végezetül feltette a kérdést, hogy a miniszterelnök hajlandó-e a Magyar Koalíció képviselőivel a szlovák-magyar alapszerződés gyakorlati átültetésével kapcsolatos intézkedéscsomagjukat megtárgyalni? A szlovák kormányfő válaszában utalt arra, hogy a kisebbségek helyzete a két országban korántsem egyforma, mert a szlovákok Magyarországon csaknem kihaltak, s kérdéses, hogy a fennmaradt szlovák kisebbség egyáltalán még megmenthető-e. Meciar válaszát így folytatta: „Hogy ki legyen a szerződés garantálója? Ez kormányközi szerződés, tehát megvalósításáért a szlovák és a magyar kormány vállalja a felelősséget.... Előkészítésében a pártok nem is vettek részt. De Szlovákiában létezik a magyar nemzetiségűeknek egy olyan pártja, amelynek nincsenek irredenta törekvései, autonómiát sem akar, s ezzel a párttal könnyebben meg tudunk egyezni. Mert vele kapcsolatban az embernek nem kellene aggódnia, hogy mi lenne, hogyha... Hogy esetleg másként cselekednek, mint azt kinyilvánítják.” E válaszok elolvasása után a címben jelzett kérdés vetődik fel. Ha mégis van pozitív diszkrimináció, akkor az nem az egész itteni magyar közösséget érinti, hanem egy maroknyi csoportot: a talpnyalásra kiválón alkalmas és hajlandó hosszú nevű pártot... Forró Evelyn, Zágráb ______ Do movnica - ez a leggyakrabban emlegetett szó manapság Kelet- Szlavóniában, Baranyában és Nyugat-Szerémségben, ahogy itt nevezik, a horvát Duna menti területen. A domovnica az állam- polgárságot igazoló papírt jelenti. Akinek van domovnicája, vagyis olyan okmánya, amely bizonyítja, hogy horvát állampolgár, annak a majdnem korlátlan lehetőségek nyílnak meg. Számukra ugyanis óriási lehetőség, hogy kijuthatnak a „szektorból”, mert a domovnica birtokában már útlevelet is kérhetnek. A háború alatt ottmaradottaknak az első igazi alkalom öt év után, hogy kimehessenek ebből a térségből. Ez október elején, az Udvar-Kne- zevói határ megnyitásával valósággá vált számukra. A szerbek által megszállt területen, Uj- Bezdánban és Lakón találkoztam magyarokkal, akik elmondták, hogy nem utazni akarnak, hanem eladni. Főként mezőgazdasági termékeiket, ahogy annak idején tették, amíg lehetett, a mohácsi és a pécsi piacon. A benzinnek is nagy szűkében vannak. A még szerb kézen lévő Baranyában három helyen, Pélmonosto- ron, Batinán és Laskón lehet igényelni azokat a papírokat, amelyek a horvát állampolgárság igazolására szolgálnak. Pélmo- nostoron és Laskón magam is láttam, hogy rengeteg ember áll sorban, türelmesen várakozik, míg bejut és a hetente öt munkanapra kirendelt horvát alkalmazottnak benyújtja kérvényét. Furcsa dolgok is kiderülnek „menet közben”. Van olyan ember, akinek papíron nincs állampolgársága. Például a háború alatt a megszállt területen született gyerekeknek. Hiába horvát vagy magyar nemzetiségű a szülő, ju- goszlávnak jegyzik be, vagy egyáltalán nem is anyakönyvezték. Hosszadalmas eljárás annak a bizonyítása, hogy horvát papírok illetik meg a még jugoszláv állampolgárságú, de őshonos hor- vátok, vagy netán ott élő magyar nemzetiségűek gyermekeit. A hivatalok előtt UN felségjelű, fehérre festett tankok állnak és legalább egy teherautónyi pakisztáni katona pásztázza a terepet, géppisztollyal a kezében. Nem ritkák ugyanis az incidensek, a háború alatt betelepített szerbek többször tüntettek, Vukováron kővel is megdobálták az épületet. A megállapodás szerint Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat- Szerémség egy, maximum két év alatt kell hogy visszakerüljön Horvátországhoz. A napokban Franjo Tudj mán horvát elnök és a horvát Duna menti terület átmeneti hatóságának vezetője, Jacques Klein amerikai tábornok megállapodott, hogy a horvátok kora tavasszal vehetik át az irányítást a térségben, az UNTAES-csapatok pedig a nyáron távoznak. A horvátok azt szeretnék, ha még ebben az évben meg lehetne tartani a helyhatósági választásokat, hogy mielőbb felálljon a horvát közigazgatás. Ez a kulcsa mindennek. A lerombolt házakba is betelepültek a szerbek Vlado Gloss felvétele „Állami pénzekből önök a politikai tevékenységüket támogatták.” „Tehát, Csáky úr, igazodunk az európai mércéhez!” A megszállt területeken született gyerekeknek nincs állampolgársága. Vonal alatt Nem Európa fog alkalmazkodni Szűcs Béla ________________ Ne m múlik el hét, hogy ne lásson napvilágot néhány komoly nyugati nyilatkozat Szlovákia euroatlanti tagságának esélyeiről. Úgy tűnik, hogy az elmúlt napokban a szlovák diplomácia minden erőlködése ellenére sem kerültünk közelebb a belépésre várók első csoportjához. Pedig Washingtontól Brüsszelig mindenütt elismerik országunk gazdasági stabilitását, a munka- nélküliség tűrhető szintjét, az alacsony inflációt (5,2 százalék!) és nem hiányzanak a dicsérő szavak sem. Mindenkiben felvetődhet a kérdés: Hol hát a baj? Legutóbb az Európa Tanácstól nálunk járt Leni Fischer nem volt hajlandó a rólunk készített bizalmas jelentést dobra verni, de annyit ő is egyértelműen leszögezett, hogy nem elegendők a jó gazdasági mutatók, mert a felvételnél megítélik majd a demokrácia elmélyítésének szintjét is. És épp itt van a kutya elásva! Ez az a bűvös kör, amelyből a Meciar-kormány képtelen, vagy pontosabban nem hajlandó kitömi. Görcsösen ragaszkodik eddigi egyeduralmi politikájához, az ellenzék perifériára szorításához. Hónapok óta folynak az ígérgetések, hogy a különféle bizottságokban, politikai intézményekben biztosítják az ellenzék jelenlétét, de az egymást követő parlamenti üléseken nem történik semmi változás, minden zajlik a régi mederben. Még a köztársasági elnök által újratárgyalásra visszaadott törvényeket is újra megszavazták. (Például a magyar nyelv parlamenti használatának lehetőségét tiltót is!) Érthetetlen, hogy ilyen körülmények között a kormány csak hajtogatja a magáét: a világ fogadja el Szlovákiát olyannak, amilyen, s majd lassan végrehajtják a teljes demokratizálást. Sőt, nemrég a külügyi államtitkár büszkén kijelentette, hogy Szlovákia százszázalékig megfelel a többi NATO-ba készülő ország demokratikus színvonalának. Sajnos, másképp látja ezt az ellenzék, sőt jelentős nyugati intézmények és politikusok is. Az Európa Tanács nemrég kiszivárogtatott bizalmas értékelésében az áll, hogy Pozsony sokszor megsérti az ET határozatait, beleértve az emberi jogokról szóló európai megállapodást, noha azt már ratifikálta. A szlovák kormány, a koalíció és a hatóságok túlságosan „érzékenyek” mindenre, ami ellenzékinek, vagy kritikusnak tűnik, főleg a magyar kisebbség, az ellenzék és a médiák részéről.De a hazai közvéleményben a legnagyobb port az amerikai nagykövet Eperjesen elhangzott nyilatkozata verte fel. Johnson úr igazán nem ellensége a kormányfőnek, mégis nyíltan elismerte, hogy Amerika csak olyan Szlovákia NATO-tagságát támogatja, amelynek nemcsak a választási rendszere demokratikus, hanem törvényei is és azok érvényesítése az individuális jogok területén. Ez azt jelenti, hogy ha valaki nem ért egyet a kormánnyal, azért még nem tekinthető az áEam ellenségének. Amerikában úgy látják, hogy fontos lenne az ifjú Kováé .jégre tett” elrablási ügyének a teljes kivizsgálása is. A nagykövet ezen figyelmeztetése felér egy újabb demarssal, amelyről az új külügyminiszter azt állította, hogy Nyugaton már rég elfelejtették. Az utóbbi napokban több kommentárban felvetődött az euroatlanti csatlakozással kapcsolatban a jövő év első felére tervezett népszavazás is. Ennek előkészítése egyelőre igen zavaros. Meciar pártja ugyan nyilatkozataiban támogatja a belépést, de két ko- alícós szövetségese ellenzi. (Lupták: „Nincs szükségünk a NATO-ra, mi békében élünk”.) A népszavazás közeledtével erősödő propaganda-hadjáratból sok minden kiderül a mecia- rizmusról. Bizonyára egyre több szó esik a NATO-tagsággal járó költségekről, gondokról és a Nyugatot a Kelettel összekötő hídról. Szlovákiai magyarként azonban szívesebben élnék Európában, mint egy bizonytalan híd alatt.
